A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 30. szám - Ténymegállapítás a B. P.-ban

222 A JOG Közigazgatásunk mai rendszerében a község általános alsófoku hatóság (vagy legalább is általános alsófoku végrehajtási instantia). Ez a rendszer nagyjában megegyezik a nyugati continentalis államok szervezetével és megegyezik a tanszerü közigazgatási elmélettel is ; de annál kevésbbé egyezik meg kulturális, gazdasági és politikai viszonyainkkal. A doctrina által képzelt és a külföld egynémely államában létező község átalában véve rendelkezik bizonyos anyagi és szellemi erővel, polgárai vagyonosak, legalább bizonyos átlagszámban és középmértékben művelt, és az államtagság tudatában élő, politikai nemzetükhöz ragaszkodó emberek. A magyar községek ellenkezően, nagyrészt szegények, műveletlenek és nemzetiségiek. írástudó, az állam nyelvét beszélő ember igen sok magyarországi faluban nem is akad. Sokhelyütt pedig ami szellemi és anyagi tőke a községben vagyon, nem a magyar állameszmének, hanem szeparatisztikus törekvéseknek hódol. A magyar községek nagy része nem tekinthető az állam szerves részének, mert ami kevés önálló léte, élete van, annak az ereje is kifelé vonzia e hazából. Ennélfogva hiányzik községeink nagy részéből az államszervi minőségnek első föltétele, a politikai megbízhatóság. Ezen az alapvető, morális hiányon kivül a kulturális és anyagi vagyontalanság lényeges administrátiv hiányoknak váltak okozóivá. A stricte vett helyi önkormányzatnak, a locális érdekeknek természet rendelte kezelője a község; ezen sem a kultursem a vagyon-hiány nem változtathatnak, kisebb anyagi és szellemi erejű községnek kisebb a helyi érdeksphaei ája és kevesebb intellectus is elég e kisebb érdekkör kielégítésére. Itt csak az átutalt hatáskörben az állami közigazgatás szolgálatában kifejtendő községi teendők jöhetnek szóba. Az államigazgatás legtöbb ága még legelemibb, legalsóbb fokozatain is bizonyos nagyobb műveltséget, mondhatni szakképzettséget igényel, mint a milyent, ami községünk autonóm szerveiben találunk. A község feje, a biró, számos helyütt magyarul sem tudó, néhol épen írástudatlan közeg, aki még a községi belügyek vezetésére is alig alkalmas. A községi közegek használhatatlanságán rendszerünk surrogátummal segít. Fölállítja a jegyzői kört és ad a 8 —10 községnek műveletlen elöljárói mellé, (részben közéjök, részben alájuk rendelve) egy relatíve müveit segédszervet, a körjegyzőt. A körjegyző helyzete mindenekelőtt természetellenes, —tagja az elöljáróságnak, amelynek elnöke a biró, formaszerint tehát a műveltségben és reális hatáskörben mélyen alatta álló községi bírónak (vagy helyettesének) alárendeltje. Tényleg pedig ez az ennyire alárendelt közeg egy egész csomó állam vagy törvényhatósági ügyágnak önálló alsófoku kezelője. A kisközség és az ő saját külön szervei mindannak elvégzésére, ami nem legszorosabban vett községi belügy, teljesen képtelenek, mindent tehát, ami fontosabb teendő, nem a községi elöljáróság, mint testület, nem is annak a feje a biró, végez, hanem a magyar közigazgatás tipulus amphibiuma, a körjegyző. Tulajdonképen tehát az államigazgatás legalsóbb fóruma nem is az autonóm község, de a lefelé többé kevésbbé absolut, fölfelé pedig rendszertelenül függő jegyzői kör, azaz annak orgánuma a körjegyző. A mennyire az eddigi munkálatokból a most folyó codificatió terveit megö^merhetjük, — ezt az intézményt járulékaival együtt a jövőben is fönn akarja tartani. — Nem akarok itt arról szólni, hogy a haladás kizártával alkalmozott kis hivatalnok milyen veszélyes proletártipussá válik sociálpolitikai szempontból, hogy milyen céltévesztett dolog a társadalmi amphibiumok tenyésztése kulturális és gazdasági szempontból, hogy mennyire rá van utalva a «par force» vagyonszerzésre az a kis hivatalnok, a ki nehéz munkájának árán sem haladhat rangban és dotatióban fölfelé. Csak a kérdés administrativ-politikai oldalát veszem vizsgálat alá: Kiképzünk egy embert közigazgatási (és részben politikai és biráskodási)ezermesterré, megtanítjuk ítélkezni a bagatellben, adunk neki büntető jurisdictiót a mezőrendőri kihágások terén, bízunk rá hagyatéki teendőket, sokszor legtöbb helyütt anyakönyvvezetést is; kötelességévé teszünk különböző policiális és katonai nyilvántartásokat adóösszeirási és adószedési teendőket, ruház, nk rá egy-egy adag ut-egészség- és közbiztonsági rendészetet, részben mint alsófoku hatóságra, részben mint foganatosító közegre Mindezt neki egy magának kell tudnia, - mert hiszen az őt környező többi szervek, beleértve a színleg fölé rendelt községi birót is, sokhelyütt a betűt sem ismerik - nem hogy bíráskodni, de irni, olvasni se n tudnak. Mindezt neki nemcsak tudnia kell, de bizony az elvégzés, a foganatosítás is reá hárul, mert segédszervei és főnöke, a biró, legfölebb kézbesitőkül alkalmazhatók Az ügyi hatáskör mellé adunk neki jócska terület hatáskört, 8—10 községet, a melyek közül sokszor 3—4-ben egy szere kellene jelen lennie. Mindehhez járul valószínűleg majd még kis fizetés és a fölöttébb mérsékelt társadalmi és hivatalos positió. A további követelményeket, azt vélem, fölösleges taglolnom. Áttérek tehát arra a módra, a melyben a kérdés esetleges megoldását fellelni vélem. Vegyük ki a kisközséget az államigazgatás szerveinek sorából. Tegyük a mainál szűkebb területre szabott járást minden államigazgatási ügyben alsófoku hatósággá. Lássuk el a járás főnöké^ megfelelő fogalmazó s kezelő személyzettel, adjunk alája altiszti jellegű végrehajtó (és esetleg nyilvántartási teendőkre is alkalmas) szerveket és helyezzük át, legalább a kisközségekre voi aikozóan, az alsófoku administrátió súlypontját a járási központba. Ott az érdemi ügyintézést jogászi képzettségű fogalmazó személyek végezhetik, a segédmunkákat is szakértő emberek, szakszerű különválasztással és tehát rendszeresebben fogják eszközöltetni. A kisközség megszabadul egy anyagi és szellemi erejét meghaladó tehertől és végezheti saját hatáskörében, saját erőihez mérten a saját belügyeit, az államigazgató terheiből legfölebb a közvetlen végrehajtás körüli (fizikai) segédkezés és a szó német értelmében, szorosan vett «Ortspolizei» maradna rajta. - A körjegyző helyébe, mint községi irnok akkor egy aránytalanul kisebb hatáskörű hivatalnok lépne, a ki esetleg bele volna illeszthető a közigazgatási kezelőszemélyzet létszámába, a község belügyeinek kezelésében végezhetné a jegyzői teendőket, feje lehetne a mellett a netán létesítendő községi rendőrségnek, végezhetné a szükségbelileg itt-ott mégis a községre ruházott, szoros hatáskörét meghaladó teendőket pl. egyes közigazgatásilag foganatosítandó végrehajtásokat, (rendőri intézkedéseket) és egyesíthetné e hivatalát más, a községben betöltött állásai is. Nem akarok a föntebiekben praecis tervet, programmot nyújtani, jelenlegi közigazgatásunknak egyik alapvető bajára, a mely annál veszélyesebb, mert a codificatió első munkálata (a községi közigazgatási tanfolyamokról szóló jávaslat) arra mutat, hogy ezt a beteg rendszert a mérvadó körök át óhajtják vinni a reformált szervezetbe is. Ténymegállapítás a B. P.-bar . Irta: SÁNDOR JÓZSEF, szegszárdi kir. törvényszéki aljegyző. Bűnvádi perrendtartásunk sok részében hasonlatos a sommás perrendtartáshoz. Mindkettőn alapeszmeként a közvetlenség és szóbeliség vonul végig és alakszerűségükben is sok helyen találkozik a kettő. A tanúkihallgatásnak módozatai, a tanúság tétel alól való absolut és relatív mentesség csaknem azonos. Fontos kérdés az, hogy a tényállás megállapításában illetőleg a tényállásna - az ítélet indokolásába való belehelye zésében van e két törvénynek hasonlatossága. A sommás törvény 121. §-a pontonként felsorolja azon kellékeket, amelyeket az itásba foglalt ítéletnek tartalmaznia kell; 6-dik pontjában előírja, hogy az indokolásban a tényállás is előadandó. A B. P. 327. §-a ugyancsak taxativ felsorolást tartalmaz arra nézve, hogy a büntető perben hozott ítéletnek mit kell tartalmaznia és ezen szakasz 9-ik pontja csak annyit mond, hogy az indokolást a rendelkező résztől el kell különiteni. Azt tehát, hogy a ténymegállapításra is helyt foglaljon a büntető ítéletben, a B. P. nem írja elő Még kevésbbé foglalhat helyet a ténymegállapítás az esküdtszék határozata alapján hozott ítélet indokolásában. A 375. §. ugyanis azt mondja, hogy az indokolásnak az esküdtek részéről eldöntött kérdésekben ezek határozatának tartalmára kell támaszkodnia. E szerint az ítélet indokolása a bűnösséget megállapító határozatban pusztán csak annyi lesz. hogy mivel vádlottat az esküdtszék a kérdésben feltett bűncselekmény elkövetésében bűnösnek mondotta ki, ezért őt az enyhítő körülmények felsorolása alapján a meghatározott szabadságvesztés büntetéssel kellett sújtani. A 375. §. szerint, de a B. P. szelleme szerint is az esküdtbirósági Ítéletnek a tényállás felderítését tartalmaznia nem kell. A tényállás megállapítása az esküdtek joga és kötelessége, a szakbiróságé a büntetés, amelynek kiszabásánál az esküdtek verdiktjére kell támaszkodnia és pusztán a büntetés súlyát enyhítő vagy fokozó okokat mérlegelheti. Mig tehát az esküdtszék határozata alapján hozott ítélet-