A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 15. szám - A fokozatos illeték kiszámítása táblázat segélye nélkül

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 15. számához. Budapest, 1900. április hó 15. Köztörvényi ügyekben. A jogügyletkötési szándék az adásvételi szerződésből kivehetöleg is az egész ingatlan vételére, illetve eladására lévén irányozva, a jogügylet létrejtöttéhez valamennyi tényező akarategysége szükséges. Minthogy pedig az eladás tárgyát képező ingatlan csak fele rés-zben képezte alperes tulajdonát, ugyanazon ingatlan másik tulajdonosa pedig az ügylethez sem személyesen hozza nem járult, sem a társtulajdonosnak meghatalmazást nem adott: nyilvánvaló, hogy az egész ingatlan vételére, illetve eladására vonatkozólag az akarategyseg hiánya miatt jogügylet létre nem jött. És minthogy más részről bizonyos az, hogy az ügylet az ingatlan felére irányítva nem volt, ebből következik, hogy az egészre nézve létre nem jött ügylet nem lehet érvényes olyan vételre, mely a feleknek szándékában nem állott és mely a felperes és alperes között létrejött akarategység tárgyát nem képezte. A budapesti kir. törvényszék (1898. évi dec. 21. 35,195. sz. a.j B. Siegried felperesnek P. Bálint alperes ellen adásvételi ügylet érvényességének kimondása és járulékai iránti perében következőleg i t é 11: Felperes keresetével elutasittatik stb. Indokok: Az A. a. adásvételi szerződés szerint alperes úgyis mint nejének szül. Sz. Annának meghatalmazottja eladta felperesnek az ő és nejének közös tulajdonát képező házát. Minthogy azonban alperes a szerződés megkötésekor az 1886. évi VII. t.-c-nek megfelelő meghatalmazással nem bht és alperes neje az A. a. szerződéshez való hozzájárulását megtagadta, felperes az A. a. szerződés alapján szerzett jogait csak alperes ellen érvényesiti és kéri az A. a. szerződésnek alperesre vonatkozó részét érvényesnek kimondani, továbbá, hogy alperes az eladott háznak őt illető felerészére felperes tulajdonjogának bekebelezését köteles legyen tűrni. Alperes azzal védekezik, hogy az A. a. okirat nyelvét nem érti, azt azon hiszemben irta alá, hogy az csak a tervbe vett adásvételre vonatkozó módozatokat tartalmazza, melyek csak az esetre léptek volna hatályba, ha az adásvételi szerződés neje hozzájárulásával kir. közjegyző előtt meg lett kötve; továbbá, hogy e miatt, amint az A. a. okiratból kitűnik, alperes nem adta el felperesnek a szóban levő háznak őt illető részét, hanem az egész házat, igy tehát felperes nincs jogosítva a ház fele részére tulajdonjogot érvényesíteni. Ámbár alperesnek az okirat nyelvének meg nem értéséből eredő kifogásai figyelembe nem vehetők, mert az e tekintetben felhívott tanuk által pusztán csak annyi lenne igazolható, hogy alperes az okirat nyelvét nem érti, de nem egyszersmind az, hogy az okirat tartalma iránt tévedésben volt, és igy kétségtelen, hogy jelen per elbírálásánál az A. a. okirat ugy alakilag, mint anyagilag valónak veendő; minthogy azonban a D. a. tkvi kivonat szerint az adásvétel tárgyát képező ház tulajdonjoga az A. a. szerződés kelte idejében alperesre és ennek nejére osztatlan állapotban volt bevezetve; minthogy továbbá az A. a. szerződés szerint felperes vételi és alperes eladási szándéka nyilván és kizárólag az egész házra és nem annak osztatlan fele részére irányult; minthogy továbbá az adásvétel a felperes nejének az 1886. évi VII. t.-c-ben előirt meghatalmazása nélkül köttetett, és maga felperes nem állítja, hogy alperes az A. a. szerződés aláírásakor ily meghatalmazásra hivatkozott volna, de különben is felperes saját előadásából az tűnik ki, hogy az A. a. okiratban foglalt szerződés oly módon lett volna véglegesítendő, hogy az adásvételi ügylet alperes nejének hozzájárulásával közjegyzői okiratban foglaltatik, nyilvánvaló, hogy az A. a. szerződésnek jogi hatálya alperes nejének, a törvényes kellékeknek megfelelő hozzájárulásával volt feltételezve, ez azonban nem következvén be, a megkötött szerződés alperesre nézve sem lehetett joghatályos, annál kevésbé, mert az A. a. szerződésben arról, hogy alperes a S20ban levő háznak őt illető osztatlan részét az esetre is eladja, ha neje az adásvételhez az őt illető részre vonatkozólag hozzá nem járul, szó nincs és a mint ily körülmények közt alperes sem követelhetné, hogy felperes köteles legyen a szerződést az alperes jutalékát illető részében betartani, ugy viszont felperes sem kérheti alperes jutalékára vonatkozólag a tulajdonjog megítélését. Mindezeknél fogva felperest keresetével elutasítani kellett stb. A budapesti kir. Ítélőtábla (1899. május 17. 1,848. sz. a.) az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, a keresetnek helyt ad, az A. a. szerződéssel megkötött adásvételi ügyletet alperesre nézve érvényesnek kimondja és alperest annak tűrésére kötelezi, hogy a még hátralékos vételárból reá eső résznek vagyis 9,437 frt 50 krnak kezéhez történendő kifizetése ellenében a Budapest főváros pesti részének 10,340 sz. tlkvi betétében 3,124/b. hr. sz. a. felvett ingatlanból az alperest illető részre a tulajdonjog felperes javára ez ítélet alapján bekebeleztessék stb. Indokok: Alperes a per során beismervén az A. a. okirat valódiságát és az azon levő aláírása valódiságát is, miután annak határozott tartalma szerint a Budapest főváros pesti részének 10,340. sz. tkvi betétében 3,124/b. hr. sz. ingatlant, mely az ő és neje nevére a D. a. csatolt tkvi betét kivonat szerint egymás közti egyenlő arányban van írva, a neje nevében is felperesnek eladta, sőt az adásvételi ügylet létrejöttének jeléül felperestől még 500 frt foglalót is felvett, azzal a kifogással, hogy az adásvételi ügylet emez ingatlanságra nézve e szerződéssel még véglegesen létre nem jött, mert nejétől közjegyzőileg hitelesített meghatalmazása az eladásra nem volt és mert neje a végleges szerződést aláirni vonakodott, a keresettel szemben sikeresen nem élhet, mert ha az A. a. okiratban létesült ügylet az ingatlannak alperes nejére irt részére nézve hatályosnak nem vehető is, teljes joghatálylyal bírónak tekintendő ez okirattal létrejött adásvételi jogügylet az ingatlannak alperest illető részére vonatkozólag annál is inkább, mert alperes eladási szándékát nemcsak az A. a. okiratban, de a C. a. közjegyzői tanúsítvány szerint dr. R. Géza kir. közjegyző előtt is nyilvánította. Mindezeknél fogva stb. A m. kir. Curia (1900. évi jan. 24. 4,667. sz. a.) a másodbíróság ítélete megváltoztatik és az első bíróság ítélete hagyatik helyben indokolásánál fogva és azért, mert a jogügylet kötési szándék az A. alattiból kivehetőleg is az egész ingatlan vételére, illetve eladására lévén irányozva, a jogügylet létrejöttéhez valamennyi tényező akarategysége lett volna szükséges; minthogy pedig a szóban forgó ingatlan alperesnek csak felerészben képezte tulajdonát, ugyanazon ingatlan másik tulajdonosa pedig az ügylethez sem személyesen hozzá nem járult, sem az A. alattiban nyilatkozott társtulajdonosnak meghatalmazást nem adott: nyilvánvaló, hogy az egész ingatlan vételére, illetve eladására vonatkozólag az akarategység hiánya miatt érvényes jogügylet létre nem jött; és minthogy másrészről bizonyos az, hogy az ügylet az ingatlan felére irányozva nem volt, ebből következik, hogy az egészre nézve létre nem jött ügylet nem lehet érvényes olyan vételre, mely a feleknek szándékában nem állott és mely a felperes és alperes között létrejött akarategység tárgyát nem képezte. Az 1881. évi LX. t.-c. n6. és 117. §-ának elhelyezéséből, de azoknak tartalmából is kitűnik, hogy ezek a szakaszok csupán az ingóságokra vezetendő végrehajtásról rendelkeznek. Ellenben az ingatlanokra vezetendő végrehajtást az idézett t.-c. 135—207. §§-ai szabályozván, azokban a folytatólagos kielégítési végrehajtás elrendelése tekintetében kivételes intézkedés nem foglaltatik. Ingatlanokra nézve ugy az alap- mint a folytatólagos végrehajtás tekintetében az 1881. évi LX. t.-c. 2. §-ában foglalt általános rendelkezések alkalmazandók. A m. kir. Curia (1900. március 13. 1,329. sz. a.) azon illetőségi összeütközés tárgyában, a mely D. Petru Szávu végrehajtatónak A. Adrám és neje J. Anna végrehajtást szenvedők elleni végrehajtási ügyében a nagyszebeni és a balázsfalvi kir. járásbíróságok közt felmerült, a következő határozatot hozta: Jelen végrehajtási ügyben a folytatólagos végrehajtás elrendelése kérdésében való határozat hozatalára a nagyszebeni kir. járásbíróság mondatik ki illetékesnek ; mert az 1881. évi LX. t.-c. 116. és 117. §§-ainak elhelyezéséből, de azoknak tartalmából is kitűnik, hogy ezek a szakaszok csupán az ingóságokra vezetendő végrehajtásról rendelkeznek, ellenben az ingatlanokra vezetendő végrehajtást az idézett törvénycikk 135—207. §§-ai szabályozván, azokban a folytatólagos kielégítési végrehajtás elrendelése tekintetében kivételes intézkedés nem foglaltatik. Ingatlanokra nézve, ugy az alap-, mint a folytatólagos végrehajtás tekintetében pedig az 1881. évi LX. t.-c. 2. §-ában foglalt általános rendelkezések alkalmazandók; minthogy pedig a jelen esetben folytatólagos végrehajtás ingatlanokra kéretik s az alapvégrehajtást a nagyszebeni királyi járásbíróság rendelte el, kétséget nem szenvedhet, hogy az ingatlanra kért folytatólagos végrehajtás elrendelése kérdésében is a nevezett királyi járásbíróság illetékes határozni, hova az iratok visszaküldetnek.