A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 2. szám - Az ingatlanok árverésénél előforduló egy bizonyos visszaélésről és annak megakadályozása módjáról

A JOG 11 Fausztin erre azt a kategorikus szabályt állítja fel, hogy miután a BTK. nem a cselekvést, hanem az eredményt bünteti, mert «a büntetőjogban a büntetőjogilag releváns eredmény és nem az eredménynek okát közvetítő magatartás a döntő, s miután nincs büntetőjogi tekintet, amely indokolhatná, hogy a tényleg elkövetett bűncselekmény önálló büntetőjogi jelentőségét elveszik azért, mert azt a tettes más bűncselekmény végrehajtása céljából követte el». ebből folyólag a tettes a kérdéses esetben is ugy a laksértésben, mint az azon felül elkövetett cselekményben bűnös s a két cselekmény anyagi halmazatban állapítandó meg. Szerény véleményem szerint is e 1 v i 1 e g és s z a b á 1 yszerint áll a.c, hogy miután a büntetőtörvény nem a magatartást, a cselekvést, hanem valamely érdek vagy jog megsértését bünteti: minden büntetőjogilag védett érdek megsértése külön beszámítandó és megbüntetendő. Úgyde rögtön felmerül itt az a kérdés, hogy minden jogsérelmet külön kell-e büntetni a BTK. szerint? Vájjon miért foglalta össze s miért tekinti egy cselekménynek az elvileg fenforgó több jogsérelem dacára a törvény a rablást, az erőszakos nemi közösülést, a rablás közben elkövetett szándékos emberölést, a halált okozó testi sértést, a gyújtogatás közben elkövetett szándékos emberölést és számos más esetet a z ö s s z e f o g 1 a 11 b ü n t e 11 e k n e k, az u. n. törvényes egységeknek? Kétségkivüül azon praktikus szempontból, hogy a rendszerint s gyakran együtt előforduló esetek minösitésére nézve a bírónak ne kelljen mindig az elkövetett jogsérelmeket halmazatba foglalni, hanem találjon egy megfelelő £-t a rendszerint együttjáró jogsérelmek minősítésére. S a mint senkisem fog eszerint halmazatot venni fel testi sértés, vagy személyes szabadság megsértése és lopás között, ha a tettes csak azért sértette meg a panaszost, hogy pénzét elvehesse, hanem ez esetre a rablás törvényes egységében látja összeolvadni a két vagy három jogsérelmet, épugy a BTK. rendszere ellen cselekszik az, a ki a befejezett lopási vétség mellett a nyitott szobába való bejövetelt mint magánlaksértést külön számítaná be. vagy a gyujtogatónak külön számítaná be, mint magánlaksértést, a padlásra való behatolást, a mi nélkül a felgyujtást nem végezhette volna el. Sok cselekmény van a BTK-ben, mely már fogalmánál fogva más kisebb jogsérelmeket is magában foglal és senkinek sem jut eszébe e kisebb sérelmeket külön beszámítani és önálló cselekményként állapítani meg. A ki szándékos embeiölést követett el, az legtöbbször súlyos testi sértést, személyes szabadság megsértését, becsületsértést is követett el. A magánlaksértés is sokszor lesz ily alkateleme egy más súlyosabb delictumnak, a gyilkos nem ölheti meg, a rabló nem támadhatja meg áldozatát, ha az egy szobában fekszik, a nélkül, hogy e szobába be ne jöjjön, a tolvaj, a gyújtogató sem végezheti el célba vett cselekményét, ha az idegen lakásba be nem hatol. Önálló jogsérelem lesz-e már most, s okvetlenül mindig külön számitand ó-e be amagánlaksértés, mihelyt a bűnös bármi más célból idegen lakásba vagy udvarra behatolt ? H e i 1 Fausztin annyit hajlandó megengedni, hogy ha valamely ajtó. ablak, vagy fal felfeszitése, betörése a b e h a t olás céljából történik, ez esetben eszmei halmazatról nincs szó, mert a felfeszités, betörés képezi épen azt az «erőszakot», a mit a 330. §. a laksértés bűntettéhez megkíván. Az erőszakos behatolást e szerint, mint az objective elkövetett laksértési büntettet, csak a magánosok elleni erőszaknál és a betöréses vagy álkulcscsal elkövetett lopásnál képzeli absorbeálódni ezen súlyosabb cselekmények által, mert az erőszakos behatolás ezeknél tényálladéki elem. A Curia 1895 szept. 11-iki ítélete ennél tovább megy s akkor is megengedi az absorptiót, ha «a jogtalan behatolás elválaszthatlan kapcsolatban áll» a súlyosabb delictummal. S mit mond a törvény? Laksértés büntette állapítandó meg, «a mennyiben súlyosabb büntetés aláeső cselekmény nem forogna fenn.» Vájjon van-e a törvény ezen szavaiban csak egy betű útmutatás arra, hogy a magánlaksértés büntette csak akkor olvad bele az elkövetett súlyosabb büntetés alá eső cselekménybe, ha a behatolás a súlyosabb delictum tényálladéki elemét képezte, vagy ha azzal elválaszthatatlan kapcsolatban állt? Én nem látom sehol. Ha a törvény sem tesz megszorítást, mi cimen és miért tegyünk és tehetünk mi ? S vájjon ha a törvény csak aztakarta, hogy a laksértés büntette csak akkor olvad on a vele együtt elkövetett súlyosabb delictumba, ha ennek tényálladéki elemét képezi, tehát a magánosok elleni erőszaknál, lázadásnál és betöréses lopásnál, akkor kellett volna-e különösen kijelentenie azt, hogy a magánlaksértés büntette csak súlyosabb cselekmény nem létében állapítandó meg? Bizonyára nem, mert ezen cselekményeknél ép ugy nem állapithatunk meg halmazatot, mint az emberölésnél és testi sértésnél, ha a tettes csak azért szúrta meg ellenfelét, hogy azt megölje. Ha tehát a törvény az idézett kijelentést megtette, ennek más oka lehetett, nem az, hogy az önként értendő absorptio esetét akarta volna megemlíteni. A B. T. K. itt is kétségtelenül törvényes egységet akart megállapítani, ugy, mint a 237, 287, 304, 306, 325, 424, 431, 432, 435 stb. §-ban. Hogy ezt akarta, az kétségtelenül kitűnik e kijelentés szövegéből, mely nem azt mondja, hogy «ha a cselekmény (t. i. a behatolás) súlyosabb büntetés alá eső bűncselekményt nem képez», hanem azt, hogy «a mennyiben súlyosabb büntetés alá eső cselekmény nem forogna fenn.» Ezzel tehát világosan azt akarta kifejezni a törvényhozó, hogy ha a tettes valamely súlyosabb bűncselekményt erőszakos behatolás m ellett követett el s azt másként el sem követhette, a behatolás, mint eszköz, nem számítandó be külön bűncselekménynek, hanem ama súlyos bűncselekmény egy rész-cselekvésének tekintendő. És pedig erre szabályul azt állítja fel, hogy ha az elkövetett súlyos cselekmény alaksértés bűntetténél súlyosabb, ekkor mindig az absorptio esete áll be. Heil Fausztin épen ezt kifogásolja, azt állítván, hogy az ily esetek alkalmasak ugyan a törvényes egység alakítására, de azt csak a törvény teheti meg, az pedig itt nem alkotott törvényes egységet s így itt önkénytes feltevés törvényes egységről beszélni. (Vége következik.) , Az ingatlanok árverésénél előforduló egy bizonyos visszaélésről és annak megakadályozása módjáról. Irta : dr. KEMÉNY ANDOR, szolnoki kir. törvényszéki biró. A jogi szaklapok hasábjain ismételve lát napvilágot az a panasz, hogy az árverési vevő az ingatlant már eleve feltett azzal a szándékkal veszi meg. hogy az árverési feltételeknek nem fog eleget tenni, hanem birtokába veszi az ingatlant, illetve annak birtokába helyezteti magát és az egész árverési vételt csupán a végből eszközli, hogy az ingatlannak függő termését vagy másnemű időközi jövedelmeit beszedhesse és ebből magát a bánatpénzül letett s elveszítendő összegre nézve kárpótolja és olyan követelésére nézve is kielégítse, a mely egyébként az árverési vételárból kielégítést nem nyerne. De sőt azt is nyíltan hirdeti az ily árverési vevő, hogy az ujabb árverés eredményét is meg fogja hiúsítani az által, hogy az ujabb árverésen egy teljesen vagyontalan megbízottját fogja vevőként odaállítani, a kivel az ingatlant a vétel minden komoly szándéka nélkül egyedül annak elérése végett, hogy az ingatlant a Strohmann nevében továbbra is birtokban tarthassa és annak jövedelmeit továbbra is szedhesse, minden körülmények között meg fogja vétetni s ezt a játékot a szükséghez képest annyiszor, a mennyiszer meg fogja ismételni. Nem szükséges bizonyítani, mert nyilvánvaló, hogy az ily eljárás a végrehajtási eljárásnak a céljával, a mely abban áll, hogy az ingatlan minél előbb pénzzé tétessék és a befolyt összeg a jelzálogos hitelezők kielégítésére fordittassék, homlokegyenest ellenkezik ; miért is azt másnak, mint a törvényben meghatározott eljárással űzött gálád visszaélésnek minősíteni nem lehet. Az érvényben álló végrehajtási törvény a végrehajtást szenvedőnek, a jelzálogos hitelezőknek s általában a telekkönyvi érdekelteknek nyújt ugyan módot arra, hogy a késedelmes árverési vevőt az árverési feltételek teljesítésére, a vételár megfizetésére szoríthassák, a mikor 185 §-ában akként rendelkezik, hogy abban az esetben, ha a vevő az árverési feltételeknek a kitűzött időben eleget nem tett, az érdekelt felek bármelyikének kérelmére a telekkönyvi hatóság ujabb árverést rendel, a mely 30 napra tűzendő ki, a melynek megtartására a felfolyamodás halasztó hatálylyal nem bir, és a melyen a korábbi vevő mint árverelő részt nem vehet; továbbá a késedelmes árverési vevőt joghátrányként a letett bánatpénzt elvesztésével sújtja és felelőssé teszi anyagilag ama esetleges különbözetért, a mely a korábbi magasabb és a későbbi alacsonyabb 1*