A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 42. szám - A szerzői jog, kapcsolatban a kiadói jog keletkezésével

A JOG 299 gyorsabban folyamodnék, e folyamodvány beadásáig függőben tartja és azután a további intézkedést hivatalból megteszi, mert a jogerős közbenszóló itélet alperes részére is, viszonkeresete folytán, az elrendelt 6 havi különélést követő 3 havi határidőn belül a házasság fölbontása iránti kérelmezhetési jogosultságát megállapította, mely határidő kitűzése törvényen alapulván, felperes egyoldalú kérelme folytán meg nem rövidíthető.)) Helyes-e ez a végzés ? Ez a kérdés annál inkább megoldandó a nyilvánosság fóruma előtt, mert a kir. törvényszék ezen intézkedésével rendszerint a házassági kötelék felbontása iránti kereset elintézésének határideje, mely amúgy is túlságos hosszura nyúlik — ujabbi 3 hónappal nyújtatnék meg a nélkül, hogy a perek elnyujtását eredményező ezen intézkedés ellen közbeeső jogorvoslatnak helye volna. Abban igaza van a kir. törvényszéknek, hogy a törvény 100. §-a megadja a házassági kötelék fölbontását kérő felperesnek és a viszkeresetet támasztó alperesnek is azt a jogot, hogy az ágytól és asztaltól való különélésre szabott határidő letelte után 3 hónap alatt kérhessék a házasság fölbontását; de azt hiszem, nem egyedül a hivatkozott eljárás védi meg a feleket attól, hogy e joguk gyakorlásától meg ne fosztassanak. Igaz az is — és ezt a nagymélt. m. kir. Curia 1897 szept. 30-án 3.760. sz. a. határozatában ki is mondotta, — hogy kizárólag felperes — mondhatjuk általánosságban az egyik fél kérelmére az ügy addig érdemileg el nem dönthető, mig a másik félre nézve is a 100. §-ban irt határidő le nem járt. Ámde az érdemleges eldöntés előtt az állandó joggyakorlat szerint, — lásd a kir. Curia 1897 szept. 22-én 2,910. sz. a. hozott határozatát, — oly esetben, midőn a 99. §. alapján a feleknek az ágy és az asztaltól való különélése elrendeltetett, az illető félnek a határidő lejártával a házasság fölbontását szorgalmazó kérvénye fölött mindenkor a másik fél meghallgatása, illetve a feleknek esetleges kibékülése céljából határnap tűzendő, s csak a tárgyalás eredménytelensége esetén hozható érdemleges itélet; és ugyancsak az állandó joggyakorlat szerint kétségtelen az is, hogy az ellenfél az ekként kitűzött tárgyaláson is előterjesztheti azt a kérését, hogy a házasság az ő yiszontkeresete, illetve keresete értelmében is ölbontassék. Szerény véleményem szerint tehát: ha a 6 havi határidő lejárta után bármelyik fél kérte a házassági kötelék fölbontását, a bíróság nincs jogosítva e kérést az ellenfél kérésének előterjesztéséig s illetve a 3 havi határidő lejártáig ad acta tenni; hanem köteles a kérés folytán a tárgyalásra határnapot kitűzni. E tárgyaláson alkalma van azután a megidézett és megjelent ellenfélnek nyilatkozni, a fölbontás iránti kérését előterjeszteni, vagy attól elállani. Csakhogy ha az ellenfél erre a tárgyalásra meg nem jelent, vagy meg nem idézhető, akkor indokolt az érdemleges határozathozatalt a 3 havi határidő lejártáig felfüggeszteni. Ez volt tudtommal eddig is a gyakorlat. Ezzel az eljárással a házassági kötelék fölbontása iránti perek ebbe a stádiumába jutó jelentékeny része befejezhető a nélkül, hogy még további 3 hónapi határidővel hosszabbittatnék meg a békéltetésre kitűzött úgyis eléggé hosszú 6 hónap; mig az ellenkező, a b i kir. törvényszék által kezdeményezett eljárással, mindazokban a perekben, a hol viszontkereset van, a 6 hónapi békéltetési határidő a legtöbb esetben 9 hónapra nyújtatnék ki. A szerzői jcg, kapcsolatban a kiadói jog keletkezésével. Irta : LADÁNYI BÉLA, kir. keresk. és váltótörvszéki aljegyző, Budapesten. A szerzői jog a szerző érdekeit védi, még pedig valamenynyit, a mely a szerzői minőségből származik, legyenek azok akár vagyoni, akár nem vagyoni érdekek. A jogtörténeti fejlődés ugyan azt mutatja, hogy a jogvédelem voltaképeni alapja eleintén a szellemi alkotások anyagi értékesítésének lehetősége voít, a mennyiben a szerzői jog elismerése a kiadói privilégiumokból fejlődött ki, a mely privilégiumok vagyoni előnyöket védtek, azonban az életviszonyok fejlődése s a fogalmak élesebb és jogászibb elhatározása mihamar rávezetett, hogy a vagyoni előnyökön kivül vannak a szerzőnek egyéb oly érdekei is, melyek jogvédelmet igényelnek, illetve hogy azok az érdekek, melyek egy esetben vagyoniak, más esetben nem szükségképpen azok ; s ezektől a jogvédelem szintén nem tagadható meg. Nevezetesen, ha a szerző elmeművét egyáltalában nem anyagi haszonra számítva adja ki, hanem pusztán tudománykedvelésből, vagy dicsőség-, hir- és becsvágyból, ez esetben nem mondhatni, hogy a szerző vagyoni érdekeit sérti az. a ki a szerző beleegyezése nélkül, avagy éppen akarata ellenére lefordítja vagy újból kiadja a művet. — mégis kétségtelen, hogy ha a szerzői jogot elismerjük, a jogvédelemnek az ily esetekre is ki kell terjednie. Emiitettük, hogy a szerzői jog a szerzőnek azon jogait védi, melyek a szerzői minőségből származnak, tehát bizonyos speciális jogokat s nem egyúttal azokat is, a melyek a szerzői minőségtől függetlenek. Már pedig vannak ilyen jogok is s ezek a szerzői jogtól élesen elhatárolandók. A szerző ugyanis elmeművével három irányban hozható jogi összeköttetésbe, a szerint, a mint jogai: személyi szabadságának a művel kapcsolatos szabad kifejtésére (személyi jog), vagy a müve mint testi dologra (dologi jog), vagy pedig mint szellemi termékre (szerzői jog) vonatkoznak. A szerző személyiségének folyománya a gondolatközlési, ez esetben: sajtószabadság, mely szerint a szerzőt senki el nem tilthatja attól, hogy művét megírja vagy ne irja és előre meg nem szabhatja, hogy mit írjon vagy mit ne írjon. Ez a szabadsága a szerzőnek független az ő szerzői minőségétől s kizárólag személyiségének kifolyása, vagyis nem azért van neki mindez megengedve, mert ő a szerző, hanem mert ezeket a jogokat a jogérzet minden személyiség eminens jogának tartja. A szerzőt műve mint testi dolog irányában szintén illethetik bizonyos jogok. Nevezetesen az által, hogy valaki valamely elmeművet létesít, egy oly testi dolgot állit elő, melyet a jogrend, mint tulajdonát, korlátlan és kizárólagos uralma alá helyez. Ezen kizárólagos hatalmánál, a tulajdonjognál fogva az elmemü szerzője jogosítva van a művel (vagyis a kézirattal) mint sajátjával rendelkezni, s másokat a művel (kézirattal) mint dologgal való rendelkezésből kizárni. Tehát azt elidegenítheti, megsemmisítheti, megrongálhatja stb., viszont azonban a jog meg nem engedi, hogy azt más ellopja, megsemmisítse vagy megrongálja. A közzététel lehetősége látszólag szintén a szabad rendelkezési jogból, illetve a tulajdonból folyik, a mennyiben a közzététel a tulajdon tárgyát képező dolog használásának egyik sajátságos módja, azonban az elmondandókból látni fogjuk, hogy a szabad rendelkezési jognak e z a formája a tulajdonjogból helyesen nem következtethető. Ha a szerző elmeművét kinyomatja, illetve többszörözteti, számos uj dolog (nyomtatvány) keletkezik, a melyek amig az ő jogi uralma alá tartoznak, tulajdonát képezik s azokkal szemben a tulajdonos jogait a szerzőn kivül senki más nem gyakorolhatja. A szerzőnek azonban joga lévén a tulajdonát képező dolgokat elidegeníteni, a nyomtatvány egyes vagy összes példányait eladhatja vagy elajándékozhatja. Ez esetben az elidegenített dologra vonatkozó tulajdonjoga átszáll a megszerzőre, a kit ennélfogva a megszerzett példányra vonatkozóan mindazok a jogok megilletnek, a melyek megillették jogelődjét: a szerzőt. Tehát a megszerzett példányt megsemmisítheti, megrongálhatja, elidegenítheti stb., szóval korlátlanul rendelkezhetik vele. De vájjon a korlátlan rendelkezési jog magában foglalja-e azt a szabadságot is, hogy valaki a tulajdonát képező nyomtatványt sokszorosíthassa? Ez a kérdés vita tárgyát képezte s képei még ma is a jogi irodalomban. Vannak vélemények, melyek szerint a közzétett mű egyes példányai megszerzőinek tulajdonjoga ugyanoly tartalmú, mint a szerzőnek a kéziratra vonatkozó tulajdonjoga. Amiképpen szerzőnek joga van kéziratát többszörösiteni, azonképpen az egyes példányok megszerzői is megtehetik ugyanezt, mert a szerzőnek a kéziratra vonatkozó jogai sem eredményezhetik, hogy a megszerzők ettől eltiltassanak. Ezzel az okoskodással azonban szembe száll a legszélesebb körben csaknem általánosan és egyezően megnyilatkozó jogérzet, a mely a szerző ellen elkövetett jogsérelmet lát abban, ha valaki a szerző beleegyezése nélkül többszörözne egy oly szellemi művet, melynek létesítéséhez szellemi munkájával hozzá nem járult. A jogérzet kialakulása független a legszebben hangzó jogászi elméletektől s azon érvelés előtt, hogy a jogi doktrína szerint a tulajdonjog magában foglalja a dolog felett való korlátlan rendelkezési jogot, ez esetben nem hajlandó mint kivételt nem tűrő szabály előtt meghajolni s arra kényszeríti a doktrínát is, hogy a kivételt ismerje el. Ezt a kivételt pedig a szellemi termékek és más dolgok között, eredetük tekintetében fennálló lényeges különbözőség okolja meg. Más dolgok eredete pusztán az anyag, melynek esetleges transformatiójához az emberi elme csupán annyival járul hozzá, a mennyit a dolog külső idomainak vagy szerkezetének meghatározása éppen igényel, mig az elmeművek eredete egy bizonyos szellemi tevékenység, melynek csupán fixirozására és értékelhetővé tételére szolgál az anyag. 1*