A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 11. szám - A végrehajtási törvény reviziója - Az 1893: 18 t.-c 27. §. 3. pontja

A JOG 43 teljesítése miatt szenvedett kárait köztörvényi utón ne érvényesíthesse. Az ügylet jogi természetének meghatározására az egyik felnek személyes helyzete vagy a másik fél előtt tudva nem levő szándéka befolyással nem lehet. Az 1883: XXV. t.-c.-nek rendelkezései csupán kölcsönök, illetve hitelezések iránt intézkednek. (A m. kir. Curia 1899. november 17. 1,726/99. sz. a.i Kereskedelmi szakbizottsági eljárásnak a kötvényekben való kikötése. — Akeresk. törvény 481. §-ának a birói gyakoratban elfogadott helyes értelme az, hogy a kármegállapi tás módját a felek a biztosítási szerződésben kölcsönösen kötelező joghatálylyal előre meghatározhatják. Ebben a kérdésben tehát a törvény a szerződési szabadságnak tert engedvén, a létrejött megállapodás csak akkor támadható meg sikerrel, ha fenforog valamely ok, mely az általános jogelveknél fogva a szerződés kötelező erejét kizárja; a minő a szabad akarati elhatározás, vagy az akarategység hiánya, a tévedés, a csalás, az erőszak. Az az érv, hogy a birói szemlének, mint a perrendtartás által megengedett bizonyítási módnak alkalmazását a felek szerződésüeg nem korlátolhatják, ellenkezik a keresk. törv. 481. i?-ával, mely szerint biztosítási ügyekben a kar megállapítására nézve birói szemlének csak egyéb megállapodás hiányában van helye. Az a körülmény, hogy a szerződésnek valamely feltétele az egyik felnek nagyrobb előny-t nyújt, mint a másiknak, a vonatkozó kikötésnek érvénytelenségét nem vonhatja maga után, mert a feleknek szerződést alkotó megegyezése a kedvező és kedvezőtlen feltételekre egyaránt kiterjed. — Általános jogelv, hogy az alakszerűség, melyben a felek megállapodtak, rendszerint nem tekinthető a jogcselekmény érvényességi kellékének, hanem bizonyíték, melyet más bizonyítékkal pótolni lehet és melyre szükség egyáltalán nincs, ha a tény, melyre a bizonyítás vonatkoznék viisn felül áll, Ekkép a szerződés írásba foglalásának kikötése eseteden is az okirat csak akkor képezi a jogügylet létrejöttének lényeges feltételét, ha a felek ez iránt kifejezetten megegveztek. vagy ebbeli szándékuk a körülményekből világosan kitűnik. (A bpesti kir. tábla 1899. év dec. 12-én 3,218. sz. a ) Bűnügyekben. A kir. ügyész vádjával szemben, mikor a cselekmény miat1 a bűnvádi eljárás a törvény szerint a sértett fél indítványa nélkül volt megindítandó, nem lehet enyhítő körülmény az, hogy vádlott büntetése nem kívántatott. A büntetlen előélet és a végtargyaláson tanúsított beismerés szamuknál vagy nyomatékuknál fogva nem oly enyhítő körülmények, melyek a btk. 92. §-ának egészen kimerített alkalmazását kellően indokolnák. A kaposvári kir. törvényszék Í1898 október 12. 6,729 sz. a) megfertöztetés bűntettével vádolt B. József elleni bűnügyben következőleg i t é 11 : A kir. törvényszék stb. vádlottat a btk. 236. §-ba ütköző s a 239. S pontja szerint hivatalból üldözendő megfertöztetés bűntettében bűnösnek mor.aja ki s ezért a btk. 236. és 250. §§-ai alapján, mégis a 92. alkalmazásával a foganatba vételtői számítandó 6 hat; hónapi börtönre s ennek kiálltát követöleg 3 (három) évi hivatalvesztésre ítéli stb. stb. Indokok : B. József vádlottnak és mostoha leányának a cser.dó'rök eló'it és a tárgyalás során tett őszinte beismerésükkel bebizonyíttatott, hogy vádlott 1897. január havában az anyakönyvi kivonat tanúsága szerint 14-ik életévét még csak 1897. június havában betöltő mostoha leányával ennek beleegyezésével 4—5-ször nemileg közösült. Miután sértett mostoha apjával közös háztartásban élt s igy vádlott felügyeletére volt bizva, s miután vádlott azon állítása, hogy az igen erős s jól kifejlett leányt 17-ik évében levőnek nézte, nem szolgálhat mentségére, mert neki könnyen módjában állott volna tényleges életkoráról meggyőződést szerezni, s miután a vádlott és sértett közt fenforgó felügyeleti viszony mellett azon, a tárgyalás során B. József tanú által B. Józsefnéval egyezőleg bizonyított tény, mely szerint se sértett, se B. Józsefné komolyan s határozottan büntetési indítványt elő nem terjesztettek, figyelembe szintén nem jöhet: ezeknél fogva vádlott cselekménye által a btk. 236. §-ba ütköző s a 239. §. 3. p. és 235. §. 3. pontja szerint minősülő megfertöztetés bűntettét képezi, miért is ebben bűnösnek kimondatván, büntetéssel sújtatott. Büntetése kiszabásánál nyomatékos enyhitő körülményül vétetett büntetlen előélete, beismerése s az, hogy megbüntetése nem kívántatott. Ezek méltatásával a btk. 92. §-a alkalmaztatott, stb. stb. A pécsi kir. ítélőtábla Í1899. február hó 6-án 321. sz. a.) az elsőbirósági Ítéletet indokainál fogva helybenhagyja. A m. kir. Curia f 1900. február 1-én 5,146. sz. a.) következőleg ítélt: B. József börtönbüntetése 1 (egy) évre felemeltetik. Mindkét alsóbiróság ítéletére kiterjedő ezzel arészbeli változtatással a kir. it. tábla Ítélete helybenhagyatik. Indokolás: A kir. ügyész vádjával szemben, mikor a cselekmény miatt a bűnvádi eljárás a törvény szerint a sértett fél indítványa nélkül volt megindítandó, nem lehet enyhitő körülmény az, hogy vádlott megbüntetése nem kívántatott. A büntetlen előélet és a végtárgyaláson tanúsított beismerés pedig, a nemi közösülés több izben ismételt voltának figyelembe vétele mellett, számuknál vagy nyomatékuknál fogva nem oly enyhitő körülmények, melyek a btk. 92. §-ának egészen kimerített alkalmazását kellően indokolnák. A főbüntetés tehát a jelen ítélet szerint határoztatott meg; egyebekre nézve azonban a kir. ítélőtábla ítélete helybenhagyatott a fönnebbiekben nem érintett elsőbirósági indokoknak e helyütt is elfogadásával, de azoknak azzal a helyesbítésével, hogy A. Zsuzsánna 14. életévét 1897. évnek nem június havában, hanem a 11. a. levő anyakönyvi kivonat szerint 1897. július 14-én töltötte be. Sértett és vádlott egyezően azt adták elő, hogy előbbinek az eperfához való megkötése csak tréfa volt, vádlott e tettében a btkv. 323, §-ában körülirt büntetendő cselekmény tényálladéka: a személyes szabadságtóli megfosztás, arra való figyelemmel, hogy ez házastársak között történt és rövid ideig tartott, nem ismerhető fel. A nagyváradi kir. törvényszék (1898. december 23-án 14,581. sz. a.) személyes szabadság megsértésének vétségével vádolt V. Lajos elleni bűnügyben következő ítéletet hozott: Vádlott a felesége P. Juliánná sérelmére elkövetett, a btkv. 320. §-ba ütköző és annak utolsó bekezdése szerint minősülő személyes szabadság megsértésének vétsége miatt bűnösnek mondatik ki és ezért a hivatkozott §. és a 326. §. alapján a foganatba vételtől egy havi fogház büntetésre és szabadságvesztés büntetésének kiállása után kezdődő egy évi hivatalvesztésre ítéltetik, stb. Indokok: A végtárgyalás során beismerte panaszos, hogy azon feljelentést, melynek tartalma szerint 1897. augusztus 28-án öt iérje az eperfához vonszolta és a fához kötéllel kikötötte s mintegy 2 óra hosszáig kikötve tartotta és csak akkor bocsátotta el, midőn férjének kezét megcsókolta, ő irattá a községi jegyzővel, most azonban azt adja elő, hogy férje csak tréfált vele, az igaz ugyan, hogy tréfából oda kötötte, de csak nagyon kevés időre, az is igaz, hogy a kötél egy kissé meglátszott a kezén, azonban mert férjével kibékült, megbüntetését nem kívánta. Vádlott beismerte, hogy feleségével a miatt, mert kenyeret nem akart sütni, szóváltása volt és hogy tréfából rátette a kötelet a kezére és odacsavarta az eperfához, ez azonban nagyon kevés ideig, alig pár percig tartott, mert mindjárt kibékültek és összecsókoióztak. Tekintettel azonban arra, hogy vádlott a feljelentést önként tette és a vizsgálóbíró előtt is beismerte, hogy férje a fához kötötte, tekintettel arra, hogy a végtárgyalás során is azt adta elő, hogy férje bár nagyon kevés időre, de mégis odakötötte, tekintettel arra, hogy az orvosi látlelet megállapította, hogy a kötelek nyomai panaszos kezén meglátszottak, végül tekintettel arra, miszerint vádlott is beismerte, hogy kevés időre tréfából rátette a kötelet neje kezére és a fánál fogva tartotta, a kir. törvényszék megállapítja, miszerint vádlott panaszost szabad mozgásában, személyes szabadságában szándékosan korlátozta és őt testileg is sanyargatta, hogy pedig vádlott nem tréfából, hanem szándékosan cselekedett, igazolja az a körülmény, hogy beismerése szerint azon volt a szóváltás, mert panaszos a helyett, hogy kenyeret sütött volna, el akart távozni, vádlott tehát az eltávozást akarta ily erőszakos módon megakadályozni. Ezen cselekménye pedig a btk. 323. §-ba ütköző, annak utolsó bekezdése szerint minősülő személyes szabadság megsértése vétségének tényálladékát teljesen kimerítvén, vádlott ezen vétségben bűnösnek volt kimondandó. Enyhitő körülményül vétetett, hogy felesége büntetést nem kivánt, ellenben súlyosítóul, hogy már testi sértésért büntetve volt és hogy a bűncselekményt feleségén, kit védeni, oltalmazni lett volna kötelessége, követte el, a büntetés tartama ezek figyelembe vétele mellett állapíttatott meg. stb. A nagyváradi kir. ítélőtábla (1899. március 6-án 251. sz. a.) következőleg itélt: Az a körülmény, hogy a sértett a vádlott megbüntetését nem kívánta, miután a cselekmény hivatalból üldözendő, enyhítő körülményt nem képez, az a körülmény pedig, hogy vádlott a bűncselekményt nejével szemben követte el, súlyosító okként azért nem tudható be, mert a cselekmény elkövetésére indító okul épen sértettnek, mint családtagnak ily minőségben való kötelessége teljesítésének megtagadása (kenyérsütés) szolgált, ezért a kir. ítélőtábla ezt a súlyosító illetve enyhitő körülményt mellőzi, ellenben azt, hogy felek egymással kibékültek és hogy a vádlott a cselekményt felingerült kedélyállapotban követte el és hogy nincsen megcáfolva vádlottnak azon védekezése, hogy a fához való kötés alig pár percig tartott, enyhitő körülményként véve figyelembe és arra való tekintettel, hogy vádlott a vádbeli cselekményt oly erővel vagy fenyegetéssel, a mely a btk. 323. §-nak utolsó bekezdésében foglalt büntetési tétel alá esnék, nem követte el, a vádlottat a btk. 323. §-ának első bekezdése alapján a foganatba vételtől számított tizennégy (14) napi fogházra ítéli. Ezzel a részben való változtatással egyebekben a kir. tszék Ítéletét indokainál fogva és még azért is helybenhagyja, mert a vizsgálat során kihallgatott id. K. Mihály és özv. id. K. Mihályné tanuk vallomásából kitűnik, hogy vádlott a sértettet oly módon kötötte az eperfához, a mely tréfának tekinthető nem volt és hogy vádlottnak szándéka tényleg a sértett személyes szabadságának megsértésére irányult. A m. kir. Curia (1900. január 30. 4,930. sz. a.) következőleg itélt: Mndkét alsóbb bíróság ítélete megváltoztattatik. s V. Lajos