A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 22. szám - Personál unió, reál unio. (Adalékok a kérdés tisztázásához) 2. [r.]

Tizenhetedik évfolyam. Szerkesztőség: 22. szám. Budapest, 1898 május 29 V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) AZ IGAZSÁGÜGY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE I MAGYAR ÜGTFÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI KAR KÖZLÖNYE. Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS - Dr. STILLER MOR ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bér* mentve küldve: Negyed évre — 1 frt 60 kr. Fél « _ 8 « — « Egész « _ 6 « — « Megjelen minden vasárnap. Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen postautalványnyal küldendők. Tartalom: Personal unió, reál unió II. Irta: Horváth János, kir. alügyész. Budapesten. — Közszerzemény. IV. Irta: dr. Plopu Gvorgy< gyulai kir. tszéki biró. — A hagyatékbirói záradékolásról. Irta: dr. Wranovics Béla, ügyvéd, Trencsén-Baán. -- A jegyzői irodák és ügycsoportok beosztása a bpesti járásbíróságoknál. A VI. ker. kir. járásbíróság. — Belföld. (A polgári törvénykönyv). — Irodalom (Az uj bűnvádi perrendtartás commentárja. Közli: dr. Rév a y Bódog. — A hűtlen elhagyás, mint házasságbonto ok. Irta: dr. Raffay Ferencz győri kir. trvszéki albiró.) — Vegyesek. — Curia és táblai értesitések. — Hirdetések. MELLÉKLET: — Jogesetek tára. Felsöbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a «Budapesti Közlönye-bői (Csődök — Pályázatok.) Personál unió, reál unio. (Adalékok a kérdés tisztázásához.) Irta : Dr. HORVÁTH JÁNOS, kir. alügyész Budapesten. II. Kijelenti az 1807. évi országgyűlés is utolsó föliratában, hogy: * Magyarország a pragmatica sanctio által függetlenségéből semmit sem veszített, a királyválasztáson kívül semmi jogáról le nem mondott, sőt föntartotta mindazt, mi szabad alkotmányos nemzeteket megillet. Nincs is más kapcsolatban a többi örökös tartományokkal, mint a mely a fejedelem egységéből s a kölcsönös védelemből származik.' Ez a 1867: XII. t.-c. alapelve. B. Kemény Zsigmond ezt a következőleg indokolta: ^mindenesetre ugy akarunk a közösügyekben eredményekhez jutni, hogy országunk függetlensége annak törvényes, a pragmatica sanctio által biztosított különállása alaptörvényeink föl ne áldoztassanak. (1865. okt.i Csengery Antal írja: <az egyedüli közösügy ez okból a közös védelem, melynek eszközei a külügy és a törvényben körülirt módon a hadügy.> (Össz. munkái IV. k. 293. 1.) De kimondotta az 1807. évi országgyűlés azt is, hogy: «fennállván pedig az ország függetlenségi joga, annak javát a vele együtt ugyanazon fejedelem alatt levő többi tartományok javának alárendelni, s azt a kölcsönös szerződéseken kivül semmi mód által nem lehet arra kényszeríteni, hogy más ország javának szolgáljon. A mit tehát Ausztria Magyarországtól kiván, mindezt kívánhatja az is amattól. Szükségesnek látják a rendek e jogokat fejtegetni, miután a kir. leiratban állíttatik, hogy e jogok gyakorlata a monarchia rendszerével nem férhet meg. A kölcsönös függetlenség első föltétele a viszonosság, mi hajdan fönn is állott vala, miként ez az 1491. s 1608. évi bécsi szerződések, s az 1553. évi XVII., az 1625: XXXII., az 1635: L, az 1659: LXII. ésaz 1662. évi XL. t.-cikkelyek is bizonyítják. Az 1832'36. évi országgyűlés kimondja, hogy: «Magyarország, mely az ausztriai birodalombeli tartományokkal a kölcsönös védelemre egyesülve vagyon, azon birodalomnak mindazonáltal nem kiegészítő része.* A század elején oly nagy szerepet játszott gr. Dessewffy József 1808. jun. 8-ról keltezve ezt irja Kazincy Ferencnek: «a sanctio pragmatica nemzeti függetlenségünket megerősíti, Magyarország, mely különös polgári alkotmánynyal sőt constitutióval is bir, nem Ausztriához van kapcsolva, ugy, mint Horvátország Magyarországhoz, hanem az ausztriai fejedelemhez.» Az idézettekből is kiderül tehát, hogy a magyar közjog fejleményének leghivatottabb tényezői, az osztrákok által vélt s hitt szorosabb kapcsolatot, a reál uniót mindenkor visszautasították, s ennek ellenébe az ország törvényen alapuló függetlenségét vitatták, vagyis a personál uniót vették kiindulási alapul, nem tagadván azonban, 1723 után az 1723: I., II. t.-c-ből eredő kötelezettségeket, mint ez az 1741: LXIII., 1792: VI., 1796: IX., 1802. évi L, 1805: I.. 1807: L, 1808: II., VI., 1812:1., 1830: VII., 1840: II. t.-cikkelyekkt-1 is bizonyítható. A magyar közjogi felfogás az 1848. évi törvényekben domborodik ki legjobban, ugyanis a történelmi fejlemények s az 1790. X. t.-c. alapján kimondja az ország törvényes kormányzati függetlenségét, de fönntartja azon kapcsolatokat, melyek az 1723. I., II. t.-c. értelmében s föltételei mellett köztünk s az örökös tartományok közt fönnállanak. Az 1848. évi törvények sem többet, sem kevesebbet nem tartalmaznak, mit Széchenyi István imigy fejez ki: «átláttuk Lapunk mai száma minden részről, hogy sem Ausztria Magyarországot, sem ez azt nem subjicialta, hanem egymás mellett függetlenül állanak, s mindegyik bár a másikkal egyetértésben, saját utján jár, valamint a napsystemában szükséges, hogy mindegyik planétának meglegyen saját tengelye, mely körül forog, bár ismét többen együtt egy napsystemát képeznek.* (1847 nov. 22-én.) Az 1861. évi két fölirat a personál uniót a bécsi kormány által hirdetett reál unióval szemben juttatja túlsúlyra, de olvassa el azokat bárki, az 1790. X. t.-c.-ben biztositott függetlenségünk föntartásával törvényes formában hajlandók az osztrák tartományokkal a pragmatica sanctioból folyó kötelezettségek teljesítése végett érintkezésbe lépni, de csak mint szabad állam szabad állammal. Az 1861. évi föliratok s leiratok olyannyira ismeretes tendentiájuak, hogy ezeknél bővebben időznöm nem szükséges. De nem érdektelen, hogy Deák Ferencet ezután ebből kifolyólag két oldalról támadták meg, ugyanis az alig mult egy jeles publicistája Kovács Lajos ezt irja: «1862-ben első mondottam ki, hogy országgyűlésiünk falnak ment, a personál unio nem lehet kiegyezés alapja.» Hibáztatja D e á k Ferencet, hogy 1861-ben a viszonyt Austria és Magyarország közt personál uniónak tekintette, holott ezen már 1848. tul ment, a mennyiben közösügye ket elismer, a közösügyek elismerése pedig kizárja a personá uniót. Ez doctrinair fölfogás, s Kovács Lajos e nézetével meglehetősen magára marad. Majd megtámadták 1867. után azért, hogy a XII. t.-c. megalkotásával a reál unio terére lépett. Fölösleges mondanom, hogy az alább közlendőkből kiderülőleg Deák Ferenc mindkét támadás alaptalan voltát kimutatta. Az 1865/68. évi országgyűlésen sem Deák Ferene, sem a vezérlete alatt állott parlamenti többség directe véve a personál és reál unio-féle inkább elméleti megkülönböztetésekre nem fektetett valamely nagyobb súlyt. H o r váth Boldizsár a Pesti Naplóban (1866. nov. hó) ezt irja az októberi diplomára nézve: «az októberi dyploma sarkpontját az egységes állam eszméje képezi, holott a pragmatica sanctio nem egységes államnak, hanem egy oly feloszthatatlan birodalomnak veté meg alapjait, mely egymástól független két államtestből álljon.» Vagyis újból hangsúlyozza az 1861. évi álláspontot, hogy a sanetio pragmatica reál unióra nem vezetett. De már az országgyűlés 1867. évi ülésszakát megelőzőleg Tisza Kálmán 1866. évi augusztus hóban a «Hon» cimü lapban azt irja: «a személyes unio kapcsa, mely hazánk és fejedelmünk többi országai és tartományai közt létezik, nem csak egyesüléssé, de egy lazább vagy szorosabb szövetségi viszonynyá se válljék, mely által hazánk más országok és tartományokhoz csatoltatnék és független állam helyett egy birodalom alkatrészévé, tartományává válnék.» «01y nemzetek is, melyek közt a personalis unio kapcsa nem létezik, intézkednek olykor egyetértőleg közbiztosságuk érdekében, a midőn és a mig az alkalom — mely erre okot adott — tart, a nélkül, hogy ezért függetlenségüket feláldoznák, mindazokban, melyek közbiztonságukra vonatkoznak; egyetértőleg azért, mert csak igy lehet célszerűen intézkedniük. Nálunk az ok: a fejedelem közössége állandó . . . állandó levén az ok, állandóan kell gondoskodnunk arról is, hogy mindaddig, mig ezen ok fennáll, kötelezettségünknek célszerűen megfelelnünk lehessen.* A «Hon» 1866. szept. havában Ghyczy Kálmántól közölt hosszabb cikksorozatot; ezek utolsójában ez is előfordul: «A közöttünk és O Felsége többi országai közt létező viszonyok rendezésére nézve a pragmatica sanctiot kiindulási pontul az ország elfogadta, de azért nem mondott le a közjogi elvről, hogy — és éppen a pragmatica sanctio igaz értelme szerint — a törvényes kapcsot Magyarország és ü Felsége többi országai között csak a fejedelem közössége, a személyes unio képezi. E közjogi elvet az 1861-ik esztendei fölirások után Magyarországban senki kérdésbe nem veheti; nem ingatja meg azt azon körülmény sem, hogy az ország ismételt fölirásaiban hazánknak és Ő Felsége többi országainak kölcsönös védelmét reánk nézve a pragmatica sanctioból folyó kötelességnek elismerte, mert ily kölcsönös védelmi kötelezettség külön fejedelmek alatt álló független államok között is fennállhat s a történelem tanúsítása szerint létezett is.> Ghyczy Kálmán választóihoz 1865 okt. 1-én pedig ezt mondotta: A monarchiának Lajthán inneni és Lajthán tuli két 12 oldalra terjed.