A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 48. szám - A tanuk járandóságának kérdéséhez

A JOG 345 tetett és mivel a végrehajtás foganatosítása ellen semmiféle jogorvoslattal nem eltek, a bíróság jóváhagyó végzést hozott a mely szinten jogerőre emelkedett. Már most a végrehajtási törvény 123. §-a alapján azt kérelmeztem, hogy a birosag a lefoglalt póstatakaréktári könyvet végrehajtatóra ruházza at s kezeimhez utalja ki és a jogerős jóváhagyó végzésben bízva, nyugodtan vártam a kiutaló végzést. Ámde mi történt? a buóság kérésemet elutasította és a betéti könyvet végrehajtást szenvedettnek visszaadta, mert az 1885 IX t.-c. 24 §-a értelmében az 1,000 forintot meg nem haladó post Uakarektári betét nem foglalható le. Íme egy hosszas és költséges peres eljárás eredménye azon teher holló számba menő ritka esetben, midőn az ügyved fáradságos buzgalmának sikerül fele követelésére a végrehajtási eljárás során fedezetet találni. De vájjon helyes-e ezen birói határozat? Ha nem engedjük magunkat a törvény szavai által félrevezettetni, hanem vizsgáljuk és összehasonlítjuk az 1885. IX. t. c. többi szakaszait a végrehajtási törvénynyel : azt hiszem, tagadó választ kell e kérdésre adnunk. Alaki szempontból semmi esetre sem helyeselhető az, hogy a jóváhagyó végzést meghozó bíróság egy későbbi incidensből kifolyólag felülvizsgálja és megváltoztatja a saját jogerős végzését, mert a bíróság egy tollhibát kijavíthat ugyan, de önmagának fdebbviteli birája nem lehet. Különösen kifogásolandó azonban az, hogy a bíróság a korrekturát erre irányuló kérelem nélkül cselekedte, noha minden civilis per első alapelve az, hogy actor jogkereső nélkül nincs per, jogorvoslati kérelem nélkül pedig nincs jogorvoslat. Az anyagi jogszabály meglehetősen homályos. Az 1885. IX. t.-c. 24. >;-a ugyan teljes határozottsággal azt mondja, hogy «a postatakarékpénztárnál eszközölt betéteknek csak a kamatozó 1,000 frtot meghaladó része foglalható le» ; ámde a hozzáfűzött indokolás már kételyt támaszt. Az indokolásban ugyanis arra történik hivatkozás, hogy a többi takarékpénztárak betétei sem foglalhatók le, mivel a betevőnek a végrehajtást szenvedettel való azonossága nehezen bizonyítható. Ebből a hivatkozásból arra következtethetünk, hogy lényegileg az idézett szakasz sem akar túlterjeszkedni a végrehajtási törvény 80. §-a által megszabott korláton ; a különbség csak az, hogy a postakarékpénztári betét csak akkor foglalható le, ha a betéti könyv megtalálható, vagyis a betét nem, de a betéti könyv igen, addig a közönséges takaréktári betét a végrehajtási törv. 80. §-ának 3. bekezdésében foglalt korlátozások mellett a könyv nélkül is lefoglalható. Nézetemet szerint ez a helyes interpretatió. Támogatja nézetemet azon körülmény, hogy a póstatakaréktári betéti könyv átruházható és engedményezhető. Már pedig a takarékpénz tári betétre vezetett végrehajtás, ha azt a végrehajtási törvény 123. §-a szerint teljesen keresztülvisszük, nem egyéb, m;nt birói kényszerrel eszközölt átruházás, engedményezés. Végül még egy igen fontos momentumra akarok reámutatni, arra t. i., hogy a btkv. 386. §-a által nyújtott igen gyenge jogvédelmet is teljesen illuzoriussá teszi a fenti végzésben kifejezett elv, mert hisz az adósnak nem is kell vagyonát elrejtenie, ha elégséges azt a postatakarékba bevinnie. A tanuk járandóságának kérdéséhez. Irta: NAGY ISTVÁN técsói kir. jbirósági. albiró. Szántszándékosan és készakarva késtem ily soká a felelettel, melyre e lapok 21-ik számában felvetett kérdésemre dr. Dal mady Lajos nagykőrösi ügyvéd ur által a 32-ik számban adott felvilágosítás és magyarázat folytán, válaszolni kötelességemnek ismertem el. Vártam egyszerűen azon okból, mert a t. cikkíró urnák nem minden érzékenykedéstől ment cáfolata korántsem győzött meg arról, hogy tévedésben vagyok, sőt éppen dr. Vég hímre kir. törvényszéki biró urnák a fenti cim alatt e lapok 39. számában közzétett nyilatkozata a mig egyrészt megerősítette mindenben az általam felvetett kérdéshez csatolt indokok helytfoghatóságát és azok erejét, addig másrészt cáfolat volt dr. D a 1 m a d y Lajos ügyvéd urnák e tárgyban irt felszólalásában felhozott érvekre és gravamenekte. Sajnálom azonban, hogy a félve.ett kérdés nem részesült nagyobb figyelemben a jogászvilág körében s csodálkozásomat kell ki is fejeznem, hogy a materialis világnézlet dacára s különösen az adott esetben, mikor egy egész kart oly közelről érdeklő ügyben kértem ki nézetüket, csupán dr. Dalma dy Lajos ügyvéd ur vállalkozott a védelemre. Mert készséggel meg kell vallanom, hogy felszólalásának timbre-je s cikkén keresztül vonuló elegicus hang vonatkozó részében minden tekintetben ilyen benyomást tett reám is. Jóllehet nem ez volt a célom s tiltakozó i is az ellen, mintha engem a t. cikkíró ur által importált elmagyarázási szándék vezetett volna s távol volt tőlem még gondolatban is, hogy az eventualis anyagi érdekeket feszegessem talán, éppen a kötelező képviseletet gyakorló ügyvédi kar és annak tagjaival szemben. Világosságot akartam és föltétlen megbizonyosodást különösen e tárgyban megismételt és e lapok 29. számában közölt felszólalásom kapcsán egymás mellé állított ellentétes felsőbirósági határozat folytán annál is inkább, mert a joggyakorlat megállapodása s ebből kifolyólag a tanuk és szakértők érdembe hozott készkiadásainak biztosítása ez utóbbiak tekintetében nagyon is evidens érdek, ha más módon alkalmaztatnék is e kérdésben a summum ius a sokszor hangoztatott, de ritkán alkalmazott méltányosság gyakorlása közben. Ebből indultam ki első cikkem bevezető soraiban is. A felvetett kérdés megoldása a bizonyitó fél mikénti értelmezésén sarkal. S nagyon téved dr. Dalmady ügyvéd ur, mikor az ügyvéd és képviseltje között fennálló meghatalmazási viszonyból indulna ki, e chablont igyekszik ráhúzni a tanuk és szakértőknek a bizonyitó féllel szemben elfoglalt jogi állására. Dr. Végh Imre kir. törvényszéki biró ur felszólalásának vonatkozó része - melyet mindenekben magaménak is vallok nem kétlem meggyőzték ezen bemagyarázas helytelenségéről. De hiszen épen a bizonyitó félnek perjogi állása s ezen szerepnek az eljárás két különböző nemében való betöltése figyelemmel a kötelező képviseltetésre, semmi kételyt nem hagy fel azon megállapodott birói gyakorlat alapján, vájjon ki tartozik a felmerült készkiadásokat előlegezni, illetve megfizetni. Ahhoz kétség sem fér, a mint a budapesti kii. ítélőtábla 2. számú polgári határozatában már kimondta, hogy sommás eljárásban megállapított tanudíj előlegezésére az ügyvéd nem kötelezhető s az általam felvetett tárgyban e joggyakorlat megállapodást mint bázist elfogadva, a közölt s felmerült esetek kapcsán a rendes eljárásra vonatkozólag akartam megbizonyozodni meggyőződésem helyességéről avagy magam megcáfolva tudni. Másoldalról azonban a tanura hivatkozó s ebből kifolyólag az 1868. évi LIV t.-c. 208. és 1893. évi XVIII. t.-c. 83. §-ában megjelölt bizonyitó fél jogi állása a peresfelek között birhat e kérdés taglalásánál kiindulási pontul s egyáltalán nem vonatkozhatik a kötelező képviseltetés rendén a bizonyitó fél és képviselője : az ügyvéd közötti jogviszony és kötelezettség megállapítására. Készséggel elismerem, hogy a mint azt dr. Dalmady Lajos ügyvéd ur is mondja: a tanudíj erejéig mindig j ó az ügyvéd a bizonyitó fél helyett, de engedjen meg azért, ha e tárgyban irt felszólalásomban felhozott érveket mint ilyeneket és kizárólag ezeket fogadom el alapul továbbra is, mikor rendes eljárásban az ügyvéd, mint a bizonyitó fél képviselőjét hiszem kötelezendőnek a tanujárandóságnak előlegként leendő megfizetésére; mert ez jogi meggyőződésem. Belföld. A polgári törvénykönyv szerkesztése. A magyar általános polgári törvénykönyv szerkesztő-bizottsága e hó 18-án Erdély Sándor igazságügyminiszter elnöklésével ülést tartott, melyben a családi hitbizományok reformjának megvitatását folytatta. Lányi Bertalan miniszteri tanácsos, a hitbizományi jog előadója már a mult ülésen általánosságban jelezte a reform irányeszméit, a melyeknek mikénti valósítását minden egyes vonatkozásban concret megoldás és megvitatás tárgyává kell tenni. Ide tartozik mindenekelőtt a hitbizomány létesítése köréből az előadó által már a mult ülésben felvetett az a kérdés: szükséges-e, hogy a hitbizomány alapítását célzó magánrendelkezés hatálya az állami jóváhagyástól tétessék függővé, és ha igen, miben álljon ez a jóváhagyás ? A bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy a hitbizomány alapításához az állami jóváhagyás elengedhetetlen, s hogy ez a jóváhagyás — mint nem csupán jogi — hanem opportunitási tekintetek discretionárius mérlegelésének eredménye, a bíróságokra nem bizható. Arra nézve, vájjon az állami jóváhagyás joga a mai jogállapotnak megfelelően a végrehajtó hatalom körében hagyassék-e meg vagy a törvényhozásra bizassék, megoszlottak a vélemények, a mennyiben dr. Vavrik Béla és dr. Zsögöd Benő az előbbi, dr. Imi ing Konrád, dr. Schwarz Gusztáv, dr. Sipöcz László és dr. Th ír ring Lajos az utóbbi megoldás mellett nyilatkoztak. Az eddigi tárgyalások során ismételten kifejezést nyert az az álláspont, hogy a polgári törvénykönyv szerkesztő bizottsága a hitbizomány reformjának kérdését csupán ez intézménynek a mágánjog általános rendszerével való sokszoros összefüggésénél