A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 20. szám - A kőszénbányászat jogi szabályozásának reformja 4. [r.]

A JO 157 De továbbá a mai kizárólagos kutatási jogintézmény mellett, a bizonytalanság, a jogosítványok érvénytelenítésének esélye még más okoknál fogva is Damokles kardjaként lebeg a zártkutatmányosok feje felett. Ennek igazolásául elég lesz itten a bányatörvény 23; ^-ára utalnom, mely a zártkutatmányu bejelentések lényeges alaki kellékeit, következésképen tehát a zártkutatmányok megerősítésének, illetve jogérvényes fennállásának föltételeit határozza meg. Ezen szakasz leglényegesebb és szigorúan értelmezendő közjogi jellegű rendefkezése az, hogy minden zártkutatmány jogérvényes fennállásának «conditio sine qua non»-ja, miszerint az illető zártkutatmány a természetben minden kétséget kizáró módon kijelölhető legyen. A bányahatóság, — minthogy a kutató a zártkutatmány helyi fekvésének megjelölésére és rögzítésére szolgáló természetbeli vezérlőpontok megválasztásában korlátozva, illetve csak bizonyos vezérpontokra szorítva nincsen, - a zártkutatmányi bejelentéseket a helyi fekvésre vonatkozó adatok valódisága és kétségtelen volta tekintetében természetszerűleg vizsgálat alá nem veszi s a zártkutatmányt, ha a bejelentés törvényes formában történt, mindenkor megerősíti; de ha utóbb a szomszéd kutatók között netalán keletkező határvillongás alkalmával a zárt kutatmányok jogérvényes fennállása vizsgálat tárgyává tétetik s ekkor valamelyik bejelentett vezérlőpont határozatlannak tűnik fel (pl. a zártkutatmány A. birtokosnak X. községben fekvő háza valamelyik szögletétől, vagy J. réten létező fonástól van fixirozva, a helyszíni szemle alkalmával azonban az derült ki. hogy A-nak X. községben három háza is van, vagy pedig, hogy J. réten három egymáshoz hasonló forrás is létezik) ugy. hogy ennélfogva az illető zárkutatmány a természetben minden kétségét kizáró módon ki nem jelölhető : a bányahatóság az illető jogosítványnak, mint az ált. bányatörvény 23. §-a szerint kezdettől fogva érvénytelennek törlését fogja elrendelni, minek következtében az illető zártkutatmányos az ő kutató vájását az azon a területen időközben bejelentett s jogérvényesnek elismert zártkutatmány tulajdonosának minden kárpótlás nélkül átengedni köteles. A zártkutatmányoknak ilyetén érvénytelenítése és komoly kutatási munkálatok értékes eredményének elvesztése a gyakorlatban nem ismeretlen. Ha a zártkutatmányra nézve eddig elmondottakon kivül figyelembe vesszük még, hogy a záitkutatmánynak az adományozás stádiumában való mikénti érvényesülése is a szomszéd zártkutatmányokkal való kollizió esetében a kizárólagos kutatás jogintézményének egyrészt a bányászati viszonyokban bekövetkezett lényeges változások, másrészt a törvény alkalmazásánál meghonosult s az eredeti intenciókkal össze nem egyeztethető irányzatnál fogva kontroversziak s jogi bonyodalmak előidézésére alkalmassá tett komplikált szerkezete, különösen pedig a kutatásra és az adományozásra fentartott tér kübnbözése következtében egész pozitivitással előre meg nem á'lapitható s a bányaügyi administratió terén szerzett tapasztalás szerint gyakorta váratlan akadályokba ütközik ; ha meggondoljuk továbbá, hogy az osztr. ált. bányatörvény szerinti, visszaélésekre alkalmas zártkutatmányi rendszernek elfajulása mily nagymérvű szédelgésekre, nagy területeknek tisztán üzérkedési célzattal való lekötésére vezetett; ha meggondoljuk másrészt, hogy a földbirtok tirtozékát képező kőszén bányászatánál, ha egyszer a vállalkozó a kőszénjog iránt a földbirtokossal szerződésre lépett, a bánya adomány megszerzése, illetve a kőszénjognak kőszénbányajogositványnyá való átváltoztatása, kiváltképen mióta a földbirtokos kőszénjogának átruházása a polgári telekkönyvekben is feljegyeztetik, minden idegen befolyástól függetlenül s minden akadály nélkül könnyű szerrel eszközölhető, az ide vonatkozó bányajárás- és adományozási tárgyalásoknál a legtöbb esetben semminemű jogvita sem keletkezik, s a kőszénbánya felkérőjének olyatén váratlan esélyek kekövetkezésétől, melyek a mai zártkutatmányi rendszer mellett a kizárólagos kutatási jog érvényesülését adott esetben lényegesen alterálják, nem kell tartania ; ha mindezt fontolóra vesszük s nem feledjük e mellett, hogy — miként fennebb már emiitettem, — tapasztalás szerint a földbirtokos osztály általán véve keresve keresi az alkalmat, hogy kőszénjoga tekintetében a bányavállalkozókkal szerződést köthessen, s az ellenszolgáltatásra vonatkozó igényei sem mondhatók túlzottaknak : el kell ismernünk a fentebb kockáztatott azon állitásom tárgyilagosságát, hogy a mai viszonyok között s a mai bányajogrendszer mellett csak előnyére vált a kőszénbányászatnak, hogy az ásványszénre nézve a földbirtokos szabad rendelkezési joga visszaállíttatott. Az elmondottakból nem szabad olyasmit következtetni, mintha talán szerintem a kőszén felszabadítása azért nem volna kívánatos, mert a mai kizárólagos kutatási jogintézmény a komoly és racionális bányászat követelményeinek s a bányamüveléshez fűződő nemzetgazdasági érdekeknek meg nem felel, mert hiszen önként értetik, hogy a törvényhozás nincsen szorítva ezen kutatási rendszernek minden árnyoldala és fogyatkozásával való átvételére, s mert nincs föltétlenül kizárva annak a lehetősége, hogy a kutási jogrend akként állapíttassák meg, miszerint annak keretébe a bányaművelési szabadság nem csak a bánya vállalkozók egyéni érdekeit, hanem a bányamüvelésnél előtérbe lépő köztekinteteket is a lehetőség szerint s a mai viszonyokhoz mérten sokkal kedvezőbb módon kielégítve beilleszthető legyen. Tehát annak a puszta gondolata is távol van tőlem, hogy én a bányaművelési szabadságot már elvi szempontból is megtámadjam; az elmondottaknak nem volt más célja, mint a mai tényleges kutatási rendszer árnyoldalainak feltüntetése annak a beigazolása végett, hogy a kőszénnek felszabadulása a mai bányajogrend fenntartása mellett még a bányavállalkozók egyéni érdekeire is hátrányosabb volna a mai állapotnál. De eltekintve a bányajogrend elfajulása és kinövéseitől, elvileg kétségtelenül inkább a bánymüvelési szabadságot, mint a földbirtokosnak a tulajdonból folyó kizárólagos bányaművelési jogát lehet a bányászat érdekében állónak tartanunk; nem szabad azonban felednünk másrészt, hogy a bányaművelési szabadság a tulajdonnal kapcsolatos jogok nagymérvű megszorítását foglalja magában, a mi jogállamban csak akkor lehet indokolt, ha a megszorítást a bányaműveléshez fűződő fensőbb közérdek követeli meg. Ha kőszénbányászatunknak bölcsőkorában s a már közel 40 éves provisoriumnak, melyet az országbírói értekezlet megteremtett, még csak kezdetén volnánk s ha kellő gyakorlati tapasztalatok hiányában még mindig osztanunk lehetne a rideg pessimisták túlzó aggályait, hogy a kőszén lekötése ezen bányászati ág bilincsbe verésével s az e téren annyira kívánatos fejlődés és föllendülés szárnyszegésével, az olcsó kőszén forgalomba hozatalának kizárásával s következményképen az általános iparfejlődés megakasztásával egyértelmű: ez esetben én is inkább a kőszén felszabadítását sürgetők táborába állnék, mert a priori vizsgálva a dolgot, a bányaművelési szabadságban több garantia foglaltatik arra nézve, hogy valamely új bányászati ág könnyebben ver gyökeret s könnyebben indul virágzásnak. Ámde — mint láttuk — az e téren szerzett tapasztalatok a pessimisták és theoretikusok aggodalmait el kellett, hogy oszlassák már ; kőszénbányászatunk éppen a megkötött területeken rohamos fejlődésnek indult. Horvát és Szlavonországban pedig a teljes bányaszabadság s nagyobbszerü kőszéntelepülések dacára a legsivárabb pangás szomorú képét mutatja; továbbá barnaszenünk métermárzsánkénti középára 1870-től 1896-ig átlag 41 krról 32 krra szállott le : ily körülmények között — azt hiszem - - a helyzet tárgyilagos bírálója nem fog nagy súlyt fektetni azon, a rég elmúlt idők visszhangjaként szálló kijelentésekre, hogy a szén lekötöttsége mellett az olcsó kőszén s a kőszénbányászat felvirágzása minálunk az utópiák közé tartozik. Lányi Bertalan a "Bányajog alapelveid c. könyvének 96. lapján olvashatjuk : «hogy kőszéntermelési képességünk az utóbbi időben tetemesen fokozódott, annak oka arra az általános föllendülésre vezethető vissza, mely a közgazdaság minden ágában észlelhető)). Ez a tétel kétségkívül helyes; a közgazdasági viszonyok konszolidációja és a szénbányászat föllendülése közötti okozati összefüggés elvitázhatatlan ; csakhogy ezt korántsem lehet a szén lekötöttsége ellen, illetve a kőszénbányaszabadság mellett érv gyanánt felhozni, mert válságos közgazdasági viszonyok közepett a bányászat föllendülése minden körülmények között, tehát bányaművelési szabadság mellett is egyaránt hátráltatva lesz, és igy a fennebbi tételből nem szabad olyasmit következtetni, mintha talán kőszénbányászatunk a bányaművelési szabadság melleit még az esetben is ily szép fejlődésnek indult volna, ha a közgazdasági viszonyainkban észlelhető örvendetes föllendülés be sem következik. Továbbá az országbírói értekezletnek a kőszénre vonatkozó határozmányai által teremtett tényleges helyzet kritikai ismertetésénél azt mondja Lányi :*) «01y helyeken, hol a kőszéntelep fölött elterülő nagyobb földbirtok egy személynek a tulajdona, s hol a földbirtokosnak elég vállalkozási szelleme, üzleti érzéke s vagyoni képessége van arra, hogy a kőszén kiaknázását célzó munkálatokat nagyobb mérvű tőkebefektetéssel megindítsa, i esetleg, a mint ez legtöbb esetben történni szokott, a kőszénI kiaknázásának jogát megfelelő alakban más vállalkozónak *) V. ö. Lányi B. «A bányajog alapelvei» 96. 1.