A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 33. szám - A bprdt. 33. §-ához

A J OG sértette a váltótörvény 23. §-ának azt a rendelkezését, a mely szerint az intézvényezett az elfogadás alapján az elfogadott összegnek a lejáratkor kifizetéseért váltójogüag felelős ; ezzel kap csolatban alperesek panaszként (elhozzák azt is, hogy dr. S. Károlynak a váltók elfogadásában nyilvánuló cselekménye megtámadva nincs, de meg sem támadható. Ez a panasz alaptalan azért, mert alpereseknek a dr. S. Károly ellen keletkezett váltói joga, illetve dr. S. Károlynak az alperesekkel szemben váltói kötelezettsége a jelen pernek nem tárgya; és igy a jelen perben a váltótörvény 23. §-ának rendelkezése alkalmazást nem is nyerhet; és mert a felebbezési bíróság Ítéleti tényállása szerint dr. S. Károly a közadósnak erre irányult megbízásából és az arra szükséges fedezetet a közadós vagyonából át éve járt el akként, hogy alpereseknek egyezségileg és elengedéssel megállapított követeléséről váltókat fogadott el és utóbb fizetett ki és ama tényállás szerint tények vannak megállapítva, melyekből jogilag következik az, hogy már akkor a közadós fizetését megszüntette ; továbbá ama tényállás szerint alperesek mindezekről a körülményekről már akkor is tudomással birtak, a mikor a közadós irányában a kiegyezést létesítették és ennek eredményéül az illető váltókat dr. S. Károly elfogadói aláírásával ellátva átvették ; e tényállásból pedig jogszerűién következik az, hogy dr. S. Károly a közadós megbízásából és pénzéből teljesítette az alperesek követelése kielégítése céljából a fizetést, hogy tehát dr. S. Károlynak ezzel kapcsolatos cselekményei és igy a fizetés is jogilag a közadósnak a lénye és hogy a csődhitelezők megkáiositására csak az a fizetés szolgálván, az a fizetés a csődtörvény 27. §. 2. pontja alapján a csődhitelezőkkel szemben hatálytalan és alperesek ama fizetéssel nyert értéket a csődtörvény 33. §. rendelkezéséhez képest a csődtömegnek visszatéríteni tartoznak. (1900 május 2-án, I. G. 138. sz.) Vélelem forog fenn arra nézve, hogy ha ügynök szerződik a biztosító tarsasággal, a felek állásánál fogva az illető biztosítási üzletágban érvényes szokásokra való tekintettel szerződtek. Ezek a szokások tehát ellenkező megállapodás hiányában a szerződés kiegészítő részét képezik. (A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék felebbezési tanácsa 190*0. máj. 21. 131. sz. a.) A mint ezt a Curia már több határozatában kimondta, a csődöt kérő hitelező által a csődtörvény 87. §-a értelmében az eljárási költségek viselésere letett összeg neaicsak a készkiadások fedezésére szolgai, hanem a csődtörvénynek idézett szakaszából következik, hogy a birói megállapodás alapján előre letett ilyen összeg a készkiadasokon kívül mindazon eljárási és egyéb költségek fedezésére is szolgál, melyek a csődben rendszerint felmerülnek és tömeghiány miatt más módon kielégítést nem nyerhetnek; az pedig, hogy a csődeljárási költségek közé a tömeggondnoki dijak is tartoznak, a csődtörv. 49, 5o. és 142. S-ai rendelkezéseinek egybevetéséből nyilván kitűnik. (A m. kir. Curia 19Ü0. jun. 19. 609. sz. a.) A csődtörvény 3. és 8. J5§-nak rendelkezése értelmében a közadós csakis a csődtömeghez tartozó vagyon felett veszti el kezelési és rendelkezési jogát és ellene csak az oly perek nem indíthatók meg, melyeknek tárgyát a csődtömeghez tartozó javak vagy jogok képezik. Felperes a tárgyalás folyamán kijelentette, hogy az általa perbevont és már a kereset beadásának idejében csőd alatt állott közadósnak, kinek a sommás végzést a saját kezéhez kérte kézbesittetni s a kit a saját személyében kért marasztaltatni, nem a csődtömeghez tartozó, hanem más vagyonából keres kielégítést: nyilvánvaló, hogy a sommás kereset és végzés átvételére a tömeggondnok nem volt jogosítva. (A m. kir. Curia 1900. jun. 19. 357. sz. a.) Bűnügyekben. Vádlott gör. kath. lelkész, ki egy személy életkorára vonatkozó bizonyítványba a keresztelési anyakönyvből szerzett jobb tudomása ellenére hamis- adatokat foglalt be, a btkv. 393. §-a alapján ítéltetett el és mellékbüntetésül nem hivatalvesztés, hanem a 399. §. második bekezdésében meghatározott működésekre való képtelenség mondatott ki. A dévai kir. törvényszék 11899 nov. 13-án 6,715. sz. a.) Ifj. T. János vádlott a btkv. 393. §-ban körülirt, a 397. §. szerint minősülő közokiralhamisitás bűntettében bűnösnek kimondatik és ezért a btkv. 393. és 399. §§. alapján a btkv. 92. §-a alkalmazásával a büntetés foganatbavételétől számítandó két (2) évi fegyházra és 5 évi hivatalvesztésre és politikai jogai hason tartalmú felfüggesztésére itéli. Indokok: Ifj. T. János ellen ezen közokiralhamisitás büntette miatt azért tétetett folyamatba a bűnvádi eljárás, mert nevezett Sz. Marina életkorát illetőleg hamis bizonyítványt állítván ki, Sz. Marina ennek alapján R. Juonnal a lupényi anyakönyvvezető előtt házasságot kötött. A vizsgálat és végtárgyalások folyamán megállapított tényállás szerint egy alkalommal vádlotthoz mentek Sz. Péter, ennek leánya Marina és R. Juon és ekkor Sz. Péter kérte vádlottat, hogy mivel R. Juon leányával házasságot akar kötni, állítson ki leánya részére egy születési bizonyítványt, erre vádlott a születési anyakönyvben lapozgatva kiállította a kért bizonyítványt, mely szerint Sz. Marina 1880 jul. 15-én született. Ezután Sz. Péter leányával és K. Juonnal a házasság megkötése végett a vulkáni anyakönyvvezetőhöz mentek, de az anyakönyvvezető látva Sz. Mária fejletlen kinézését, az összeadást megtagadta, mire nevezettek elmentek a lupényi anyakönyvvezetőhöz, ki a felmutatott bizonyítvány alapján 1896 nov. 24-én a felvételt eszközölte is. Vádlott beismerte, hogy az 1. n. sz. alatt «Adeverintia. cimíf okiratot ö állította ki, azt vallotta, hogy midőn Sz. Petru, Sz. Mária és R. Juon a bizonyítvány kiállítása végett megjelentek és Sz. Petru kijelentette, hogy leánya 1880 ban született, tehát 16 éves, elővette a születési anyakönyvet, hogy abból Sz. Mária születési anyakönyvi kivonatát kiírhassa, az 1880-ban eszközölt bejegyzések között nem találta meg s igy tovább lapozgatott, míg 1882 jun. 12-én születeltnek bejegyezve megtalálta Sz. Marinát, minthogy azonban ezen bejegyzés után kereszt volt, ebből azt következtette, hogy ezzel hivatali elődje állal a halálozás jelentetett, elhalt. Más adat után nézett tehát és elővéve az 1891. évi népszámlálás összeírást, abban Sz. Marinát Motok néven szerepelve megtalálta s mivel Sz. Petru erről azt állította, hogy leányával azonos, mert leánya a népszámláláskor egy Motokné nevü özvegyasszonynál, a nagyanyjánál lakolt, e kért bizonyítványt teljes jóhiszeműséggel kiállította. Tekintettel arra, hogy a közokirathamisitás bűntettének tényálladékát egymagában azon körülmény is megállapítja, hogy vádlott beismerése szerint Sz. Marina életkoráról a bizonyítványt kiállította ugy, hogy az adatokat erre nézve nem az anyakönyvből, hanem a népszámlálás conscriptióból merítette, mely ily bizonyítvány kiállítására alapul nem szolgálhat; tekintve, hogy vádlott azon védekezése, miszerint Sz. Péter igazolta, hogy leánya 16 éves és hogy a népszámlálási összeírásban szerepelt Motok Marinával azonos, figyelmet nem érdemel, mert ezt a védekezését Sz. Péter és R. Juán határozottan megcáfolják, illetve utóbbi, bár arra vonatkozólag, hogy Sz. Péter leánya életkorát ilielöleg mit mondott, nem is tud vallomást tenni, de azt igazolja, hogy vádlott Sz. Péterrel valamit beszélve a bizonyítványt kiállította, de különben is neki, ki hivatalos hatáskörében közokiratot állit ki, a kiállítást kérők bemondása alapján az okiratot ki nem adhatja, minthogy erre vonatkozólag az adatok kizárólag az anyakönyvből mentendők; tekintve, hogy Sz. Marina, mint arról a kir. tszék meggyőződött, oly fejletlen kinézésű, hogy róla a 16 évet betöltött kort feltételezni még most 3év múlva sem lehet; tekintve, hogy a jóhiszeműséggel való védekezés sem érdemel figyelmet, mert a cselekmény tényálladékát egymagában azon körülmény megállapítja, hogy hivatali hatáskörében hamis közokiratot állított ki, ez pedig az előadottak szerint perrendszerü bizonyítást talált; tekintve végül, hogy ezen cselekménye a btkv. 393. §-a szerint megkívánt jogsérelmet is előidézte, mert a R. Juon és Sz. Mariana közölt létrejött házasság megsemmisíttetett, mindezeknél fogva vádlottat a btkv. 393. §-ban körülirt, a 397. §-a szerint minősülő közokirathamisitás bűntettében bűnösnek kimondani kellett. A büntetés kimérésénei a kir. tszk nyomatékos enyhítő körülménynek tekintve vádlott büntetlen előéletét és terhes családos voltát s minthogy ezekkel szemben súlyosítóul az a körülmény mérlegelhető, hogy a házasság megsemmisíttetett, s minthogy ily körülmények között a cselekményére kirótt fegyházbüntetés 5 évi tartama aránytalanul sújtaná vádlottat, alkalmazta a btkv. 92 §-át és szabta ki a bűnösség fokával arányban álló rendelkező részben irt fő- és a 399 §. első bekezdése szerinti mellékbüntetést. A kolozsvári kir. Ítélőtábla (1900 febr. 13-án 132 sz. a.) T. J. vádlottat a btk. 395., 397. §-ba ütköző közokirathamisitás bűntettében mondja ki bűnösnek s ezért a btk. 395. és 399. §-ai alapján a btk. 21. §-a alkalmazásával 8 (nyolc) havi börtönre, 3 (hárorr) évi hivatalvesztésre s politikai jogok gyakorlatának hasontartamu felfüggesztésére itéli, egyebekben a kir. tszék ítéletét helybenhagyja. Indokok. A 22 n. sz. a. megszerzett anyakönyvi kivonat szerint R. Janica 1896. évi nov. 24-én a lupényi anyakönyvvezető előtt az állítólag 1880. évi jul. 15-én született Sz. Marinával házasságra lépett, ez a házasság azonban a m. kir. Curiának az alsóbirói ítéleteket helybenhagyó 2,562/98. sz. a. k. Ítélete alapján felbontatott. A vizsgálat egyéb adatai alapján megállapítható, hogy bontó okul az szolgált, hogy Sz. Marina nem miként a T. Juon vádlott mint lupényi gör. kath. lelkész által 1896 nov. 3-án kiállított, a házasság céljából a lupényi anyakönyvvezetőnek bemutatott bizonyítvány igazolja, 1880 jun. 15-én, hanem az 1. napló sz. alatti hiteles keresztelési anyakönyvi kivonattal igazoltan a görög naptár szerinti 18S2 jun. 3-án született, következően az 1894: XXXI. t.-c. 7. §-a értelmében a házasságkötéshez megkívánt fejlelt kort még nem érte volt el. T. Juon vádlott beismeri, hogy Sz. Petru és leánya Marina, ugy R. János előtte megjelenvén, kijelentették, hogy utóbbiak házasságra akarnak lépni s ebből a célból Sz. Marinának keresztelési anyakönyvi kivonatát kérték. Miután Sz. Péter azt állította, hogy nevezett leánya 16 éves illetőleg 1880 évben született s a keresztelési anyakönyvben előforduló 1882. évi jun. 3-án született Sz. Marina neve mellett igy a hivatali elődétől származott keresztvonást talált, amiből azt következtette, hogy ez az Sz. Marina meghalt, azonban az 1891. évi népszámlálási összeírásban egy M. Marinka nevü egyén 1880. évben előfordulván, akiről Sz. Péter azt állította, hogy az az ő leányával azonos, a bizonyítványt jóhiszeműen állította ki, minthogy pedig a keresztelési anyakönyv szerint az