A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 38. szám - Igényperek

karitás, azzal rögtön tisztába jövünk, ha figyelembe vesszük a makacssági Ítéletek s azon perek számát, melyek a mai eljárás szerint a felek meg nem jelenése miatt szünetelnek. A biró csupán a contradictoriussá vált ügyekben idézne, a jogvita iránt előleges tájékozást szerezne a kifogások tartalmából, az alperesi ellenbeszéd jegyzőkönyvbe vételére nem volna szükség, alperes ellenkérelme, perbeli álláspontja a kifogásokban előadva, bizonyítékai ugyanott felsorolva lévén, csakugyan elegendő volna annak a frázisnak jegyzőkönyvbe vétele, hogy: «felek az ügy érdemében tárgyaltak)) ; az ítéleti ténymegállapítás pedig hasonlithatlanul rövidebb lehetne az eddiginél, s többé, nem fordulhatnának elő oly esetek, hogy a biró oly tényállást construál, melyet a felek elő nem terjesztettek. Hogy aztán mily összegű pereknél kezdődjék az ügyvédi képviseleti kényszer, hogy a keresetért, vagy a kifogásokért milyen skálaszerü dijak állapíttassanak meg, ezek könynyen megoldható részletkérdések. Fődolog, hogy az ítélőbíró csakis érdemleges tárgyalással s ítélkezéssel foglalkozik, a mit ezen rendszer mellett elérhetőnek tartok. A ki jobbat tud, álljon vele elő ; szívesen elfogadom. V Igényperek. — Irta: KOVÁCS BÉLA, karánsebesi kir. járásbiró. Tudvalevő, hogy a közönséges jogéletben a fenti népszerű elnevezés alatt ismeretes s ujabb körülírással «ingóságok zár alóli feloldása» címen felette gyakran előforduló perekben a bíróságok gyakorlata jó részben a strictum ius szabályai szerint alakult. Kivételek mint mindenütt, itt is lehetnek, de a ki végig tekint felsőbb bíróságaink ide vonatkozó döntvényein, nem fogja tagadhatni ennek a tételnek igazságát. Hosszadalmasság elkerülése céljából legyen szabad a felsőbb bíróságok elvi jelentőségű s közkézen forgó határozataira rámutatni. Hogy teljesen egyöntetű bírói gyakorlat ezen a téren sem képződött, az más kérdés. És annak, hogy az igénypereket a biró a közönségesnél szigorúbb elbírálásban részesítse, meg van a maga sajátképpi oka a hitelezők nagy érdekeinek társadalmi és gazdasági szempontokból felette kívánatos védelmében, melyet azok a fizetés alól minden áron szabadulni törekvő adósok ellenőrizhetlen és sokféleségökben kifogyhatlan rafinériái ellenében a bíróságoktól joggal elvárhatnak. Mert ha kaput nyitunk az adósok minduntalan felburjánzó visszaéléseinek, a melyeknek szövevényei a jóhiszemű hitelező által előre soha sem láthatók, akkor egy néhány kétes existentiában ideig-óráig esetleg tartjuk a lelket, viszont azonban a hitel és forgalom, ezeknél sokkal jelentősebb érdekeit veszélyeztetjük. Ezek a másik részről is fontosak, életbevágók lehetnek, de hogy az igényperek kijelölte váluton melyiket honoráljuk, melyiket kell felkarolnunk és melyiket elejtenünk, azt jó megfontolás után könnyű eltalálni. Magától értendő, hogy a tisztességes igénypereket nem lehet perhorreskálni. Ezek ellen nincs is semmi kifogásunk ; érvényesüljenek a jog és igazság alapján épp ugy, mint bármely más per hasonló jó cégér alatt. Szabadítsa ki a törvény védelme mellett a maga dolgát mindenki a végrehajtási zár alól, a kinek a végrehajtást szenvedetthez a foglalásig semmi köze nem volt s csak a véletlen esélyei okozták, hogy vagyona a foglaláskor emennek kezén találtatott, mert bizonyos, hogy egy ilyen ártatlan harmadiknak nyílt sérelmével a hitelező kielégítést nem nyerhet. De azoknál az igénypereknél, a melyek ily előfeltétel hiányában szűkölködnek s úgyszólván lerí róluk az összejátszás vékony takarója, a biró ugyancsak résen álljon s magát a látszat által megtéveszteni ne hagyja. Az alábbiakban egy oly igénypert teszek megbeszélés tárgyává, a melyben az igénylő és a végrehajtást szenvedett u. n. manipulatióján, összejátszásán sarkall a dolog s a kérdés eldöntése azon fordul meg: van-e tényleg összejátszás, vagy nincs ? Hogy ugy az egyik, mint a másik nézetet a kifejtendő jogviszonyban jobb-rosszabb érvek támogatják s hogy melyik nézet a helyesebb és megnyugtatóbb, azt a magam részéről fejtegetésem conclusiójában deriválom, az olvasó közönség részéről pedig ennek ítélete döntse el. Az igény alapját a végrehajtást szenvedett és ugy látszik, nagyobb hatás kedvéért, ennek neje áttal is kiállított és az igénylőhöz intézett következő tartalmú, a perhez D. alatt bemellékelt nyilatkozat képezi: OG «Herrn N. N. in N. Nachdem wir Gefertigten Ihnen Ihre Forderung an uns pro fi. 200, sage Gulden Zweihundert in baarem Gelde nicht bezahlen können, w i 11 i g e n wir ein, Ihnen dafür unsere hier angeführten Wohnungseinrichtungstücke um den vereinbarten Preis zu übergeben, jedoch mit der Bedingung, dass Sie uns die Ihnen übergebenen Einrichtungstücke bis zu unserer Übersiedlung von hier zur Benützung überlassen, wofür wir Ihnen eine Benützungsgebührvon'2°/0 pro Monat zuzahlenverpflichten, sowie wir für jede Beschadigung haften.» Következnek a kérdéses felszerelvények egyenként felsorolva, a becsértékkel megjelölve és az aláírások. Mint a nyilatkozatból látható, ez végrehajtást szenvedettnek és nejének egyoldalú ténykedése; mert azt csak ők állították ki s két tanúval fölös óvatosságból csak később íratták alá. Kitűnik továbbá a nyilatkozatból, hogy az ebben felsorolt «házi felszerelvények» végrehajtást szenvedett birtokában hagyattak s ez és neje a használatért 2°/0-ot, valószínűleg a szerelvények értékének két százalékát, köteles igénylőnek havonként fizetni. Foglaltató alperes természetesen tagadja, hogy igénylő felperes és végrehajtást szenvedett közt valójában jogügylet jött létre, mert az átruházott ingók igénylőnek át nem adattak, s különben is a kérdéses nyilatkozathoz igénylő felperes hozzá nem járult, az tehát joghatálylyal biró szerződéses nyilatkozatnak nem tekinthető. Az elsőbiróság ezeket az érveket elfogadva, a keresetet elutasította. Az ítélet felebbeztetvén, az illető felsőbb bíróság bele ment a kérdéses nyilatkozat előzményét képező jogügylet bizonyításába. A nyilatkozatot aláirt s ennek folytán kihallgatott két tanú közül az egyik lényegileg azt adja elő, hogy a felek a nyilatkozatban részletezett módon, melyet a tan ik «szerződésnek» neveznek, az adásvételben megállapodtak s az után a kész okiratot tanúhoz vitték s vele aláíratták, a másik tanúhoz ellenben csak végrehajtást szenvedett ment a kész «szerződéssel» és ennek azt mondta, hogy az abban felsorolt ingóságokat igénylőnek eladta s a «szerződést)) tanúval aláíratta. A felsőbb bíróság a tanuk vallomását az «adásvétel» mellett bizonyítékul elfogadja, igénylő felperest további bizonyítékul eskü alatt kihallgatja, a ki az adásvételi szerződést persze esküvel erősítette meg és előadta eskü alatt azt is, hogy a kérdéses szerződést végrehajtást szenvedett neje szintén elfogadta és aláirta. Ezeket a bizonyítékokat az I. bíróság ítéletének megváltoztatása és a felperesi igény jogérvényes elismerése követte. Jogszabály, hogy ingók tulajdona átadással szereztetik meg. A fenforgó esetben ilyen átadás nem történt s a jogügylet perfektté nem vált. Felperesnek két döntő momentumot kellett volna igazolnia : vagy azt, hogy végrehajtást szenvedettől a kereseti ingóságokat megvette s ezek vételárát végrehajtást szenvedettnek kifizette; vagy, hogy a kereseti ingókat bérhasználat végett adta át végrehajtást szenvedettnek. A szerződések kétfélék: egyoldalúak és kétoldalúak, visszteher nélküliek és visszterhesek. Az bizonyos, hogy a D. alatti visszterhes szerződés akart lenni, mert abban mind a két fél teljesítése foglaltatik. De tényleg egyáltalán szerzŐdés-e a D. alatti? Nem, mert a szerződésbe való beleegyezés szabadon, komolyan, határozottan és érthetőleg nyilvánítandó és mert ahhoz, hogy szerződés létesüljön, kölcsönös elfogadás, mindkét fél egybehangzó akarata szükséges, különben szerződés nem keletkezik. (O. p. tkv. 869., 864., 861. §-ai.) S bizonyitották-e a felsőbb bíróság által kihallgatott tanuk azt, hogy a felek szerződésre léptek. Nem, mert a tanuk mindketten egyezőleg csupán annyit tudnak, hogy a szerződésnek elkeresztelt kész nyilatkozatot a felek tanúhoz vitték s ezekkel aláíratták. Az egyik tanú továbbá az adásvételben való megállapodásról is beszél, de oly annyira elburkoltan, hogy abból ugyan ki nem hámozható: vájjon közvetlen tudomása van-e ? Hát a másik tanúnak az a vallomása: ((végrehajtást szenvedett mondta nekem, hogy a «szerződésben» felsorolt ingóságokat felperesnek eladtao, bizonyíték? Minő alapon fogadta el mégis a tanuk vallomását a felsőbb biró a szerződést igazoló bizonyítéknak, — azon tanuk vallomását, a kik a «szerződésről)), annak módozatairól, feltételeiről semmit sem tudnak s nem is tudhatnak, mert annak megkötésénél nem voltak jelen?