A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 22. szám - Illetékesség a kisebb polgári peres ügyekben - A bűnügyekben való közvetlen idézésről beimerés esetében

A JOG 173 szerint közvetlen idézésnek van helye öt évig terjedhető szabadságvesztés büntetéssel vagy érnél enyhébben büntetendő cselekmény esetében : 1. ha tettenkapás forog fönn, vagy 2. ha a tettes bűnösségét bíróság előtt beismerte és beismerése a nyomozás vagy a vizsgálat adataival összhangban áll . . . stb. Régi eljárásunkban a föntemlitett két eseten kivül még akkor is indítványozhatott a kir. ügyészség közvetlen idézést, amikor a nyomozat vagy a vizsgálat során kétséget kizáróan bebizonyosodott a bűncselekmény. Az uj törvény ezt az esetet mellőzte s csak két esetre szorítkozik : a beismerésre és a tettenkapásra. Vegyük vizsgálat alá tehát ezt a két esetet. A tettenkapás ecetében (amelyre nézve az angoloknak és a franciáknak egész külön még rövidebb s közvetlenebb eljárásuk van) egészen tisztában áll a követendő eljárás. Ebben az esetben a lefolytatott nyomozat után (mert legalább nyomozatnak kell megelőzni a kitűzést), a kir. ügyészség direkte indítványozhatja a közvetlen tárgyalás kitűzését, — a bíróság pedig nem kutatja, hogy a tettenkapott bíróság előtt ismerte be vájjon a terhére rótt cselekedetet, vagy csak a rendőrség előtt. Máskép állunk azonban a beismerési esetben (ahol nincs tettenkapás), itt a közvetlen tárgyalás kitűzése lényeges előfeltételekhez van kötve. Kérdést képez, miként juthat a beismerési esetben a törvényszék abba a helyzetbe, hogy a közvetlen idézés mellett való tárgyalást elrendelhesse? Vájjon minden beismerés és minden körülmények között elegendő alapot képez ahhoz, hogy közvetlen tárgyalás kitüzessék ? Arra, hogy nem minden beismerés alkalmas arra, hogy annak alapján közvetlen idézés elrendeltessék, arra az imént idézett törvényszakasz felel meg. Csak abiróságelőtt tett beismerés és az a beismerés képez a törvény szerint erre alapot, amelyet a vizsgálat vagy a nyomozat egyéb adatai is támogatnak. Ha tehát az ügyben előzőleg rendes vizsgálat folyt s ennek folyamán tétetett a beismerés, amely a vizsgálat vagy az ezt megelőző nyomozat adataival egyezik, akkor a kir. ügyész indítványára, ha egyéb akadály fönn nem forog, a törvényszék el fogja rendelni a közvetlen idézés melletti főtárgyalást (B. P. 281. §.) Azonban egészen másképen állunk abban az esetben, ha az ügyben nem vizsgálat, hanem csak nyomozat folyt. A nyomozat során történt beismerés a törvény értelmében nem lehet (mondjuk nem lehet direkt-) alapja a közvetlen tárgyalás elrendelésének (csak abban az esetben elegendő az, ha tettenkapás forog fönn), tehát a kir. ügyészségnek vagy rendes uton (mint t. i. az oly ügyeknél, ahol sem tettenkapás, sem beismerés nincsen) kellene a vádiratját az iratok kapcsán a vádtanácshoz terjeszteni, amely aztán kifogások beadására szólítja föl terheltet stb. (278. §. 279. §. 285. §. 286. §.). vagy pedig vizsgálóbíró elé utalni az ügyet, j ahol a terhelttel fölösleges vizsgálatot kellene lefolytatni ( s ha annak során beismerés történt, akkor volna csak indítványozható a közvetlen tárgyalás. Az utóbbi pedig határozottan ellenkezik a törvény szellemével, mert a törvény már az által is, hogy csak kevés esetben kivan, illetve enged meg vizsgálatot, a fölösleges vizsgálatok ellen foglal állást. Amikor pedig az idézett 281. §. azt mondja, hogy a vádlott beismerése legyen a nyomozat vagy a vizsgálat adataival összhangban, ezzel a nyomozást is elfogadja a közvetlen idézés alapjául (hogy direkte vagy indirekté, az más kérdés). Tehát evidens, hogy nem szükséges még egy egészen uj rendszeres vizsgálatot lefolytatni a nyomozat után. Pedig hát van itt valami ellentét, mikor a törvény ugyanezen szakasza megkívánja, hogy a beismerés bíróság előtti legyen, másrészt pedig a fölösleges vizsgálatokat kerüli. Kérdés tehát, mi történjék azzal a számos ü»ygyel, amelyben már a nyomozat során a vádlott teljes összhangzó beismerést tett? Közvetlen tárgyalás a törvény szerint itt direkte nem lehetséges. Rendes uton tegye át talán vádiratát az ügyészség a vádtanácshoz, aminek következménye esetleg egy komplikáltabb eljárás (kifogások, vádtanács előtti tárgyalás stb.) vagy pedig mégis csak valami uton módon eszközöltessék, teremtessék meg annak lehetősége, hogy a törvényszék közvetlen tárgyalást kitűzhessen ? Határozottan téves eljárás volna az ilyen, beismerési nyomozati ügyeknél a közvetlen kitűzést mellőzni, mert mire való volna a 281. §, mi volna annak a célja? "Szükség . . . hogy a facultativ vizsgálat és vád alá helyezés rendszere oly intézménynyel egészíttessék ki, mely megengedi, hogy a középfokú cselekményre nézve oly esetekben, midőn a főtárgyalás megtartásának szüksége és lehetősége nyilvánvaló a főtárgyalás a vádirat következtében azonnal megtartható legyen». (m. i.) Annyi bizonyos tehát, hogy a törvény intentiója az, hogy a beismerési esetben közvetlen tárgyalás tűzessék ki. Ha erre a rövidebb eljárásra szükség nem volna, fönn sem kellett volna tartani a közvetlen kitűzés intézményét, csupán a vizsgálati beismerésekért. «A fakultatív vizsgálati és vád alá helyezési rendszer — mondja a miniszteri indokolás —• csak félrendszabály, ha azt a közvetlen idézés intézménye ki nem egészíti, mert csak ugy van lehetővé téve, hogy megbízható föltételek mellett a vádirat ellen külön kifogás mellőzésével azonnal az ítélő bíró elé kerüljön az ügy.» — A cél tehát a gyorsaság, az egyszerűsítés, — az, hogy a nyomozati ügyek egy nagy része minden huza-vona nélkül mielőbb tárgyalásra jusson. Mégis a gyakorlat kezdetén a kir. ügyészségek a nyomozati beismerési esetekben itt-ott indokolatlanul mellőzték a közvetlen idézés iránti indítványt s vádiratjukat az ügy irataival a vádtanácshoz tették át. Az, hogy ez a hosszadalmas ut határozottan mellőzendő, az kétséget nem szenvedhet, mert épp ott nem volna akkor közvetlen idézés, ahol ez a legtermészetszerübb, t. i. az előnyomozattal befejezett ügyeknél, — s a kisebb számú vizsgálati ügyekre szorítkoznék az. — és mert maga a miniszteri indokolás is mint látni fogjuk e mellett szól. Régi eljárásunk szerint a beismerés fóruma tekintetében nem volt különbség. Nem csak a bíróság előtti beismerés alapján, de a rendőri előnyomozat során történt beismerés alapján is indítványozott az ügyészség közvetlen tárgyalást. Most az már természetesen így nem lehet, — a 281. §. megkívánja a bircság előtti beismerést, — még pedig igen helyesen. A rendőri hatóságok előtti beismerések — mondja a törvény indokolása - még a legújabb idők tapasztalatai szerint is néha tiltott, kényszerítő eszközök eredményei voltak, nem egy főtárgyalás derítette föl, hogy a közvetlenül idézett beismerésnek csak egy alapja volt, a hivatali hatalommal való visszaélés.» Ha tehát nem a bíróság előtt tesz a terhelt beismerést — mondja tovább az indokolás —, gondoskodni kell, hogy a beismerést járásbíróságnál vagy a vizsgálóbiróságnál ismételjék meg, mert különben közvetlen idézésnek nincsen helye». — Ez pedig más szóval annyit jelent, hogy az ügyet tegye át az ügyész a vizsgálóbíróhoz s csak ha itt megismételte a terhelt a beismerést, akkor indítványozható csak a közvetlen idézés. A módja tehát annak, hogy a rendőrségi beismerés esetén az előnyomozat alapján hogyan lehessen (mintegy közvetve) elrendelni a közvetlen főtárgyalást eszerint megvolna. — s csak az a kérdés, hogy ez a mód mennyiben felel meg a törvény szellemének, — illetve meddig szabad menni azzal (t. i. a vizsgálattal), hogy a törvény szellemével megfelelő maradjon. Egészen uj vizsgálatot a nyomozat után (ezekben az esetekben, 281. §.) az ügyészség nem indítványozhat, — mert épp ez az, ami a törvény szellemével ellenkezik. A törvény intentiója. hogy a fölösleges vizsgálat elkerültessék, az eljárás egyszerüsittessék s ezért kíván a törvény mint már föntebb is emiitettük csak kevés esetben vizsgálatot. Maga az indokolás is megemlíti, hogy közvetlen idézés eseteiben vizsgálatot csak akkor indítványozhat a kir. ügyészség, ha erre múlhatatlanul szüksége van s hogy a fölöttes hatóságok őrködni fognak a felett, hogy a vizsgálat ez esetekben csak kivétel legyen. Ámde nrhelyt az ügyészség áttette az iratokat a vizsgálóbíróhoz azzal, hogy vádlottat a beismerésre nézve hallgassa ki, ez már, — ha szemernyi is, — de mégis csak vizsgálat. Ami pedig a m. i. által emiitett kivételességet illeti, erre nézve megjegyezhető az, hogy az előnyomozati beismerési esetek oly szép számmal vannak, hogy bátran nem kivételeseknek tekinthetjük azokat. Nem is számítva azt, amikor az ilyen ügyben megidézett terhelt a vizsgálóbíró előtt esetleg mindent letagad s ártatlanságának bizonyítására egész sereg tanút bejelent, — aminek következtében ugyancsak vizsgálattá fajul a beismerés ismétlését czélzó eljárás. Tehát itt a dilemma. Vagy van vizsgálat s akkor lehet közvetlen tárgyalás, vagy csak előnyomozat van s ekkor nem lévén birói beismerés, közvetlen idézés nem lehetséges. Ezek után azt kellene gondolni, hogy előnyomozati beismerés alapján tehát csakis a nem kivételes eljárást (vádtanácshoz áttétel) lehetne alkalmazni, miután a törvény ellene van minden fölösleges vizsgálatnak, s ebből folyólag minden fölösleges vizsgálati aktusnak is. De épp ez itt a kérdés, vájjon fölösleges-e tényleg itt a vizsgálat (amely mint már emiitettük, alig nevezhető kivételesnek), s tényleg vizsgálat-e ez a megismételtetési aktus ? mert a törvénynek határozottan az a tendentiája, hogy előnyomozati iratok alapján is t. i. a beismerés esetében — közvetlen tárgyalás rendeltessék el. Különben nem említené a 281. §.«... a beismerés a nyomozat