A Jog, 1899 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1899 / 18. szám - Egy érdekes igazolási kérdés

A JOG biztosítási ügyletnek a felperes nevében történt megkötésére II. r. alperest a felperes jogositotta. A m. kir. Curia (1898. dec. 20. 1,201. sz. a.) A pozsonyi kir. ítélőtábla Ítélete a perköltségre vonatkozó azzal a részben való változtatással, hogy a felperesnek megítélt föeskü letétele esetén az elsőrendű alperes és a II. r. alperes D. Náthánnak örökösei a felperesnek ezennel 90 frtban maghatározott perköltséget tartoznak megfizetni, ellenben a 11. r. alperes örökösei az 1. r. alperesnek perköltséget fizetni nem kötelesek, egyebekben helybenhagyatik stb. Indokok: Az első magyar jégkárbiztositó-társaság mint szövetkezet alapszabályainak 7. §-a szerint szövetkezeti tagnak az tekintendő, ki terményeit a szövetkezetnél jégkár ellen biztosítja és évi dij fejében legalább 10 Irtot fizet. A csődbejutott szövetkezet tömeggondnoka által készített, az előirt eljárás lefolytatása után 1891. szept. 22-én 9,786 sz. a. csődbiróságilag jóváhagyott és jogerőre emelkedett jáiulékkimutatás 201. és 202. tétele alatt előforduló E. Béla azon az alapon lett szövetkezeti tagnak minősítve, mert a tömeggondnok kezei között volt jégbiztositási bevallási ivek közül az 1853. és 1854. folyó számokkal jelzettek az E. Béla aláírást viselik, a vonatkozó biztosítási dij pedig az alapszabályok 7. §-ában meghatározott évi legkisebb dijnak összegét meghaladja. A felperes tagadta, hogy az 1853. és 1854. f. sz. bevallások eredeti példányait, a melyeket a tömeggondnok nem volt képes felmutatni, sajátkezüleg aláirta, vagy annak nevében leendő aláírására mást megbízott, avagy hogy a szövetkezethez jégkár-biztosítási ajánlatot vagy bevallás, tett és terményét biztosította volna; minthogy pedig a végből, hogy a 9,786/1891. sz. a. kelt végzésével jóváhagyott járulékkimutatás a felperes irányábanjoghatálylyal bir-e? annak eldöntése szükséges, vájjon felperes az alapszabályokban meghatározott módon a szövetkezet tagja volt-e vagy nem ? helyesen rendelkezett a másodbiróság, midőn e kérdést a bizonyításra kötelezett I. r. alperes által kínált és felperes részéről elfogadott főeskünek le vagy le nem tételétől tette függővé. Ha már most a főeskü letétele által bizonyítva lesz, hogy felperes az I. r. alperes szövetkezet alapszabályai értelmében szövetkezet tagnak nem tekinthető, akkor felperes keresete jogos alapon nyugszik, mert felperes szövetkezeti tag nem lévén s magát ilyennek nem tekinthetvén, a csődtörvény 258. illetve az alapszabályok értelmében hírlapi hirdetmény utján eszközölt megidézés reá nem vonatkozhatna s minthogy a csődbíróságnak 455/1889. sz. végzésével kitűzött és a csődbiztos által megtartott tárgyaláson a távol maradó szövetkezeti tagok képviseletére kirendelt gondnok, ki a felperesre vonatkozólag a járulék-kimutatás 202. f. száma alatt foglalt bevezetés ellen is felszólalt, felperes nevében megbízás nélkül járt el, mert felperes nem lévén a szövetkezet tagja, a gondnoknak a bíróságtól származott megbízása felperesre nem vonatkozhatván, ennek érdekeit tehát megbízás nélkül képviselvén, ez okból forog fenn az 1881 : LIX. t.-c. 39. §. k) pontjának esete, a másodbiróságnak ide vonatkozó rendelkezését tehát ez alapon kellett helybenhagyni. A perköltség tekintetében azonban részben meg kellett változtatni a másodbiróság Ítéletét s ha felperes a főeskü letétele folytán pernyertes lesz, a pervesztessé válandó alpereseket a per tárgyához kifejtett munkához és tett kiadáshoz viszonyítva 90 frtra felemelt perköltség fizetésére kötelezni kellett, I. r. alperest mint pervesztest a polg. prdts. 251. §. alapján, II. r. alperes örököseit pedig a másodbiróság által ide vonatkozólag felhozott indokainál fogva. Ellenben I. r. alperes részére a II. r. alperes örököseit perköltségben marasztalni nem lehetett, mert az 1881 évi LIX. t.-c. 50. ej. végbekezdésének rendelkezése csakis a megbízás nélkül eljárt perbeli képviselőre vonatkozik, II. r. alperes pedig nem járt el a felperes perbeli képviseletében. Bűnügyekben. Minthogy vádlott mint az egyház nagykorú tagja a rendetlenkedő gyermek megfeddésével önmagában büntetésre méltó cselekményt el nem követett és büntethetövé csak az által válhatott, ha nyilvános botrányt idézett volna elő, minthogy beigazoltatott, hogy az istenitisztelet vádlott viselkedése által meg nem zavartatott és nyilvános botrányról már azért sem lehetett szo, mert a cselekménynek csak egy tanuja volt, ez okokból vádlott felmentendő volt. A szatmárnémeti kir. törvényszék (1897. november 3-án 9,103. sz. a.) A vallás szabad gyakorlata elleni vétséggel vádolt K. Márton elleni bűnügyben a következőleg Ítélt: K. Márton vádlott a btkv. 191. §-a alá eső vallás és annak szabad gyakorlata elleni vétség vádja és következményei terhe alól felmentetik stb. Indokok: K. Márton vádlott ellen az a vád emeltetett, hogy ez 1895. évi szeptember hó 28-án az engesztelődés ünnepe alkalmával a tamásváraljai izraelita imaházban az ima tartama alatt a kezében volt imakönyvvel az akkor még csak 13 éves N. Herskót, N. Ferenc tamásváraljai lakos fiát egyszer fejen és egyszer a kezével arcul ütötte, mi által az imaházban közbotrányt okozott, tehát a btkv. 191. $-a alá eső vallás és annak szabad gyakorlata elleni vétséget követte el. K. Márton vádlott beismeri, hogy azért, mert az imahelyül ! szolgált helyiségben volt búzás zsákokról N. Herskó az ő fájós | lábára ugrott, az imakönyvvel ezt megfenyegette, azt azonban ) hogy azzal megütötte és hogy azt arcul csapta volna, határozottan tagadta. K. Márton vádlott e tagadásával szemben a végtárgyaláson kihallgatott S. Mózes és K. Mayer tanuk azt állítják ugyan, hogy | K. Márton vádlott a nevezett N. Herskót egyszer csakugyan arcul I ütötte, ezenkívül az előbbi tanú azt is állítja, hogy a vádlott elői zőleg az imakönyvvel N. Herskót fejen is ütötte volt; mindazon! által miután S. Mózes tanú a vádlottal bünperben áll s így ! vallomása bizonyítékul el nem fogadható és miután az ily módon egyedül álló K. Mayer tanú esküvel megerősített vallomása pedig | teljes bizonyítékot nem képez és mivel továbbá az a hely, hol a | vádbeli cselekmény állítólag elkövettetett, a tanuk vallomásából is I kitünőleg nem tekinthető kizárólag a vallás szertartására rendelt I helyiségnek, a mennyiben abban több zsák buza is lévén elhelyezve, az a háztulajdonos által magáncélra is használtatott és amennyiben az istenitisztelet nem állandóan és nem kizárólag ottan, hanem más házban is tartatott: ugyanazért K. Márton vádlott ellen a btkv. 191. §-a alá eső vallás és annak szabad gyakorlata elleni vétséget Képező tényálladékot beigazoltnak tekinteni illetve megállapítani nem lehetvén, őt azon vétségnek vádja és következi ményeinek terhe alól felmenteni kellett stb. A debreceni kir. Ítélőtábla (1898. január 26-án 4,976/B. sz. a.) Az elsőfokú bíróság ítélete megváltoztattatik, K. Márton vádlott a btkv. 191. §-ába ütköző vallás és ennek szabad gyakorlata elleni vétségben bűnösnek nyilvánittatik és ezért az id. §. alapján a 92. §. alkalmazásával az 1892 : XXVII. t.-c. 3. §-ában megjelölt célokra fizetendő s behajthatlanság esetén az 53. §. alapján három napi fogházra átváltoztatandó 30 frt fő- és egy napi fogházra átváltoztatandó (10) tiz forint mellékbüntetésre Ítéltetik stb. Indokok: N. Herskó sértettnek a vizsgálat folyamán tett előadása, továbbá S. Móric és K. Mayer tanuknak vallomása, valamint a sértett atyja és vádlott között létrejött egyesség által e helyütt bizonyítottnak találtatott az, hogy 1895. szeptember 28-án az E. Ignác házában, a mikor az istenitisztelet tartatott, vádlott sértettet arculütötts, minthogy pedig az istenitisztelet végzésére habár ideiglenesen s koronkénti használatra berendezett helyiség is a vallás gyakorlatára rendelt helyiségnek tekintendő s minthogy ily helyiségben való arconütés a nyilvános bot, rány elkövetését megállapítja, ekként vádlott cselekményében a ( btkv. 191. §-ába ütköző vallás és ennek szabad gyakorlata elleni vétség összes tényelemei felismerhetők, ugyanazért az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatni s vádlottat eme vétségben bűnösnek nyilvánítani kellett stb. Mérlegelésével azonban vádlott büntetlen előéletének s annak, hogy meg nem cáfolt előadása szerint lába fájt, ezt a fájós lábát bántalmazta sértett s cselekményét e miatt való felindultságában követte el, mint nyomatékos enyhítő körülményeknek, vádlott cselekményére a btkv. 191. §-a alapján kiszabandó fogházbüntetés legkisebb mértéke is súlyos lenne; ugyanazért a btkv. 92. §-a alkalmazásával főbüntetése fogház helyett a bűnössége fokával arányban álló pénzbüntetésben állapíttatott meg. A m. kir. Curia (1899. március hó 15-én 6,528. sz. a.) Minthogy a rendetlenkedő gyermek megfeddésével vádlott mint az egyház nagykorú tagja önmagában büntetésre méltó cselekményt el nem követett és ez büntethetövé csak az által válhatott, ha nyilvános botrányt idézett volna elő; minthogy az összes kihallgatott felek abban megegyeznek, hogy az istenitisztelet vádlott viselkedése által meg nem zavartatott s nyilvános botrányról már azért sem lehet szó, mert a cselekménynek csak egy tanuja volt: ez okból a kir. Ítélőtábla ítéletének megváltoztatásával az első bíróság felmentő ítélete hagyatik helyben. A btkv. 17. fejezetében felsorolt becsületsértési esetek halottak ellen elkövetve, a btkv. 273. §-ának rendelkezése szerint bűnvádi megtorlás alá esnek; ezen okból, de eltérő rendelkezés hiányában különben is nyilvánvaló, hogy a btkv. 141. §. 2-ik pontjában körülirt és a csupán tiszteletlenséggel is véghez vihető sértés miatt már amannál súlyosabb büntetést maga után vonó vétség, holtak ellen büntetlenül elkövethetönek nem tekinthető. A Marosvasárhelyi kir. törvényszék (1898. november lo-én 8,377 sz. a.) A királyi ház tagjának megsértése vétségével vádolt Sz. Juon vádlott elleni bűnügyben következőleg végzett. A mvásárhelyi kir. tvszék a Sz. Juon ellen a királyi ház tagjának megsértése miatt . ./898 bftő sz. a. beérkezett feljelentést a kir. ügyészség meghallgatása után elveti s a btkv. 273. §-ába ütköző becsületsértés vétség illetékes elbírálása végett az alsó járai kir. járásbírósághoz átteszi; mert a btkv. 141. §-a utolsó tétele szerint minősülő vétség miatti eljárás a királyi ház csak élőtagja ellen elkövetett sértés esetében tartozik kivételes birói illetőség alá, a jelen esetben pedig a már meghalt királyné Ő Felsége ellen követtetett el a sértés, miért is tekintettel, hogy ily esetre kivételes törvényintézkedés nem létezik, csak a btkv. 273. §-ába ütköző és járásbirósági hatáskörbe tartozó vétség forog fenn, melynek illetékes elbírálása végett az iratok átteendők voltak, stb. A marosvásárhelyi kir. ítélőtábla (1899. január 10-én íl. sz. a.) A kir. ítélőtábla az elsőbiróság végzését érdemben helybenhagyja, azonban az iratoknak az alsójárai kir. jbirósághoz való áttételét mellőzni rendeli.