A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 21. szám - Néhány szó a bűnügyi statistikához

170 A JOG inertiaeval, a mely esetleg a törvény rendelkezésén tul fogja magát tenni. Nálunk az ingatlanok elkötelezését célzó szerződések jelenleg formához kötve nincsenek, a mi a köztudatba annyira átment, hogy kérdés : képes lesz-e a törvény rendelkezése a nép ezen jogi felfogásán és meggyőzó'désén változtatni. Utalhatni e tekintetben telekkönyvi intézményünk sorsára, mely több, mint 40 éves fennállása dacára sem tudott a köztudatba átmenni. b) A jogbiztonság fontos érdeke, melyet az okirati kényszer legalább az átmeneti időben mindenesetre veszélyeztetni fog. A felek — legalább kezdetben—nagy számban fogják ezen tul is szóbelileg kötni szerződéseiket és azokat átadással foganatba is veszik. Ha ezek a szerződések érvénytelenek lesznek : az azok alapján tett szolgáltatást mindegyik fél az elévülési határidőn belül bármikor vissza fogja követelhetni, a miből előreláthatólag számos per és jogsérelem fog származni ; mely nagyrészt roszhiszemüségre és nyereségvágyra lesz visszavezethető. A jogérzést a dolog természeténél fogva legélesebben és legérzékenyebben az fogja sérteni, hogy oly ügylet, melynek alapján az átadás is megtörtént, fog az okirati forma mellőzése miatt utólag törvénytelennek kimondatni. Ez szerfelett alkalmas lesz az egészséges forgalmi viszonyok egy fontos támaszát, a más szavában való bizalmat aláásni. Az ebből származható szembeszökő visszásságokat ellensúlyozni kell ; s az oly módon történhetnék, hogy az okirati kényszer esetén is kivételnek volna helye azokra az esetekre nézve, a melyekben a felek a szóbelleg kötött szerződést átadással már teljesítették. E végből ki kellene mondani, hogy a megtörtént átadással szemben nem lehet hivatkozni az ügylet irásba foglalásának elmulasztására. Habár másrészt kétségtelen, hogy a gyakorlatban sokszor fölötte nehéz az ingatlan dolog átadásának bizonyítása és még nehezebb annak bizonyítása, hogy az átadás tulajdonszerzésének céljára történt. c) Az egyszerű okirati kényszer nem nyújt elegendő biztosítékot arra, hogy az okirat a felek akaratát hiven tükröztesse vissza, mivel az ilyen okiratokat tapasztalat szerint legtöbb esetben zugirászok és járatlan egyének készítik. Az ilyen okirat nem. hogy elejét venné esetleges jogvitáknak, sőt ellenkezőleg igen gyakran felidézi azokat. d) Ellentétben áll az okirati kényszer az egyéni szabadság és a forgalom szabadságának uralkodó elvével. 2) Különösen a közjegyzői kényszer ellen szól : a) A közjegyzői székhelyek nehéz hozzáférhetősége. A közjegyzői székhelyek nálunk ez idő szerint még oly csekély számban vannak, hogy a szerződő felek a vidéken gyakran igen nagy utat lesznek kénytelenek tenni — esetleg személyazonossági tanúikkal együtt — legközelebbi közjegyzői székhelyig. Az ezáltal időben és költségben elkerülhetetlenné vált nagy áldozatok az esetek nagy számában arra fogják birni a feleket, hogy figyelmen kivül hagyásával a törvény rendelkezésének, szóbeli megállapodással érjék be. b) Az előbb említettektől eltekintve magának a közjegyzői okiratnak felvétele is nem csekély költséget okoz, a mely költség — különösen kisebb ingatlanok adás-vételnél — a vétel tárgyával arányban nem álló terhet íog a felekre róni és az ingatlanok forgalmát túlságosan fogja nehezíteni. c) A kérdés abban a vonatkozásában, hogy az okirati esetleg közokirati forma a telekkönyvi bejegyzés előfeltételét képezze, a mai alaki telekkönyvi jognak, nevezetesen a telekkönyvi rendelet 67. §-ának azt a szabályát érinti, mely szerint a telekkönyvi hatóság csakis okirat alapján teljesít a telekkönyvbe bejegyzéseket. Ennek a kérdésnek főleg akkor van fontossága, ha, mint mai jogunkban, az okirat hiánya nem alterálja a szerződés érvényét. Az iránt, hogy az okirati forma mint a telekkönyvi bejegyzés előfeltétele fentartassék, nem forog fenn észrevétel s legfeljebb arról lehet szó, hogy — a mai jog szigorításával — ne magánokirat, hanem közokirat (vagy legalább hitelesített magánokirat) kívántassák meg; nem hitelesített magánokirat alapján pedig legfeljebb előjegyzés engedtessék. Ennek az a nagy előnye volna, hogy a szabályozásnak ez a módja a minimumra reducálná annak a lehetőségét, hogy hamisított okiratok alapján történjenek esetleg telekkönyvi bejegyzések. III. Külföldi jog. Az okirati forma a kötelmi ügylet érvényességi kelléke: a code civil: 1,341 és 1,582 art. szerint, a codice civile: 1,314 § art. szerint, a szász polg. törvénykönyv 822 § szerint a zürichi törvénykönyv 1,385 és 532 §§-ai szerint. A közjegyzői forma a kötelmi ügylet érvényességi kelléke: a porosz Landrecht I. 10. c. 15. §, a bajor 1861. XI/10-iki közjegyzői törvény 14. §-a, a hesseni javaslat III. art. 56. 57. 58. és, a német polgári törvénykönyv 313. §-a értelmében, mely utóbbi szerint azonban az ennek a formának mellőzésével kötött szerződés egész tartalma szerint érvényessé válik, ha az «Auflassung> és a telekkönyvi bejegyzés megtörténik. Az okirati forma nem a kötelmi ügylet érvényességi kelléke, hanem csupán a tulajdonjog telekkönyvi bejegyzésének előfeltétele az osztrák jogban. Nyilt kérdések és feleletek. Fizetési meghagyás alapján elrendelt végrehajtás kérdéséhez. Egy concrét eset alkalmából vita tárgyát képezte, hogy fizetésimeghagyásalapján elrendel t végrehajtások, melyek 20 frton alóli ügyekre vonatkoznak: a jbirósági kiküldött avagy pedie a községi közegek által foganatositandók-e. Jólehet, hogy e részben az 1893 : XIX. t.-c. 15. §. intézkedik de mivel egyesek abban a nézetben vannak, hogy abban az esetben, ha a f. meghagyás folytán az ügy ellenmondás miatt tárgyalva és itéletileg befejezve lesz,az Ítélet alapján elrendelt végrehajtás feltétlenül — tehát tekintet nélkül az értékre a jbirósági kiküldött által foganatosítandó, elhatároztuk, hogy ezen kérdést ezen rovatban fel fogjuk vetni. Várjuk tehát a választ Többen. Irodalom. A házasságkötés és a vegyes házassági kötések érvényessége, különös tekintettel a polgári kötés érvényességére. Irta: dr. Kokas János győrmegyei áldozó pap; Győr, 1898. kiadja Győregyházmegye könyvnyomdája. E mű felöleli a régibb egyházi, polgári s az 1894. XXXI. t.-cikkely szentesítésével előállott legégetőbb részét. Tárgya a házasságkötés máig is eldöntetlen problémája az egyház bölcsőjétől a jelenkorig, azután a prot. vallásszolga nélkül kötött protestáns és vegyes házasságok érvényessége, végre pedig csupán csak a polgári hatóság előtt kötött protestáns és vegyes házasságoknak egyházi szempontból is előálló érvényessége. Kapható a szerzőnél. Ara 2 frt 50 kr. Die Verfassungsrechtliche Vervollkommnung Oesterreichs címmel br. Offermann Alfréd, — ki a politikai brochure terén már nem egészen kezdő, — könyvet irt, a mely középhelyet foglal el a röpirat és államtudományi szakmunka között. Nem akarjuk itt e könyvet mélyebb, részletes bírálat tárgyává tenni, kritikát csak annyit mondunk, hogy a szerző fölI fogása eléggé inconventionális és könyve már ezért is eléggé j érdekes. Offermann nagy és nem közönséges irányú anglomán, ismeri Anglia államjogát, sokat olvasott Gneisztból, de csak Gneisztból, — és sokat gondolkozott. Mindezt a sorok között és a lapok marginális glossáiban eléggé őszintén be is vallja, G n e i s z t az egyedüli forrás, Anglia az egyedüli példa, de — és ezt dicsérettel kell elmondanunk róla, sem a példát sem a forrást nem veszi ugy, a mint azok adva vannak,hanem földolgozza,individualisálja őket saját subjectivitásával. A mit Offermann az osztrák államjogi kérdésekről mond, a mit a nemzetiségi és osztályharcok ellen ajánl ellenszerül, az reánk elvégre is csak másodlagos érdekű. A mi Offermann könyvéből minket is és esetleg minket elsőbb sorban is érdekel, mint Ausztriát, az a közigazgatási reíormeszmék ama rendezetlen, de sok részletében értékes halmaza, a melyet Offermann mind a központi, mind a localis kormányzat reorganizálása tárgyában terjeszt az osztrák közönség elé. A közigazgatási reform kérdése nálunk kétségtelenül actuálisabb mint Ausztriában és kétségtelen az is, hogy alkotmányunk történeti volta, közjogi életünk és érzékünk régi eredetű fejlettsége az angol minta transtormált, hogy ugy mondjuk «continentalizált» alkalmazására jobb teret szolgáltat, mint osztrák szomszédunknak az abszolutizmusból az alkotmányos színezetű bürokráciába á tmenet nélkül átment államélete. Offermann nagy idealista, ellensége az érdek uralmának és épen ezért gyűlöli a parlamentarismust mai alakjában, amelyben párt-, azaz érdekuralmat vél megtestesülni. Nem szíveli a képviselőházak beléletét, a mely a személyes és pártérdek harcának, a stréberizmusnak, az effemer sikernek és a pünkösdi királyságoknak tere. De nem helyezkedik a conservatistikus álláspontra sem, nem hive a rendi jellegű felsőházaknak, a melyek szerinte, ma már nem felelnek meg a társadalom életprocessusából szervesen kifejlődött «r e n de k»-nek, hanem csupán bizonyos szervtelen színben és vagyonban gazdag osztálynak uralmát reprezentálják, szóval ők is csak érdeket képviselnek, még pedig az alsóházakban duló személyes és pártérdekkel ellentétben, még ridegebb osztályérdeket. Ellensége tehát a modern parlamenti rendszernek és ennek surrogálására a romantikus eszmék egész tárházát nyújtotta «Parlamentarismus contra Staat» cimü régibb röpiratában. ^ Itt, uj művében hű marad régi gyűlöletéhez és következetesen átviszi ez érzelmet a kormányzattan terén, a parlamenti ministerium intézményére. Surrogatumot erre ugyan nem talál a szerző, de talál módot arra, hogy a parlamentáris kormány hatalmi körét éppen a leglényegesebb kérdésekben megbénítsa egy a parlamenti élettől független államtanács létesítése által, a melynek hivatása volna az állandóbb kormányzati tényeknek 1. megvitatása, 2. elrendelése és 3. esetleg közvetetlen foganatosítására is. Az államtanács intézménye kétségtelenül incompatibilis a ministen felelősség általános, az egész államéletet felölelő jellegéve és epen ezért mi, a kiknek politikáját oly eminenter jellemzi a közjogi garanciákhoz való ragaszkodás, erre az intézményre