A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 23. szám - Az uj sui generis határper

A J magánzárkában, hanem közös elzárásban, se javítást, se visszatartást, elrettenést el nem érhetünk vele, sőt ellenkezőleg a legkái osabb eredménye van, mert az erkölcsi megron tás tanyájává, a bűn iskolájáváteszi a fogházak a t. Másik kifogásuk a hosszú tartamú szabadságbüntetések ellen van, amelyek szerintük szintén hatályt a 1 a n o k vagy legalább is kétes eredményűé k. mert a biró nem láthat be a főtárgyalás alatt a vádlott lelkébe annyira, hogy biztosan meghatározhassa, mennyi idő alatt érhető el az illető bűnössel szemben a büntetés célja. E két kifogásból folyik ama két kívánalmuk, hogy a rövid tartamú szabadságbüntetések t ö r ü 11 e s s e n e k el, a hosszú tartamú szabadságbüntetések mértéke pedig ne előre határoztassék meg, hanem utólagosan a büntetés céijának elérésével (határozatlan büntetések). Továbbá ezekkel kapcsolatos ama kívánalmuk, hogy a szabadságbüntetések v é g r e h a jt á s a másként történjék az e 1 s ő i z b e n bűnösökkel s főleg a fiatal bűnösökkel és másként a visszaesőkkel szemben. Hazai jogászközönségünk előtt ezek a kérdések teljesen ismerősek, mert 1889-ben és 1890-ben BTK-ünk büntetési rendszere s különösen a feltételes ítélet intézménye felett t'896 és 1898-ban a fiatalkorú bűnösök felett a magyar jogászegyletben lefolyt magas színvonalú viták alkalmával mindezen támadások és reformkivánalmak ugy elvi, mint praktikus szempontból ismertetve és tárgyalva voltak. Balogh Jenő, Fayer László. Edvi Illés Károly, Székács Ferenc;, Székely Ferencz, Kelemen Mór, H e i 1 Fausztin, Bodor László, Vargha Ferencz, Dol esc hall Alfréd, Fekete Gyula, Vámbéry Rusztem, Gruber Lajos. Reichard Zsigmond nagybecsű előadásai és felolvasásai bizonyságot tesznek arról, hogy szakirodalmunk e tekintetben semmivel sem maradt el a külfölditől, sőt higgadtság és körültekintés szempontjából bármelyik külföldi irodalommal kiállja a versenyt. E körülmény felment attól, hogy e támadások és reformok ismertetésébe és bírálatába bocsátkozzam s ezért csak igénytelen nézetem megemlítésére szorítkozom. A fentebb emiitett kifogások és kívánalmak legtöbbje szerény véleményem szerint is teljesen jogosult. így mindenekelőtt a rövid tartamú szabadságbüntetések elleni kifogások általánosságban (nemcsak egy államra, de mindenikre vonatkozólag) igazoltak. A rövid tartami) (1 napi — 1 havi) szab. büntetéseknél ugyanis — miként fentebb emlitém — a büntetés czélja semmiesetre sem a javítás, hanem csak a megtorlás éreztetése és a visszatartás. E hatást pedig csak ugy lehet elérni, ha a néhány napi letartóztatás is bizonyos mérvű bajt jelent az elitéltre. Ezt pedig csak akkor remélhetnők, ha az ily rövid büntetést minden esetben teljes elkülönítésben, éjjel-nappali magánelzárásban állaná ki az elitélt. Köztapasztalat azonban, hogy Angliát kivéve — a bűnösök legnagyobb kontingense rövid szabadságbüntetésre Ítéltetik, ebből folyik, hogy az ily elitéltek száma oly nagy, hogy az államoknak nincs kellő számú magánzárkájuk ennek keresztülvitelére s ennek folytán a rövid időre elitéltek legtöbbször közös dolgozó és hálótermekben vannak s igy az erkölcsi megmételyezés, a kezdő bűnösök kitanitása a vén ravasz gonosztevők által államköltségen mozdíttatik elő. (Folytatása következik.) Az uj «sui generis» határper. Irta : dr. NAGY KÁLMÁN kir. albiró Belényesen. A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetét előkészítő állandó bizottság a következő megállapodásra jutott: «Minthogy a birtok és a tulajdoni kereset anyagi szabályozása nem felel meg egészben a határ megállapításához fü/ödő érdekeknek, szükséges, hogy erre a célra különszerii kereset álljon rendelkezésre. Ezen kereset következtében a kérdés eldöntése, t. i. a határ megállapítása, nem ideiglenes, hanem végleges hatálylyal történjék. A perben a bizonyítás a feleket kölcsönösen terheli. Ha a helyes határ és evvel a tulajdon kérdése a felek között ily módon nem tisztázható, a határ az utolsó egy évi birtoklás és ha ez sem állapitható meg, a vitás terület méltá nyos és célszerű megosztása alapján határozandó meg.» Ugy veszem a törvény szervezetét készítő bizottság ezen megállapodását, mintha az végérvényes lenne, bárha az általálános polgári törvénykönyv elkészültétől és hatályba lépésétől még sok idő választ el bennünket. Teszem ezt azért, mert a megállapodásnak concrét forO G 181 mája van. elméleti és gyakorlati kitűnőségek hozták létre s bizonyos vagyok benne, hogy a bíróságok gyakorlatára már mos tan irányitólag fog hatni. És ennek megvan a maga egyszerű oka abban, hogy a határügyeknél a bíróságok setétben tapogatóztak, s örülhetnek s öt ülnek is. ha tekintélyes helyről kétes kérdésekben jogi véleményt hallanak, mert azt jogi elvvé, jogszabálylyá emelhetik, a miben ez idő szerint semminemű törvényes szabály által megkötve nincsenek, eltekintve az alább említendőktől. Azt hiszem tehát, hogy a judicatura kapva kap a fenti megállapodáson, s igy talán nem végezek felesleges munkát, ha azzal kissé foglalkozom, távol állván tőlem, hogy a szerkesztő bizottság magas színvonalú vitájába beleszólani akarnék. A szerkesztő bizottság sui generis határpere különbözik a tulajdoni pertől, mert a bizonyítás szabályai benne mások; ebben ugyanis a bizonyítás a feleket kölcsönösen terheli, a mi természetes is, mert a vitás területet mindkét fél maga részére igényli tulajdonjogilag, illetve azt vitatja, hogy a vitás terület az ő kétségbe nem vont területének accessoriuma. Különbözik annyiban is, hogy a bitó tulajdont itél meg tulajdonjog nélkül, egy évi utolsó birtoklás, vagy a vitás teriilet méltányos és célszerű megosztása alapján. Miután a határmegállapitás végleges, s igy a biró adjudicál. Hasonlít hozzá annyiban, hogy a tulajdonjog az első döntő factor, s hogy tulajdonjog ítéltetik meg benne. Különbözik a sommás visszahelyezéstől a bizonyítás szabályaira nézve, mert ha a felperes nem tud, vagy nem akar bizonyítani, az alperes tartozik ezzel és mert a megállapítás végleges, s a feleknek a törvény rendes utja nem marad fenn s mert a tulajdonjoggal szemben az egyévi birtoklás figyelmen kivül marad. Hasonlít a sommás visszahelyezéshez annyiban, a menyiben a tulajdonjog meg nem határozhatása esetében a határ az egy évi birtoklás alapján határoztatik meg. Elméletileg különbözik, de gyakorlatilag összevág legnagyobb részben az 1893. évi XVIII. t.-c. 1. §-nak m) pontjában emiitett a határjárási, mesgyeigazitási keresetekkel, melyekkel azonban sem valamely építmény lerontása — ide nem értve a kerítések eltávolítását — nem követelhető, sem pedig a tulajdoni kereset össze nem köttethetik.)) Ez a törvényhely olyan mint a kancsal mészáros, nem oda vág, a hova néz. Nem köthető össze a tulajdoni kereset a határjárási és mesgyeigazitási perrel, hallgatag azonban a tulajdonjog a legerősebb alapja a határjárási és mesgyeigazitási pernek, mert képtelenség, hogy a biró kétségtelen tulajdonnal .szemben határt állapithatna meg, s az is jogi elv, hogy a biró az ilyen pereknél nincs kötve az egy évi birtoklás létesítéséhez vagy hiányához, szemben a kétségtelen tulíjdoni joggal, hogy a tulajdonjog meg nem állapithatása eset. n'az egyévi birtoklást a sommás visszahelyezési elv alapján nem mellőzheti ; azt a jogot sem lehet a mai bírótól elvitatni hogyha ítélkezéséhez semmi egyéb támpontot nem talál, a vitás területet méltányossági és célszerűségi szempontok szerint a felek között szétosztja vagyis azt a bizonyos gordiusi csomót karddal ketté vágja. Itt is adjudicál a biró, ha tisztázott tulajdonjog alapján dönti el a határpert. A keresetben ugyan a törvény szerint hallgatni kell a rei vindicatióról, de az eredmény ugyanegy. Ama tulajdonjogi alapon eldöntött határperben hozott Ítélet még a «res judicatan helyét is megállhatja, bárha a törvény ezt kifejezetten kizárni kívánja. Gyakorlatilag adjudicál a biró ma is, még a birtoklás, vagy a vitás terület felosztása által eldöntött határpereknél is. mert az ilyen határmegállapitás rendszerint végérvényes szokott lenni, miután az egész per úgyis merő szőr szálhasogatásból állott, felek bizonyítékaikat úgyis kipróbálták, a substratumnak alig van értéke, s költség annyi merült fel, hogy csak komoly perlekedőknek nem ve^zi el a kedvét a rendes rei vindicatiótói. A bizonyítás szabályaival is körülbelül ugy vagyunk, mint a szerkesztő bizottság «sui generis» határperénél. Ha felperes nem tud vagy nem akar bizonyítani, a biró alperestől várja a bizonyítást s mikor ez sem akar és nem tud bizonyítani, a biró felállíttatja a mesgyét, vagyis alperest is terheli a bizonyítási kötelezettség, mert ha ennek eleget nem tesz, a biró ketté vágja a csomót, mert nincs mit tenni. A jogi alapok s a bizonyítás szabályai tehát a tervbe vett s a törvényben már meghatározott két kereseti formánál összevágnak. A főkülönbség közöttük csak elméleti. A bizottság «sui generis)) határpere végérvényes döntést involvál kifejezetten s az ítélet a rei vindicationalis perben is