A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 18. szám - A pactum reservati dominii ingók eladásánál

140 A JOG legközelebb, 1899. okt. 27-én a berlini egyetemen tartott székfoglaló előadásában tett. hogy t. i. «a büntetés a bün leküzdésének egyik eszköze, de nem az egyedüli s különösen nem is a leghathatósabb eszköze.1) Nagyon helyesen, de ez az állítás is inkább megfelel az összetett, mint a relatív elméletnek. A századunk elején és közepén oly nagy népszerűségnek örvendő javítási elmélet ugyanis, mint kizárólagos egyoldalú elmélet szintén tarthatatlannak bizonyult. Különösen Mittelstádt volt az, ki a szabadságbüntetések ellen irt maró kritikájában, teljesen kétségbe vonja a büntetésnek javitó jellegét, miután a büntetés mindig valami rosz, valami bajjal sujtás, a javítás vagy nevelés pedig erkölcsi és vallási dolog, amiknek egymáshoz semmi közük nincs.2 A Mittelstádt állítása is azonban csak részben igaz. Kétségtelen ugyanis, hogy a javítás a büntetés egyedüli, avagy első célja is nem lehet, mert a büntetésnek elsősorban repressiv jellegűnek kell lennie, amit pedig a javítási elmélet teljesen felad s kétségtelen, hogy a javítás sokszor felesleges (gondatlan cselekménynél, őszinte megbánás esetén), sokszor pedig lehetetlen, vagy céltalan (öreg, vagy megrögzött gonosztevőnél) s végül következetesen a javítási elmélet odavezetne, hogy a büntetést előre ne is szabjuk meg, hanem annak tartamát a javulás bekövetkezésére halasszuk. Ugy de, ki fogja azt lelkiismeretesen megállapíthatni, hogy a tettes megjavult-e vagy nem ? Ennek dacára az összetett elmélet mégis felveszi a j a v it á s t a büntetés céljai közé, mert a büntetési eszközöket mindenesetre lehet, s ugy is kell berendezni, hogy azok necsak bajt képezzenek a bűnösre, hanem a törvénytiszteletre, a rendes, munkás életre szoktassák a bűnöst s igy lelkére ne durvító, de nemesítő hatást gyakoroljanak. Semmi esetre sem követhetjük tehát Mittelstádt-et végig kritikájában, sőt ellenkezőleg a legnagyobb tisztelettel kell megemlékeznünk a javítási elméletről, mely a humanismust igyekezett teljes mértékben érvényesíteni a büntetőjogban s különösen a börtönrendszerben és hogy működésének tényleg áldásos eredménye volt, azt napnál fényesebben igazolja a börtönügy mai állapota a modern államokban. A Mittelstádt álláspontja, midőn a büntetés egyedüli célját az elrettentésben látja, épp oly elfogult, mint a szélsőségbe vitt javítási elmélet, vagy az absolut theoria, sőt értékre nézve a javítási elméletnek mindenesetre alatta áll. s végeredményében egyenesen reactionarius jellegű. Sőt Liszt azon véleményét sem tartom elfogadhatónak, hogy a javítás csak a javulásra képesekkel, tehát a bűnösöknek csak egy osztályával szemben képezi a büntetés célját. Ki fogja azt megállapítani, hogy ki a javulásra képes s ki nem képes arra ? Teljesen csatlakozom Balogh Jenő azon nézetéhez, hogy tulajdonképen javíthatatlan bűnös nincs is.3) Mert ugyan ki ítélheti meg embertársáról, hogy az már javíthatatlan, ki lát annak ugy a lelkébe, hogy e rettentő Ítéletet reá meri mondani. Azért, mert valaki többszörös visszaeső, azért mert a szakértő orvos született bűnösnek véleményezte, egyáltalán nincs kizárva, hogy egy helyes s az illetőnek megfelelő büntetés őt legalább annyira-amenynyire megjavíthatja. Csak ne tekintsük a javítást se absolut célnak. Kétségtelen, hogy a fegyházban nehéz lesz teljesen kifogástalan erkölcsös emberré nevelni azt, a kit környezete, viszonyai gyermekkora óta a bűnre neveltek, de a javítás mint a büntetés célja, nem is az erkölcsi újjászületést célozza, csak azt, hogy a bűnöst «társadalmilag» javítsa meg, «a ki a nyert oktatás által szerzett ismeretei alapján belátja a büntetés szükségét és tisztelni tanulja az állam törvényeit, a ki a valláserkölcsi oktatás folytán magába száll, a ki a rendszeres munkáraszoritás által elszokik a tétlenségtől és módot, alapot nyer kiszabadulása után a becsületes megélhetésre.)) *) A javítás is tehát egyik, de csak egyik célja a büntetésnek, a mit a büntetési eszközök megválasztásánál és berendezésénél okvetlenül figyelembe kell venni. S a javítás nem is részleges cél, t. i. nem a bűnösök egyik vagy másik osztályára képezi a szabályt, hanem általános jellegű, azaz lehetőleg minden bűnösre kívánatos, de természetesen éppen a bűnösök egyéniségének különbözősége folytán egyiknél nagyobb, másiknál kisebb jelentőségű lesz. így általános vélemény s ugy az összetett elmélet, mint a modern célszerűségi iskola közös programmját képezi, hogy a Liszt F.: Die Aufgaben und die Methode der Strafrechtswissenschaft. Zeitschrift für die ges. Strafrechtsvviss. XX. köt. 171 lap. 2) Mittelstádt: Gegen die Freiheitstrafen. 26 1. 3) Balogh Jenő: Börtönügyi viszonyaink reformjához. 1888. *) Balogh Jenő: Id. m. 55 lap. fiatalkorú bűnösökkel szembena büntetés főcélját a javítás képezi, miután az ily egyéneknél a büntetés sem a rendes szabályok szerint állapítandó meg. Azonban az idősebb bűnösöknél s ezek minden osztályánál is sohasem szabad figyelmen kívül hagyni a javítást, mint egyik célt. Lehet, hogy ezek egyikénél-másikánál ez a cél csak kis mértékben lesz elérhető, de azért a javítást mint célt, ezeknél sem szabad felednünk. Minden emberi intézmény tökéletlen, tehát azzal is tisztában kell lennünk, hogy a büntetés is mint emberi intézmény tökéletességre nem tarthat igényt s lehet, hogy a kitűzött célt nem érjük el általa, de ez ne riasszon vissza a céltól s az arra való törekvéstől. Lehet, hogy a mi ma nem sikerül, vagy csak kis mértékben érhető el, jövőre sikerülni fog s nagyobb vagy teljes mértékben is sikerülni fog. íme a büntetés alapja és célja vázlatosan a classicus iskola s az összetett elmélet szerint. Igénytelen véleményem szerint a modern célszerűségi elméletek teljesen alaptalanul támadják és ócsárolják az összetett elméletet, s teljesen alaptalan a classicus iskola «csődjé»-ről való beszéd, mert épen az az. amely elfogultság nélkül, objective állapítja meg a büntetésnek alapját és célját s amely az ember igazi természetét veszi alapul s arra építi és abból magyaráz'a a büntetést. S egy óriási előnye van az összetett elméletnek, ami igazi és belső értékét képezi az összes modern célszerűségi elméletekkel szemben, t. i. hogy az embernek nemcsak állati és eszes, hanem ezeken kivül az erkölcsi természetére is támaszkodik, míg a modern iskolák ezt rendszerint figyelmen kivül hagyják s ezért kell ez utóbbiaknak önmaguktól összedőlniük, vagy a classicus iskolához visszatérniük, a mint ez Lisztre nézve félig-meddig már megállapítható. Ha az ember semmiben sem különbözik az állatvilágtól, vagy ha tisztán csak a tagolt beszéd különbözteti meg azoktól, akkor igen is elfogadható a L o m broso vagy a Mittelstádt vagy a Pikler theóriája, de akkor a büntetés nem is lesz többé büntetés, hanem tisztán védelmi eszköz, ellenben, ha az embert erkölcsi lénynek is ismerjük el, akinek hivatása a tökéletesedés s aki eszményekért törekedhetik és törekszik is. akkor csak az öszetett elmélet magyarázhatja meg nekünk a büntetés alapelvét s csak az elégíthet ki a büntetés céljaira nézve. 2. A szabadságbüntetések elleni támadások és az azokra vonatkozó reformkísérlete k Nem szükséges bizonyítanom, hogy korunk büntetési rendszere a szabadságbüntetés. Az összes civilizált nemzetek büntetőjogában a bűncselekmények legnagyobb része a szabadságbüntések egyik vagy másik alakjával van sújtva, másféle büntetések (halál-, pénz-, becsületbüntetés) csak kivételesen vagy mint mellékbüntetések fordulnak elő. E jelenség oka mindenesetre az, hogy a mai büntetőtörvénynek készítésekor mindenütt a szabadságbüntetést tekintették a legcélszerűbb büntetési eszköznek, mint amelylyel a büntetés céljait legbiztosabban meg lehet valósítani. A megtorlás, melynek az elkövetett cselekmény súlyosságához és a tettes alanyi bűnösségének nagyságához képest most nagyobbnak s erősebbnek, majd kisebbnek s enyhébbnek kell lennie, a legcélszerűbben elérhető a szabadságvesztés büntetés által, melynek annyi és oly különböző alakja van, hogy a biró a legkülönfélébb cselekményre, illetőleg tettesre mindig megtalálhatja a legmegfelelőbb eszközt, melynek súlyát a tettes érezni fogja. A szabadságbüntetés tehát az a büntetés, melylyel igazságos szigor gyakorolható a bűnösre,amely tehát visszatartó, riasztó vagy ha kell elrettentő hatást fog előidézni. Kétségtelen, hogy a mai embereknek a szabadság igen becses dolog s a szabadságtól való megfosztás még ha csekély időre történt is, érzékenyen sujt minden szellemileg ép embert s a szabadságbüntetések egyes alakjai ugy rendezhetők be s ugy is kell azokat — a humanismust és az ember erkölcsi természetét azonban szem előtt tartva — berendezni, hogy aki egyszer fegyházban vagy fogházban volt, ne kívánkozzék oda többé, vagyis ezen büntetéseknek legyen visszatartó hatásuk. /A «pactum reservati dominii» ingók eladásánál. Irta: Dr. HAJICSEK GYULA, Pozsony. Ugy magánjogi és elméleti, mint büntetőjogi és gyakorlati szempontból egyike a legérdekesebb kérdéseknek az u. n. «pactum reservati dominii» kérdése. Figyelemre méltó mégis, hogy dacára eme kérdés kiváló gyakorlati jelentőségének, jogi irodalmunkban alig találkozunk