A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 2. szám - Az erkölcstelen ügyletekről

P. Mihálynak tettestársa volt s igy a kir. Curia felfogása szerint az ő cselekménye is e btkv. 336. §. 7. p. szerint minősülő lopás büntettet képezi ; és hivatalból kellett volna eljárni, tekintet nélkül arra, hogy gr. E. vádját fentartja-e vagy visszavonja, mert H. Istvánra, mint cselédre, nem alkalmazható a btkv. 343. §-a. S ha valahol, esetleg az ország másik részében elfogva, Szombathelyre szállították volna és itt őt a kir. törvényszék, a btkv. 91. §-ának alkalmazásával is legalább 6 havi börtönre itélte volna, most, elmélkedhetnék a büntető törvény drákói alkalmazása fölött. íme ilyen s ehhez hasonló dolgokra, vezetne az, ha a kir. Curia ujabbi gyakorlatát a bíróságok feltétlenül követnék, amely gyakorlatnak a legfelsőbb ítélőszék részérőli megváltoztatása felettébb óhajtandó lenne ! Az erkölcstelen ügyletekről. Irta : Dr. ALMÁSI ANTAL, Berlinben. A modern jogok az erkölcstelen ügyletekre vonatkozó elvet a római jogból vették át. Megtestesül ez elv kétféle szabályban. Az elsőt azon számos, a forrásokban külön felsorolt ügyleti tényállás képezi, melyektől a jog erkölcs' okokból, vagy legalább nagyrészt erkölcsi okokból is megvonja az érvényességet. A magyar magánjog idevágó példái közül említhetjük: bármely teljesítés kikötését azon esetre, ha a jegyesek a házasságot meg nem kötnék (házassági törvény 2. §-á), a feltételes vagy időhöz kötött házasság (ház. törvény 39, íj-a 2. bek.), a hitelezők megkárosítására csőd előtt vagy alatt kötött ügyleteket (csődtörvény 27—29. §§-ai), a köteles rész megsértésével eszközölt ajándékozásokat (országbirói értekezlet 7. §-a), az uzsorakölcsönt (1883. évi XXV. t.-c. 8. §-a), a korcsmahitelezést (u. ott IV. fej.) stb. Mindezek közös jellemvonása, hogy a rájuk vonatkozó erkölcsi elv bennük csak ugy szerepel, mint a jogszabály hozatalának oka, mint ratio legis, a nélkül, hogy egyúttal magának a szabálynak törvénybelileg kifejezett tartalma uj volna. Ha tehát e tételek elbírálás alá jutnak, azérvényességszempontjábóla bíró nincs kötelezve, de nincs is jogosítva kutatni, vájjon a jó erkölcsökbe ütköznek-e vagy sem. a tényállás megállapítása után nyomban az érvénytelenséget kijelentő jogtételt kell alkalmaznia. Ez azonban nem jelenti egyúttal azt, hogy megszűnnének erkölcstelen ügyletek is lenni, sőt ennek esetleg jogi hatásai is lehetnek, azonban természetesen csupán az esetben, ha a többi erkölcstelen ügyletekre vonatkozó tételek az egyes speciális szabályokkal ellentétben nincsenek. Erről alább. Az említett szabályokban az erkölcstelenség annyira kirivó, vagy a kérdéses ügyletek oly fontos gazdasígi érdekekkel is állanak ellentétben, hogy a törvényhozó a maga sphaerájában formailag minden erkölcsi momentumtól függetlenül jelenti ki az érvénytelenséget. Ez individuális szabályok által érvénytelenné nyilvánított erkölcstelen ügyletek köre nem szorítkozik szükségképen csak a szövegezett jogforrásokra, szokás is rendelheti el azt, hogy egy bizonyos ügyleti tényállás erkölcsi okokból, de ennek minden további birói mérlegelése nélkül érvénytelen. Különösen nálunk lehetséges az, hol szokásjogi alapon annyi szövegezett jogszabálylyal van dolgunk s tényleg pl. az ősiségi pátens 19. §-a által érvénytelenné nyilvánított antichresis e szempont alá esik. A második ugyancsak a római jogból átvett szabály (L. 26. D. de V. O. 41. 5. Generaliter novimus, turpes stipulationes nullius momenti. L. 46. de inst. stip. 8. 39. cum omnia, quae contra bonos móres vei in pactum. vei in stipulationem deducuntur. nullius momenti sint.) az előzőkkel szemben tényleges eltérést mutat. Megegyezik ugyan velük abban, hogy szintén több esetet foglal magában, sőt mindazokat melyektől a törvényhozó nem akart, vagy nem tudott gondoskodni in concreto, de nem miként azok több, hanem egy általános jogszabályban, melyben az erkölcsi elem nem csupán — mint az előbbiekben — ratio legis, hanem külön kifejezett és hangsúlyozott tartalmi rész. Maga a szabály egyszerű : minden erkölcstelen ügyied semmis, csupán az okoz nehézséget, hogy teljes tartalmát plastikusan feltüntessük és kimentsük. Ez strikt határvonalozással eddigelé nem is igen sikerült s aligha fog is. Megpióbálkozott a kérdéssel már több nevezetesebb római jogász, azonban oly formulát, melylyel az erkölcstelen elemet is kellőkép fixirozza s a jogélet követelményeinek is eleget tegyen, nem talált sem W i n d s c h e i d, sem B r i n z vagy Lotmar.Sez természetest is, nem csupán azért, mert a kérdés a jog és erkölcs határvonalán fekszik, hanem különösen azért, mert az erkölcs műveltségi fokonként és korszakonként tudvalevőleg változó felfogását állandó jogszabályokba önteni nem lehet. Föltéve tehát, hogy a szerződés ma tényleg csak akkor tekinthető erkölcstelennek, «ha a tiltott előidézésére vagy előmozdítására, vagy ha a jogilag megparancsolt akadályozására irányul, vagy ha a szerződéskötés az elhatározás szabadságát sérti oly ügyekben, melyben külső befolyás kárhoztatandó*, mint Windschei d gondolja (Pandektenö. kiad. II. 314. §.), ez épp oly kevéssé meriti ki a jövendő erkölcsi felfogást, mint az ezt kritizáló Lót mar, ki szerint az erkölcstelenségnek, vagy a kötelezésben, vagy a teljesítésben, vagy pedig a szolgáltatás összefüggésében a visszteherrel kell rejlenie (Loimar: Der unmoralische Vertrag 71—73. 1.). Lehet, hogy a jövő pl. a szolgáltatás céljára is kiterjeszti az erkölcsi anatémát és kárhoztat majd oly bérletet, mely erkölcstelen célra szolgáló helyiséget tárgyaz ; lehet, hogy a szerződés hatását haimadik személyekre is figyelembe fogják venni, vagy az optk. 543. ij-ának mintájára bizonyos viszonyban álló személyek között bizonyos ügyleteket egyáltalán erkölcstelennek fognak tartani, szóval valamint nem állandó az, hogy mi az erkölcstelen, ugy az is változásnak lehet alávetve, vájjon mely ügyleti tényállásrész az, mely az erkölcstelenséget tartalmazza. Nincs igazuk tehát azoknak, kik a német polgári törvénykönyv 138. §-ának szemére vetik, hogy nagyon is formai (Lotmar i. m. 80. 1.). A törvény szándékosan tartózkodik az anyagi kritériumoktól, minthogy éppen általános kitétele által, melv szerint «minden a jó erkölcsökbe ütköző ügylet semmis». alkalmat akar adni a bírónak, hogy korának társadalmi felfogása ellen az ügyleteket érvényesnek ne itélje. Állandó csak a szabály, hogy az erkölcstelen ügylet semmis, hogy mi az erkölcstelen, az változó az élet szerint és a törvény szerint egyaránt. Már ezen körülmény is arra enged következtetni, hogy itt az erkölcstelenség megállapítása egészen más jellegű, mint a fentebb jelzett speciális esetekben. Az itt szóbanforgó általános szabálynál az erkölcstelenség a ténymegállapítás egyik része. A birói döntés alapjául szolgáló jogszabályban (minden erkölcstelen ügylet semmis) a tényállás közvetve: az erkölcsre való hivatkozással van meghatározva. A bírónak tehát kettőt kell néznie: elsősorban azt, vájjon fenforognak-e a kérdéses tények, másodsorban azután azt, mit szól ezekhez az erkölcs. Utóbbi kérdés sem jogkérdés, az is tényre vonatkozik, hiszen azt tárgyazza, milyen a tisztességes emberek Ítélete a kérdéses esetről éppen a jogéletre való minden vonatkozás nélkül (Cosack: Lehrbuch des bürgerl. R. 172. 1.). Ha a biró azután ezt elvetendőnek találja, akkor van csak jogosítva arra, hogy az ekként a jogon kívül is elvetendőnek, erkölcstelennek talált ügyletet ez alapon jogilag is elvetendőnek. érvénytelennek statuálja. Természetes, hogy ezek alapján az erkölcstelenség megállapítása lényeges különbséget fog okozni az első szabálycsoport és az általános jogszabály alá vonandó esetek között. Legelső sorban — mint már említettem azt, hogy mig az erkölcstelenség az individualiter érvénytelenné nyilvánított erkölcstelen ügyleteknél az érvényesség szempontjából egyáltalában szóba sem jöhet, addig az előbbieknél igenis szóba kell jönnie, sőt, ha egyik fél sem allegálja, a biró nem alkalmazhatja. Legfeljebb a bizonyítás maradhat el a^on alapon, hogy az erkölcstelenség köztudomású. Korántsem szabad azonban azt hinnünk, hogy ez mindig igy is van. Csupán arra kell gondolnunk, hogy aszinészszerződések (Opet: der Bühnenengagements-Vertrag, Arch. f.' ziv. Prax. 1896) mily messzemenő korlátozásokat tartalmaznak a tartózkodási hely, a máshol való akár ingyenes játszás tekintetében, hogy nyomban világossá váljon előttünk, mily gyakran szorulunk majd valóságos bizonyítási eljárásra az erkölcstelenség megállapítása végett is. Légalkalmasabb bizonyítási eszköz lesz persze a szakértő, kit a bíróság a perrendtartás 211. és a sommás eljárás 94. szakasza alapján hivatalból is kinevezhet, ha a felek ez iránt nem intéznek is kérelmet hozzá. Lotmar (i. m. 97. 1.) panaszkodik arról, hogy erre nem fektetnek eleg súlyt és joggal Különösen a sommás eljárás utóbb emiitett szakaszainak utolsó pontja nyújthat támpontot a kérdéses viszonyokkal ismerős szakértő tanuk kihallgatására is és nem kell, hogy e felfogástól visszatartson, hogy a törvény «elmult állapotokról es ténykörülményekről, szól, hisz a mi a perben szóba jön az mindig a szerződés kötésekor fennállott, tehát a jelen esetre vonatkozólag «elmult» állapot. Igaz, hogy ez nem valami természetes magyarázat, de azt kétségtelennek kell felismernünk hogy az erkölcsi állapotok kiderítése nem jogkérdés s igy alaki jogunk szük kathegorizálásában a dolgot ugy kell beillesztenünk, a hogy épen tudjuk. A beismerést azonban nem tarthatjuk e kérdésben bizonyítási eszköznek. Perrendtartásunk lo8. szakasza ugyan a beismerést minden esetben kivétel nélkül veszi teljes bizonyítási eszköznek s a sommás eljárás látszó-