A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 26. szám - Szabadságbüntetéseink reformjához. [6. r.]

A JOG 203 vagy feleslegesnek bizonyult benne, javítsuk meg azt gyökeresen. A börtönbüntetés elejtésére azt hiszem elég indok lenne, hogy ez a büntetési nem 20 alatt egyáltalán nem volt megvalósítható s a legjelesebb és a legtöbb külföldi Btk.-ek és javaslatok azt teljesen feleslegesnek tartják Elvi szempontból épugy teles le gyesnek és eltörlendőnek tartom az á 11 a m t'o g h á z a t mint önálló büntetést, miután az a jogegyenlőség eszméjével ellenkezik s hatályos büntetési eszközt egyáltalán nem képez. Valamint az esetre, ha a rövid tartamú szabadságbüntetések pótszerei elfogadtatnak, eltörlendőnek vélném, mint feleslegest az elzárás büntetést is, miután az elzárás ma is szabály szerint fogházban töltendő ki. A börtön, államfogház és elzárás elejtésével, sőt anélkül is, szóba jöhet az egyes szabadságbüntetések általános m a x i m umá n a k'és minimumának kérdése. Btk.-ünk szerint a fegyház : 2—15 évig vagy életfogytig, a börtön: x/a —10 évig, az államfogház : 1 naptól 15 évig, a fogház 1 naptól 5 évig, az elzárás 3 órától 2 hónapig terjedhet. A javítóintézet tartama ugyan a törvényben expressis verbis fíxirozva nincs, de a 42. és 84. §-ok egybevetéséből kitetszőleg fiatal bűnösök l/a évtől 8 évig lehetnek a javitó intézetben. Btk.-ünk ezen megállapodásai ellen különösen Fayer László ur harcol s 1889-ben a jogászegyletben is kárhoztatta a magas minimumokat, különösen a fegyház 2 éves minimumát s azt egy évre óhajtaná leszállítani, ugy mint a német törvényben van. E leszállítást azonban akkor többen (Edvi Illés Károly, Kelemen Mór, Balogh Jenő) ellenezték, S z ék á c s Ferenc és H e i 1 Fausztin azonban helyeselték. Igénytelen nézetem szerint e kérdés csak a szabadságbüntetések nemeinek kérdésével együtt oldható meg. Ha a börtönbüntetés elejtetik, ez esetre azt hiszem, jogosult lesz a fegvhaz minimumának egy évre leszállítása, mert ekkor a börtön mintegy bele lesz olvasztva a fegyházba, de ha ez a javaslat nem fogadtatik el s a börtön jövőre isfentartatik, ez esetre egyáltalán nem tudnám helyeselni a fegyház minimumának leszállítását. Fentebb említettem, hogy az ir rendszer, melyet Btk-ünk elfogadott csak a 3 évi fegyház és börtönnél vihető teljesen keresztül. Ha tehát az uj rendszerhez ragaszkodunk, akkor nincs okunk a 2 évi minimumot leszállítani, sőt a rendszer teljessége szempontjából logikusabb lenne azt 3 évi tartamban állapítani meg. Angliában egy 1891-iki törvény (Vict. 54—55. c. 69.) a penal supritude minimumát épen 3 évben állapította meg (azelőtt öt év volt a minimum!). A fogházra, államfogházra és az elzárásra nézve, az előző fejezetben a rövid szabadságbüntetések ellen kifejtettek alapján, az egy napi, illetőleg 3 órai minimumokat mindenesetre helyteleneknek tartom sa fogház minimumát 14 napban, s az esetre, ha az államfogház és elzárás jövőre fentartatnak, az államfogházét szintén 14 saz elzárásét 3 napban óhajtanám megállapítani. Az előző fejezetben előadottak felmentenek e tételeim bővebb indokolása alól, csak annyit jegyzek meg, hogy az igazságszolgáltatásnak valódi paródiája ma nálunk az 1 napi államfogház és az 1 napi fogház, amelyet a párbajozó fiatal urak csak kitüntetésnek vesznek, a műveletlen paraszt gyereknek pedig az 1 napi fogház is elég az elrontására. A maximumok tekintetében azt hiszem Btk.-ünk egyáltalán nem szorul reformra. A fegyház és az államfogház 15 évi maximuma legbölcsebben találja el az igazságos szigort és a humanismust. A hollandi törvény és a svájci javaslat e tekintetben követik a mi Btk.-ünket, a többi törvények és javaslatok mind maximumokat (20 év) állapítanak meg, sőt az olasz törvény 30 évig is megengedi a határozott idejű fegyház (reclusione) halmozását. Egyedül a finn törvény enyhébb még a mi Btk.-nél is. amennyiben az időleges fegyház maximumát 12 évre határozza. Részemről csak a visszaesők büntetéséül kívánnám a maximumot 20 évre felemelni, amire alább még visszatérek. * Ami Btk-ünk szabadságbüntetéseinek végrehajtási módját illeti, az utolsó öt év statisztikai adatai teljesen igazolják a jogászegylet börtönügyi bizottságának 1889-ben kifejtett azon véleményét, hogy az ir rendszer egészen helyesen van a törvényben megállapítva s csak annak szigorú és következetes végrehajtásáról kell gondoskodni. Balogh Jenő volt az, aki 1887-ben ((Börtönügyi viszonyaink reformjához» cimü kitűnő értekezésében a szak és laikus közönség érdeklődését és figyelmét a leghathatósabban hívta fel börtönügyi viszonyainkra s aki részletesen kijelölte a követendő utat a Btk. szabadságvesztés büntetésének kiépítéséhez és végrehajtásához s az ő agitatiója jelentékeny tényező volt arra, hogy börtönügyünknek a a 80-as években, sőt a 9 0-es évek elején is valóban siralmas állapota, ha nem is teljesen, de nagyrészben megjavult s ma azt mondhatjuk, hogy e tekintetben végre tűrhető állapotaink vannak. Sajnos, a Balogh által az 1887-ig fennálló állapotokról adott szomorú kép teljesen még ma sem tünt el, sőt sok kifogása, igy különösen a fogház és elzárás végrehajtására nézve ma is teljesen találó, de mégsem mondhatjuk többé azt, hogy börtöneink inkább rontanak, mint javítanak, amit legjobban bizonyít, hogy a Balogh által is rettegett eredmény, a visszaesők szaporodása nem következett be. Lássuk röviden egyenként szabadságvesztő intézkedéseinket, amelyek mai állapotáról az igazságügyministérium 1895—1898-ról kiadott jelentése kimeritőleg és kitűnően tájékoztat. A fegyház büntetés tekintetében a legutóbbi években az igazságügyministérium elismerésre méltó tevékenységet fejtett ki. Feloszlatta az egészségtelen munkácsi fegyházat s ahelyttt egy teljesen uj mintaszerű fegyházat építtetett Kőbányán, az u. n. gyűjtőfogházat, melyben a modern börtönészet minden kívánalmát kielégítő fegyház, börtön és fogház, sőt a letartóztatottak elmeállapotának megfigyelését eszközlő országos intézet van elhelyezve. Ezenkívül a hét régi fegyházunkat (Illava, Lipótvár, Nagy Enyed, Vác, Sopron, Szamosujvár és Mária-Nostra) tetemes költségekkel restauráltatta, egészségügyi, tűzbiztonsági intézetekkel, uj magánzárka épületekkel látta el. így építtetett 1890-ben Illaván egy 186 tökéletes szerkezetű magánzárkát magában foglaló háromemeletes épületszárnyat, — Lipótvárott 1899-ben 188 magánzárkát tartalmazó uj épületet, — a mária-nostrai női fegyháztelepet, mely eddig a vallási alap tulajdona volt, 1893-ban megvette, az igazgatást az apáczák kezéből kivette s 183 magánzárkás háromemeletes épületet és kórházat építtetett s ezzel véget vetett az egyetlen női fegyházunkban addig fennállott valóban szégyenletes állapotoknak, — Nag y-E n y e den 1892-ben építtetett egy 311 magánzárkás uj épületet s egy cS munkatermet magában foglaló másik épületet, uj t'sztilakot, őrtanyát. ugyancsak Nagy-Enyed határában megvett egy ingatlanlant, hogy azon a negyedik közvetítő intézet legközelebb felállítható legyen, —Vácon 1892-ben épült egy 198 magánzárkát tartalmazó háromemeletes épület, továbbá egy kétemeletes épület 4—5 munkateremmel. Eltekintve tehát a szamosujvári fegyháztól, melynél a ministeri jelentés szerint is számbavehető magánzárkák ma sincsenek s mely egészségtelen talajon is fekszik s azt hiszem megérett a munkácsi fegyintézet sorsára, a többi összes fegyházaink eléggé jól fel vannak szerelve s ugy a magánelzárás, mint a közös munka az ir rendszer értelmében helyesen keresztülvihető. Magánzárkáink száma a 8 fegyintézetben jóval meghaladja a 2000-et s miután az összes fegyenczek száma a 8 fegyházban 1897ben 4680 volt, a magánzárkák száma körülbelül egészen megfelelő. A Iegörvendetesebb pedig az, hogy a fegyházra ítéltek már 1897-ben csaknem mind helyet kaptak a fegyházakban, amennyiben 1897 végén mindössze 575 fegyenc volta bírósági fogházakban, holott 1884 végén 2707, sőt még 1892 végén is 1489 fegyenc volt fogházakban elhelyezve. Hogy 5—600 fegyenc még ma is fogházban tölti ki büntetését, ennek magyarázatául helyesen hozza fel a ministeri jelentés, hogy sok fegyencz egészségi állapota miatt nem szállítható el a fogházból, soknak pedig már oly csekély büntetési ideje van hátra, hogy amiatt nem érdemes a fegyházba szállítani. A fegyházbüntetés tekintetében főleg a közvetítő intézetek tekintetében van kifogásunk. Közvetítő intézetünk 20 év alatt mindössze három létesült (Kis-Hartán, Lipótvárott és Vácott), összesen 180 főnyi befogadási képességgel. A negyedik ily intézetet Nagy-Enyeden vette tervbe az igazságügyi kormány, ahol, mint fentebb emlitém, e célra telket vásárolt. Ez elenyésző csekély szám. A közvetítő intézet az ir rendszernek egyik fénypontját s lényeges kiegészítő részét képezi s az eddigi tapasztalatok nálunk is teljesen igazolják azt. Kívánatos lenne tehát megfelelő számú közvetítő intézetet létesíteni, hogy az minden aira érdemes fegyenccel szemben alkalmazható legyen. (Folytatása következik.) 1*