A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 39. szám - Zártöréses sikkasztás

A JOG 279 Erről korai volna e helyen ezúttal szerény véleményemet kifejtenem, azonban jelezhetem, hogy: ez az a nehéz, igen nehéz feladat, a mely a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetét előkészítő állandó bizottságra nehezedik és a mely feladatnak minél tökéletesebb megoldását feszült figyelemmel várja a hazai jogász közönség. (Folytatása következik.) Zártöréses sikkasztás. Irta: dr. GÁSPÁR GYULA, Halmiban. «Sikkasztásnak tekintetik és a 358. §-ban foglalt megkülömböztetés szerint egy évig terjedhető fogházzal, illetőleg őt évig terjedhető börtönnel büntetendő : ha a bíróság vagy más hatóság által zár alá vett dolog tulajdonosa, a nála hagyott vagy reá tizott ezen dologra nézve, a 355. § ban megjelölt bűncselekménynek valamelyikét elköveti. A szabadságvesztés büntetésen felül a hivatalvesztés is kimondandó.)) Sikkasztásnak tekintetik : lucus a non lucendo! Sikkasztás és a btk. 359. §-ában meghatározott bűncselek mény között más érintkezési pont nincsen, mint egyedül azon körülmény, hogy mindkét delictum a vagyon ellen irányul. Sőt a két bűncselekmény között éles ellentét forog fenn, amennyiben sikkasztás csak idegen dolgon, sikkasztásnak tekintendő bűncselekmény pedig csak saját dolgon követhető el A btk. 359. S-áb an meghatározott bűncselekményt csak a lefoglalt dolog tulajdonosa követheti el. A Curia s általán a felsőbíróságok azon álláspontot foglalják el, hogy ezen delictum alanya csak a végrehajtást szenvedő lehet. Szerény nézetem szerint ez a birói gyakorlat a törvény rendelkezésének nem felel meg. A törvény világosan és egyedül a lefoglalt dolog tulajdonosát említi Hogy azután ez a tulajdonos egyszersmind a végrehajtást | szenvedő is. avagy tőle különböző személy, e tekintetben a . törvény különbséget nem tesz. A hol pedig a törvény nem tesz megkülönböztetést, ezt a törvénymagyarázatnak sem szabad tennie. | A német btk. szerint ezen bűncselekmény alanya ugy ] a tulajdonos, mint a végrehajtást szenvedő, sőt bármely a végre- ! hajtáson kívül is álló harmadik személy is lehet. A német btk. ezen rendelkezésében a helyes felfogás jut ; kifejezésre. Hiszen ezen bűncselekmény lényegét az képezi, hogy zár i alá vett dolog, mint kielégítési alap a hitelező elől elvonassék. | Hogy azután ezen elvonást ki eszközli, az nagyon irrele- | váns körülmény, s csak az a döntő, hogy a zár alá vételről tudomással bii;on Nagyon természetes, hogy az is megkívántatik, hogy a I lefoglalt dolgok annak birtokában s illetve őrizetére bizva lettének légyen, a ki éppen az elidegenítést eszközli. Mert ha nem az idegeníti el a lefoglalt dolgot, a kinek i birtokában van. az az eset körülményei szerint vagy lopást I vagy jogtalan elsajátítást követ el. Minthogy e szerint elvileg mi akadálya sem lett volna annak, hogy e bűncselekmény alanyául bárki is megjelöltessék, — ha a magyar törvényhozó mégis egyedül a tulajdonost nevezi meg ezen delictum tetteséül, akkor épp oly kevéssé j szabad analógia utján a tulajdonoson kivül más személyt alanyul tekinteni, — mint a mily kevéssé szabad viszont a tulajdonosi minőség figyelmen kivül hagyásával teljesen önkényüleg a végrehajtást szenvedőt odaállítani, mint olyant, aki egyedül követheti el a szóban forgó delictumot. Az teljesen közömbös, hogy mily hatóság, birói vagy közigazgatási vette-e zár alá azon dolgot, melynek elidegenítése a szóban forgó bűncselekményt megállapítja. Az első miniszteri javaslat még csak «lezálogolt vagy birói zár alá vett dolog»-ról, a II. mj. (345. §.) is csak erről szól, mig a képviselőház igazságügyi bizottsága az ország számos törvényhatóságának kívánságához képest az emiitett szövegen a következő módosítást eszközölte: «a bíróság vagy más hatóság által zár alá vett» stb. Feltétlenül szükséges azonban, hogy a zár alá vételt illetékes hatóság foganatosította légyen. Ha illetéktelen hatóság eszközli a zár alá vételt, ezzel jogkörét túllépi s igy cselekménye jogtalan támadást képez az egyén érdeke ellen, ugy hogy azt a cselekményt a megtámadott respektálni nem köteles s azzal szemben a tágabb értelemben vett önvédelem álláspontjára léphet. Szükséges továbbá, hogy az illetékes hatóság is a kellő módon, azaz a megfelelő alaki és anyagi jogszabályok figyelemben tartásával eszközölje a zár alá vételt. Nem tartom azonban helyesnek azt a túlságosan merev, rideg felfogást, a mely birói gyakorlatunkban nem egy helyütt visszatükröződik, a mely szerint az előirt alakiságok bármelyikének mellőzésével lefoglalt dolog elidegenítése már nem képez bűncselekményt. Szerény néze em szerint ezen kérdésnek a megoldása igy volna formulázandó; «nem állapitható meg a btk. 359. §-ában meghatározott bűncselekmény tényálladéka oly ingóságok elidegenítése esetében, a melyeknek zár alá vételénél oly alaki vagy anyagi jogszabály sértetett meg vagy mellőztetett, a mely miatt akár hivatalból, akár előterjesztés következtében a zár alá vétel körül követelt eljárás megsemmisítendő volna ». Hanen. itt ismét azzal a nehézséggel állunk szemben, hogy pl. a végrehajtási törvényben nincsenek praecizirozva a foglalási eljárás megsemmisítésének esetei s e tekintetben a birói gyakorlat is ingadozó. Különösen vitás kérdés az, vájjon a végrehajtási törvény 74. §-ában előirt figyelmeztetés elmulasztása maga után vonja-e a foglalási eljárás megsemisitését? A Curia 4,756/92. sz. határozatában azt az elvet mondja ki, hogy «a btk. 359. §-ában meghatározott bűncselekmény tényálladéka csak akkor forog fenn, ha végrehajtást szenvedő az elidegenítés törvényszerű következményeire való figyelmeztetés folytán kifejezetten vagy hallgatólag elvállalta azon kötelezettséget, hogy a nála hagyott dolgokat nem kizárólag az ő, hanem egy másik személy vagy is a végrehajtató érdekében fentartani és megőrizni fogja.» A magam részéről egyáltalán nem látok alapot arra, hogy a végr. törv. által előirt, s a büntetőjogi következményekre való figyelmeztetésnek akkora jelentőség legyen tulajdonitható. hogy annak elmulasztása esetén a delictum megállapítható ne legyen. Megengedem, hogy nagyobb biztonság okából célszerű azt a figyelmeztetést megtenni Azt azonban már nem tudom belátni, hogy miért tegyünk éppen ezen bűncselekménynél kivételt azon szabály alól, a mely szerint a törvény nem tudásával senki sem mentheti magát. Már pedig a Curia imént emiitett határozata más szavakkal annyit mond, hogy aki nem tudja, mikép lefoglalt dolog elidegenítése bűncselekmény, az nem büntethető. Es annál kevésbé vagyok hajlandó a kérdéses figyelmeztetés elmulasztásának mentesítő hatályt tulajdonítani, mert hiszen a szóban forgó bűncselekmény, ép ugy, mint a lopás, már természeténél fogva oly egyszerű, hogy ugy mondjam átlátszó, mikép a legcsekélyebb distinguáló képesség, a legfejletlenebb jogérzet is át kell hogy lássa, miszerint egy zár alá vett dolog elidegenítése bűncselekmény. Az enyém és tied közt különbséget tenni tudó képességnél nem sokkal magasabb fokú képesség kell annak a felismeréséhez, hogy a mi az enyém: az a zár alá vétel következtében már még sem teljesen az enyém. Különösen kihívja a kritikát azonban az emiitett határozatnak azon kitétele, hogy a végrehajtást szenvedő a büntetőjogi következményekre való figyelmeztetés következtében vállalja magára akár kifejezetten, akár hallgatag a végrehajtató érdekében való megőrzési kötelezettséget. Itt ismét kisért a magánjog szelleme! Kötelezettség vállalásról csak akkor lehetne szó, ha a zár alá vétel nem volna egyéb, mint egy obligatorius jogviszony a végrehajtató és végrehajtást szenvedő között. Itt azonban nem a végrehajtató és végrehajtást szenvedő állanak egymással szemben, hanem a végrehajtást szenvedő, helyesebben a tulajdonos áll szemközt a törvénynyel. A törvény pedig nem köt pactumot a végrehajtást szenvedővel, hanem parancsol s a tulajdonos nem vállal el kötelezettséget, hanem a törvény hárítja azt reá. a nélkül, hogy tudo mányos magyarázatokba bocsátkoznék előbb a btk. 359. §-ában meghatározott delictum jogi következményei felől. Jogpolitikai szempontból pedig egyenesen káros hatásúnak tartom azt a felfogást, mely a figyelmeztetés elmulasztásának mentesítő hatást tulajdonit. Ugyanis a végrehajtási eljárás a társadalomnak éppen azon elemeinél a leggyakoribb, mely nyomasztó szegénységénél fogva egyszersmind a legtudatlanabb. Ebből ugyan első tekintetre az következnék, hogy éppen mert tudatlan, azért kell figyelmeztetni^ Csakhogy, a mint azt fennebb kifejteni megkíséreltem, e'őször is nem annyira tudatlan, hogy a kérdéses cselekmény jogellenes, büntetendő voltát belátni képes ne volna;