A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 29. szám - Perújítás a községi biróság hatáskörét meg nem haladó polgári peres ügyekben

A JOG 115 Bűnügyekben. Közokirathamisitás büntette miatt ítéltetett el a vádlott, a ki másnak mar szabályszerűen anyakönyvezett, törvénytelen fiát az ö es férje törvényes fia gyanánt is anyakönyveztette. A budapesti kir. büntető tszék (1899 márc. 17-én 22,20i. sz. a.) E. Izidorné és V. Józsefné családi állás elleni büntettél vádlottak ügyében következőleg itélt: A kir. tszék bűnösnek mondja ki E. Izidornét a Btkv. 400. §. első bekezdésébe ütköző közokirathamisitás vétségében és ezért a Btkv. 400., 92. §§-ai alapján 20 frt pénzbüntetésre itéli. A V. József vádlott ellen a Btkv. 254. §. második bekezdésébe ütköző családi állás elleni bűntettnek a 65. §. szerinti kísérlete miatt folyamatba tett eljárást a kir. tszék megszünteti. Indokok: A vizsgálat és végtárgyalás adataival bizonyítva van a vádlottak által beismert következő tényállás. E. Izidorné 1896 szept. 13-án lépett házasságra, melynek boldogságát az zavarta meg, hogy meddő volt és f:rje őt e miatt keserű szemrehányásokkal illette, korábbi erkölcstelen életmódjának tulajdonítva a nő magtalanságát, férjének ezen bánásmódja azon tervet érielte meg vádlottban, hogy idegen gyermeket fogad örökbe és azt sajátja gyanánt mutatja be neki, bár feltett szándéka volt, hogy később, ha férje megszereti a gyermeket, megmondja neki a valót. E terv szerint több hónapon át terhességet színlelt férje előtt és végre 1897. évi októberben mosónője K. Józsefné által a Rókus kórházban lebetegedett G. Ilona cselédleánynyal érintkezésbe lépett, aki hajlandó volt újszülött K. Zoltán nevü fiát örökbe adni. E. Izidorné azonban csak mint vidéken lakó rokona, özv. H. Imréné megbízottja szerepelt és ennek részére leendő örökbefogadást színlelt, ily értelmű szerződést is kötvén G. Ilonával E. Gusztáv ügyvéd irodájában. Vádlott beteg anyja látogatásának ürügye alatt 1897. évi nov. 6-án N.-Becskerekre utazott, magával vivén az örökbefogadott gyermeket. N.-Becskerekről levelet íratott férjének, melyben tudatta vele, hogy szült, egyszersmind megbízta V. Józsefné szülésznőt, hogy a gyermeket anyakönyvvezetés végett bejelentse olykép, mintha azt útközben vonaton szülte volna. A szülésznő, noha tudta, hogy ez valótlan és hogy a gyereket nem E. Izidorné szülte, sajnálkozástól indíttatva, előadta az ügyet az anyakönyvvezetőnek, ki azonban arra tekintettel, hogy a bejelentett születés nem az ö kerületében történt, a bejegyzést megtagadta; másnap maga E.-né fordult kéréssel az anyakönyvvezetőhöz, de ez őt is elutasította. A szülésznő más születési eset bejelentése végett ismét megjelenvén az anyakönyvvezetői hivatalban, beavatta az anyakönyvvezetőt, hogy E.-né koholt születést akart bejelenteni, ez erre E. nét megidézte, a mikor is nevezett beismerte, hogy a bejegyezni kívánt gyermeket nem ő szülte. E.-né ezután Budapestre visszatérvén, a gyermeket férjének sajátja gyanánt mutatta be; de ez rokonai bujtogatására gyanakodni kezdett, mire E.-né vidékre utazott, hogy születési anya könyvi kivonatot szerezzen. N.-Kikindán az anyakönyvvezetőt könyörgéssel reá vette, hogy a gyermeket, kit előadása szerint X.-Becskerekre utaztában N.-Kikindán a vasút közelében ismeretlen házban szült, a bemutatott házasságlevél alapján ő és férje törvényes gyermekének anyakönyvezze. A n.-becskereki anyakönyvvezető és a budapesti rokonok egyidejű bejelentésére az eljárás megindult és vádlott előbb férjének, utóbb a bíróság előtt is beismerte a fent előadott ténykedését. A kir. tszék a Btk. 254. §-ba ütköző családi állás elleni bűntett miatt vádolt E. Izidorné szül. Cz. Teréz cselekményét a btkv. 400. §-ba ütköző közokirathamisitás vétségének minősítette. Előre bocsátva, hogy vádlott terhére a nyerészkedési szándék fenforgására utaló adat nincsen, a kir. tszék szorgosan elkülönítette vádeljárásában a büntethetőség elemeit és ezen uton arra a meggyőződésre jutott, hogy vádlott egyedüli büntetendő cselekménye az, hogy G. Ilona törvénytelen és már szabályszerűen anyakönyvezett fiát az ő és férje törvényes fia gyanánt is anyakönyveztette. Ezen cselekményében pedig nem ismerhetők fel a Btkv. 254. §-ban meghatározott családi állás elleni bűntettnek tényelemei, mert vádlottnak szándéka nem a gyermek családi állásának megváltoztatására, hanem a férjével kötött házassági frigy megbolygatott boldogságának helyreállítására irányult. Az általa bár színlelt örökbefogadásra irányuló valódi akarattal megszerzett gyermeknek saját szülöttjeként N.-Kikindán történt anyakönyveztetése a férj kételyeinek és aggályainak eloszlatása szempontjából volt sz'ükséges; és midőn a gyermeknek anyja az örökbefogadás tényébe való beleegyezés mellett adta át gyermekét E. Izidornénak, kizártnak jelentkezik a gyermek családi állása megváltoztatásának lehetősége is. Figyelembe vette e mellett a kir. tszék azt is, hogy a gyermeket — E. Izidor megtudván a valót — tényleg örökbe fogadta és igy a vádlott által, bár törvénytelen uton és módon elérni kivánt csel törvényes uton és férjének E. Izidornak az akaratából tényleg bekövetkezett. Ezek mérlegelése után a kir. tszék a vádlott bűnösségét csakis abban ismerte fel, hogy szándékos közreműködésével G. K. Zoltán jogviszonvai lényegére vonatkozó valótlan tények lettek az anyakönyvbe bevezetve. Miután pedig az anyakönyv közokirat, vádlott cselekménye a btk. 400. §. alapján volt elbírálandó. A büntetés kiszabásánál azonben a kir. tszék a s Btkv. 92. §-t alkalmazta, mert súlyosbító körülmény vádlottat egyáltalán nem terheli, ellenben túlnyomóan enyhítő a töredelmes beismerés, abüntetlen előélet, továbbá az a lelki kényszer, melynek hatása alatt cselekményét azon célból követte el, hogy a házassági viszony állandóságával magának biztosítsa a bukott volta dacára nagynehezen kiküzdött tisztességes tírsadalmi állást és férjének szeretetét és becsülését. V. Józsefné ellen, ki a családi állás elleni bűntettben ennek nyereségvágyból elkövetett kísérlete miatt vádolva volt, a kir. ügyészség véginditványában a vádat elejtette A jogos vád hiánya pedig az eljárás folytatását kizárja. A budapesti kir. ítélőtábla (1899 május 30-án 5,818. sz. a.) az elsőbiróság Ítéletének az E. Izidorné I. r. vádlottra vonatkozó felebbezett részét "megváltoztatja és I. r. vádlottat a btk. 254. §-ának első bekezdése szerint büntettet képező, de a btk. 92. §-ának alkalmazásával a btk. 20. §-ához képest minősített családi állás vétségben nyilvánitattik bűnösnek és ezért a btk. 254. és 92. §-ai alapján 1 (egy) napi fogházra itéli. Ugyanazon ítéletnek V. Józsefné II. r. vádlottra vonatkozó nem felebbezett egyéb részét érintetlenül hagyja, stb. Indokok: A kir. ítélőtábla E. Izidorné vádlottnak beismerésénél és a kir. tszék ítéletében felsorolt és helyesen összegezett egyéb bizonyítékokkal bizonyítottnak látja a nevezett vádlott terhére a btk. 254. í<-a alá eső családi állás elleni bűntett elkövetését, bizonyítottnak látja különösen, hogy első r. vádlott 1897. évben terhességet színlelve G. Ilonának K. Zoltán nevü törvénytelen csecsemő gyermekét férje megtévesztésével szülést színlelve, a családba mint saját törvényes fiát becsempészte. Bizonyítottnak látja ennélfogva és azért, mert a gyermeket N.-Kikindán az 8(1. r. v.), vádlott és férje törvényes gyermekeként anyakönyveitette, azt is, hogy a gyermek családi állását megváltoztatta. Hogy I. r. vádlottnak ezen az elsőfokú bíróság ítéletében részletezett valamenyi cselekvősége, melylyel G. K. Zoltánt a saját szülöttjének és férje E. Izidor törvényes gyermekének tüntette fel és adta ki, a családi állás ellen elkövetett bűncselekménynek ismérveit teljesen kimeríti, a bizonyított tényállásból nyilvánvaló, hogy pedig a jogellenes akarattal előidézett cselekmény hatása is beállottnak tekintendő, ennek igazolására szolgál ama körülmény, hogy E. Izidor a családjába csempészett G. K. Zoltánt saját gyermekének tartotta, habár csak rövid ideig is. A kir. tszék által elfogadott azon védelmi álláspontot, hogy I. r. vádlott szándéka nem a gyermek családi állásának megváltoztatására, hanem a férjével kötött házassági frigy megbolygatott boldogságának helyreállítására irányult, a mennyiben I. r. vádlott, mielőtt a gyermeket családjába becsempészte, azt az anyja beleegyezésével szerződés mellett örökbe fogadta, a kir. Ítélőtábla nem fogadhatta el, mert eltekintve attól, hogy az örökbe fogadási szerződést elsőrendű vádlott más és nem a saját nevében kötötte és igy örökbe fogadónak nem tekinthető, elsőrendű vádlott az igaz tényállás elhallgatásával az ujabbi anyakönyvvezetéssel és egyéb ténykedéseivel férjét megtévesztve, az idegen gyermeket férje előtt mint házasságuk gyümölcsét tüntette fel. Mit sem változtat az elsőrendű vádlott cselekményének minősítésén azon körülmény, hogy férje E. Izidor és ő a gyermeket később csakugyan örökbe fogadták, mert elsőrendű vádlott a törvény által tiltott jogsértést ekkor már elkövette és a bűncselekményt befejezte. Mindezeknél fogva E. Izidorné elsőrendű vádlott az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával a közokirathamisitás vétsége helyett a családi állás bűntettében, illetve a btkv. 92. §-ának alkalmazása mellett a btk. 207. §-ához képest annak vétségében bűnösnek kimondandó és a kiszabott büntetéssel büntetendő volt. A büntetés kimérésénél a kir. törvényszék Ítéletében felhozott enyhítő körülményeken kívül a kir. Ítélőtábla figyelembe vette, hogy I.-rendű vádlott nem anyagi érdekből és vagyoni haszonszerzés céljából követte el a bűncselekményt, hanem csupán azért, hogy férje és saját boldogságát, habár annak megtévesztésével előmozdítsa; figyelembe vette azonkívül, hogy G. K. Zoltánnak családi állásától való megfosztása által kárt nem csak, hogy nem okozott, de a becsempészés által neki a saját anyja által soha nem nyújthatott szellemi és anyagi előnyöket biztosított; ezeknek figyelembe vétele tehát a btkv. 92. §-ának alkalmazását a cselekménynek vétséggé való minősítését és a legenyhébb büntetés megállapítását kellőkép indokolja E. Izidorné I. rendű vádlottnak azon cselekményében ugyan, mely szerint G. Ilonának már szabályszerűen anyakönyvezett fiát az ő (I. r. vádlott) és férje törvényes fia gyanánt ujolag anyakönyveztette és igy közreműködése folytán az anyakönyvbe valótlan tény vezettetett be, megállapítja ellene a btkv. 400. §-a alá eső közokirathamisitás vétségét, minthogy azonban a kir. ügyész ezen cselekményt bevonta a btkv. 254. §-át sértő cselekménybe, tehát halmazatot nem látott fenforogni és e miatt külön vádat nem emelt: I r. vádlott e miatt külön nem volt felelősségre vonható. A m. kir. Curia. (1900. évi máj. 25-én 10,577. sz. a.) a kir. ítélőtábla Ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság Ítéletét az abban felhozott vonatkozó indokoknál fogva hagyta helyben.