A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 16. szám - A végrehajtási törvény 190. §-ahoz

A J az a 480. rendelkezéséből kétségtelen ; annál inkább, mert különben a törvény csak a 3-ik és a 4-ik bekezdést jelentette volna ki alkalmazhatónak, illetve alkalmazandónak s e két bekezdésre vonatkozólag felesleg lett volna a «megfelelőn alkalmazást előirni. mert az egyetlen egy szónak «felebbezés» kivételével az a két bekezdés a semmis panaszra nézve is minden változtatás nélkül alkalmazandó. «Mutanda» — a melyek az alkalmazásnál a ((megfelelő)) jelzőt szükségessé teszik, csakis a 396. §, két első bekezdésében fordulnak elő. A törvénynek ily határozott és világos rendelkezésével szemben a/, az állítás, hogy a koronaügyész a semm. panaszt nem vonhatja vissza, törvényes alappal nem bir; mert azt a törvény világos szavai megcáfolják. Ezzel szemben nem lehet arra hivatkozni, hogy a kir. ügyész és a főügyész nincsenek a koronaügyésznek alárendelve. Ebből csak az következik, hogy a koronaügyész a kir. ügyészt, illetve főügyészt a semm. panasz visszavonására nem utasíthatja, de nem az, hogy a semm. panaszt ő maga vissza nem vonhatja. Épp oly kevéssé lehet a koronaügyészség közjogi állásával érvelni, mint ezt a Jogt. Közlöny 13. számában teszi; mihez még az is járul, hogy a koronaügyészségnek állását a Jogt. Közlöny nem a tételes törvény alapján határozta meg. A Jogt. közlöny szerint: «a koronaügyészség az igazságszolgáltatásnak egészen külön szervezete, mely arra szolgál, hogy a legfelső bíróság e mellett a törvények helyes alkalmazása felett őrködjék^. A koronaügyészség «külön testület», mely «más szempontból tekinti feladatát, mint az ügyészség és a főügyészségo. Ez homlokegyenest ellenkezik a tételes törvénynyel, a mely szerint a koronaügyészség a kir. ügyészséghez tartozik, így tehát hogy a francia szólásmóddal éljünk az «egy és oszthatlan» kir. ügyészségnek alkatrésze; (1871: XXXIII. t.-c. 2. §.); s a mely tételes törvény a kir. ügyészségnek, tehát az ahhoz tartozó koronaügyészségnek is feladatát egységesen határozta meg akként, hogy a kir. ügyészség a törvény által meghatározott ügyekben : «az igazságszolgáltatás körül az állam közérdekeit képviseli)). A tételes törvény szerint tehát az intézmény egysége párosul a feladat egységével. Ezzel szemben képzelhető ugyan oly szervezet, a mely szerint a koronaügyészség nem tartozik a kir. ügyészséghez s a melyben a koronaügyészség és a kir. ügyészségnek feladata eltérően van meghatározva ; de ilyen koronaügyészséggel argumentálni nem lehet akkor, midőn de lege lata van szó. A Jogt. Közlöny szerint az ügyészség és a főügyészség kiválólag a vádat képviseli, a koronaügyészség az anyagi igazságot keresi. A koronaügyészség functiójában az ártatlanság oltalma «elsőrendü» tevékenység: a kir. ügyészség és a főügyészség hivatáskörében az csak «esetleg» benfoglaltatik ; tehát csak mellékes, aecidentalis valami. De hol van ennek a distinctionak alapja a tételes törvénynyel szemben, a mely csak egy kir. ügyészséget ismer, s a melyhez a koronaügyészség is tartozik, s a melynek feladatát egységesen határozza meg ; s jelesül az 1871. évi 33. t.-c.-ben ugy a mint már emiitettük : a bprdt 33. §-ában pedig oly értelemben, hogy: «a kir. ügyészségnek kötelessége a bűnvádi eljárásban a közvádat képviselni)). Ha ez a kir. ügyészségnek kötelessége, és ha a koronaügyészség a kir. ügyészséghez tartozik, bir-e akkor törvényes alappal az a kijelentés, hogy kiválólag csak a kir. ügyészség és a főügyészség képviseli a vádat? és nem kell-e ellenkezőleg azt mondani, hogy a koronaügyészség ép ugy képviselője a közvádnak, mint a kir. ügyészek és a főügyészek, hogy ezek egyrészt és a koronaügyészség között másrészt a külömbség nem abban van, hogy «mit» képviselnek, hanem abban, hogy hol képviselik azt, a mit törvény szerint képviselniük kötelességük. Hogy a tételes törvény s jelesül a bprd. nem teszi a kir. ügyészeket és a főügyészeket a vádnak egyoldalú elfogult képviselőivé, hogy a kir. ügyészek és főügyészek nem akkor felelnek meg legjobban kötelességöknek, ha ugy járnak el, mint aleones quaerentes quos devoranta, azt talán bizonyítani felesleges; elég legyen pl. hivatkozni a bprt. 9., 33., 34-., 38., 315. §-aira stb. A gyakorlatban természetesen lehetséges, hogy a kir. ügyészség képviselői nem a törvény szellemének megfelelően fogják fel hivatásukat. Csakhogy a gyakorlatban nemcsak ugy alakulhatnak a viszonyok, hogy a kir. ügyészek és a főügyészek, — sit venia verbo, hogy rövidség kedvéért ezeket a kifejezéseket használom ; cikkem olvasói úgyis bizonyosan tisztában vannak vele, hogy mit akar azzal mondani — a gyakorlatban tehát, mondom, nemcsak ugy alakulhatnak a viszonyok, hogy a kir. ügyészek és a főügyészek reactionariusok, hanem alakulhatnak megfordítva is. Azt hiszem, hogy ez az eldöntendő OG 123 kérdéssel össze nem függ. Különben, habár nem is tartozik ide, de mert mint a kir. ügyészség volt szerény tagjának jól esik s tudom, hogy sokan lesznek, a kiknek jól fog esni, egy reminiscentiát elevenítek fel. Miután a magyar kir. ügyészség atyja és megteremtője a sirban nyugszik, már s igy szavaim hízelgés színezetével nem bírhatnak, tehát elmondom. A büntetőjognak nagy mestere Carrara felvilágosítást kért egyszer tőlem kir. ügyészségünk szelleméről, irányáról. Beszámoltam neki legjobb tudomásom és lelkiismeretem szerint, s egyebek között megküldtem neki Kozma Sándornak a vizsgálati fogság tárgyában kiadott ismeretes rendeletét. A válasz az volt, hogy ha nemcsak személyes, de reális garancia léteznék arra. hogy a kir. ügyészi intézmény olyan legyen, mint a magyar kir. ügyészség, ő, az intézménynek ellensége, annak első bajnokává szegődnék. A Jogt. Közlöny azt találja, hogy a koronaügyész az e sorokban képviselt felfogással egyező felfogásával ((besorozta magát az ügyészi testületben «lemondazon domináló álláspontról, a melyre őt az igazságügyi szervezet alapelvei helyezik;» «a vád birájából a vád ügyvédje alias perfél lesz». Erre megjegyzendő, hogy a tételes törvény az, amely a koronaügyészséget az ügyészi testületbe sorolta; s hogy mindaddig, a mig el nem törlik abpdt. 13. §-ának ama rendelkező sét, a mely szerint: «felek alatt értendők: a kir. ügyészség)), mindaddig a koronaügyész is «fél», tekintet nélkül arra, hogy tetszik-e vagy derogál e neki. Ami pedig a domináló álláspontot illeti, azt hiszem, sokkal dominálóbb, sokkal magasztosabb álláspont az, mely a koronaügyészt a tételes törvény szerint megilleti, s mely szerint ő a közvádnak, tehát a társadalomnak képviselője az ország legfőbb bírósága előtt, mint az az állás, a melyet a Jogt. közlöny szánna neki «Ein Correferent ohne Stimmrecht)). y A végrehajtási törvény 190. §-ahoz. Irta: HAMAR GYULA, szakolcai kii. járásbiró. Az i . . 192. sz. tkv. A I. 1 —4 sorsz. ingatlan, mely egészben végrehajtást .szenvedő tulajdonát képezte, bírói árverésen 5,000 frton kelt el. A sorrendi tárgyalás alkalmával kitűnt, hogy az elért vételárból a jelzálogos hitelezők követelései kielégítést nem nyernek. Első helyen be volt kebelezve a sz-i takarékpénztár 3,000 írttal, mely összeg az eladott ingatlanokon mellék-jelzálogon volt bekebelezve. Ugyanezen követelés egy harmadik személy — Fehér János — más bíróság területén levő telekkönyveiben foglalt ingatlanaira is be volt kebelezve. A sorrendi tárgyalási határnapra idézést Fehér János nem kapott, sőt az árverési hirdetmény sem volt neki kézbesítve, s mint más — távolabb eső-község lakója nem is értesülhetett arról, hogy egyetemleges adós társának ingatlanai árverés alá kerültek. A sorrendi tárgyaláson a sz-i takarékpénztár képviselője kijelenti, hogy az első helyen bekebelezett 3,000 frt követelésének sorolását nem kívánja, s igy a sorrendben az utána következő hitelezők követelései vétetvén fel, ezek nyertek az ingatlan vételárából kielégítést. A végrehajtási törvény fenthivatkozott §-ának második bekezdése szerint, ha a jelzálogilag biztosított követelés egyidejűleg árverés alá nem került más ingatlant is terhel, az a vételárból a hitelező kívánsága szerint egészben vagy részben elégítendő ki. A kir. Curia egy hasonló esetben (798/99. sz. Büntető jogtára XXXVIII. 9. sz.) kimondta, hogy e törvényszakasznak a hitelező védelmére szolgáló ez az intézkedése csak arra jogosítja a hitelezőt, hogy követelésének kielégítését egészben, vagy a mennyiben ezen jogával élni nem akar, követelésének arányos részben való kielégítését szorgalmazza; arra azonban, hogy követelésének az egyik adóstárs elárverezett ingatlanainak vételárából leendő kielégítéséről lemondva, kielégítését egészben vagy aránylag nagyobb részben a másik adóstárs még el nem árverezett ingatlanainak vételárából követelhesse, a törvénynek fentjelzett rendelkezése a hitelezőt fel nem jogosítja, annál kevésbé, mert ezáltal a (közös tulajdonos) egyetemleges adóstárs károsodnék. Kimondja a Curia továbbá, hogy vz egyetemleges adóstárs az által, hogy ingatlan jutaléka később kerül árverés alá, kedvezőtlenebb helyzetbe nem juthat, mint jutott volna akkor, ha ingatlan jutaléka adóstársának ingatlanaival egyidejűleg került volna árverés alá. 1*