A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 37. szám - Törvényjavaslat a tisztességtelen verseny ellen

146 A JOG mében minden esetben követelhetik, azonban csak annyiban, a mennyiben ezen ajándékozóit vagyonból valami tiszta értékének tekinthető. A szakértői birói becsű szerint az 1897 nov. 14-én történt ajándékozáskor a román oravicai 188. betétszámu tjkvben felvett ingatlanok értéke 905 frt, az egy malomrészé 40 frt és a három közlegelőbeli foglalóé 80 frt, összesen tehát 1,025 frt volt. Az ajándékozás tárgya élethossziglani eltartás tejében ruháztatván át az I. r. alperesre, ebből önként következik, hogy az eltartás költségei mint ellenérték, a mennyiben az ajándék tárgyából befolyt tiszta jövedelmet meg nem haladják, az ajándék értékéből le nem számithatók. Minthogy D. Dimitrie felperesnek azt az állítását, mikép az örökhagyók eltartásához ő is hozzájárult volna, bebizonyítani nem sikerült, ellenkezőleg D. George és D. Rafaila tanuk vallomásai által az nyert bizonyítást, hogy az örökhagyókat egyedül és folytonosan D. János I. r. alperes tartotta el, minthogy továbbá a felperesek azt sem bizonyították, hogy az örökhagyók egész halálukig egészséges és munkabíró emberek lettek volna, tehát, hogy eltartásuk az I. r. alperesnek semmibe sem került, ezek folytán az örökhagyók eltartási költségei egyedül az I. r. alperes javára számitandók. Ezek az eltartási költségek az ajándékozási szerződés létrejöttétől vagyis 1879. nov. 17-től kezdődőleg levén számitandók és a szakértők által mindegyik örökhagyó után havonta 6—6 frtban állapíttatván meg, D. Florea örökhagyó után ennek 1890. márc. 19-én bekövetkezett haláláig 744 frt 80 krra, D. Mojsze örökhagyó után pedig ennek 1892. jul. 15-én bekövetkezett haláláig 912 írtra rúgnak, tehát összesen 1,656 frt 80 krt tesznek ki. Minthogy azonban az alperesek az eltartási költségeket csak 1,604 frtban számították fel, ezek ugyanebben az összegben veendők számításba. Annak figyelembe vételével, hogy az ajándékozott ingatlanok D. Mojsze és D. Florea örökhagyókat a tkvi kivonat szerint egyenlő arányban illetik meg, az átruházás tárgyát képezett tkvezett ingatlanoknak egy malom részének és közlegelőbeli foglalásnak tiszta jövedelme a D. Mojszet megilletett fél jutalék után ezen örökhagyónak haláláig 302 frt 99 krt, összesen tehát 674 frt 12 krt tesz ki. Minthogy e szerint az örökhagyók eltartási költségei az elajándékozott ingatlanok tiszta jövedelme által nemcsak hogy nem fedeztetnek, hanem a jövedelmet még 929 frt 88 krral felül is haladják, kétségtelen, hogy a jövedelem által fedezett ezen tartási költségek az ajándékozott ingatlanok értékéből lovonandók és abból fedezendők, ezen levonás esetén pedig az elajándékozott ingatlanok már csak 95 frt 12 kr tiszta értéket képviselnek, tehát a felpereseknek a törvényes osztályrészhez való joga már csak erre az összegre szorítkozik. A törvényes osztályrész minden tehertől mentesen levén kiadandó, további megállapítás tárgyát a terhek összege képezi: a tkvi kivonat szerint a rom.-oravicai 188. betétszámu tjkben felvett ingatlanokat a C. 1. alatti bejegyzés értelmében még az 1869. évből, tehát az ajándékozás előtti időből az oravicai takarékpénztár javára bekebelezett 80 frt tartozás terheli és minthogy az alperesek tagadásával szemben a felperesek mivel sem bizonyították azt, hogy ezt a terhet az örökhagyók még életükben kifizették volna, az jelenleg is fennállónak tekintendő s a törvényes osztályrész kiszámításával az elajándékozott ingatlanok 95 frt 12 kr. tiszta értékéből levonásba hozandó. Ezenkívül a szakértői becsű által az is bizonyítást nyert, hogy az örökhagyó temetési költségei társadalmi állásukhoz mérten egyenként legalább 60 frtba, összesen tehát 120 frtba kerültek. S minthogy a felperesek mivel sem bizonyították azt, hogy ezen temetési költségekről az örökhagyók már életükben gondoskodtak volna, az vélelmezendő, hogy azokat az örökhagyó eltartásáról gondoskodó D. János I. r. alperes viselte. Ezeket a költségeket tehát arra való tekintettel, hogy felperesek még valószínűvé sem tették, hogy az örökhagyónak eltemetési költségekről még életükben gondoskodni módjukban állott volna, a felperesek által az I. r. alperesnek oda kínált és az által elfogadott eskü mellőzésével az elleniratban fölszámított 80 frt összegben az I. r. alperes javára kellett számításba venni. Ily körülmények között miután a 80 frt jelzálogi tehernek és a80 frt temetési költségnek az elajándékozott ingatlanok 95 frt 12 kr. tiszta értékéből való levonása mellett, az elajándékozott ingatlanok tiszta értéket nem képviselnek, sőt ezt az értéket, a terhelt 64 frt 88 kr. értékkel még felülmúlják, nyilvánvaló, hogy felperesek az elajándékozott ingatlanokból törvényes osztályrész cimén mit sem követelhetnek. Ennél fogva őket keresetükkel elutasítani és mint perveszteseket az 1868 : 54 t.-c. 251. §-a alapján a védekezett I. és II. r. alpereseknek okozott perköltségek megfizetésére is kötelezni kellett, de III. és IV. r. alperesek nem védekezvén, köztük a perköltség megszüntettetett. A temesvári kir. ítélőtábla (1900 febr. 5-én 237. sz. a.) az elsőbiróság ítéletének nem neheztelt részét érintetlenül, felebbezett részét pedig helybenhagyja. A m. kir. Curi2 (1900 aug. 28-án 2,419. sz. a.) mindkét alsóbíróság ítéleteinek megváltoztatásával a néh. D. Mojsze és neje D. Florea egyrészről, másrészről pedig D. János alperes között 1879 nov. 14-én kelt ajándékozási szerződés, továbbá D. János és D. Alexa alperesek között 1897 jan. 12-én kelt adásvételi szerződés felperesek kötelesrésze erejéig hatálytalannak kimondatik és D. János és D. Alexa egyetemlegesen köteleztetik, hogy D. Dimitrie és D. Janku felpereseknek kötelesrész fejében egyenként 173 koronát s annak az 1897 márc. 31-től a kereset napjától járó 5% kamatát megfizessék. Indokok: Az elsőrendű alperes és a néh. szülői között 1879. nov. 14-én kelt szerződés valóságos ajándékozási szerződésnek tekintendő s az abban kötelezett tartást oly ellenértéknek, mely ezt a szerződést viszterhes szerződéssé tenné, viszterhesnek azért nem tekinthető, mert a per adatai szerint az átruházott vagyon jövedelméből az ajándékozók az ajándékozás előtt családjukkal együtt meg tudtak élni, miből következik, hogy a megajándékozott fiuk az elsőrendű alperes is az elajándékozok irányában elvállalt tartást, az ajándékozott vagyon jövedelméből fedezhette, s hogy e szerint nevezett alperes semmit sem kötelezett, hanem csak magának testvérei hátrányára biztosítani kívánta szülei halála után azoknak vagyonát, s a mely vagyonból, tekintettel arra, hogy örökhagyóknak öt leszármazója maradott, köteles részben a két felperest törvénynél fogva l/l0—Vio rész illeti meg. Az elajándékozott vagyon az ajándékozás idejében, a hogy ezt az elsőbiróság helyesen állapította meg 1,025 forint becsértékkel birt, a melyet 160 forint tartozás terhel. Ez utóbbit, ha a vagyon becsértékéből levonjuk, tekintettel arra, hogy alperesek tanúikkal azt, hogy felperesek szülőiktől az örökrészükbe számítandó valamely értéket előre kaptak volna, bebizonyítani nem tudták, 865 forint marad elajándékozott oly érték, a melyből a felperesek köteles részt követelhetnek; a mely köteles rész a fennebbiek szerint mindenik felperesre nézve 86 frt 50 krt vagyis 173 koronát tesz ki, mint a fele annak, a mit ők szülőik után törvényből örököltek volna. Ennek az összegnek megfizetésére a másodrendű alperes azért köteleztetett az elsőrendű alperessel egyetemlegesen, mert a tanuk bizonyítják ugyan, hogy 2-od rendű alperes az 1897. évi január 12-én kelt adásvételi szerződés megkötése alkalmával, másodrendű alperes apjának az elsőrendű alperesnek a kikötött vételárból 220 frtot leszámolt, mindemellett azonban ezt a szerződést komoly vagyonátruházási szerződésnek tekinteni nem lehet, minthogy II. r. alperes felperesek tagadásával szemben még valószínűvé sem tette, hogy a leszámolt pénz az övé volt s hogy egyáltalán őoly vagyon felett rendelkezett, a melyből az ingatlanokat az apjától megvehette. De egyébként is a II. r. alperes mint családtag tudhatta, hogy édes apja az ingatlanokat szüleitől ajándékba kapta s azt is tudhatta, hogy azoknak, a hogy ez a perben bizonyítást is nyert, az ajándékozott vagyonon felül más vagyonuk nem lévén, annak többi gyermekei az ajándékozás folytán köteles részükre nézve megrövidítve lettek és tisztába kellett lenni azzal, hogy apja a vagyonnak reája történt átruházásával csak azt célozta, hogy testvérei köteles részükhöz ne juthassanak. Ezeknél fogva az állítólagos vétel rosszhiszeműnek is tekintendő, mely okból, továbbá abból az okból is, hogy a szülők és gyermekek között eszközölt vagyonátruházás harmadik személyekre nézve joghátrányos nem lehet s mert különben is másodrendű alperes mások kárával nem gazdagodhatik: mindezeknél fogva a Il-od r. alperes felperesek köteles részeinek megfizetésére az elsőrendű alperessel szemben egyetemlegesen kötelezendők voltak. A köteles rész után a kamat csak azért ítéltetett meg a kereset napjától, mert felperesek a szülők halála után csak évek elteltével indították meg kötelesrész iránti keresetüket, a kereset előtti időre eső kamat elveszítését tehát saját mulasztásuk okozta. Az 1881. évi LX. t.-c. 30. §-a szerint végrehajtás megszüntetése iránti perekben hozott két egyenlő Ítélet ellen további felebbezésnek helye nem lévén, az ily perekben kért perújításnak helyt nem adó elsőbirósági ítéletet helybenhagyó másodbirósági Ítélet ellen sincs további felebbezésnek helye. Az a körülmény, hogy a perújítással egybekötött semmiségi per eldöntésénél ugyanaz az előadó szerepelt, a ki a végrehajtás megszüntetése iránti alappernek is előadója volt, az 1881: LIX. t.-c. 39. §-ának valamelyik pontja alá vonható alaki sérelmet nem képez. (A m. kir. Curia 1900 jun. 25. 477. sz. a.) Az 1868: LIV. t.-c. 5i. §-a első bekezdése értelmében a kir. törvényszék, mint a rendes perek birája jogosítva van ugyan az olyan keresetet, a mely kereset tárgyának értéke szerint a sommás eljárásra tartozik, hivatalból visszautasítani, ezzel a jogával azonban a kir. törvényszék általában csak a perfelvételre határidőt tűző s arra a feleket megidéző végzés meghozataláig, azontúl pedig csak abban az esetben élhet, ha a trdts 8 és 53 §-aiban meghatározott és a rendes birói illetőségtől való eltérhetést kizáró esetek valamelyike fenforog, ellenben a perfelvételre határidőt kitűző s arra a felek megidézését tartalmazó végzés meghozatala után. ha a 8. és 53. §-okban meghatározott esetek fenn nem forognak, a kereset többé hivatalból vissza nem utasítható. (A m. kir. Curia 1900. jul. 25. 4,694. sz. a.) Az a jogviszony, a mely az összeszámolásnak és az ennek megtörténtével elismert tartozásnak alapjául szolgál, a közjegyzői okiratban kitüntetve nem lévén, ennek kitétele nélkül a közjegyzői okirat a közjegyzői törvény ni §-a követelményeinek meg nem felel, a miért is annak az okiratnak alapján a kielégítési végrehajtás el nem rendelhető. (A m. kir. Curia 1900 jul. 30. 4,456. sz. a.)