A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 28. szám - Még egyszer az örökösödés- eljárásban felszámitható közjegyzői dijakról

222 A JOG sorban eltörölném a törvénynek azon intézkedését, mely a szóvali előterjesztésére vonatkozik s kötelezővé tenném a kérelemnek megfelelő számú példányokban való előterjesztését; a keresetre nézve előirt tartalommal, melynek csak a zárkérésre vonatkozó része módosulna. De mivel (mert már hallom az ellenvetéseket) ez sem nyújtana elegendő biztosítékot a visszaélések megszüntetését illetőleg, a helytelen alapon járó hitelezőt pénzbirsággal sújtanám. Ezen az uton a törvénynyel elkövethető visszaéléseknek eleje vétetvén, a törvény visszaadatnék a maga tulajdonképeni rendeltetésének. Elhibázottnak tartom a törvénynek azt a rendelkezését, hogy az adós jogosítva van, az ellentmondást a végrehajtás folyama alatt is előterjeszteni s mivel a törvény, ugy látszik, csak az adós érdekeit kívánja különös figyelemmel kisérni, azt jegyzem még, hogy az ellenmondási határidőnek 45 napra való meghatározása által az adós érdekei épen olyan oltalomban részesülnének, mint most, a hitelező érdekei pedig határozott előmozdítást nyernének. X Még egyszer az örökösödés- eljárásban felszámitható közjegyzői dijakról Irta : STEPÁN LÁSZLÓ k.-helmeci kir. járásbiró.*) A közérdek nevében bár köszönetet mondok Dómján L. albiró, dr. Szi 1 y Ferenc és dr. Guttmann Lajos köz. jegyző hejyettes uraknak, hogy az általam felvetett kérdéshez a «J o g» f. évi 27. számában tudásukkal hozzászólottak, de hát a kirohanás a kérdést nem megvilágosította, hanem meghomályositotta. Minden díjfelszámítás anyagi érdekből történik a világon, igazolja ezt az is, hogy kíváncsi vagyok azon közjegyzőre, a ki a scala szerint felszámitható tárgyalási dijnál tudatosan kevesebbet szokott felszámítani s így mi sem természetesebb mint az, hogy minden díjfelszámítást tartalmazó paragrafus érdek szempontjából magyaráztatik az emberek által. Az 1894. évi XVI. t.-c. 121. §-a ezt mondja: «Adij és költség összeget a hagyatéki biróságazátadó vagy perre utasító végzésben állapítja meg sa közjegyző azt az összeget, melyet a felek a megállapitottösszegen felül netán fizettek, a feleknek köteles visszafizetni.)) Tehát törvényben van kimondva azon igen egyszerű dolog, a melynek semmi kiható ereje nincs sem egyes közjegyzőkre, sem a kar tekintélyére, hogy a közjegyző díjfelszámításait a bíróság állapítja meg s ha azokat soknak találja, hát egyszerűen csökkenti. Indokolatlannak és túlzottnak találom tehát felszólaló urak e részében kifejezésre juttatott érzékenykedését. Ami a felvetett kérdés érdemi részét illeti, a felszólaló urak fejtegetése igen tetszetős, szépen hivatkoznak jogi iróra, az 1894. évi XVI. t.-c. egyes szakaszaira, sőt logikára is stb. . ; de abban tévednek, hogy a dolgot tulajdonképen ott kezdik, ahol az végződik, pedig az örökösödési törvény céljából és szelleméből, de a dolgok természetes rendjéből is az következik, hogy a bonyodalom tisztázása ott kezdessék, ahol az ered s nem megfordítva. Miért rendeli a törvény a hagyetékok rendezéséhez a tkvi kivonatoknak beszerzését; azért mert a hagyaték rendezésének ott és annál kell kezdődni, ahol a hagyaték ered, akinek az tkvileg a nevén áll. tehát nem a legutolsó leszármazónál, hanem a legelsőnél vagyis azon örökhagyónál, a kitől kezdve a hagyatéknak átháramlása egészen az elő örökösökig bevezethető. Ezt tartva szem előtt senki sem fogja a külön szerzeményi vagyon hátrahagyása nélkül elhalt K i s Jánosnál kezdeni apjának, az örökhagyó K i s Péternek hagyatékát rendezni, hanem oda megy, a hol a hagyaték ered. t. i. Kis Péterhez és itt kezdi a hagyaték felvételét, rendezését stb. . . . Most is csak azt mondom én, hogy K i s Péter halála pillanatában Kis János és József csak az öröklési jogot szerezték meg s nem többet és ezen mit sem változtat azon körülmény, hogy időközben ők is elhaltak, mert ez esetben helyükbe s ugyanazon joggal az ő lemenőik jönnek s az ő jogukon lemenőik tartanak jogot a K i s Péter hagyatékához, amely hagyatéknak rendezésekor aztán megállapíttatik, hogy milyen a leszármazás rendje és megállapíttatik az örökösök hányada a hagyaték tárgyában, szóval a K i s Péter hagyatékának a sorsa és pedig az érdekelt felek nyilatkozatához vagy megállapodásához képest. *) Ezzel a vitát befejezettnek nyilvánítjuk e lapokban. A szerk. Ezt támogatja nemcsak a tkvi rdts 74. §-a, de az 1881. évi LX. t.-c 138. §-a is, amelyekből mi sem állapítható meg mas, mint az hogy bizony nem lehet szó a felhozott példában sem Kis János, i sem Kis József hagyatékáról is, de csak az ó öröklési jogukról, amelynek tárgya csak a Kis Péter hagyatékának rendezése alkalmával nyer megállapítást, alakot és pedig ha netán véletlenül olyas megállapítást és alakot, hogy K i s Józsefnek a hagyaték rendezésekor a hagyatéki vagyonból mi sem jut, akkor azon lépre ment vevők, a kik a Kis Péter hagyatéki tömegéhez tartozó parcellákat, vagy azokból egy párat Kis Józsefről megvásároltak, sirva hivatkozhatnak a felszólaló albiró ur theoriájára. Nem szerencsés az 1894. évi XVI. t.-c. 69. §-ara való hivatkozás sem, mert az azon kivételes esetről intézkedik, midőn nem egy és ugyanazon vagyontárgy, de különböző vagyontárgyak, mint tárgyalásra váró hagyatékok állanak egymással szemben s köztük valamely meghatározott ingatlan vagyontárgyra vonatkozó igénynél fogva összefüggés van, ilyenkor tehát a hivatkozott t-c 4. §-ának megfelelően, nehogy a kérdéses meghatározott vagyontárgy azon hagyaték tárgyalásának köréből, a hová tulaj donképen tartozik, kizárassék, hivatalból indíttatik meg az eljárás azon hagyatékra nézve is, a honnan azon meghatározott vagyontárgy tulajdonképen ered. Például ha K i s Péterre egy bizonyos ingatlant Nagy Pál hagyományozott, akkor K í s Péternek és Nagy Pálnak különböző vagyontárgyu hagyatékai a 69. §. értelmében egyesittetnek s együtt tárgyaltatnak, amikoi is aztán méltányos, de sőt jogos is, hogy a tárgyaló közjegyző a két külön vagyontárgyu hagyaték után külön-külön kapjon díjazást, ugy, mintha azon hagyatékokat külön-külön s nem egy időben tárgyalta volna. Mit gondolnak a felszólaló urak ? hát azt akarta volna a törvényhozás a 69. §-al,hogy egy és ugyanazon vagyontárgyat egy és ugyanazon időben többszörös tárgyalási díjjal terheltessék ! De ettől eltekintve, hát lehet egy és ugyanazon vagyontárgyat önmagával egyesíteni és van arra szükség! hiszen én azt hiszem, hogy az egyesítésnek az a célja, hogy külön dolgok hozassanak egymással össze bizonyos okból, no hát van erre szükség a Kis Péter hagyatékánál, mit lehetne itt egyesíteni, amikor annál csak egy dologról beszélünk, az ő nevén álló, ő utána maradt, tőle eredő vagyontárgyról ?! hát ezt a vagyontárgyat kell egyesíteni önön magával ? erre aztán igazán én vagyok kíváncsi! Avagy hát mondják meg a felszólaló urak, hogy az általam felhozott példával hasonló esetekben ugy tárgyalják az országban a hagyatékokat, a mint azt az 1894. évi XVI. t.-c. 76. §-a előírja? hát ha igen. ugy kérdem, mire fog vonatkozni az a részleges átadás és mi fölött fog a 68. és 69. §. szerinti eljárás befejezése után a póttárgyalás megtartatni?! Ebben már én vagyok Tamás. Bizony-bizony a felhozott példával hasonló esetekben nem ezen §-ok szerint lesz a hagyatéki eljárás megejtve, hanem egyszerűen csak ugy, hogy K i s Péter után beszerzik a tkvi kivonatokat, felveszik a leltárt és hagyatékát átadják a megállapodás szerint lemenőinek s ha közben azok közül valamelyik elhalt, ugy ezen elhaltnak jogán, esetleg az általa örökségi jutaléka tekintetében tett végrendeletre figyelemmel eni ek lemenőinek, a mint ez az 1894. évi XVI. t.-c. nem kivételes esetekre vonatkozó 61. §-ából kiviláglik, illetőleg ha az érdekeltek között az örökségi igények (tehát nem hagyaték) tekintetében egyezség nem létesült a hagyatéki bíróság az érdekeltek egyikét vagy másikát örökségi igényének (tehát nem hagyatéknak) érvényesítése céljából a megfelelő §-ok szerint perre utasítja. Nincs tehát ezek szerint a felhozott példánál csakis egy hagyaték s nem szabad ott háromszoros, csak egyszeres tárgyalási dijat felszámítani a közjegyzőnek, ha mégis háromszorost számit s azt a. bíróság megállapítja, ugy egyik sem jár el — még egyszer mondom — helyesen. Belföld. i Af .BLJdf.P?St,Í üS/védi kamara rendkívüli közgyűlése m, hó JY *5 í táí"gyalta az ügyvédi nyugdíjügyet. Számosan szólottak a tárgyhoz, közöttük dr. V é c s e y István, dr O k o 1 iAS? ? V c623' dr'KoMer Ferencz, dr. R á c z Géza, P e r o v i c h P?és mé^ [övben5'™61' G r e i n e r Zsigmond, dr. Ró t h . "OS'Zasa".szólott dr. N a g y Dezső kamarai titkár, a javaslat a ÜPvved^,U'°^Sen,aZZal 3 felf°SásSal szállott s^mbe, mintha vŐlnfiot^ hatáskörükben nem volna joguk tagjaikra kötelező nyugdíjjárulékot kivetni, a törvény-