A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 24. szám - A jogos védelem és a végszükség joga. Adalék a magyar btkv. 79. és 80-ik §-ához

188 Lehrevon der Nothwehr» 4. l.)ezen szükséget magának a végszükségnek véve, azon tételt állították fel, hogy a jogos védelem a végszükségnek alfaja s ennélfogva a jogtalan támadás ellen védekező szintén végszükségben van. a mennyiben saját javai megoltalrnazása végett kénytelen (szükségből) a tá n aló javait sérteni. Ámde eléggé megkülönbözteti már azon körülmény is, hogy a végszükségben cselekvő nem a támadónak jogi javait sérti s nyilvánvaló, hogy a jogos védelemben cselekvő nem forog a végszükség állapotában, hanem csakis a jelzett szükségben van. A jogos védelemnek és a végszükségnek fogalmi elválasztásánál nem maradhat felemlités nélkül az. hogy a jogos védelemnél positiv cselekménynek, a támadó tevékenységének kell fenforogni, mig a végszükség e nélkül is előállhat. A jogos védelem csakis jogtalan támadásra keletkezhetik, mig a végszükség számos módon létesülhet; előidézhetik ezt természeti események, állatok, beszámításra nem képes emberek stb. Hogy a jogtalan támadás is felidézheti a végszükséget, kétségtelen. Az ily támadó ellen a megtámadott mindig jogos védelmet gyakorol ugyan, de éppen a támadás juttathatja őt más embertársával szemben a végszükség helyzetébe. Például a következő ismeretes esetben : Valamely sik területen A. puskát szegez B-re, a ki csak ugy segíthet magán, hogy a mellette álló C-t gyorsan maga elé rántja ; a neki szánt golyó ennek következtében C. testébe fúródik. Itt B. végszükségben cselekedett C-vel szemben s ezen állapotot A-nak jogtalan támadása idézte fel. Ezen eset azt is bizonyítja, hogy a végszükség fogalmán mit sem változtat azon körülmény, hogy a fenyegető veszélyt, melyet a szorongatott egyén idegen jogi javak megsértésével igyekszik magától elhárítani, természeti erő idézte-e fel vagy beszámításra képes embernek jogilag gonosz akarata. Nem tehető ennélfogva különbség azon eset közt. melyben a veszélylyel természeti erő fenyeget és kényszerit L üntető törvény által tiltott cselekmény véghezvitelére, és azon eset között, melyben beszámításra képes ember, hasonló veszélylyel való fenyegetéssel hasonló cselekmény elkövetésére erőltet (vis compulsiva). A hol a vis compulsiva valódi, ott valódi végszükség forog fenn. A magyar büntetőtörvénykönyv a végszükség jogát : 1. az élet megmentésére szorítja; 2. megköveteli, hogy az életveszély véletlenül, a veszélybe jutottnak önhibáján kívül álljon elő ; 3. az életveszélynek közvetlennek kell lenni; és végül : 4. olyannak kell lenni az életveszélynek mely más módon el nem hárítható. Végszükség állapota és a jogos védelem tehát sok tekintetben hasonlitván egymáshoz, a kettő közötti párhuzam felállítása mindenesetre célszerű. Megegyeznek ugyanis egymással a jogos védelem és végszükség állapota abban : a) hogy mindkettőnél veszélybe jutnak az ember jogai; b) hogy a veszély elhárítása céljából mindkét esetben meg van engedve mások ellen jogsértő cselekményeket elkövetni ; c) hogy mindkét esetben nemcsak a veszélyben lévő, hanem ennek érdekében mások is felléphetnek. Ellenben különbözik a két eset egymástól abban : x) hogy a jogos védelemnél a veszély alapja mások jogtalan támadása, a végszükségnél pedig a véletlen; (3) hogy ennélfogva a jogos védelemnél a jog a jogtalanság ellen, a végszükségnél a jog a jog ellen küzd. f) hogy a jogos védelemnél az emberek személyi és vagyoni jogai, a végszükségnél pedig csakis az élethezi jog képezik a megmentés tárgyát; és végül: o) hogy a jogos védelemnél mindenki, ellenben a végszükség állapotánál csak a hozzátartozók segíthetik a veszélyben levőt. (Lásd Illés 225. I.) Nem mondtunk egész munkálatunkban semmi ujat; a törvényben foglalt igazságokkal foglalkoztunk, oly célból : hogy ezen érdekes kérdésekben szerény mécsesünkkel a világosságot terjeszszük. A végrehajtási törvény 72, §-ához Irta : dr. SEBESTYÉN MIKLÓS ügyvéd Maros Vásárhelyen. A törvény egyszerű megtekintése után ezen szakasza a végrehajtási törvénynek oly tiszta, hogy ahhoz kommentár sem szükséges. De ha ezen szakaszt a végrehajtási törvény 89. §-ának utolsó bekezdésével összevetjük, egy pillanatra kénytelenek vagyunk fenakadni azon, hogy miként egyeztessük össze ezen két intézkedését a törvénynek, melyek egymásnak ellentmondani látszanak. A törvény 72. §-a szerint ugyanis : «a bérbe- és haszonbérbeadót félévi bér, illetve egy évi has/onbéri összeg erejéig törvényes zálogjog illeti a bérhelyiségben lévő ingóságokra, illetve a haszonbérleti jószágon lévő terményekre» stb. «és pedig tekintet nélkül arra, hogy a z o k a b é r 1 ő vagy haszonbérlő tulajdonát képezik-e ?» Ezen intézkedéséből a törvénynek következik az, hogy azon ingóságokra nézve, melyekre a törvény ekként törvényes zálogjogot biztosit a bérbe és illetve a haszonbérbeadónak, igénykeresetnek egyáltalán nincs helye. Csakhogy a már hivatkozott 89. §. utolsó bekezdése ennek ellentmondani látszik. Nézetem szerint igenis csak látszik, mert itt —bár a törvény szavai félreértésre nagyon is alkalmasak, — valóságos ellentmondás nincs. A 89. §. utolsó bekezdése szerint ugyanis «a menyiben a bérbe- vagy haszonbérbeadó bérleti követelésének behajtására olyan ingóságok foglaltattak le. melyekre a végrehajtatónak a 72. §. szerint törvényes zálogjoga van, ezekre nézve igénybejelentési felhívásnak és halasztó hatállyal bíró igénykeresetnek helye nincs » Ebből, hogy a törvény kiemeli, hogy ahaléfsztó hatályú igénykeresetnek nincs helye» a contrario csak az következhetik, hogy ezen ingóságokra halasztó hatállyal nem bíró igénykeresetnek igenis helye van. Csakhogy ezen consequentia nyilván ellentétben áil a 72. §. egész tartalmával ugy, mint annak szellemével. Mert ezen §-ból kitünőleg a törvény intenciója itt nem egyéb, mint hogy a bérbe-és haszonbérbeadónak, mint ilyennek követelését a bérlet és haszonbérlet tárgyán lévő ingóságokból biztosítsa, abból indulván ki, hogy bárkiék is legyenek azon tárgyak, mivel azok tulajdonosa ingóságai részére a bérhelyiségben talált elhelyezést, a bérkövetelést feltétlenül megfizetni köteles, illetve, hogy ezen kötelezettsége megerősítésére szolgálnak az ott elhelyezett ingóságai s igy azokra nézve a tulajdon kérdésétől f e 11 é 11 e n ü 1, enged zálogjogot a törvény a bérbeés haszonbérbeadónak. Miként egyeztethető össze tehát ezen két §-a a törvénynek ? Nézetem szerint a következőleg: a végrehajtási törvény hivatkozott 72. §-ának utolsó bekezdése a következő'' intézkedéssel végződik. «Azon tárgyakra azonban, melyek a bérlő vagy a haszonbérlő birtokába törvény által tiltott módon jutottak, a törvényes zálogjog ki nem terjed. A 72. §. ezen intézkedésére vonatkozhatik csupán a 89. §-nak helytelenül szövegezett utolsó bekezdése. Azért mondom helytelenül szövegezett, mert ezen bekezdés nézetem szerint helytelenül mondja «azon ingóságokra melyekre a bérlőnek a 72. §.értelmében törvényes zálogjoga van», mert a most hivatkozott intézkedése szerint a 72. §-nak épen nincs törvényes zálogjoga, s ezen a végrehajtató törvényes zálogjoga alá nem eső tárgyakra vonatkozhatik csupán a 89. §. utolsó bekezdése, mely szerint ezen tárgyakra nincs helye halasztó hatályú igénykeresetnek. E szerint ezen 89. §. utolsó bekezdésének értelmezése csak a következő lehet : A mennyiben a bérbe, vagy haszonbérbeadó bérleti vagy haszonbérleti követelésének behajtására oly ingóságok foglaltat tak le. melyekre végrehajtatót a 72. §. értelmében illető t ö r vényes zálogjog ezen §. értelmében ki nem terj e d, ezekre nézve igénybejelentési felhívásnak és halasztó hatállyal biró igénykeresetnek helye nincs. Hogy pedig a törvény ezen értelmezése helyes, hogy törvényes zálogjog fenforgása esetén igénykeresetnek egyáltalán nincs helye, ezt megerősíti a végrehajtási törvény 115. § a, melynek 2. bekezdése szerint ((kereskedelmi kézi zálogra vezetett árverés esetén se az igények bejelentésére felhívásnak, se elsőség iránti eljárásnak nincs helye». Ha tehát a szerződési zálogjognál a törvény kizárja az igénykeresetet, nyilvánvaló, hogy a törvényes zálogjognál is csak ezen intenció vezette a törvényhozót, s a halasztó hatállyal nem biró igénykereset lehetőségére csupán a törvényes zálogjog alá nem eső tárgyaknál gondolt.