A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 39. szám - Törvényjavavaslat a biztosítási magánvállalatokról. [2. r.]

A JOG 155 P. Ferencz tanú pedig bizonyítja, hogy a két takarékpénztári könyv átadására a közadós takakarékpénztár azzal kényszeritette J. Lajost, hogy egy csomagot, melyet megőrzés végett a takarékpénztárra bizott s amely csomagban magán, a nyilvánosságtól féltett iratai voltak, addig ki nem adott, mig J. Lajos a két takarékpénztári könyvet neki át nem engedte. A közadós tehát a két takarékpénztári könyvhöz nem jóhiszeműen jutott, mert tudta, hogy az nen» J Lajosé, a birtokbavétel nem volt jogszerű, mert a közadósnak ahhoz, hogy az örizetére bizolt csomag kiadását a két takarékpénztári könyv átengedéséhez kösse, joga nem volt. Másrészről alperes azt, hogy felperes G. Lajost megbízta azzal, hogy az ő két könyvét a takarékpénztárt ért veszteségek fedezésére átengedje, nem bizonyította. Minthogy pedig az a fél, a ki valamely harmadik személyt illető ingó tárgy megszerzésekor nem jár el jóhiszeműen és jogszerűen az ügylet tárgyára tulajdonjogot nem nyer: ezért alperesnek nincs joga ahhoz, hogy a két takarékpénztári könyvet megtartsa. A magyar kir. Curia (1900 szept. 12-én 674. sz. a.) a királyi ítélőtáblának ítéletét helybenhagyja. Indokok: Az a körülmény egymagában, hogy a kereset tárgyává tett takarékpénztári betéti könyvek a felperes nevére vannak kiállítva, nem képez ugyan elegendő alapot arra, hogy ezekre a betéti könyvekre felperes tulajdonjoga az alperessel mint azoknak tényleges birtokosával szemben bíróilag megállapittassék; tekintve azonban, hogy az alperesnek az elleniratában felhozott az a tagadása, hogy a keresetlevélnek minden az ő állításával ellenkező ténybeli állítása valótlan, nem csak általánosságánál fogva, de különösen azért nem jöhet figyelembe, mert alperes maga a tényállást eltérően adja elő, a mennyiben az ellenirat elején azt állítja, hogy a per tárgyává tett betéti könyveken alapuló követeléséről a felperes mondott le s azt a csődtömegre felperes ruházta át, elleniratának további folyamán pedig evvel ellentétben azt állítja, hogy nem a felperes, hanem testvére J. Lajos adta át a betéti könyveket az alperes takarékpénztárának, s hogy J. Lajos azokkal mint jogos tulajdonával szabadon rendelkezhetett, s tekintve, hogy e szerint nem tekinthető határozottan megtagadottnak a felperesnek a keresetlevélben foglalt az a határozott állítása, hogy az említett betéti könyvekre saját tőkevagyonát a felperes helyezte el a kis-celli takarékpénztárba, s hogy ezeket a betéti könyveket felperes csak a végből szokta volt elküldeni fivére J. Lajosnak, hogy ez a betétek után járó kamatokat részére vegye fel, ezek a körülménynek egybevetve avval, hogy a peres betéti könyvek a felperes nevére vannak kiállítva s felperes arra nézve, hogy ennek dacára azok a bemutatóra szólló értékpapír jellegével bírnának, semmi adatot sem hozott fel: elegendő alapul szolgálnak arra, hogy felperes tekintessék a könyvnek jogos tulajdonosának; s tekintve, hogy ily körülmények között az alperesnek képezte volna feladatát annak a bizonyítása, hogy a könyveket felperes J. Lajosra átruházta, vagy hogy felperes J. Lajost felhatalmazta arra, hogy J. Lajos e könyveket a kis-celli takarékpénztárra átruházhassa; — alperes azonban ebben az irányban mi bizonyítékot sem hozott fel: Mindezeknél fogva a 2-od bíróság ítéletét az ügy érdemében ezeknél az indokoknál fogva helybenhagyni kellett. A részvénytársaság igazgatóságának, illetőleg felügyelőbizottságának tagjai, kiknek e minőségükben a részvénytársaság üzleti könyvei rendelkezésükre állanak, a könyvek megtekintését és azok alapján a tanuságtételt jogosan meg nem tagadhatják. A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék : (1900 június hó 15. 145. sz. a.) Felperest keresetével elutasítja. Indokok: . . . tanúkihallgatás eredményre nem vezetett, mert a felperes által felhívott tanuk a felvett jegyzőkönyvek szerint a G. alatti kérdőpontok 1—3 kérdésére felvilágosítást nem adhattak. A felperes által előterjesztett azon kérelemnek, hogy a tanuk újból kihallgattassanak és hogy ők az Osbudavár részvénytársaság üzleti könyveinek felmutatására köteleztessenek, a kir. törvényszék nem adhatott helyt, mert a jelen perben is alkalmazandó 1893 : XVIII. t.-c. 90. §-a szerint a tanú csak oly okiratok felmutatására kötelezhető, melyeknek birtokában van, már pedig a felhívott tanuk, mint ilyenek az Ősbudavár részvénytársaság üzleti könyveinek birtokában nincsenek, és mert a nevezett részvénytársaság joggal tilthatja meg az igazgatóságnak azt, hogy az üzleti könyvek tartalmát másokkal közölje. (1899. évi május 3. 28,781. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla : Az elsőbiróság Ítéletét helybenhagyja. Indokok : Felperesnek az a kérelme, hogy Sz. H., P. K. stb. tanuk, mint az ősbudavára részvénytársaságnak* egyedül kihallgattatni kért, ez idő szerinti igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai, a kiknek módjukban áll jelzett minőségükben a részvénytársaság üzleti könyveinek megtekintése utján a szóban forgó nyers bevételek összegéről meggyőződést szerezni, a könyvek megtekintésének elmulasztása miatt a tanuságtételt alaptalanul megtagadóknak tekintessenek és hogv ujabbi kihallgatásuk elrendeltessék, egyszersmind a sommás eljárási törvény 90. §-a alapján ujabbi kihallgatásuk alkalmával a részvénytársaság eme üzleti könyveinek felmutatására köteleztessenek, a melyből a szóban i forgó nyers bevételek összegei kitűnnek, — az elsőbiróság által helyesen mellőztetett, mert a részvénytársaság igazgatói és felügyelő bízott-ági tagjai ebbeli minőségükben a részvénytársaság üzleti könyvei fölött csak annyiban rendelkeznek, amennyiben a társaság ügyeinek vezetésére (kereskedelmi törvény 182. es következő §-ai) és a társasági könyvek vezetésére (198. §.), illetőleg a társasági ügyvezetés ellenőrzésére (195. §.) igazgatói, illetve felügyelő-bizottsági tagi állásukból folyólag őket a felügyeleti, illetve ellenőrzési jog és kötelezettség illeti, tehát az üzleti könyvek megtekintése és vizsgálata is részükről csak a társaság ügyeiben, a társaságot érdeklő és annak üzletmenetével kapcsolatos ügyekre szorítkozik, maguk a társaság üzleti könyvei azonban nem az igazgatósági és felügyelő-bizottsági egyes tagok, hanem a részvénytársaság birtokában lévőknek tekintendők és igy a jelen esetben a sommás eljárási törvény 90. §-ának esete fen nem forogván, a felhívott tanuk az Ősbudavára részvénytársaság üzleti könyveinek felmutatására nem kötelezhetők ; mert felperes a megnevezett tanuknak a részvénytársaság üzleti könyveinek előzetes megtekintésére való utasítással kért ujabb megidézése és kihallgatása által már nem annak a ténynek bizonyítását célozza, hogy mily összegű nyers bevétele volt a társaságnak 1896. évi május, június és július havában, a miről a tanuk tett vallomásuk szerint saját tapasztalatukon alapuló tudomással nem birnak, hanem annak bizonyítását, hogy a részvénytársaság könyveiben a jelzett hónapokról a nyers bevételek mily összegben vannak bejegyezve. Felperes tehát tulajdonképpen a perben nem álló részvénytársaság üzleti könyveinek adatait kívánja bizonyítani és bizonyítékul alkalmazni; mert ennélfogva, valamint a perben nem álló nevezett részvénytársaság bíróilag nem kötelezhető arra, hogy üzleti könyveit felperes, mint vele a kereskedelmi törvény 36. §-ában megjelölt jogviszonyban nem levő harmadik személy érdekében megtekintés végett felmutassa, azonképpen a felhívott tanuk, mint a nevezett részvénytársaság igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagjai sem kényszeríthetők a bíróság által arra, hogy a társaságot nem érdeklő perben a társasággal jogviszonyban nem lévő harmadik személy érdekében a társaság könyveit megtekintsék és a társaság könyveinek részletes tartalmát közöljék, és mert ezekből folyólag a megnevezett tanuk nem tekinhetők olyanoknak, kik a vallomástételt alaptalanul megtagadták. (1899 december 19. 1,677. sz. a.) A m. kir. Curia: . . Egyebekben tekintettel arra, hogy a felperes részéről' tanukul felhívott Sz. H., P. K. stb., mint az Ősbudavára részvénytársaság igazgatóságának, illetve felügyelőbizottságának tagjai, kiknek e minőségükben a nevezett részvénytársaság üzleti könyvei rendelkezésükre állanak, a könyvekből a részvénytársaság 1896. évi május, június és július havi nyers bevételeinek összegéről tudomást szerezhetnek, a könyvek megtekintését és azok alapján a tanuságtételt. tehát a jelen perben döntő arra a körülményre nézve, hogy a nyilvános számadásra kötelezett részvénytársaság nyers bevételei mennyit tettek ki a mondott időben, jogosan meg nem tagadhatják, mert a sommás eljárási törvény 86. §-ában felsorolt, a tanúságtétel megtagadására jogos okul szolgálható eseteknek egyike sem forog fen: mindkét alsóbiróság ítélete az 1868: L1V. t.-c. 108. §-a alapján feloldatik és az első fokon eljárt kir. törvényszék utasittatik, hogy a fentebb nevezett tanukat, a mennyiben azok a nevezett részvénytársaság igazgatóságának, illetve felügyelő-bizottságának még most is tagjai, az 1868: LIV. t.-c. 206. §-ában foglalt jogkövetkezmény terhe alatt azzal a figyelmeztetéssel, hogy az emiitett nyers bevételek összegéről a részvénytársaság üzleti könyveiből szerezzenek maguknak tájékozást, újból idézze meg, s a G. alatti kérdőpontok 1—3 kérdéseire s az alperes által netalán előterjeszthető ellenkérdésekre perrendszerüen újból hallgassa ki és az eljárás törvényszerű befejezése után hozzon határozatot. Bűnügyekben. Vádlott mint számtartó csak házi fegyelmi jogával élt akkor, midőn az alája rendelt cselédet — sértettet — az általa tanúsított illetlen viselkedése miatt arcul ütötte. Ezen jogos megfenyités miatt a sértett nem volt jogosítva a vádlott ellen támadólag fellépni. Minthogy azonban mégis ezt tette, joga volt a vádlottnak a sértett fél által ellene kifejtett és személyét veszélyeztető megtámadás ellen a btkv 79. §-a értelmében erőhatalommal élni. A kolozsvári kir. törvényszéki 1899. máj 8-án 2,557. sz. a.) | K. Miklós vádlottat K. János sérelmére elkövetett, a btk 301. £-ban i meghatározott s a 302. §. szerint büntetendő súlyos testi bértés bűntettének vádja alól a btk. 79. §. alapján felmenti. Indokok: Sértett azt a panaszt emelte a vádlott K. Miklós ellen, hogy ez őt Bozsán K. minden ok nélkül megtámadta, előbb többször arcul ütötte, majd egy bottal ütlegelte a fejét, s a mikor a karjait védelmül a feje elé tartotta, azokat is ütötte a vádlott ugy, hogy e bántalmazás következtében mindkét karja eltörött. A 3. n. sz. a. a bírói szemlejegyzőkönyvben foglalt szakértői vélemény szerint a sértett ötrendbeli sérülést szenvedett, még j pedig mindkét karján csonttörést, mig homlokán repesztett I sebet s a vállán súrlódást, melyek közül a csonttörések 20 napnál I több, a többi sérülések pedig 8 napnál rövidebb idő alatt gyógyuló I testi sértés jelentőségével birtak.