A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 2. szám - A fokozatos illeték alá tartozó jogügyletek után kiszabandó illeték alapjául veendő értékéről. [2. r.] - Az ujrafölvétel és az igazolás a büntető perrendtartásban

A JOG A biztosítási ügy reformja. i A magánbiztosításra vonatkozó törvényjavaslat az igazság­ügyministeriumban már teljesen elkészült és kilátás van arra, hogy az illetékes köröknek már legközelebb lesz alkalma ezzel a tervezettel foglalkozni. A magánbiztositási vállalatokra tudvale­vőleg B e c k Hugó kúriai biró dolgozott ki az igazságügyminis- ' ter megbízásából egy előadói tervezetet, a melyet 1894-ben közzé is tettek és véleményezés végett ugy az ügyvédi, mint a keres­kedelmi és iparkamaráknak megküldték. A beérkezett véleménye­ket a ministerium a biztosítási ügyre vonatkozó egyéb törvény­hozási és irodalmi anyaggal együtt földolgozta és — mint a B. N. értesül — ujabb tervezetet dolgozott ki, a mely figyelemmel van a külföldi törvényhozási fejleményekre, az osztrák regulati­vumra, valamint a német birodalmi törvényhozásra, de azonkívül a kodifikációnak az időközben létrejött törvényalkotásokban meggyökerezett ujabb rendszere is szükségessé tette, hogy a Beck­féle tervezet étdolgoztassék. nz uj tervezet a következő fejezetek­ből áll : 1. Altalános rendelkezések. 2. A biztosítási üzlet megkez­dése és berendezése. 3. Az állami felügyelet, annak köre és az állami felügyeleti hatóság szervezete és eljárása, -i. Büntető hatá­rozatok. 5. Vegyes és átmeneti intézkedések. Nyílt kérdések és feleletek. Gyermekkiadás végett végrehajtási eljárás. «Ha az árvaszék a megtartott eljárás után a törvényes gyermek kiadatását az egyik házasfél javára a másik ellen elrendelte s emez a gyermek elrejtése által a végrehajtást akadályozza, van-e joga az árvaszéknek s minő alapon a gyermeket elrejtő szülőt a gyermek kiadására pénzbirsággal szorítani. Megjegyzem, hogy az 1877. évi XX. t.-c. az árvaszéket a 281. §-ban bírságolásra feljogosítja, de nem épen ily esetben. Végül kérdés, hogy a birság be nem hajthatás esetén szabadságvesztésre átváltoztatható-e s mi alapon ? Vagy ha nem, ugy kisebb hatalma van-e az árvaszéknek vagyontalan fél ellen, mint vagyonos ellen?!! K. Ö. Sérelem. Egy ügyvéd panasza. Engedje meg a tek. szerkesztőség, hogy ezen tán most már unalmassá vált kérdésre, miután ugy lá om, hogy a panaszkodó collega ur vonatkozó soraimat félreérti vagy félremagyarázza, újból visszatérjek. Én e kérdésben sem mint közvetlenül érdekelt tél, a mint azt kellőleg megvilágítottam, sem pedig azon szándékból nem irtam, hogy a nyulat a bokorból kiugrattassam vagy a kérdést elmérgesitsem. Ezen kérdéshez mint ügyvéd szólottam, ki vélet­lenül ugyanily természetű panasz tekintetében már erkölcsi köte­lességemnek tartottam nyilatkozni, és mert ezen állásfoglalásom tekintetében távolabbi körök esetleges ellenvéleményeit vagy jóvá­hagyó nézeteit szerettem volna hallani. Legyen róla meggyőződve a t. kartárs ur, hogy esetét fölötte sajnálatosnak tartom, és hogy ha csak egy szemérnyivel is abban a helyzetben lennék, hogy a panaszolt ügy állását előnyére megváltoztathatnám, ismeretlenül is, érdektelenül is, tőlem telhetőleg segítségére lennék. De ez egy hivatásbeli baleset. Mert ne gondolja azt, hogy én és velem együtt igen sok kartárs nem éreztük már gyakran hivatásunk nehézségeit, kellemet­lenségeit, vicnélküli fulánkjait. Ne higyje azt, hogy én nem tudom, mikép állásunk és méltóságunk ellen gyakran tudatlan, és legin­kább rossz indulatú, gonosz érzületű egyének nyíltan és alattom­ban lesi-puskákat vetnek. Nem titok előttem az sem, hogy van­nak hivatalos egyének és hivatalos körök, a hol valósággal ellen­séges érzülettel viseltetnek az ellenőrző, a jog palástjával és vért­jével, s a törvényismeret erejével megjelenő ügyvéddel szemben. A volt igazságügyminister Erdélyi Sándor nyomán azt is kell következtetnem, hogy egy choras az ügyvédeknek pereket csináló tevékenységéről küld átkokat szóró panaszokat az igazságügyi főistenséghez, vagy pedig ily népmentő dalokat zeng. Nem ismeretlen előttem az sem, hogy egyes bíróságoknál virtust csinálnak abból, az ügyvéd munkásságának értékbeni leszáli­tását e legképzelhetőbb módon eszközölni, és az ügyvédet ily uton lealacsonyítani. De ott, collega ur, a hol ily jelenségek fordulnak elő, ott nyíltan, határozottan, erélyesen kell a küzdtérre lépni s ha csak lehet hatályosan védekezni iparkodni. Ily esetben vagy a tűzoltó halálmegvetésével kell a bajt elnyomni, vagy pedig az elemet szabadjára hagyni, hadd pusz­títson, ha nincs meg a közösségben az együttes érzület a baj kiirtására, mert azután ez issza meg a levét. De egytől nekünk ügyvédeknek, kik mindig a jog bátor harcosai voltunk és vagyunk óvakodnunk kell — és ez a gyanúsítás. — Nem tehetek róla — és most* újbóli közleménye folytán az ellenkezőről győződtem meg — de bennem és valószínűleg sok másban az 1899. évi »Jog» 50. számában közölt panasza, azt a benyomást keltette, mintha egy törvényszéknek Ítélkezését merő rosszakaratra, céltu­datos helytelen ítélkezésre akarta volna a kartárs ur visszavezetni. Ez ellen akartam én vetőt emelni és egyben ily esetleges néze­tek helytelenségét kimutatni. Örömmel látom, hogy nem ez volt a kartárs ur célja és hogy némileg megnyugtatást szerzett soraimból. És én szerény tollamat nem hivalkodásból avagy bármi 1 egyéb célból állítottam az általam kifejtett felfogás érvényesítésé­nek szolgálatába, mert hiszen sokkal jelesebb, kiváló ügyvédek léptek mindig sorompóba a bíróságok érdekeiért és azok függet­lenségének megóvásáért, hanem azért, mert a már érintett vélet­len késztetett erre. Dr. Gombai Izsó, ügyvéd Pozsony. Irodalom. Kézikönyv esküdtek szániára, Irta: dr. Vámbéry Rusz­tem. Budapest. Az Athenaeum kiadása, 1900. Az esküdtszéki eljárás életbeléptetése alkalmából már is nagy számmal jelentek meg hasontartalmu magyarázó munkák, mint a cimben foglalt, melyeknek célja az esküdteket uj nagy feladataik iránt kitanítani. Kevés hivalkodással, de sok tudással és mégis népszerű modor­ban ezen célt a sok megjelent munka közül, szerző müve közeli­tette meg legjobban. Kis dolgozatát szívesen ajánljuk. A magyar sajtójog mai érvényében. Irta: Zsi tvay Leo, a budapesti kir. büntető törv. szék elnöke. Budapest. 1900. G r i 1 1 Károly cs. és kir. udv. könyvkereskedése. A sajtó és annak joga arra nézve, ki korunk viszonyait tekinti és ismeri, elvitázhatlan fontosságú, mert ugy a sajtó sza­badságának, mint ilyennek lényege és határai, mint a sajtó sza^ badságnak garantiája és annak jogrendszerbe foglalása elsőrendű nehéz kérdések. A sajtó szabadsága irányadó egyének részéről axiómaként lőn kimondva s főleg a mult század közepe óta mint az alkotmányos élet «sinequa non»-ja fölállítva. III. Gusztáv svéd király 1774-ben (trónbeszéd) így nyilatkozik: «A szabadsajtó által gyakran megtudja a király az igazat, mit előtte oly nagy gonddal s gyakran oly nagy eredménynyel eltitkolnak. Pedig ugyanazon sajtószabadságából meríthetik a népek is majd a vigasztalást, hogy elmondhassák, mi szivükön fekszik, majd a meggyőződést, hogy sérelmeik tán alaptalanok voltak.* IV. Gusztáv Adolf egyik edictuma pedig így fogja föl a helyzetet; «a gondolat és sajtó szabadság, minden szabad népnek legdrágább tulajdona, meg­becsülhetetlen ajándék, melyet a teremtő adott az emberi nem­nek.* Az 1683. évi angol forradalom után sem honosodott meg a szabad sajtó Angliában, úgyszólván egy század kellett ahhoz, hogy a méltán nagyra tartott angol sajtószabadság erős gyökeret verjen. Sheridan, a mult századvég nagynevű angol publicis­tája igy becsüli meg a sajtó szabadságot: «inkább ne legyen parlament, mint ne legyen sajtószabadság; inkább lemondunk a ministeri felelősségről, aHabeas Corpus a c t á r ó 1, az adó megajánlási jogról, mint a sajtó szabadságról,mert ez mind­ezen előnyöket újra megszerezné.» A század első felében az absolut irányú francia Bourbonok ministere C h a t e a u­b r i a n d kimondja, hogy: «aképviseleti monarchi asajtó szabadság nélkül holt test, élettelen gép.» Mind eme fölismerések dacára csak a század 20 as éveiben nyilatkoz­hatott igy Canning: «ha valaki az angol alkotmányt vizsgálja, s kifejtené exposéjából a közvéleménynek a sajtóban személyesülő ellenállhatlan hatalmát, mely behatol mindenüvé, ellenőriz min­dent, mely tán legfőbb fokban a világot is kormányozza, az e nélkül vizsgálónak bizonyára soha sem lenne helyes eszméje Anglia kormányzatáról.* Ezek mindeddig positiv tételek, de lehet a tételt negative is fölállítani. Tocqueville igy fogja föl a tárgyalt themát «a sajtó szabadság nem csupán a politikai véleményeken, hanem az emberek minden véleményén érezteti hatalmát. Módosítja nem csak a törvényeket, hanem az erkölcsöket is . . . Én azt sokkal inkább az általa gátolt rosszak, mint­sem az általa o kozott jók végett kedvelem.» Eme fényes tételek dacára a sajtószabadság önmagában véve és általánosságban elméleti dolog, csak kimondott elv, alkot­mányjogi tétel, a melynek súlyát az emeli, hogy magasabb cul­turalis és politikai érdekekkel áll szervi összefüggésben, ez okozza azután a gyakorlatban annak a meghatározásnak nehézségét, med­dig terjed a sajtószabadság, hol vannak annak határai, hol kez­dődik, hol végződik a sajtó szabadsága. Ezt a határt megvonni elsősorban elméleti törekvés, eszményi cél, de ez az elhatározás kiválólag gyakorlati kérdés, s az ujabb gyakorlati jogélet azért codificált egy külön sajtó törvényt, s azért, a mennyiben közér­dekeket érint, kivette azt a rendes bíróság hatásköréből, s az esküdtszék elé utalta azt. Az esküdtszék azután — mintegy a köz­vélemény szava dönti el adott esetb3n azt — tullépte-e a sajtó hatáskörét, vagy sem. A meddig azonban mindezen elv nálunk érvényesült, míg az törvénybe lett iktatható, hosszas és nehéz küzdelmek folytak le. A magyar sajtóviszonyok történelmi hátterét kimerítően tár­gyalja Ballagi Géza ily cimü müvében: «A politikai irodalom .Magyarországon.- (1. 1—28 1., 47—63 l.,103 -111 1., 265—28 3 1.. 757—811 1.) Erre való utalás engem minden továbbitól felmen­tene, de kötelességemnek ismerem mégis a következőkre, mint • tényekre hivatkozni.

Next

/
Thumbnails
Contents