A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1900 / 23. szám - Szabadságbüntetéseink reformjához. [4. r.]
A JOG 179 Ily körülmények Közt a foszt*') és háborító felperes, ha az ő birtoka törvénytelen, itiosus. hibás (fehlei haft) — nem követelhet restitutiot, illetve repositiot és megszüntetést vagy abbanhagyást. Ugyanez áll a törvénytelenül birtokoló fosztónak és habontónak jogelődével szemben is. Es itt különösen hangsúlyoznom kell a törvénykönyv rendkívül tiiiom praecisitását, a mely a 858. §-nak a birtokos örökösére és jogutódjára vonatkozólag kiterjesztett vitiosa possessioját emeli Ki ugyan, de meit ez alól kivételt kellene statuálnia, megfordítja a tételt és felperesről, mint fosztóról és háboritóról s jogelődérő! feltétlen elvet jtlent ki. A szöveg azéit tartalmaz elvi kijelentést és finom distinctiot. mert ha a felperes törvénytelenül birtokol és a birtok rá áthárult, akkor a jogelőd birtoka feltétlenül törvénytelen volt ; mig ellenben ha a törvénykönyv a 858. § beli formulát alkalmazta volna — a mely viszont ott egyedül helyes — az alól kivételt kellett volna felállítania azért, mert ha a jogelőd birtoka vitiosus is, a jogutódé, miként már kifejtettem, lehet törvényes, azonban megfordítva, ha a j >gutódé vitiosus, akkor a jogelődé feltétl nül az. De a törvénykönyv rendkívül tömör és mégis oly bámulatos finom praecisitása még más tekintetből is leköti . z olvasónak figyelmét; ugyanis a fenti fejtegetéseim szerint jelzett birtokfosztó és háborító felperes csakis az őt kiűző és illetve a háboritást megszüntető s megengedett önhatalmat gyakorló birtokossal szemben nem követelhet restitutiot, vagyis respositiot és megszüntetést, mert csak ezzel szemben birtokol felperes törvénytelenül, ellenben ha őt más valaki háborítja meg birtokában, vagy fosztja meg birtokától, azzal szemben az államhatalom fJtétlen védelmet nyújt, mert már annak a b rtok vitiositásától kifolyólag kifogási jogosultsága nincs, mivel a birtok nem vele szemben vitiosus. Azonban a törvénytelenül birtokoló birtoktosztó és hátoritó felperes nincs feltétlenül elzárva attól, hogy birtokvédelem ben részesittessék ; mert ha a birtokos alperes vele szemben az önsegély jogosultságát, az önhatalmat, a birtokfosztás és háboritás tényétől számítva egy év eltelte után alkalmazta, vagyis ha alperes felperest egy év után dobta ki a birtokból, vagy szüntette meg a háboritást: akkor alperes birtokos ténye nem képez többé megengedett önhatalmat hanem tilos önhatalmat; mert a törvénykönyv a 861. és 8(52. §$-ban világosan egy évi időtartamhoz, mint záros határidőhöz köti a megengedett önhatalom gyakorlását, és mert a 8(34. §. positiv rendelkezése szerint a birtokosnak az elfoglalt birtok visszabocsátása és a háboritás megszüntetése iránt biztosítót, és államilag védett igénye a tilos önhatalo n gyakorlása után egy év lefolyásával elenyészik, ha az igény per utján előbb nem érvényesíttetik. Szóval a birtok fosztó és háborító felperesnek birtoka egy év után feltétlen birtokvédelemben részesül mindenkivel, tehát még azon birtokossal szemben is. a kit a fosztó vagy háborító birtokos tilos önhatalommal fosztott meg birtokától, vagy háboritott meg birtokában. Ez az egyedüli egy évi időtartam, a melyet a német birodalmi polgári törvénykönyv felperestől megkövetel a végből, hogy a tilos önhatalom által elnyert törvénytelen birtok törvényessé változ/ék át. különben pedig a birtok időtartama vizsgálat tárgyát nem képezi ; ellentétben hazai joggyakorlatunkkal, a mely az egy évi birtok kimutatását felperestől megköveteli ugyan, de ezt jogforrásainkkal indokolni nem lehet. Ezen kivül a birtokosnak restitutionalis igénye akkor is elenyészik, miként ezt a tötvénykönyv a 86Í-. §-ban decretálja, ha a tilos önhatalom gyakorlása után jogerős ítélet által megállapíttatik, hogy a tettesnek a dologhoz oly joga van, a melynél fogva ő az ő cselekvésmódjának megfelelő birtokállapotnak helyreállítását követelheti. A törvénykönyvnek ezt a rendelkezését az indokolja, hogy a jelzett esetben jogerős birói Ítélet sanctionálja a tilos önhatalom által létrehozott ténylegességet és feleslegessé válik az ítéletnek végrehajtása. (Folytatása következik.) Szabadságbüntetéseink reformjához. J Irta : Dr. FIN KE Y FERENC, sárospataki jogtanár. V (Folytatás.) Mielőtt a különféle elméleti és gyakorlati reformok bírálatába s ezzel a mai szabadságbüntetések megítélésébe bocsátkoznám, meg kell még említenem két bünttőtörvényjava^latot, melyek a büntetőjogi reformtörekvések iránt a legnagyobb fogékonysággal birnak, sőt az elméleti reformetek nagy csoportja által mint a legtökéletesebbek üdvözöltetnek. Ertem az 1896-iki s v á j c z i és az 1896-iki norvégiai büntetőtörvényjavaslatokat. A svájczi javaslat nem ismeri a halálbüntetést, csak szabadság-, pénz- és mellékbüntetésül becsületbüntetést. A szabadságbüntetésnek két formáját állapítja meg, u. m. a fegyházat 1—15 évi, esetleg életfogytiglani, a fogházat 8 naptól két évi esetleg 5 évi tartamban. Ezenkívül a többszörös v;sszaesőkre, ha már több szabadságbüntetést állottak ki s biztos kilátás van reá, hogy újra visszaesők lesznek, a biróság kérheti a szövetségi hatóságtól az illető visszaesők letartóztatását (Verwahrung). E letartóztatás 10—20 évre szól s külön intézetben (Verwahrungsanstalt) töltendő ki, az első izben ily letartóztatásban levő azonban öt év letelte után feltételes szabadságra bocsátható, ha felvehető, hogy többé bűncselekményt nem fog elkövetni. (24., 44. Art.) A 14—18 életév közt levő bűnös, ha szellemileg és erkölcsileg kifejlett s állandó szigorú fenyítékre nincs szükség : vagy m e g d o r g á 1 á s s a 1, vagy 3 naptól 3 hóig terjedhető magánelzárással büntetendő, a mi egészen külön intézetben töltendő ki s a fiatal bűnös ez idő alatt megfelelően foglalkoztatandó; ellenben ha a fiatal bűnös állandó szigorú fenyítékre szorul, ez esetben a bíró 1—6 évi tartamban javító i ntézetbe helyezésre ítélheti, sőt ha erkölcsileg oly romlott, hogy a javitó intézetbe nem vehető fel, ez esetben a biróság 3 —15 évi tartamban a fiatal bűnösök letart óztatási intézetébe (Verwahrungsanstalt für jugendliche Verbrecher) utalhatja. (10 Art.) Eelette érdekesek továbbá főleg kriminálpolitikai szempontból a javaslat azon rendelkezései, melyek a csavargókat, munkakerülőket, iszákosokat érintik s ezeket dologházba (1 — 3 év) vagy gyógyító intézetbe (Trinkerheilanstalt) (1—2 év) utasítják s 1—5 évi utólagos korcsmatilalommal sújtják. (26—28 Art.) Végül a javaslat tartalmazza a feltételes elitélést a belga mintát a (50 Art.) A norvégiai javaslat szintén nem ismeri a halálbüntetést csak szabadság- és pénzbüntetést s mellékbüntetésül a hivatalvesztést vagy egyes jogok felfüggesztését és a bizonyos helyre internálást. A szabadságbüntetés kétféle: fogház és elzárás. A fogház 21 naptól 15, esetleg 20 évig vagy életfogytig, az elzárás 21 naptól szintén 20 évig terjedhet Mindkettő lehet szigorított (böjt vagy kemény fekhely, sötét zárka) vagy egyszerű. Az internálás (belebbezés) mint mellékbüntetés határozatlan időre szól s akkor szabható ki, ha az elitélt cselekvésének módjából vagy motívumából jelenléte bizonyos helyen különösen veszélyesnek tűnik fel a személyi és vagyonbiztosságra. Az ítéletben ilyenkor megtiltható az elitéltnek, hogy ama helyen, vagy attól bizonyos meghatározott távolságban lakjék vagy tartózkodjék. E tilalmat azonban a király vagy az általa erre felhatalmazott egyén egészen vagy meghatározott időre felfüggesztheti (33 §.) A feltételes elitélést ez a javaslat is ismeri, a visszaesőkre pedig azt tartalmazza, hogy a biróság bizonyos súlyosabb büncselemények többszöri elkövetése esetén intézzen kérdést az esküdtekkez az iránt, nem tekintendő-e a vádlott közveszélyesnek a társadalomra, az egyesek életére vagy egészségére s ha erre a kérdésre az esküdtek igennel felelnek, az ítéletben kimondható, hogy az elitélt mindaddig a fogházban tartandó, a mig szükséges, de a kimondott büntetési időnek legfeljebb háromszorosáig és semmi esetre se tovább 15 évnél a büntetési időn felül. (65. §.) 3 A szabadságbüntetések elleni támadások és reformkísérletek bírálata. íme a szabadságbüntetések elleni támadások s ime a legújabb törvényhozási kísérletek azok reformálására. Ez utóbbiakat azért emiitettem meg mindjárt az irodalmi támadások után, mert azok a legjobb cáfolatot képezik e támadások ellen, állítólag documentálják, hogy mi igaz ezekből s mi a hiba, mi a reformálandó tényleg a szabadságbüntetésekben A Mittelstadt és Bruck-féle elvi támadások egyáltalán nem jogosultak, mert elvi alapjuk hibás. Mittelstadt semmi más célt nem látván a büntetésben, mint az elrettentéit, természetesen nem elégedhetett meg a modern börtönökkel, melyek tiszta, világos cellákat, tápláló eledelt nyújtanak az elit élteknek s támadása, ha jogosult volt is a német börtönrendszer ellen, amely a javítási elméletet tultengésbe vitte, de általában el nem fogadható. Hogy a mai börtönbüntetésnek se elrettentő, se javitó hatása nincs, ez a különben nálunk is sokat hangoztatott támadás csak azt igazolja, hogy a szabadságbüntetések sokhelyt rosszul lettek 1*