A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 35. szám - Az 1893 : XVIII. t.-c. 117. §-a

A JOG 251 itélet a télebbezésre tekintet nélkül végrehajtható még akkor sem, ha az alperest marasztalja. Ez elvi álláspontom megokolására szabad legyen a következőket felemlítenem. Az 1893: 18, t.-c. 116. §-a szerint általános szabály, hogy a teljesítésre 15 napos határidő állapítandó meg. Ez olyan rendelkezés, a mely minden esetben alkalmazandó, csak ott nem, a hol a törvény kivételt tesz, — már pedig az is általános szabály, hogy a kivételt rendelő határozatok szoros magyarázatának, — azok strikte magyarázandók és a kivétel másra, mint a mit a szabály mond, ki nem terjeszthető. A költségek összege rendszerint 100 frtot tul nem halad — sokan ilyen esetben a 93:18. t.-c. 117. §.3. pontját tartják alkalmazhatónak, — de helytelenül azért, mert a törvény világos külömbséget tesz a marasztalási tőke és járulékai a perköltségek tekintetében és csak az esetben rendeli a felebbvitelre való tekintet nélküli vhajtást kimondandónak, ha a marasztalás összege, — majd lejebb tárgya — járulékok, lejebb költségek nélkül 100 írt értéket tul nem haladnak, a megkülömböztetésből világos, hogy a törvényhozó az esetre, ha az itélet csupán költségekről szól, e rendelkezést nem kívánta alkalmazni. Helytelen tehát azok nézete, kik minden költségben marasztalás esetén a felebbezésre tekintet nélkül mondják ki a vhajthatóságot. Épp ily helytelen azok eljárása is, a kik oly esetben mondják ki a vhajthatóságot, a mikor a per főtárgya a 93 : 18. t.-c. 117. §-ában felsorolt perek közzé tartozik, mert a 93: 18. t.-c. 117. §-ának figyelmes átolvasása után lehetetlen nem azon meggyőződésre jutni, hogy a törvényhozó az alperest a kereset főtárgyában marasztaló esetekre kívánta e szabályt alkotni, ez kitűnik abból, hogy mindenütt «m araszt aló itélet»-ről szól, már pedig mindenki tudja, hogy az olyan itélet. a hol a felperest a bíróság keresetével elutasította és a költségek fizetésére kötelezte, nem «marasztalón, hanem «elutasitó» itélet. ilyenről pedig e szakasz nem intézkedik, már pedig figyelemmel a törvény 109. §-ára. a melyben a költségek fizetésére való kötelezést imperative kimondotta, intézkedett volna az esetről is külön. De nincs is annak semmi jogalapja, létjogosultsága, hogy ha a felperes keresetével elutasittatott, hogy az esetben 100 frton aluli költségeket, vagy a 93:18. t.-c. 117. §-ában felsorolt perekben felmerült költségeket a felebbezésre tekintet nélkül fizetni köteles legyen, mert a 93:18. t.-c. 117. §-a abban találja létjogosultságát, hogy az alperes ne húzhassa a pert, ha az ott felsorolt esetek fenn forognak, hanem fizessen, és ha nem akar, törvényes eszközökkel kényszeritessék arra, mert az ott felsorolt esetek olyanok, a melyek egyrészt a gyors lebonyolítást igénylő perekre, más részről csekélyebb jelentőségű és teljesen bizonyított esetekre vonatkoznak, ily esetekben a per húzásának megakadályozása a gyorsaság előnyére a felperes javára történik, már pedig semmitéle ok nem szól a mellett, hogy a felperest felebbezésre való tekintet nélkül kötelezzük a költségek fizetésre — ha a pert elveszítette — akár általában, akárcsak ha a per főtárgya tartozik a 93:18. t.-c. 117. §-ában felsorolt perek közzé, mert akár felebbezi a felperes a pert, akár nem, az alperesre hátrány abból nem származik, mig ha az alperes halasztó hatálylyal felebbezi a pert, a felperesre kár háramlik. Mivel a törvény külön nem intézkedik azon esetről, ha a felperes keresetével elutasittatott, az esetben a törvény általános rendelkezése, jelen esetben a 116. §-a alkalmazandó, és az ezzel ellentétes rendelkezés helytelen. Nyílt kérdések és feleletek. Adalék a birói anyagi felelősség kérdéséhez. (Felelet.) Dr. R. B. ügyvéd urnák e b. lapok 31-ik számában «Adalék a birói anyagi felelősség kérdéséhez* című közleményére Jakab Géza kis-kó'rösi kir. közjegyző ur e lapok 33. számában már megadta a feleletet. Én, ki a kérdéses ügyet tényleg végig éltem, annyiban, hogy a későbbi vevőt képviseltem és reá a tulajdonjogot egész jóhiszemben átírattam akkor, midőn előzőjének tulajdonjoga a hátralékos vételár nélkül már bekebelezve volt s igy a tkvi állapotban bizva cselekedtem, — mindenben osztom Jakab Géza kir. közjegyző ur nézetét, csupán abban nem, hogy a 300 frtért az első^biró is anyagi felelősséggel tartozik. Szerintem ez, jelen esetben egyáltalában nem áll. A biró oly végzés vagy itélet meghozatalánál, mely jogorvoslattal megtámadható, anyagi felelősséggel csak az esetben tartozik, ha nyilvánvaló rosszakarat vezérelte. — Jelen esetben az eljárt birónak ilyen nem imputálható, mert hisz Jakab közjegyző ur maga is megengedi, hogy az ügyvéd akkor, midőn a vételár bekeblezését kérni elmulasztotta, az eljáró birót nagyon érthetőleg tévedésbe ejthette. Egyszerűen tévedésen alapuló sérelmes végzéssel állunk tehát szemben, mely azonban megfelebbezhető. — E tudatban keresett az eredeti eladó a sérelemért orvoslást a felfolyamodásban és mindkét felsőbíróság csak azért ntasitotta el, mert az «eredeti» okiratot felhozni nem tudta vagy más szóval, ha ezt felhozza, ugy már a kir. Ítélőtábla az első biró végzését kiigazította és a vételár bekeblezését elrendelte volna. Kétségtelen tehát, hogy végeredményben nem a bíróságok okai annak, hogy a 300 frt bekeblezve nem lett, hanem maguk a felek, kik az okirat beterjesztését bármi okból elmulasztották. Oka pedig különösen a mindkét fél megbízottjaként szereplő ügyvéd, mert hisz módjában állott volna, kiváló figyelemmel eladó követelésére, a tulajdonjog bekeblezési kérvényben előre láthatólag azt kérelmezni, hogy az eredeti okmány eladónak kézbesittessék vissza, de oka maga eladó is, ki annak dacára, hogy jelentékeny hátralékos követelése maradt, saját biztonsága érdekében elmulasztotta legalább a szerződést 2 példányban kiállíttatni : mindegyik esetben az eredeti okirat rendelkezésükre állana és a sérelmes végzés megváltoztatásának mi sem állott volna útjában. Hisz a másod és harmad bíróság is helyben hagyván az elsőbiró helytelen végzését, ha az általuk okozott károsodásért az első biró anyagi felelőséggel tartoznék, ugy még inkább állana ez a végérvényesen eljárt legfőbb bíróságra nézve. De épen, mert e birói intézkedést egyedül a felek és megbízottjuk mulasztása, vagy mondjuk ennek következtében előállott véletlen idézte elő, a károsodásért egyik biró sem tartozik anyagi felelősséggel, hanem egyedül és kizárólag a felek esetleg megbízottjuk. Dr. Hioncz Adolf, ügyvéd Mohácson. Sérelem. Túlságos gyorsaság. Azt hiszem, első eset, a mikor ügyvéd arról panaszkodik hogy a bíróság túlságos gyorsan intézkedik. Nekem pedig ez a panaszom most, egy concret esetben, a b r a s s ó i kir. törvényszék felebbezési tanácsa ellen. Az E. c0/899. sz. ügyben ugyanis a felülvizsgálati kérés, mely március 15-én adatott be, kézbesittetik nekem március 18-án. Számítva arra, hogy az előadónak, rendes szokás szerint, kell legalább 2 heti idő, mig az ügyet előadásra bejelenti és kifüggeszteti, válasziratomat márc. 28-án beadtam. Válasziratom a S. E. T. 210. §-a alapján visszaadatott, mert azt a hivatkozott szakaszban kitűzött véghatáridő után, tehát elkésve adtam be. A S. E. T. 210. §-a szerint a felülvizsgálatot kérő félnek ellenfele a 211. §-ban előirt kifügesztésig adhatja be Írásbeli válaszát. A S. E. T. 174. §-a szerint a kifüggesztés — kivéve a sürgős eseteket — 8 nappal az előadás előtt eszközlendő. A jelen ügyben az előadás március 30-án volt, tehát a kifüggesztés március 21-én volt eszközlendő és igy nekem a felülvizsgálati kérés kézbesítése (március 18-ika) és a kifüggesztés között csupán 3 nap állott rendelkezésemre. Ez szokatlan, a sommás eljárási törvényben egyáltalán elő nem forduló rövid határidő. Ha már a törvény ilyen bizonytalan határidőt állapit meg, melyet nekünk ügyvédeknek oly nehéz ellenőriznünk és nyilvántartanunk, akkor a bíróságok gyakorlata volna hivatva megállapodni abban, hogy a felülvizsgálati kérés kézbesítése és az előadási nap kitűzése között legalább 8 napi határidőnek kell lennie, mint a S. E. T. 172. és 173 §§-ainak hasonszerü eseteiben. Mert ha erre nincsenek figyelemmel a kir. törvényszékek, még az is megtörténhetik, hogy túlbuzgóságból előadásra kitűzik az ügyet, mielőtt még a felülvizsgálati kérést az ellenfélnek kézbesítették és ezzel az eljárással megtosztják az ellenfelet attól a jogtól, a melyet számára a törvény biztosit, hogy a felülvizsgálati kérésre válaszirattal felelhet. Az általam hangoztatott megállapodás annál szükségesebb, mert a S. Ü. Sz. 113. és 115. §-ai nemhogy világosságot derítenének erre a kérdésre, hanem még jobban összezavarják azt. Ugyanis az S. Ü. Sz. 113. §. szerint a felebbezési tanács elnöke az iratokat a felebbezésre vonatkozó észrevételek beadása illetve az azok beadására szabott határidő lejárta után adja át az előadónak. A 115, §. szerint pedig az előadó bejelentvén az ügyet előadásra: a tanács elnöke határozza meg a nyilvános előadás határnapját. Ezek szerint tehát a 210. §. esetében az elnök nem a válaszirat beadása, illetve a beadás határidejének lejárta után adja át az iratokat az előadónak, mert hisz e szakasz esetében a határidő végpontja az előadó, illetve a Tanács elnökének azon ténye által állapittatik meg, melylyel az előbbi előadásra bejelenti, az utóbbi előadásra kitűzi az ügyet. Nyilvánvaló tehát, hogy a S. Ü. Sz. 113. §-a a S. E. T. 210. §-a esetében alkalmazást csak oly érte-