A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 23. szám - Közszerzemény 5. [r.]

178 A JOG jelenteit ki a legfőbb Ítélőszék, mint a mennyire szükség lett volna a döntvény rendelkező részének indokolása végett nemcsak, de sőt maga a rendelkező rész is oly merevséget állapit meg, mely a gyakorlati életnek a felállított alakban nem válik előnyére. Ahhoz nem férhet ugyan kétség,hogy a m. kir. curia elvi kijelentéseket a törvénynél fogva (1881. LlX.t.-c. 4. §.1890. XXV. 13. §.) jogosított tenni; ezen kijelentések azonban soha sem terjedhetnek odáig, hogy a magánjogi viszonyokat ok nélkül és törvényi dispositió hatályával érintse, már pedig az idézett 41. számú polgárjogi döntvény már e tért éri el. Miként már kifejtettem, a közszerzemény fogalmának alapja kettős : az egyik a törvényes házasság, a másik pedig a tényleges állandó életközösség. Ezen két alapfeltétel nem egymástól elkülönítve, hanem csak együttesen alkotja a közszerzemény lényegét; miből kifolyólag, ha közülük akár az egyik, akár a másik fenn nem forog : a közszerzemény lényege meg van sértve és előáll a felek joga a vagyonközösséget is megszüntetni, épp ugy. miként köztük az életközösség megszűnt. A döntvényben foglalt azon kijelentés tehát, hogy a házasság tartama alatt nincs helye a közszerzemény sem megosztásának, sem biztositásának: a közszerzemény lényegét hagyja figyelmen kivül. Ugyanis: Tény az, hogy ha a házasfelek egymástól tényleg elkülönítve élnek, közszerzeményről köztük nem lehet szó azon vagyonra nézve, mely bármelyikük által azon időponttól kezdve szereztetett, a midőn az életközösséget megszüntették. x) A házassági kötelék utóbb megszűnvén, a különélés ideje alatt szerzett vagyon nem kerül megosztás alá, mert az nem képez közszerzeményt; ebből kifolyólag a döntvényben többet mondott ki a curia, mint amennyit a közszerzemény lényegéből kiinduló helyes joggyakorlatunk foganatba vesz; mert a curiai döntvény szerint éppen az ellenkezőnek, vagyis annak kellene megtörténnie, hogy a különélés ideje alatt is bármelyik házasfél által szerzett vagyon, szintén mint közszerzemény közös megosztás alá kerüljön, azon indokból, mert a curiai döntvény a házassági kötelék jogi fenforgását veszi egyedül irányadóul, nem pedig a tényleges együttélést is ; már pedig a különééls alatt is tart a házassági kötelék érvénye, szóval: a házasság jogilag fennáll. Micsoda jogi indok volna felhozható a mellett, hogy tiltsuk el a házasfelek egyikét joga érvényesítésétől akkor, midőn köztük az életközösség megszűnt és a másik házasfél a közszerzeményi vagyont egyedül élvezi ?! Micsoda jogi ratio lehet abban, hogy ily esetben is kössük meg a talán nem is a saját hibájából birtokon kivül álló és a házassági életközösség megszüntetésében nem hibás házasfelet, hogy tűrje a jogtalan állapotot, tétlenül nézze, miként élvezi a hibás házasfél a közszerzeményt, sőt miként pusztítja és el is idegeníti stb., és nemcsak megosztást, de még biztosítást sem szabad kérnie ?! Ily jogtalan állapotot erőszakosan fentartani nem szabad, hanem ellenkezőleg annak orvoslását kell elősegíteni éppen az által, hogy ha a közszerzemény megosztását a házasság tartama alatt nem is engedjük meg. de a házassági együttélés tényleges megszűnése folytán korlátlanul megengedjük annak biztosítását még akkor is, ha a merevebb felfogást osztjuk ; hisz tiltó törvény e tekintetben nincs, a gyakorlati életnek pedig az ily felfogás a megfelelőbb. A házassági életközösség megszűnésével a meglevő közszerzeményi vagyonban teljes megállapodás áll be ; a különélés pillanatától kezdve többé a széjjel ment, tényleg elvált házastársak szerzeménye nem képez közszerzeményt ; a házasság maga csak jogilag, de tényleg nem áll fenn ; a közszerzemény többé semmiféle fluctuatiónak, sem szaporodásnak sem kevesbedésnek kitéve nem lehet: ergo nincs elfogadható jogi indok, hogy miért tagadjuk meg a közszerzeménynek nemcsak megosztását, de még annak biztosítását is ; miért idézzünk elő egy jogtalan állapotot; hagyjuk Csáki-szalma módjára a közszerzeményt az egyik házastárs önkényére és szeszélyére, a másik házasfelet pedig jogtalan módon tiltsuk el jogai érvényesítésétől ?! Azon érv, hogy az ellenségeskedés üszkét dobjuk a családba a közszerzemény megosztásának vagy legalább biztosiA házastársak által különélésük ideje alatt külön szerzett vagyon nem tekintetik közszerzeménynek, hanem a házastárs saját szerzeményének. (Curia 1895. márc. 13. — 212 sz. a.) 9,194/1890. sz. a. is kimondta a Curia, hogy a közszerzemény vélelme nem áll azon vagyonra, a melyet a tényleg elválva élő házastársak egyike a tényleges különélés ideje alatt szerez. (Jogtud. közi. 1895. évi 24. sz. mellék. 259.) tásának megengedésével: nem való ; mert a különélés beálltával családi életről sem lehet szó; a hol pedig még az együttélés alatt is a merev és folytonos real-felfogás uralg, ott a családi boldogság érzete legfeljebb csak lappang, mely előbb-utóbb úgyis kialszik és előáll a keserű valóság. A curia 41. számú döntvényének merev és a gyakorlati életre nem előnyös dispositiójával nem tartom szerencsésen - de különösen nem hazai jogéletünk igényeinek megfelelőleg megoldottnak a közszerzemény megosztásának és biztositásának nagy fontosságú kérdését. A magyar ember felesége sokkal öntudatosabb, felvilágosodottabb és ambitiosusabb, semhogy lemondana bármikor akár csak egy pillanatra is közszerzői jogáról és ezt férje is tudja és elismeri; fényes bizonyítéka a jogélet ezen nyilvánulásának azon tény, hogy a közösen szerzett ingatlan vagyont a férj nem egyedül a saját nevére, hanem felében, avagy megfelelő hányadrészben, avagy közösben rendszerint felesége nevére is íratja ugy szerződésileg, mint telekkönyvileg és csak kivételek azon esetek, midőn az ingatlan közszerzeményi vagyon csak a férj tulajdonául lett bejegyezve. Ha pedig a jogi élet ily irányban, még pedig köztudomásúlag igen erősen nyilvánul: akkor nem lehet célirányos a 41. számú döntvénybeli kijelentés sem a közszerzemény megosztására nézve, sem pedig annak biztosítására nézve, mert a jogi irányzat, a jogi korszellem a megosztás és biztosítás mellett van ; mert az ingatlanok szerződéses és közmegegyezéses átírásával a házasfelek maguk foganatosítják a közszerzemény megosztását és biztosítását; továbbá a kibúvóul applicált másra való fictiv átíratás utján a közösség megszüntetése is korlátlanul keresztülvihető ; és mert ott, hol a házassági életközösség rnár megszűnt, határozottan igazságtalan is a közszerzemény megosztását vagy legalább biztosítását az által eltiltani, hogy a legfőbb Ítélőszék a jog érvényesítését nem engedi meg, hanem e helyett a felet ok nélkül és érzékenyen sújtja, sőt károsodásnak teszi ki.2) Jelen szerény fejtegetésem III. cikke elején hangsúlyoztam, hogy a közszerzemény misége és mennyiségének megállapítása egy meghatározott időszakot tételez fel, melynek minimuma legalább oly időtartamú, mely alatt közszerzemény bebizonyithatólag létezik, maximalis tartama pedig felér a házassági kötelék tartamival. Ott hangsúlyoztam, a fentebbiekben pedig fejtegettem, hogy a curia íl. számú döntvénye a házasság tartamán kivül más időszakot a közszerzemény megállapítását illetőleg nem ismer el. Szerény fejtegetésem során kimutatni iparkodtam, hogy a legfőbb ítélőszék döntvénye egyrészt többet jelent ki. mint a mennyit a joggyakorlat érvényben tart, másrészt kijelentése túl merev és ellenkezik a jogi korszellem hatásos nyilvánulásaival. A közszerzemény megosztásának és biztositásának fontos kérdése tisztán gyakorlati, annak eldöntésénél tehát nem az elméleti jogszerűség, hanem a practicus célszerűség az irányadó. '-') Annak illusztrálására, hogy az általános jogérzet a megosztás és főleg a biztosítás mellett nyilvánul, szintén a joggyakorlatra hivatkozom; azon nagy tekintélyre, mely a döntvénybeli kijelentést tette, a m. kir. Curiára. íme : «A házassági kötelék a házastársaknak közös háztartásban folytatott állandó együttélését feltételezvén, az annak tartama alatt beszerzett ingóságoknak kezelése rendszerint a férjet, mint családfőt illeti ; ebből azonban nem következik, hogy ha a házasfelek tényleg külön élnek és a házassági viszonyból kifolyólag vitás vagyoni kérdések merülnek fel, ezeknek esetleges eldöntéséig, illetve a házassági kötelék felbontásáig azoknak az ingóságoknak birlalása a nőtől elvonassék, a melyek rendeltetésüknél, vagy a férj akaratánál fogva a közös háztartás taitama alatt állandóan a nő használatában voltak.» (Curia 1894 nov 22 — 2 754 sz a Jogtud. Közi. 1895. 1. sz. mell. 1.) «A házasság egymaga a házastársaknak előbbi vagyoni viszonyaira kihatással nem birván, a házastársak külön vagyonukat a házasság tartama alatt épp ugy sajátjukként birják, mint azt előbb birták ; a házasság tartama alatt szerzett vagyon pedig közszerzeményt képez ugyan, de erre a közszerzeményre nézve addig, a mig a házasság fennáll a kezelés és rendelkezés joga azt a házastársat illeti, a kinek akár kulon vagyonából, akár külön keresményéből az származott > (Curia 1896. jun. 5. I. G. 104. sz. a. Jogtud Közi. 1896. 33. sz. mell 434) «A kozszerzeményre nézve a házasság fennállásának ideje alatt a kezeles és rendelkezés joga azt a házastársat illeti, a kinek akár külön vagyonából, akár külön keresményéből, akár külön üzleti va^y pénzmuvelésébol az származott . . . Addig tehát, mig a házasság fennáll, a eleség, a mennyiben a férje ellen vezetett végrehajtás alkalmával olyan közszerzeményi vagyon vétetett foglalás alá. a melyre nézve a kezelés és rendelkezés joga őt illeti, jogosan követelheti annak a közszerzeményi vagyonnak a foglalás alél való felmentését. (Curia 1896 szept 4 I G 160 sz. a. Jogtud. Közi. 1896. 41. sz. mell. 511.). Ugyanezen elvi'kijelentést tette a m kir. Curia 1896 szept. 10. I. G. 157. sz. a. U. ott 1896. SZ-nmS.°12;<o^A596 jun- 19- L G- !«• sz- a- U. ott 1886. 49. sz. mell. 627 ; - 1896 december 18. 332. sz. a. U. ott 1897. \. sz. mell. 60.