A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 37. szám - Szolgalomszerüség a sommás visszahelyezésnél - A kir. járásbíróságok

256 A JOG fegyelmi bíróság alatt álljon, a mennyiben pedig hatósági közeg — tiszti orvos amúgy is a tisztviselőkre szóló fegyelmi szabályoknak ; a hivatásában elkövetett tiltott cselekményekre nézve pedig a büntető törvényeknek van alávetve. De orvosi kamarák létesitése - - ez alatt fegyelmi bírósági hatáskörrel fölruházott közeget kell érteni itt is - - gyakorlatilag teljesen keresztül sem vihető, mert a magánorvosok praxisa kellőleg ellen sem őrizhető és mert a leghathatósabb büntetést, az orvosi diploma elvesztését, az ily fegyelmi bíróság ki sem mondhatná, vagy ha ki is mondaná, azért azt, ha valaki élet­veszélyben van és ily felfüggesztett orvos mégis gyógyítja és megmenti, megakadályozni még sem lehet, sőt nem is sza­bad. Szóval, az orvos teendője egészen más, mint az ügyvédé. S azután, ki viselje a ka narai vádló szerepét ? Egy orvos, a ki nem ért a joghoz, mikor az eljárásnak kétségtelenül itt is törvénykezési formák között kell mozognia. S az orvosi kamarai elsőbiróságnak melyik biróság legyen a felebbezési fóruma ? Meggyőződésem mellett szól mindenesetre az a körül­mény, hogy a művelt világ legtöbb országában tényleg nincsen is orvosi kamara, a hol pedig mégis van. mint például Ausztriában, az egy pictus masculus, annak a hatásköre arra szorítkozik, hogy a «titkos betegségeket)) hirdető orvosok szemérmetlenségeit némileg zabolázza, a nélkül, hogy azt kiirtani képes lenne. Végezetül még azt jegyzem meg. hogy természetesen csak nézeteimet mondtam el e sorokban, hogy azokat legtávolabb ról sem tartom csalhatatlanoknak. Az érdeklődő szakközönsé­gen áll a cikkíró ur cikke és észrevételeim egybevetésével megállapodott véleményt alkotni magának. Szolgalomszerüség a sommás visszahelye­zésnél. Irta: HUBERT OTTÓ leír. albiró Huszton. A visszahelyezési pereknél mindig valamely tényleges állapot önhatalmú megváltoztatásáról s annak bírói segéiylyel való helyreállításáról van szó, tehát b'zonyos előző állapot és birtoklás fennállása és bizonyítása szükséges. A mennyiben pedig nem csak testi dolgok, hanem jogok is birtokolhatok, termé­szetes, hogy a jogok birtokába, illetőleg gyakorlatába való visszahelyezésnek is helye van, ha az megháborittatik. Sommás visszahelyezési perrel orvosolható tehát a/ a sérelem is, ha a jogosult a más dolgában való jogának gyá­korlatában akadályoztatik meg s hogy közelebbről kifejezzem, a szolgalmi jog gyakorlására jogosult joga gyakorlatában való akadályoztatása esetén visszahelyezést kérhet. Vegyünk ennek kapcsán egy mindennapi esetet F. (fel­peres) több éven át. de az elbirtoklási időn belül használ egy utat minden akadályoztatás nélkül, a midőn A. (alperes), ki a szolgáló teleknek tkvi. tulajdonosa, - hivatkozva arra, hogy F. úthasználati joga a tkvbe bekebelezve nem lett, az utat elzárja és F—t a további használatban megakadályozza. Ervényesithet-e sikerrel F. A. ellen visszahelyezési kere­setet, bár úthasználati joga telekkönyvileg biztosítva nincs s azt el sem birtokolta? Érvényesíthet, mert hiszen a visszahelyezéshez szükséges kellék az előző tényleges állapot s annak megháboritása fenn forog, — de ezen kívül feltétlenül szükséges még az is, hogy úthasználata szolgalmi jog jellegével birjon. mert elleneset­ben az előző állapot visszaállításának helye nincs. De mily esetben, vagy esetekben tekintendő a más tulaj­donát képez5 ingatlanon való használat szolgalomszerünek ? Ha F.nek az úthasználatra vonatkozó szolgalmi joga tkvi bekebelezést nyert, vagy pedig azt a törvényben előirt idő alatt elbirtokolta, ugy itt már nem a szolgalomszerüség, vagyis a szolgalomjog jellege, hanem maga a teljesen meg­szerzett szolgalmi jog áll előttünk s ebben az esetben F. nem csak visszahelyezési keresettel, hanem a szolgalomjog elisme­résére irányuló keresettel (actio confessoria) is felléphet és bizonyára ezzel is fog fellépni, mert ez részére több jogot biztosit, a mennyiben e keresettel a jogkérdések vitatása telje­sen ki van zárva. A kir. Curiának a példaként felhozott esetre vonatkozólag több döntvénye van ugyan, a melyek mindenike föltétlen kelléknek nyilvánítja az ily visszahelyezési pereknél a hasz­nálat szolgalomszerüségét, de magát a szolgalomszerüség fogal­mát, annak mibenlétét s mikénti nyilvánulását tüzetesebben meg nem határozzák. E tekintetben tehát az esetek és viszo- j nyok különféleségéhez képest a birói cognitionak tág tere j nyilik. ' Hogy mi állapítja tehát meg a szolgalomszerüség jellegét. — a huzamosabb időig történt zavartalan használat-e, vagy a használónak a tulajdonossal szemben oly nemű akaratnyilvá­nítása, a mely arra enged következtetést, hogy a használó az idegen dologban való jogot elbirtokolja: az igy még mindig nyílt kérdést képez s ebben az irányban bizonyára a várva várt polgári törvénykönyvünk fog definitív intézkedést tartal­mazni, a melyre a kir. táblák decentralizációja majd pedig a S. E. T. életbeléptetése óta alaposan megrendült jogegységünk miatt már égető szükség van. A kir. járásbíróságok.*) Irta: dr. SCHICK FERENC SÁNDOR törvszéki albiró Kalocsán E lapok 17. számában megjelent válaszomban alapos és jól kiérdemelt leckében részesítettem Szalay Miklós albiró urat a «Jog» 15. számában megjelent személyeskedő cikke miatt. Ezen válaszommal, melyet minden elfogulatlan ember csak helye­selni tudott — befejezettnek véltem a polémiának ezen, szaksze­rűnek épenséggel nem nevezhető részét. Azonban nagyon téved­tem. Szalay Miklós albiró ur most idézett válaszom elolvasása után a délutáni siestákat nem számítva — 90-szer azaz kilenc­venszer aludt, és végre a 91-dik napon arra ébredt fel, hogy válaszomat mégsem hagyhatja szó nélkül,azért fogta magát, illetve a lúdtollat, belemártotta tentájába, azaz mélyen felkavart epéjébe és papírra vetett egy <cikket», mely hivatva lesz neki a rég nél­külözött «babért» meghozni. Ezen «cikk* elolvasása után — őszintén bevallva — haboz­tam, hogy mitévő legyek: reagáljak-e arra,avagy hagyjam válasz nélkül. Szemelőtt tartva a lovagiasság szabályait, melyek szerint 24 orán belül kell elégtételt kérni vagy venni, felmentve éreztem magam az alól, hogy Szalay Mihály kir. aljárásbiró urnák kihí­vását elfogadjam; tekintve azonban azt, hogy cikkiró ur a régi gárdához tartozik, a régiek pedig azt tartották hogy: «nonum pre­matur in annum*, kötelességemnek tartottam a kivánt elégtételt megadni. Mielőtt azonban válaszom érdemére áttérnék, az igazság kedvéért constatálnom kell, hogy Szalay Miklós úrban nagy költő veszett el, hogy tehát ő voltaképen pályatévesztett ember. Nagy a hajlama és tehetsége Szalay Miklós urnák különösen a lyricus költészet iránt és biztosíthatom őt hogy ha 1871-ben nem a birói, hanem a költői pályára lépett volna, bizonyára több «vagyont és babért* szerzett volna. Mert ami babért a birói pályán szerzett, azt, nézetem szerint, főleg költői tehetségének köszönheti. Olvassuk el akár «a kir járásbíróságok* akár pedig a «veszélyes rések az igazságszolgáltatásban* (a J o g 8. számában) cim alatt megjelent cikkeit, azok mind egy igazi költői lélek-kedélynek megnyilatkozásai. Mert képzelhetők költőiebb és lendületesebb fordulatok, mint ezek: «Városok keletkeztek, a régiek ujjá építtetnek, a távolság már csak képzeletben tűnik fel nagynak, valóságban azonban nem létezik, minden uj életre kelt, de az államtisztviselők hely­zetében nem történt több, mint a mennyit a megélhetés elodáz­hatatlanul megkövetelt*. (Jog 30 sz.) • Törvény hiánya, hiányos és nem világos törvények és a törvények végrehajtóinak fogyatkozásai, mindmegannyi rések az igazságszolgáltatásban, melyeken a jogtalanság, bün utat tör magának, hogy törvényen, igazságon győzedelmeskedhessék!» «A jó törvények az állam erős várai, az államhivatalnokok ezen várak őrségei, építsünk tehát minél több várakat, szaporít­suk meg ezek őrségét . . . stb stb.» A költök minden nemzet életében úgyszólván privilegizált állást fogfaltak el és az önmagát megbecsülő nemzetnek háláda­tos fiai mindig bizonyos kegyelettel viselkedtek babérkoszoruzta költőik iránt. Szerény magam is ezen cultusban nőttem fel: jókor kezdtem a költőket szeretni, tisztelni, nagyrabecsülni és imádni és halhatatlan müveikért lelkesülni. Hasonló érzelmeket ébresztettek fel bennem S z a 1 a y Miklós ur idézett cikkei és nem habozok egy pillanatig sem, hogy ezen érzelmeimnek e helyütt ünnepélyesen kifejezést adjak. Amit azonban most Szalay Miklós, a költőről állítottam és elismertem, azt sajna nem szavazhatom meg Szalay Miklós jogi irónak. Meg tüdőm bocsátani a költőnek azt, ha gazdag képzelete öt a csillagok országába elragadja, hogy elvesztvén maga alatt a talajt, Mohamed koporsójának módjára ég és föld között lebeg; - de meg nem bocsáthatom a jogi szaklap hasábjain cikkező jogásznak, ha költő módjára szabad szárnyra ereszti képzeletét, képtelenségekkel áll elő és a való dolgokat elferdíti. Meg tudom érteni azt, ha a költő, a múzsáktól megárnyékolva, szent ihlettsé­gében egy nemzet tanítójaként lép fel; de határozottan elitélem azt, ha az egri kir. albiró ur .fiatalabb kartársai* tanítójaként lép fel. 3 Igen végzetes tévedése az albiró urnák az, hogy valakinek 27 évig kell az albirói székben ülnie, hogy alkalma lett légyen azokról a körülményekről tudomást szerezni, melyek indító okul j szogálnak az általa javasolt il. Jog 6. sz.) intézkedésekre. Lássa ( cikkíró ur, az ön cikke engem dacára 27 éves gyakorlatának, * Ezzel a vitát befejezettnek nyilvánítjuk. A szerkesztőség.

Next

/
Thumbnails
Contents