A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 19. szám - Makacssági ítélet

A JOG 149 mert hiszen épp e körülmény teszi szükségessé az uj törvényt, szabad-e kaput nyitnunk a vevő oly védekezésének, hogy: «nekem az eladó csak ennyi és ennyi tartozást mutatott ki és miután előbb nem vettem részt az üzletben, nem tudhattam, hogy mennyivel tartozik». Milyen könnyű lesz átadni 30,000 koronát tevő tartozásokból pl. 10,000 koronát, ha az eladó ennyit fog kimutatni a vevőnek, pláne ha két tél összejátszik ? Ha már védelmet akarnak nyújtani annak az l°/0-nak, a mely nem a hitelezőt akarja kijátszani, akkor szabjuk ezt a kibúvót legszűkebbre. Bizonyára nem arrogálom magamr.ak azt, hogy az én módszerem a leghelyesebb e részben, csak nézetemnek adok kitejezést. midőn azt ajánlom, hogy az átvevő köteleztessék ebbeli szándékát a szerződés, leltár, mérleg és hitelezői jegyzék csatolásával az illetékes törvényszéknek előre bejelenteni, hogy a bejelentés akár a központi értesítőben, akár a hivatalos lapban előre közzététessék és, hogy az átvétel csak e közzétételtől számítva bizonyos határidő, pl. 30 nap múlva legyen hatályos, illetve foganatosítható. Avagy legalább köteleztessék az átvevő, átvételi szándékát 30 nappal előbb, a budapesti és bécsi hitelezői védegyleteknek bejelenteni és ezt a törvényszék előtt igazolni, így egyrészt a hitelező gondoskodhatik jogai megóvásáról, másrészt az átvevő jóhiszeműsége biztosítva lesz. Ha ezeken kívül az első §-ba még fölvétetik a következő passus : ((üzletet, vagy az ahhoz tartozó árukat egy tömegben (en blocj meg- vagy átvesz» nem pedig csupán «átvesz» stb., akkor azt hiszem, hogy az első szakasszal végeztem. Ad 2. §. Szép becslés lesz az, a mit az összejátszó eladó és vevő fognak megejteni. Majd felbecsülnek egy 50.000 koronás raktárt 10.000 koronára s akkor az átvevő csak ezen érték erejéig lesz felelős. Kívánatos, hogy ez a becslés két hites szakértő hozzájárulásával és megerősítésével történjék. Hátha az eladó nem vezetett üzleti könyveket ? Világosan ki kellene tehát mondani, hogy ilyen üzlet vagy áruátvétel mellett az átvevő e szakasz kedvezményével nem élhet. Ad 3. §. Ha a becslés hites szakértők közbenjöttével történik, akkor ez a 3. §. felesleges. Hivatkozik a 3. §. az 1868. évi LIV. t.-c. 238. §-ára s a sommás eljárás 1. S ára. tehát ezt a vagyonfelfedezést a hitelező per utján kérje. Ugyan minek még per és perköltség, mikor az mellőzhető a szakértők által ? És ha nem teszi le az átvevő a felfedező esküt ? Sem a hivatkozott szakaszok, sem maga ez a 3. §. nem tartalmaz erre nézve sanctiót. Hogy akkor nem veheti igénybe az átvevő a szavatosság korlátozását? D; hol van ez a sanctió kimondva, mikor maga a 2. §. sem kívánja az érték b i z onyitásá t, csak kimutatás át. A szakértői becslés mindezt a kérdést megoldja, mert szükségtelenné teszi. Ad 4. §. Ez a szakasz csak akkor állhat meg, ha az l. §-hoz tett javaslataim megvalósíttatnának, vagyis, ha a hitelezőknek mód nyújtatnék a jelentkezésre s az átvevő tudná, illetve tudnia kellene a valódi passivákat Ezek nélkül e § megint tág teret nyújt az összejátszásra. Az 5—9. §§-ok csak helyeselhetők. Ad 10 §. E szakasz 6. pontját már nem helyeselhetem, mert kiveszi a törvény rendelkezései alól a korcsmárosokat. közönséges fuvarosokat, hajósokat és más iparosokat, holott ezeknek is lehet nagy üzletük, nagy passivájuk, s ezek is megtehetik azt, amit a törvényjavaslat ki akar zárni. Legalább hozzá ke lene tenni a b) ponthoz ezt : «ha azok a kisipar körét meg nem haladják. Különben majd canit a tapasztalat. Makacssági ítélet. Irta: Dr. ALMÁSI ANTAL, Budapest. Az érdemleges marasztaló ítélet alapjául a való, per nyelvén szólva, a bebizonyított perbeli tényállás szolgál. Hogy vagyunk azonban makacssági előadás esetén ? Eljárási törvényeink szövege csak annyit mond, hogy a megjelent fél ténybeli előadásai, a mennyiben önmaguk nem hordják magukban a cáfolatot, valóknak tartandók. (Prts. 111. §. sommás eljárás 50. §) Pedig a kérdés elméleti érdekessége és gyakorlati következményei ahhoz fűződnek, vájjon miért és miképen tartjuk a megjelent fél tényelőadását valónak ? Az uj ném'et perrendtartás erre világos, azonban gyakorlati következéseiben nem minden tekintetben kielégítő választ ad, midőn 331 szakaszában a makacs alperes által beismertnek (zugestanden) fogja fel felperes ténybeli előadását. Első pillanatra természetesnek látszik, hogy ezen álláspontot az e tekintetben hallgató magyar törvényekre is átvigyük, mi azonban azért nem lehetséges, mert a magyar eljárási törvények, nem ismernek oly finom külömbségeket. a perjogi kategóriák között, mint a németek. A német perrendtartás ugyanis 331 szakaszában teljesen öntudatosan operál a beismerés fogalmával, melyet a 307. §-ban foglalt elismeréstől tényállásbelileg és joghatásbelileg is megkülömböztet Hogy itt csupán a tényállásbeli külömbségről szóljunk, az elismerés (Anerkenntniss) az érvényesített jogigény fennállásának igazként való elfogadása, mig a beismerés kijelentése annak, hogy felperes tényei ő a d á s a megfelel a valóságnak. A magyar perrendtartás 158. és a som. elj. 58. § ai beismerés vezérszava alatt, ténybeli állítás beösmerését értik ugyan első sorban, de hogy jog elismerésre is gondolnak, az a sommás eljárás 104. §-ából világos, melynek szóhasználata a beismerés és elismerés közt ingadozik. Az emiitett £ ugyanis a követelés elismeréséről szól, a nélkül, hogy külömbséget tenne, vájjon ez felperes jogának direct elismerése utján, vagy közvetve a tényállásnak teljes és fentartás nélkül valóként történt elfogadása utján következett-e be. Bírósági praxisunk pedig helyesen, nem hajlandó a sommás eljárásban oly gyakran jelentkező laikussal szemben, súlyosabb következményeket fűzni ahhoz, vájjon ő azt ösmerte be, hogy adós, vagy pedig csak azt, hogy kölcsönvet t-e? Ez különben tartalmilag is annyiban felel meg inkább a jogérzetnek, hogy az elismerés tulajdonképen a birói tevékenység egy részét pótolja. Ahelyett, hogy a tényelőadásból a biró következtetne az elismert jog fennállására, maga a fél teszi ezt. megkönnyitvén és feleslegessé tévén a bírónak az ezen jog tényállásának behatóbb vizsgálását. A marasztalás alapjául szolgáló sillogysmus három tagja: A tényállás, mely a törvények szerint feljogosít X követelésre, minélfogva alperes köteles X-et teljesíteni. Ezek közül az elsőt a felperes nyújtja, a többi kettőt a bíró már ebből következteti. Nyilvánvaló pedig, hogy a jogelismerés nem egyéb, mint a jelzett syllogismus második láncszemének alperes által való nyújtása, mig a ténybeösmeréssel alperes felperest segiti az első tag előállításában. A beösmerés és elismerés határai elmosódok, sokszor a birói kérdés szövegezésétől függ az, vájjon alperes tényelőadása az első, vagy a második kathegoriába sorozható-e. Maga a német törvény is, néha önkényesen tüntet fel valamit beis mérésnek, mi ugyanoly alappal elismerésnek volna tekinthető ; pl. 239. §-a meg nem jelenő jogutódokat ogy tekinti, mintha a jogutódlást beismerték volna : Lege non distinguente nálunk a sommás eljárásban a bíróság az elismerés és a beismerés hatályát egyformán szabadon mérlegelheti, ugyanazon hatások, melyeket a törvény az elismerésre statuál, fognak egyébként is a beismerésre is állani. Közbevetőleg a beismerés ismét egy esetét nyújtja annak, hogy a perjogi intézkedések incidentaliter magukban foglalják magánjogi kérdések eldöntését is. Ha ugyanis a perjog feltétlenül marasztaló ítéletet fűz nemcsak ahhoz, hogy alperes (adós) a tartozásának alapjául szolgáló tényállást ismeri be, hanem ahhoz is, hogy a követelt j o g fennállását constatálja, ugy kár tovább kétségbe vonnunk az abstract kötelezettségek magánjogi hatályát. A magánjogi jogcim ugyanis, mindig a keresetbe vett jog alapjául fekvő tényállásában foglaltatik, ha pedig a törvény ezen tényállásra való tekintet nélkül tisztán a belőle vont következtetést: a subjektiv jog elismerését is elegendő alapnak tartja az elmarasztalásra, ugy máris kimondotta, hogy jogcim nélküli kötelezettség perbelileg érvényesíthető. Visszatérvén sommás eljárásunkhoz, abból, hogy a beismerés és elismerés közötti külömbséget törvényünk nem viszi keresztül, mint láttuk az következik, hogy a magánjogban a makacssági ítéletet nem foghatjuk fel vélelmezett beismerésnek. Ez a gyakorlati következményekből annyiból is világos, hogy hiszen a sommás eljárás 117.szakaszának 1.pontja az elösmerés (és felfogásunk szeiint a beismerés) alapján hozott ítéletet, tekintet nélkül a felebbvitelre. végrehajthatónak mondja, mig ez a makacssági Ítéletre semmiképen sem áll. Nem bolygatjuk itt. vájjon a méltányosságnak megfelel-e, hogy a makacssági meg nem jelenés, alperesnek használ, ahelyett hogy ártana, mert megjelenvén, a követelést elismeri és azt nyomban végrehajtják rajta, mig a makacssági ítélet a sommás eljárás 128.§.alapján előbb végigjárja a felebbviteli forumokat: szintúgy nem vizsgáljuk közelebbről vájjon következetes-e. ha már a most vázolt felfogást követjük, a makacs alperest azért büntetéssel: végrehajthatósággal sújtanunk, mert másik alperestársa megjelent és a követelést elismerte (s. e. 56. §.)? ÁH azonban az, hogy sommás eljárás szerint a makacssági ítélet tényállása nem beismertnek fogandó fel, mert az ennek alap-