A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)
1899 / 31. szám - A volt úrbéresek, nádas, erdő és legelő illetősége hová tartozik? (1871. évi 53. t.-c.)
124 A JOG hozitalra tartozik; minthogy ezek szerint bizonyíthatónak mutatkozik az is, hogy J. Anna vádlott akkor, a mikor a tőzsdebiróság előtt azt vallotta, hogy a C) és D) atatti kötlevelek akkor, midőn ö azokat aláirta, még kitöltetlenek voltak, a polgári per lényeges körülményére hamis vallomást tett és azt esküvel megerősítette: ezeknél fogva az elsőfokú bíróság végzését megváltoztaini, J. Ágostonná vádlottat a B. T. K. 215. §-ába ütköző hamis tanuzás büntette miatt vád alá helyezni kellett. (1898. április 13-án, 3,865. sz.) A kir. Curia. A kir. ítélőtáblának fent idézett keletű és számú vádhatározata megváltoztattatik s a kir. törvényszék megszüntető határozata hagyatik helyben az abban felhozott s az alábbiakkal ellentétben nem álló indokok alapján és pedig azért, mert habár az, hogy alp eres a tözs 1ei választott birósig előtt eskü alatt hallgattatott ki, a közhitelességü jegyzőkönyvvel, az ott foglalt ítélettel, de magával terhelt beismerésével is minden kétséget kizáró módon bizonyítva van, azonban a míg egyrészről ugy a kihallgatást, mint az azt követő eskütételt megelőzni kellendett figyelmeztetésnek értelme és mibenléte magából a jegyzőkönyvből ki nem vehe ő, s ez puszta következtetésekre alapitott tanúvallomásokkal most már nem p >toltathatik, addig másrészről az esküvel erősített tényállítás ellenkezőjének bizonyítására felhívott és már a polgári perben mellőzött, a vitás üzletet közvetített, tehát érdekelt Ü. Henriknek, továbbá a felpereshez szolgálati kötelékben álló és saját tettében forgó R Jenőnek tanúvallomásai nem alkalmasak arra, hogy ily alapon vádlott ellen vádhatározit hozassák. (1898. november 10-én. 7,112. sz.) II. A székesfehérvári kir. törvényszék. Az érintett ügyben beérkezett feljelentés, mint bűnvádi eljárásra alkalmatlan, félretétetik. Indokok: Panaszló K. Miksa azt jelentette fel, T. Demeter ellen, hogy ez a vaáli kir járásbíróságnál indított sommás perben kötött egyezség értelmében valótlan körülményekre tett le esküt. Miután a B. T. K 219. §-a szerint az eskü minősége alkotja a hamis eskü bűncselekményének tárgyi tényálladékát, jelen esetben pedig nincsen kimondva, hogy a terhelt által letett eskü milyen természetű, a feljelentés félreteendő volt annál inkább, mert az eskületételi jegyzőkönyv az eskü szószerinti szövegét nem foglalja magában. (1898. május 9-én, 2,470. sz.) A budapesti kir. ítélőtábla. Az el ;őbiróság végzését helybenhagyja az abban foglalt annál az indoknál fogva, hogy a jegyzőkönyv az eskü szószerinti szövegét nem foglalja magában, i 1898. augusztus 30-án, 9,332. sz.) A kir. Curia. A kir. ítélőtábla végzése helybenhagyatik; mert az 1893: XVÍI. t.-c. 100. §-a világos rendelkezésének ellenére, a peres felek részéről egyességileg megállapított eskü letétele a polgári per irataiból kitetszőleg, az eljárt bíróság által végzésileg nem rendeltetett el; továbbá, mert az eskü szövege a tárgyalási jegyzőkönyvbe szószerint nem vezettetett be s így lényeges formasértések követtettek el. '1898. november 22-én, 10.391. sz.) Több, egyenkint öt éven alól szabadságvesztés-büntetéssel büntetendő cselekmény halmazata, nem ok a vizsgálati fogság elrendelésére. A pozsonyi kir. törvényszék központi vizsgálóbirája. Több rendbeli okirathamisitás bűntettével terhelt W. Lipót a f. é. 4,767/ftö sz. szabad lábra helyezése tárgyában benyújtott kérelmével elutasittatik. Indokok: W. Lipót szabadiábra-helyezési kérvényben azt adja elő, hogy nagyobb üzleti viszonyai és nagyobb üzleti forgalma, különösen pedig az a körülmény, hogy kint levő követeléseinek most az aratás után való behajtása reá nézve szabad lábra helyezését okvetlenül szükségessé teszi 'és hogy ellene semmiféle törvényes ok most már fenn nem forog, a mely vizsgálati fogságban tartását indokolttá tehetné, hajlandónak mutatkozik egyébként 5,000 frtnyi biztosítékot letenni szabad lábra helyezése esetére. A mi az első sorban hivatkozott indokot illeti, azt egyáltalán figyelembe nem vehetem. A második indokot illetőleg pedig már a pozsonyi kir. törvényszéknek f. é. 3,425/ftö sz. végzésében kimondatott, hogy W. Lipót ellen a vizsgálati fogság elrendelése azért hagyandó helyben, mert az abban felhozottak- szerint tartani lehet attól, hogy szabad lábra helyezése esetére nemcsak a vizsgálatot, hanem az egész bűnvádi eljárás eredményét meghiúsíthatná. Ettől eltekintve, mert a vádlott terhére eső több rendbeli bűncselekmények előre láthatólag összességükben súlyosabb büntetést vonnak maguk után IB. T. K. 96. és 99. §§-ai), mert továbbá vádlott által okozott megkárosítások nagymérvűek, mert vádlott a vizsgálat adatai szerint oly egyéniségnek bizonyult, a ki szabad lábra helyezése esetén okvetlenül találna utakat-módokat arra, hogy a bűnvádi eljárást meghiúsítsa vagy legalább is megakadályozza, mert vádlott ellen fenforgó több bűnesetből arra is lehet következtetni, hogy szabad lábra helyezése ecetén nem riadna vissza uj bűncselekmények elkövetésétől is, végül, mrt a pótvizsgálat során vádlott ellen ujabbi két rendbeli váltóhamisítás miatt emeltetett panasz, a mely panaszok tárgyában a vizsgálat elégséges terhelő adatot szerzett be: mindezek alapján kérelmét elutasítani kellett. (1898. július 27-én, 5,108. sz.) A pozsonyi kir. törvényszék. A vizsgáló bírónak végzését helybenhagyja. '' Indokok: A vizsgálat adatai szerint W. Lipót a B. T. K 355 és 356. §§-ai alá eső hat rendbeli sikkasztás és a B. T. K 401 és 403 §§-ai alá eső három rendbeli váltóhamisítás bűntettével terheltetik, mely bűncselekményekre vonatkozólag a vizsgálat során annyira terhelő adatok merültek fel, hogy terhelt a jelzett bűncselekmények nagy része miatt alaposan vádolhatonak jelentkezik mert a fenforgó halmazatra való tekintettel ezen bűncselekmények súlyosabb beszámítás alá veendőknek mutatkoznak, mert vé^re a vizsgálat adatai szerint terhelt egyénisége olyannak bizonyuk, hogy szabad lábra helyezése esetére tartani lehet attól, hogy a bűnvádi eljárás eredményét meghiúsíthatja. (1898. évi augusztus 1-én 5,158. sz.) ( . A pozsonyi kir. ítélőtábla: A kir. törvényszéknek végzését helybenhagyja indokainál fogva és még azért is, mert a vizsgálat adatai szerint W. Lipót ellen a B. T. K. 222. §-ának második bekezdésébe ütköző hamis tanuzásra való reábirás bűntettének jelenségei is feaforogni látszanak és igy tartani lehet attól, hogy szabad lábra helyezése esetén a bűnvádi eljárás eredményét meghiúsíthatja. (1898. augusztus 18-án. 1,884. sz.) A kir. Curia. Az alsóbirósági végzések megváltoztatnak és W. Lipót terheltnek azonnal leendő szabad lábra helyeztetése elrendeltetik. Indokok: Minthogy W. Lipót oly cselekmény elkövetésével nem terheltetik, melyre a büntető törvény öt évi vagy ezenfelüli szabadságvesztés-büntetést szab; minthogy a bünvizsgálat előhaladott voltánál fogva annak meghiúsításától tartani nem lehet; minthogy W. Lipót állandó lakással és vagyonnal bírván, megszökésének veszélye sem forog fenn s végül minthogy W. Lipót büntetendő cselekmény elkövetésével nem fenyegetődzött és egyébként sem merült fel adat, melyből alaposan következtetni lehetne arra, hogy W. Lipót szabad lábra helyeztetése esetén ujabb büntetendő cselekményt követne el: az alsóbirósági végzések megváltoztatásával W. Lipót terheltnek szabad lábra helyeztetését elrendelni kellett. (1898. szeptember 23-án, 9,159 sz.) Kivonat a „Budapesti Közlöny"-böl. Csődök : Tomory János e. Késmárk, lőcsei trvszék, bej. aug. 24. félsz, szept. 13. csb. Putz Mátyás, tmgg Polyák Kálmán. — Schwartz József e. Pozsony, u. o trvszék, bej. aug. 21. félsz, szept. 7. csb. Würtzler Ödön, tmgg. dr. Welüsch Samu — Zimmermann Mór e. Bpest, bpesti kir. trvszék. bej. szept. 12. félsz, okt 9. csb. Lauffer Gyula. tmgg. dr. Gold Simon. — Braun Ignác e. Il-Gyarmat. u. o. trvszék, bej. aug. 12. félsz, szept. 1. csb. Köröm László, tmgg. Grünbaum Henrik. — Lázár István e. Bpest, kir. trvszék, bej. szept. 12. félsz. okt. 9. csb. Lauffer Gyula, tmgg. dr. Széki Antal. — Kohn József e. Lúgos, u. o. trvszék, bej szept. 1. félsz, szept 15. csb. Havas Antal. tmgg. dr. Franki Bála — Tüpler SánJor e. Szentes, szegedi trvszék, bej. szept. 14. félsz, szept. 30. csb. dr. Gerhauser József, tmgg. dr. Purjesz János. — Moskovics Mór e. Dombrád. nyíregyházai trvszék, bej. okt 2. félsz, okt 33 csb. Mráz János, tmgg. Rézler György. — Hassai János e. Kisvárda. ny.regyhá/.ai trvszék. bej. szept. 4. félsz, szept. 25. csb. dr. Kállay Miklós, tmgg. dr. Szmrecsányi László. — Skriván Antal e. Újvidék, a. o. trvszi k, bej. aug. 31. félsz, szept. 20. csb. dr. Longaner Ferenc, tmgg. Katler József. — Zipresz Jakab e. Újvidék, u. o. tszék. bej. szept. félsz, szept. 30 csb. dr. Langauer Ferenc, tmgg. dr. Bruck Benő. —• Breiner Adolf e. Somogy-Oákány kaposván trvszék, bej. aug. 27. félsz, szept. 18. csb. -Galamb Zoltán, tmgg dr. Bernáth Béla. — Szalay Lajos c. Losonc, b.-gyarmati trvszék. bej. aug. 14. félsz, szept 28. csb. Köröm László, tmgg. dr. Schneller Ignác. — Fein Ignác. e. Bonyhád, szegzárdi trvszék, bej. aug. 31. félsz, szept. 19. csb. dr. Szonevend Frigyes, tmgg. dr. Picii Mór, — Kann Lipót e. Ada. szabatkni tszék, bej szept. 21. félsz, szept. 26. csb. Jobat Béla, tmgg. dr. Konc Adolf. — Grosz és Pártos e. Kecskemét, u. o. trvszék, bej. okt. 2. félsz. okt. 30. csb. Sebastiáni Károly, tmgg. Magyar Pál. — Officirovics Mila e. Ada, szabadkai trvszék, bej. szept 4. félsz szept. 18. csb. Oláh Ferenc, tmgg. dr. Bolányi Sándor. — Breyer Zsigmond e. Pozsega, u. o. trvszék. bej. aug. 10. félsz. aug. 24. csb. Orbojevics Péter. tmgg. dr. Szobát Miklós. — Gursky Antal e. Zágráb, u. o trvszék, bej. aug. 5. filsz. aug. 28. csb. dr. Velicskovics János. tmgg. dr. Sumanovics Szd. — Medvecky János e. Rézia Rozsnyó, rimaszombati trvszék, bej. aug. 19. félsz. aug. 26. csb. Kovách Géza, tmgg. ifi. Badinyi Gyula. Pályázatok : A kunszentmiklósi jbiróságnál aljegyzői állaug. 4 — A kolozsvári ügyészségnél al ügyészi áll auo 4. — A m<zigeti trvszéknél a 1 i e g y z ő i áll. aug. 4. 4. A brassói "bíróságnál albiroiall. aug. 4. — A békési jbiróságnál albirói áll aug. - Az apatini jbiróságnál aljegyzői áll. aug. 4. - A szegedi trvszéknél aljegyzői all. aug. 4. — A deési trvszéknél jegyzői áll. aug 5. A nyitrai trvszéknél aljegyzői áll aug. 6. - A s.-a.-ujhelyi trvszéknél biroi all. aug. (j. Dr. Charmant Oszkár fiumei kir. közjegyző irodája számára egy lehetőleg helyettesítésre képesített jelöltet keres. Közjegyző helyettes, esetleg oly egyén (ügyvéd, bíró, ügyész stbí, a ki. ha nem is professionatus helyettes, az 1886. VII. tv c. 5- §-a értelmében helyettesi minősítéssé) bír, alkalmazást nyer. A román nyelv teljes ösmerete elengedhetlen kellék. Cím a kiadóhivatalban. Dr. Wranovich Béla trencsén-baáni ügyvéd ügyvédjelöltet Keres, nemi gyakorlat és szorgalom megkívántatik, tót és német nyelvek ismerete szükséges, fizetés képességhez képest megalla^^í^t^nlatok közvetlenül intézendök. ÍALLAS t6"ví»T 1RSA8Í NYOMDÁJA ' • DAPBSTEt*