A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 40. szám - A végrehajtási törvény 93. §-ához

A JOG 159 n^^L^^6 fenebbÍ ÖSSZeget tehát J0gosan felPerestö1 Nem volt jogosnak tekinthető alperesnek az a 65 írt viszonkovetelese sem, melyet a L. Hermán zuhrami cég részére küldött egy vaggon szalma szállítása körül felmerült kár cimén támasztott mert a mennyiben felperes alperes által e részben kínait foeskut el nem fogadván, valónak veendő is, hogy alperes ezt az egy vaggon szalmát felperes utásitása folytán küldte el és hogy akkor mar felperes a szegedi kézműves banknál a vételár kifizetését letiltotta, mindazonáltal, mert alperes maga is beismerte hogy annak az utasításnak meg nem felelt, a mennyiben az árut a kijelölt helyre nem továbbította, hanem a nélkül, hogy arról a felperest értesítette volna, az emiitett egy vaggon szalmát Bécsben eladta s így az eladást a felperes rovására nem eszközölhette alperes ebből származtatott kárát a felperestől jogosan nem követelheti. Végül a szállításhoz felhasznált kötősodronyért felszámított 140 frt viszonkövetelése sem volt megítélhető alperesnek, mert ő az árut a vasúti szerződés szerint vasúti kocsikba berakva adta el, kóvetkezéskép a berakás költsége, mely alatt a szalma lekötéséhez szükséges anyag értéke is értendő, alperest terheli. De nincs joga alperesnek a fennebbi költséget felperes terhére felszámítani azért sem, mert a szerződésben az iránt külön megállapodás nem foglaltatik; már pedig ennek hiányában, miként a budapesti árués értéktőzsdének, mint a melyiknek véleménye ebben a kérdésben a peres felek közös egyetértésével kikéretetett, 19,549/1897. sz. a. fekvő átiratából kitűnik, az az elfogadott kereskedelmi szokás, hogy a préselt szalmaanyag- kötöző-szalma külön nem számitható íel, hanem a kötöző anyag tiszta szalmasulynak vétetik és ezért fizettetik a vételár. Mindezeknél fogva felperest keresetével elutasítani, ellenben a viszonkeresetnek a fentebb részletezett két tétel tekintetében helyt adva, felperest ahhoz képest 68 frt 67 kr tőkében marasztalni kellett stb. A szegedi kir. ítélőtábla. ^1898. febr. 21. 306 sz. a.) Az elsőbíróság ítéletének felebbezett az a része, hogy felperes keresetével elutasittatott és a viszonkereset alapján 62 frt 07 kr tőke stb. megfizetésére köteleztetett, helybenhagyatik stb. Indokolás: Alperes eltérően az A. 4\. alatt mellékelt szerződésben foglalt megállapodástól, az eladott szalma szállítását 1893. évi november második fele helyett 1894. évi február 3-án kezdte meg. De felperes e miatt kifogással nem élt és a február s március havában küldött szalmaszállitmányt minden ellenmondás nélkül elfogadta, csakis 1894. évi március 14 és 17-én kelt L. és R. alatt mellékelt leveleiben követelte azt, hogy alperes a még nem szállított szalmamennyiséget 1894. évi április 3. napjáig küldje meg, mert a későbbi küldeményt nem fogja átvenni, Alperes erre 1894. évi március 20-án a 7 '. a. mellékelt táviratban és az S. a. mellékelt levélben arra kérte felperest, engedje meg, hogy az eladott szalma berakatását 1894. évi március 25-én kezdhesse meg, ezt azonban felperes a 87. a. mellékelt táviratában megtagadta azzal, hogy az árut csak ugy fogadja el, ha az áru berakatását alperes 1894. évi március 21-én teljesiti. Utóbb felperes végiratában foglalt beismerése szerint 1894. évi április 4-én a küldendő szalmáért járó fizetést is beszüntette azzal, hogy felperes beleegyezett abba, miszerint alperes a szállítást 1894. évi február havában kezdhesse meg. Alperes jogot nyert ahhoz, hogy az eladott áru szállítását ettől az időtől kezdve, a, 47-a. mellékelt H. Gyula vallomásával valódinak bizonyult szerződés értelmében időről időre, a mint ezt az időjárás és a viszonyok megengedik, teljesítse. Jogos volt tehát alperesnek az S. alatt mellékelt levélben az esős időjárásra való hivatkozással előterjesztett az a kérelme, hogy a szalma berakatására március 25-én s igy a teljesítés végett az ápril 3-át követő időre neki haladék engedtessék. Minthogy pedig felperes ezt megtagadta s már előzőleg kijelentette, hogy április 3-ika után az árut nem fogadja el és április 4-én a fizetést is beszüntette; minthogy abban az esetben, ha a vevő kijelenti, hogy az árut oly időben, midőn ezt még átvenni tartozik, nem fogadja el, az eladó többé az árut szállítani nem tartozik és szerződésszegőnek a vevő fél tekintendő; felperest, mint szerződésszegőt a ker. törv. 353. §-ában meghatározott kártérítési jog meg nem illeti, ezért felperest a 340 frt tényleges kár és a850frt elvont haszon iránt támasztott keresetével elutasítani kellett. Egyéb felebbezett része az elsőbiróság Ítéletének az abban felhozott vonatkozó indokok alapján és azért hagyatott helyben, mert felperes az 1 frt 10 kr. összeget az 1894. évi febr. 3-án szállított szalmával küldött ponyva súlya megtérítése fejében követeli, de azt a szállítólevelet, mely arról a küldeményről szól, be nem mutatta s igy alperes tagadása ellenében nem bizonyította, hogy a 10,450 kiló súlyban a ponyva súlya is benfoglaltatik; mert a 47. alatt mellékelt okiratban arról, hogy a rendes berakásért a szavatosságot Bécsig elvállalja, nincs szó; végre mert az alperes viszonválaszában foglalt azt az állítást, hogy a ponyvák megérkezése után a szalma elküldését erőhatalom gátolta, felperes végiratában nem tagadta. A m kir. Curia (1898. aug. 31. 433. sz. a.) mindkét alsobiróság Ítéletének részben való megváltoztatásával alperes köteles felperesnek 15 nap alatt, végrehajtás terhe mellett 28 frt 39 krt megfizetni s felperes keresetével csak az ezt meghaladó összeg erejéig utasitattik el stb. Indokok: A másodbiróság ítélete, a mennyiben a felperes az alperesnek szerződésszegése alapján 340 frt és 850 frt erejéig érvényesitett kártérítés iránti igényével elutasittatott, a vonatkozó indokok felül még azért is hagyatott helyben, mert a felperes azon az alapon, hogy az alperes nem felelt meg az L. és R. alatt hozzá intézett levelekben kifejezett annak a kívánságának, hogy a szerződés szerint még hátralevő összes szalmamennyiséget 1894. april 3-ig az ő részére a vasúton adja fel, már azért sem lehet jogosítva az alperesnek szerződésszegése okából, teljesítés helyett az alperestől kártérítést a nem kellő teljesítés miatt követelni, mert a keresete alapjául szolgáló B. alatti, eredetben D. alatt bemellékelt könyvkivonata szerint a felperes cég 1894. apr. 3-ika után és jelesül april l£-én és 20-án 2 vaggon szalmának szállítását az alperestől elfogadta. A felperes és az alperes között a teljesített részszállítás alapján fenálló elszámolási viszonyból kifolyólag egymás irányában érvényesitett követelésekre nézve a másodbiróságnak a felperes által felebbezett Ítélete, a mennyiben a felperes keresetével a B. a. február 3. tétel a. sulykülönbség cimén érvényesitett 1 frt 10 kr. erejéig elutasittatott, valamint a mennyiben az alperes viszonkeresetének vételárhátralék fejében 58 frt 54 kr. és a ponyvák fuvardija fejében 11 frt 93 kr. erejéig hely adatván, ezek az összegek az alperes javára számításba helyeztettek, az ide vonatkozó indokokból hagyatott helyben. Ellenben meg kellett változtatni mindkét alsó bíróságnak ítéletét a felperes részéről az E. K. alatt bemellékelt szállítólevelek alapján az alperes által szállított szalmának helytelen berakása miatt eszközölt átrakás folytán felmerült költsége és kára fejében érvényesitett 91 frt 06 kr követelésre nézve és ezt az összeget a felperes javára meg kellett Ítélni, mert ugy az alperes által kiállított A. a, mint a felperes jogelődje által kiállított 47. a. kötlevelek tartalma szerint az alperest terhelte a feladó állomásra a szalmának berakása a vasúti kocsikba. A felperes pedig az E. K. a. fuvarlevelekkel kimutatta, hogy az azokkal szállított szalmát a Bécs előtti átvevő állomásokon a szabálytalan berakodás miatt át kellett rakni. E szerint nyilvánvaló, hogy az átrakás az alperesnek a berakásnál követett szabálytalan eljárása miatt következvén be, annak a felperes által viselt költségeit és a szalmában szenvedett kárát, a mi az E. K. alattiak szerint 91 frt 06 krt meghalad, az alperes a felperesnek megtériteni köteles. Az alperesnek az a védekezése, hogy a fuvarlevelekre vezetett megjegyzés szerint a berakás a vasúti kocsikba szabályszerűen történt, figyelembe nem jöhet, mert ez a megjegyzés a fuvarleveleken magától a feladó alperestől ered. Ezek szerint számításba jön az alperes javára vételárhátralék fejében 58 frt 54 kr. és a ponyvák fuvardija fejében 11 frt 93 kr., összesen 70 frt 47 kr., a felperes javára pedig az elsőbiróság által már jogerősen megítélt 7 frt 80 kron felül az ezúttal megítélt 91 frt 06 kr., összesen tehát 98 frt 86 kr., minélfogva az alperes volt a felperes részére a terhére fenálló 28 frt 39 kr. különbözetben marasztalandó stb. A nyereményjutalékra jogosult segéd (commis interessé) nem tekinthető betéti társasági kültagnak, és ennélfogva perenkivüli eljárással nem követelheti a mérleg közlését és az üzleti könyvek felmutatását. A győri kir. itélő tábla végzett: A kir. tábla az elsőbiróság végzését megváltoztatja és a folyamodókat kérelmükkel elutasítja. Indokok: A kereskedelmi törvény 135. §-a kifejezetten csak a betéti társaságnak kültagjára vonatkozik, e törvényhely alapján tehát csak a kültag követelheti a mérlegnek és egyéb adatoknak közlését, úgyszintén a társasági könyveknek és iratoknak felmutatását. E törvényszakasz a kérvényezőkre, akik K. Adolf s társa cégnek nem kültagjai, hanem az 1892/93. üzleti évre vonatkozó tiszta nyereség 30%-ára nézve annak hitelezői, annál kevésbbé alkalmazható, mert a kereskedelmi törvény 34. és következő §-ai a hitelezőnek is megadják a módot arra, hogy a per folyamában az ellenfél könyveit bizonyítékul felhasználhassa. (1898 március 16. 164. sz. a.) A m. kir. Curia végzett: Mindkét alsóbiróság végzése a megtartott tárgyalással együtt megsemmisíttetik, kérvényezőknek az 1897. évi 3,660. sz. a. kérvény visszaadatni rendeltetik. Indokok: A 3,660/97. sz. kérvény tartalmából nyilvánvaló, hogy kérvényezők a K. Adolf s társa cégnek nem kültagjai s ennélfogva a kérvény alapján a kereskedelmi törvény 135. §. 2. bekezdése szerint a betéti társaságok kültagjait a mérleg közlése és a könyvek felmutatására nézve megillető jog gyakorlásának megengedése kérdésében perenkivüli eljárásnak egyáltalában nem volt helye, hanem a kérvény már az elsőbiróság által tárgyalás kitűzése nélkül hivatalból volt volna visszautasítandó. Az eljáró bíróság tehát szabálytalanul járt el akkor, amidőn e kérvény alapján tárgyalást tűzött ki, miért is az egész eljárást a hozott határozatokkal együtt megsemmisíteni s a 3,660/97. sz. kérvényt kérvényezőknek visszaadatni kellett. (1898. május 24-én 425 sz. a.) Bűnügyekben. A btkv. 185. §-a alapján büntetendő az, a ki a választónak utazási, élelmezési költség cimén nagyobb összeget ad, mint a mennyi valóban utazásra és élelmezésre fordíttatott vagy forditandó.