A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 27. szám - A viszváltó intézvényezéséből keletkező jogesetek

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 27. szamához. Budapest, 1HÖ9. juiius hó 2. Köztörvényi ügyekben. Az 1876. évi XVI. t.-c. 4. £-a értelmében azon esetben, ha az örökhagyó a végrendeletet nem egész terjedelmében sajátkeziüeg irta és aláirta, a tanuk közül legalább kettőnek irni és olvasni kell tudni; irni és olvasni tudó tanúnak pedig csak azt a tanút lehet tekinteni, a ki azt, a mit ir és olvas, megérti. A törvény ezen rendelkezéséből okszerűen következik, hogy azt a nyelvet, a melyen a végrendelet irva van. a tanuk közül legalább kettőnek érteni kell. Az aradi kir. törvényszék (1898. február 2G-án 1,728, sz. a.) dr. Suciu János ügyvéd által képviselt G. Juon és társai felperesnek Avarfy Ferenc ügyvéd által képviselt özv. G. Vasiliné F. Mária alperes ellen örökség és jár. iránti perében következően ítélt: A kir tszék felpereseket keresetükkel elutasítja stb. Ellenben alperes által előterjesztett kérelemnek helyt ad s a Kerülösön 1893. aug. 13-án elhalt G. Vasilie hagyatékához tartozó örökség, mely a kerülösi 399. sz. tjkvben felvett beltelkes ház; 1/4 kü'állományu föld és 3 legeló'illetőség fele részéből s a hagyatéki leltár 1—6 tétel alatt felvett 235 frt értékű ingókból áll, összessen 935 frt értékben s a melyet 189 frt 8(5 kr tartuzási állapot terhel, az alperes végrendeleti örökösödési s következésképen tulajdon- és birtokjogát megállapítja s feljogosítja az alperest, hogy a jelzett ingatlanokhozi végrendeleti örökösödés jogciméni tulajdonjogát a jelen ítélet, jogerőre emelkedése s a kiszabandó örökösödési illeték kifizetésének, avagy kellő módoni biztosításának igazolása után bekebeleztethesse s az ingó hagyatékot pedig alperesnek átadja, stb. Indokok: Felperesek mint a Kerülösön 1893. aug. 13-án végrendelet hátrahagyásával elhalt G. Vasilie testvéreit, illetően a nevezett örökhagyó szintén elhalt Tódor és Mária testvéreinek gyermekei, a 2,171 97 sz. törvényszéki végzéssel alperes házastárs, mint végrendeleti örökös ellen örökösödési igényeik érvényesítése végett perre utasíttatván 8,741 94- sz. a. beadott keresetükben a G. Vasilie után maradt s a C) a.leltárban foglalt összes hagyatéknak az örökhagyóra közös szülőiktől történt átszállását s igy reájuk nézve ági minőségét vitatván, az örökhagyó által hátrahagyott Írásbeli magán végrendelet megsemmisítését, örökhagyó hagyatékában a törvényes örökösödés megállapítását s az ági törvényes örökösödés jogcímén tulajdon és birtokjogukat megítélni kérik azért, mert a végrendelet nélkülözi az 1876: XVI. t.-c 1., 4. és 6. §-aiban meghatározott lényeges kellékeket, s mert tartalma sem felel meg a végrendelkező akaratának, amenynyiben a hagyatéki vagyonnak csupán haszonélvezetét kívánta nejének F. Marincának rendelni ennek haláláig, illetve ujabbi férjhezmeneteléig, azután pedig teljes tulajdonjoggal felperesekre kívánta a hagyatéki vagyont ruházni. A végrendelet irásba foglalásánál jelen volt négy tanú, névleg K. Endre, B. Tódor, V. Jena és D.Juon közül ugyanis csupán utóbbi három tekinthető végrendeleti tanúnak, mert K. Endre, aki csak néviró és szövegmagyarázó volt, tulajdonképeni végrendeleti tanúnak nem tekinthető, s igy a végrendelet tételénél a törvény által előirt négy tanú jelen nem volt, de különben is a négy tanú közül csupán csak K. Endre tudott irni és olvasni, B. Tódor csak nevét tudja irni, mig a másik két tanú sem irni sem •olvasni nem tud. Kifogásolják még alperesek a hagyatéki leltárban felvett tartozások összegét és azt vitatják, hogy a hagyatéki terhek összesen csak 33 frt 35 krt tesznek ki. Az alperes ezzel szemben a végrendelet érvényességét vitatja, a hagyatéki vagyon ági minőségét tagadja s a tartozások tekintetében a leltárhoz ragaszkodik. Eltekintve attól, hogy felpereseket mint oldalági rokonokat kép/iseltetési jogon illetvén meg az öröklés abban a vagyonban, mely törzsüktől hárult, az örökhagyó G. Vasiliével s igy az örökhagyóvali vérrokonságukon kivül azt is tartoznak bizonyítani, hogy a°hagyatéki vagyon ági minőségű: felperesek azonban eaen bizonyítási kötelezettségüknek nem feleltek meg, mert azon körülmény' hogy a hagyatéki vagyon örökhagyóra velük közös szülőktől szállott, nem tanuk vagy eskü által, hanem okiratokkal lett volna bizonyítandó s igy felperesek azt sem igazolták, hogy az örökhagyó végrendeletének megsemmisítésére kereseti joggal bírnak, el kellett" utasítani felpereseket keresetükkel, mert végrendelet érvénye ellen előterjesztett kifogásaik figyelembe vehetők nem voltak, stb. Mivel sem indokolt azon kifogás hogy K. Endre tanú ffliért nem volna egyúttal végrendeleti tanu. A B Tódor tanu ujabbi hit alatti kihallgatása során be lett bizonyítva, hogy a nevezett tanu irni és olvasni tud és a végrendeleti tanuk eskü alatti vallomásai által bizonyítva lett az is, ami a végrendeletre vezetett záradékban nem bizonyittatott, az tudni illik: hogy a végrendeletet a végrendeleti tanuk egyike, K. Endre olvasta fel és magyarázta meg a végrendelkezőnek, hogy a végrendelkező kijelentette, hogy a felolvasott végrendelet az ő végakaratát tartalmazza, de meg lett cáfolva a tanuk vallomása által azon felperesi kifogás ís, hogy a végrendelet tartalma a végrendelkező akaratár.ak meg nem felelne, amiért is a végrendeletet, mint amely a törvény kívánta kellékekkel bír, érvényében fenntartani, annak alapján a hagyatékot alperesnek a perben kifejezett kérelméhez képest átadni kellett, stb. A nagyváradi kir. Ítélőtábla (1898. évi május hó 23-án 1,056 98. sz. a.) A kir. ítélőtábla az elsőbiróság Ítéletét helyben hagyja stb1. Indokok: Cs. Nicoloe és Cs. Petru tanuk vallomásával bizonyittatván az a körülmény, hogy a leltárba felvett ingatlanok örökhagyó G. Vasiliére atyja G. Tódor után megnyílt öröklésből kifolyóan s ekként a felperesek közös törzséről hárultak át s minthogy nincs oly tiltó jogszabály, mely kizárná az öröklött ági vagyon misége és mennyiségének tanu vallomásokkal való bizonyítását; minthogy továbbá felpereseknek az örökhagyó részéről 1893. évi aug. 11-én alkotott Írásbeli magánvégrendelet érvénytelenítése iránti keresethez való joga nem vitatható el ugyan, de az erre vonatkozó jogosultságnak elismerése mellett is helybenhagyandó volt az elsőbiróság Ítélete, mert K. Endre tanu nemcsak egész terjedelemben irta a végrendeletet, hanem az irni nem tudó végrendelkezett örökhagyó nevét a végrendeletre irta s ugyan ő a végrendelet záradékát kifejezetten tanu minőségben aláirta, a végrendelet betekintése után megállapítható eme ténybeli körülménynyel szemben felpereseknek elfoglalt az az álláspontja tehát, hogy K. Endre a végrendeletet csakis névirói minőségben és nem tanu minőségben irta alá, teljesen tarthatatlan és törvényszerű alappal egyáltalán nem bir és alaptalan az az állítás is, mintha a végrendelet megalkotásánál csak három tanu alkalmaztatott volna, miután a végrendelet záradékát K. Endrén kivül még három tanu aláirta, vagyis D. Juon, V. Ilié és B. Tódor látta el aláírásával, illetve az aláírást pótló kézjegygyei, mert továbbá a B. Tódor tanu ellenében felhozott felperesi kifogás, hogy neve zett irni olvasni nem tud, cáfolatát találja abban a körülményben, hogy ugyanis a végrendelet záradékát önkezűleg aláirta, továbbá pedig abban, hogy tanuként tett kihallgatása folyamán a bíróság az írás és plvasásban való jártasságáról meggyőződést szerzett és maga B. Tódor azt vallotta, hogy román és magyar nyelven irni és olvasni tud, az a körülmény pedig, hogy azt a mit magyar nyelven ir és olvas, nem érti meg! ez a tanút nem fosztja meg tanuskodási képességétől, annál kevésbé pedig, mert azt amit román nyelven ír és olvas, megérti és ekként az irás és olvasásban bir anynyi jártassággal, amily fokú jártasság a végrendeleti tanúskodáshoz szükséges, ennélfogva pedig a végrendelet ellen azon az alapon tett kifogás sem fogadható el, hogy a végrende letet aláirt négy tanu között csakis egy tanu van, a ki irni és olvasni tudja a végrendeletet, az 1876 : XVI. t.-c. 1. §. b) pontja és 4. §-ába megszabott alakszerűség hiányában szenvedne, és mert a felhívott törvény 6. §-ában az a rendelkezés foglaltatván, hogy tanuknak a végrendelkező által használt nyelvet kell érteniök, felperesek nem használhatják jogszerű támadásra azt a körülményt, hogy K. Endrén kivül a többi tanuk a végrendelet nyelvét, vagyis a magyar nyelvet nem értik, azt pedig, hogy a végrendelkező a végrendelet megalkotásánál a magyar nyelvet használta, s rendelkezését ezen a nyelven fejezte volna ki, felperesek nem is vitatták, s az a körülmény, hogy a román nyelv használata mellett kijelentett végrendelet a román nyelvet értő K. Endre által magyar nyelven foglaltatott irásba, ezt a végrendeletet annál kevésbé teheti érvénytelenné, mert habár a végrendelet záradékában felemlítve nincs névszerint az, hogy a végrendelet felolvasását és megmagyarázását melyik Írástudó taru teljesítette-, egyébként a végrendelet az 1876 : XVI t.-c 6. §-ában megszabott külső alakszerűségeknek teljesen megfelel, s annak a tanuk részéről aláirt külön záradékában kifejezetten benfoglaltatik. hogy a végrendeletet örökhagyó a tanuk együttes jelenlétében szabad elhatározással jelentette ki és hogy a végrendelkező előtt felolvastatván annak román anyanyelvén megmagyaráztatott, --- ennek utána pedig végrendelkező kijelentette, hogy a végrendelet akaratával megegyezik s hogy azt kézjegyével megerősítette. A kereset elutasítását tárgyazó elsöbirósági rendelkezés tehát ebből az »kból, egyéb rendelkezéseiben pedig az elsőbiróság Ítélete az abban foglalt indokolás alapján hagyatott helyben stbA m. kir. Curia (1899. március 14-én 3,065 98 sz. a.> Mind.