A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 53. szám - A jóhiszeműség és roszhiszemüség elve az anyagi telekkönyvi jogban. 3. [r.]

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 53. szamához. Budapest, 1899. december hó 31. Köztörvényi ügyekben. Valamely viz lecsapolasa a tulajdonjogban változást elö nem idez A lecsapolassal szárazzá tett terület a lecsapolás után is annak tulajdona marad, a kinek előbb a tulajdona volt Az 1885 évi XXIII. t.-c. 4.§-ának a hatálya pedig ugyanezen t.-c 5- S-anak utolsó bekezdése értelmében a felperes által már korábban megszerzett telekkönyvi tulajdonra ki nem terjed. A kaposvári kir. törvényszék (1898. nov. 4-én 5,798. sz. a. gr. H. Imre felperesnek, B. Imre Falu-Szemes község bírója mint az ugyanottani volt úrbéresek képviselője alperes ellen ingatlan birtoka és járuléka iránti perében következő ítéletet hozott: Felperes keresetével elutasittatik stb. Indokok: Felperes keresetét arra alapítja, hogy midőn volt úrbéresei alperesek és közte az úrbéri legelő elkülönités 1858. évben megtörtént, alperes legelőilletményük fejében a faluszemesi határban a Bagóhegyi, Avasi, Bozóti és Zsibagyöpi területből 191V* (1200 • ölével) holdat kaptak, mely nekik a volt somogymegyei cs. kir. úrbéri törvényszék kiküldött bizottmánya^által az A. alatti jegyzőkönyv tanúsága szerint kihasiüatottés tényleges birtokukba adatott. Ezen legelőilietményükböl a per tárgyát képező zsibagvöpi legelő vagy másként legelő a kertalján, ugy az elkülönzés végrehajtásakor, mint az 18fi0. évi telekkönyvi helyszíneléskor is a Balaton vizéig terjedt, melyet ettől csupán egy, a felperes által ásott árok választott el. A telekkönyvi helyszínelő bizottmány ezen legelőt a tényleges birtokállapot alapján 465. hr. számú részlettel alperesek, mint tényleges birtokosokra helyszínelte s azt a faluszemesi 33. sz. tjkben, mint ilyent alperesek nevére kebelezte be, mig a balatoni halászati jogot 464. hr. számmal az 1. sz. tjkben felperes javára vezette be. A Balatonnak 18ü0. évben történt lecsapolasa folytán a viz évről évre apadván a part mentén, a B. a. vízrajzon X—Y-al jelölt földterület növedék keletkezett, a mely ezen lecsapolást teljesítő társulat tagjait és Falu-Szemes község határában ennek egyedüli földes urát, felperest, mint a költség viselőjét illette, ki azt ezen jogon ingatlanai haszonbérbe adásáig használta is. Bérlői elnézéséből azonban alperesek ezen apadási területet zsibagyöpi legelőjük szélességében egész a Balatonig használták, jószágaikkal a határárkát betömették, letipratták. Felperes ingatlanait a mult 1897. évben újból házi kezelés alá vette s a vitás terület és alperesek zsibagyöpi legelőjük északi határát képező, de már elpusztított határárkot megakarta újíttatni s a területet birtokba venni, mely szándékában alperesek erőhatalommal megakadályozták, felállított tilalomfáit kidobálták. Előadta végül felperes, hogy miután alpereseknek az úrbéri elkülönzés alkalmával csak 191' 4 hold legelői illetmény hasittatott ki, s annál több őket e cimen nem is illetheti, az ezen összeget túlhaladó terület őt, mint földes urat és mint parti földbirtokost illeti, kérte ez alapon keresetét megítélni. Alperesek beismerték azon kereseti állítás valóságát, hogy úrbéri legelő fejében az elkülönzéskor 191 "4 holdat kaptak felperestől s hogy ezen illetőségük a bagóhegyi, avasi, bozóti és zsibagyöpi területekből lett kihasítva és bíróilag átadva; beismerték, hogy a zsibagyöpi legelőjük az elkülönzés végrehajtásakor 1858. évben a Balaton taváig jelöltetett ki s hogy az az 1860. évi helyszíneléskor is, mint azt a Bj a. vázrajza is igazolja, egész a Balatonig terjedt s hogy 465. hr. számmal a helyszínelő bizottmány által is rájuk, mint helyszíni birtokosokra lett telekkünyvezye, tagadván a kereset többi állításait s annak ellenében előadták, miszerint ezen legelőilletőségüket az elkülönzés óta, 1858. ev óta, de sőt ezt megelőzőleg már 1854. év óta a mai napig ok használták s legeltették egész a Balatonig, azt felperes soha sem használta s hogy felperes és bérlőnek csak szívességből engedtek meg a kérdéses apadási terület belső felén a viz szélén jószágaikat a jobbra és balra elterülő legelőre hajtani. Minthogy az 1858. évi elkülönzés szerint legelői illetőségük egész a Balatonig terjedt, mint parti birtokosokat a novedek ugy az osztrák polgári törvény, mint az 1881. évi XXIII. t.-c. 4. §• értelmében őket illeti, de 40 évi jog szerint jóhiszemű es valódi birtoklással azt el is birtokolták, mely állításaik igazolásara tanukra hivatkoztak, kiknek a helyszínén való kihallgatása után kertek a teljesen alaptalan kereset elutasítása mellett felperest költségekben is marasztalni. . Felperes annak bizonyítására, hogy mily kiterjedésuek azon legelőbirtoktestek, melyek egészben alpereseké, t. í.a bagonegyi, avasi, bozóti úrbéri legelőterületek és mennyi jár ezen területekhez zsibagyöpi területből, hogy alperesek 191V, holdat tevő úrbéri legelő illetősége meglegyen, valamint alperesek zsibagyöpi legelőjük északi határvonalának megállapítására mérnöki felmérési bizonyitásmódot s ezen kivül a határárok ásására és a vitás terület használásának igazolására tanú általi bizonyítást kértek. A kir. törvényszék helyszíni szemlét tartott s annak során, ugy a fel , mint alperesi tanukat kihallgatta, kiknek vallomásából, a bírói szemle eredményéből, valamint a per egyéb adataiból megállapította a következő tényállást: 1. Faluszemes község volt úrbéresei alperesek és felperes földesuraság között 1858. évben végrehajtatott úrbéri legelő elkülönités alkalmával alpereseknek úrbéri legelő illetőségük fejében kiosztatott és bíróilag átadatott a bagóhegyi, avasi, bozoti és zsibagyöpi területekből 19l','4 (1200 •) hold, mely neki a somogymegyei cs. kir. úrbéri törvényszék által a végrehajt ásról 1858. ápril 15-én felvett . . . sz. alatti jegyzőkönyve szerint kiha sittatott s birtokukba adatott. 2. Sz. József, H. József, N. János, B. Mátyás, B. Pál, ifj. Sz. József, F. Mihály és K. János kifogástalan tanuk egybehangzó vallomásával, de magának felperesnek keresetbeni részleges beismerésével kétségtelen módon megállapítható az, hogy alperesek zsibagyöpi legelőbeli illetőségük ugy az elkülönzéskor, mint az 1860. évi telekkönyvi helyszíneléskor a Balaton vizéig kiterjedt, kik azt ezen idő óta folyton legeltetésre használják és hogy a tanuk által kimutatott s a helyszíni vázlatrajzon C. D. betűkkel megjelölt, de már teljesen betömödött, begyöpösödött árokhely nem a legelő elkülönítésekor s felperes parti tulajdonának megóvása céljából, hanem jóval később egyik gazdatisztje Sz. által ásatott, mely árok ásatása után is alperesek legelőjüket egész a Balaton vizéig használták és hogy továbbá a most emiitett tiszttartó által még későbbi időben elültetett füzek ezen árok vonalán belül a viz szélére vezettek le, melyek megmaradt törzsei ma is a viz szélén, de a viz alatt feltalálhatók. 3. Megállapittatott ugyancsak nevezett tanuk vallomásával azon, alperesek jogos birtoklását igazoló ténykörülmény is, hogy felperes és bérlői jószágaikat a vitás terület belső szélén közvetlen a Balaton partján csak alperesek engedélyével hajthatták a jobbra és balra elterülő felperesi legelőkre és hogy ezen apadási területet sem felperes, sem bérlői soha nem használták. Tekintve, hogy joggyakorlatunk, de meg az 1881. évi XXIII. t.-c. 4. §. értelmében is a vizek partja és medre a parti birtokosok tulajdona s annak elválaszthatlan alkotó részét képezi, nyilvánvaló, hogy a viz apadása, növekedése által csak ezen parti birtokos tulajdona érintetik, illetőleg csökken vagy növekszik s igy a kérdéses apadási területnövedék alperesek, mint az 1858. évi elkülönzés óta parti birtokosokat kétségtelen módon megilleti. Mindezek alapján a kir. törvényszék telperes keresetét alaptalannak kellett hogy kimondja s ezzel őt el kellett utasítani. Minthogy a kihallgatott tanuk vallomásával alperesek jogszerű birtoka bizonyítást nyert, a felperesileg ajánlatba hozott mérnöki felmérés miután az úrbéri bírósági iratok teljesen hiányoznak s igy e nélkül a felmérésnél kiindulási pont meg sem állapitható, mert felesleges, mint külömben is célra nem vezető bizonyítási mód mellőzendő volt stb. A pécsi kir. ítélőtábla (1898. dec. 19. 3,044. sz. a.) az első bíróság ítéletét indokaiból és azért is helyben hagyja, mert felperes kifejezetten beismerte, hogy alperesek 465. hrszámu legelőbirtoka ugy, a mint az az úrbéri rendezés folyamán kiadatott, a Balaton partjáig terjedt és mert sem a felperes által A. alatt csatolt végrehajtási jegyzőkönyv, sem az alperesektől beszerzett birtokrendezési térkép és földkönyvmásolat nem foglal magában semmi olyan adatot, melyből azt lehetne következtetni, hogy a földesúr javára a Balaton ezen részét illetőleg akár a tó partjára, akár annak medrére oly valamely jog fentartatott volna, mely az 1885: XXIII. t.-c. 1. és 5. §-nak utolsó bekezdése értelmében a törvényben foglalt magánjogi szabályok alkalmazását kizárná, és mert az úrbéri rendezés foganatosítása után történt árokásás és faültetés mint felperes egyoldalú ténykedései a birtokrendezési végrehajtás folytán keletkezett állapoton mit sem változtathattak. Kétségtelen tehát az, hogy a vitás part hosszában a Balaton leapasztásáig és a vitás apadási terület vizmentesitéséig nem felperes, hanem alperesek voltak a partbirtokosok és felperes nem is állítja azt, hogy ama vízszabályozási társulatba, melynek ténykedése a vizszin apadását és ennek folytán a növedéket a part hosszában előidézte, alperesek bevonattak volna és hogy ezen az alapon a társulati megállapodások folytán az alperesek mint partbirtokosok jogai korlátoztattak volna. Minthogy pedig a fent idézett 4. §. szerint a vizek partja és medre a parti bin-