A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 19. szám - Ügyvédek helyzete Magyarországon

150 A JOG az a mi közös igazságügyi ministerünk a ki i g y cselekszik, nem pedig az, ki amúgy beszél. Dr. Balassa Annin, ügyvéd Szegeden. II. Ili előbb foglalkozom az R. ur cikkével, teszem azért, mert erre csak néhány megjegyzést akarok tenni. Én ezt a nagyfontosságú kérdést, a mi helyzetünk kérdését a politikai térre átvinni nem kívánom. Szerintem «peccatur intra muros et extra*, s a sommás eljárás tárgyalásánál a kormánypártot nem terhelte nagyobb mulasztás az ellenzéknél, mely utóbbinak sorai között találjuk leghiresebb s legkeresettebb ügyvédeink zömét. De persze, ezek azt az elvet követik: «ne fújd, a mi nem éget!* ök ugy erkölcsileg, mint anyagilag százszor jobban állanak nem — képviselő kollegáiknál, s nem érzik azt, a mi nekünk fáj, sütkérezvén a személyi s képviselői napfényben. Különben sem a «kenyér» kérdése volt az, a mit én czikkemben elsősorban, s különösen hangsúlyoztam. — Nem! Ez a kérdés talán a fővárosban olyan nagyon égető, de a vidéken még vagyunk annyira, hogy panaszkodni kénytelenek ne legyünk. Én az én foglalkozásomat szeretem hivatásnak tekinteni, nem pedig mesterségnek, közönséges kenyérkeresetnek. S bár ennek folytán keztyüs kézzel nyúlok foglalkozásomhoz, becsületes munkám után mégis meg tudok élni tisztességesen, — s meg tud élni a vidéken mindaz, a ki feladata magaslatán áll. Nem is az bánt engem az anyagi kérdéseknél, a költségmizériáknál, s eféléknél, hogy későbben fogok meggazdagodni, — hanem éppen az erkölcsi szempont, az t. i. hogy ezekben a kollegialitás hiányát, —• o'ykor a sárga irigység jeleit látom. Pedig az erkölcsi siker, az elismerés hiánya sokkal jobban bántja minden anyagiaknál azt, a ki ambícióval telje siti súlyos feladatát! R. urnák ezek után csak azt válaszolhatom, hogy irigyelnem kellene azokérta tapasztalatokért, melyekből az igaz kollegialitásnak oly általános fenforgását merítette, — ha el tudnám neki hinni, hogy nem — a védő beszélt belőie. Sokkal kegyetlenebben bánt el «egy másik (?!) vidéki biró* ur velünk ügyvédekkel, pedig, hogy múltkori felszólalásom nem volt alaptalan, azt éppen az a felfogás mutatja, melyet cikkében elárul. Hadd kövessem a cikk gondolatmenetét! Már abban is téved a cikk irója, hogy egy bíróval való összeszólalkozás után irtam első cikkemet. Korántsem! Ha az ember egy kissé elfásult már, ritkák az ilyen jelenetek, de meg aztán közvetlenül a tárgyalások után nem is jut időm a cikkírásra, és most, éji órában sem leszek kegyesebb hangulatban, mint akkor, mikor érett megfontolással irtam meg benső meggyőződésemet, melyet csak megerősített ez a felelet. Azt elismeri a biró ur, hogy a kollegiálitás hiányzik, de nem tudja, hogy ki annak az oka? Nos hát, megmondom én! Azok a bírák okozzák, a kik abban a felfogásban élnek, mint a cikkíró ur, midőn azt mondja, hogy ama budapesti esetben csak azért nem osztja az elnök nézetét, mert a vádhatóság is ülve végezte hivatását. Mert szerinte: «ha tárgyalunk, nem vagyunk kollegák* Itt a bibi, uram! Ez fáj éppen minekünk. Szerintem, s mindazok szerint, kikből az idealismust a fin de siécle nem ölte ki még, a bíróság, a vádhatóság és a védelem teljesen coordinált, s együttes működésre utalt tényezői az igazságszolgáltatásnak. Azért, mert ezen működésben más és más feladat jutott az egyes tényezőknek, mégis csak egyenlőén nélkülözhetlenek s egyenlően fontosak ők a gépezetben, s bármelyik nélkül megszűnnék az szerves egésznek lenni! Én nem tudom belátni sehogy, a mit a fenti kijelentés involvál, hogy t. i. több reverentiával tartoznám a birónak, mint az ügyésznek, — vagy akár azt sem, hogy többel tartoznám neki, mint viszont. £s higyje el a biró ur nekem azt az egyet, hogy minél jobban respectál valaki bennünket, annál jobban iparkodunk őt ebben megelőzni és felülmúlni. Hanem tiszteletet követelni, a nélkül, hogy azt a kellő mértékben viszont megadjuk, — az nem járja. Igaz, hogy a biró kezébe több hatalom van adva, mint akár a vád, — akár a védelem kezébe, hanem azért nincsen ezek fölé helyezve, hanem csak coordinálva. Ks ezért feltétlenül megadom a bíróságnak az őt joggal megillető reverentiát, de megkövetelem viszont az én hivatásom, s ennek keretében személyem respectálását. És ez irányban még sohasem tapasztaltam hiányt ott, a hol a bíróság, vád és védelem egyformán lelkiismeretesek hivatásuk teljesítésében, és nem robotmunkának tekintik feladatukat. Az az ügyész, s az a védő, ki igazán és hiven jár el hivatásában, éppen olyan magas polcon áll, mint a biró, s az csakugyan akkor kollegája a birónak mikor vele tárgyal. Hiszen éppen az volna az üdvös dolog, hogy a biró ne a privát életben legyen kollegája az ügyvédnek, — inkább ne is ismerje közelebbről, — hanem legyen az hivatalában! Hogy a biró ur védelmébe veszi «a mi miniszterünket*, (?!) azt értem, hanem, hogy rálicitál, azt már kevésbbé! És mik azok a szörnyű vádak, melyeket fejünkre szór ?!"... íme kiléptem a névtelenség homályából, melybe nem azért vonultam, mintha nem szeretném az igazat nyíltan kimondani, még ha betörik is a fejemet' Neki sokkal könnyebb lesz az incognitót levetni, mert hiszen csak az ügyvédeket üti, akiket ütni virtus oly sokak előtt. Azt mondja, hogy az ügyvédtől rosz néven sem veszi, ha veszett pert vállal, mert elvállalja más. Pedig, ha tudná, mennyivé többet ér, minél kevesebb pert elveszteni! A jogorvoslatokról pedig ne szóljunk, mert ezzel nem csináljuk a pert, pedig ezt mondta a «mi ministerünk*! Hogy végrehajtásnál 10-20 jószágtestre kérjük a végrehajtást ?! . . Hát ez is bűn ?! . . . Nagyobb lesz-e, ezzel a költség ?! . . . Többet hajt ez az ügyvédnek ?! ... Oh nem csak az a baj, hogy a referensnek néhány percnyi munkát okoz. S miért csinálja ezt az ügyvéd ?! . . . Passióból ?!,,. . Hiszen neki is több munkát ad egyazon jövedelem mellett! Teszi igenis azért, mert a fedezet megszerzésében sohasem lehet az ember e]egge óvatos. (De már arra csakugyan kíváncsi vagyok, mi más okból tehetné ezt az ügyvéd ?! . . ..) Hogy néhány krajczárért folytatólagos végrehajt ;st vezetnek?! . . . Hit mit csináljon ?! . . . Maga fizesse meg sokszor oly fényes díjazásából, melyet neki a biró kegye juttat? Vagy a már elkészített kereset költségét a saját felével fizettesse meg, vagy kárba hagyja veszni munkáját ?! . . . Hogy a járásbirósági fenyitő ügyekben a költség gátolja az egyezséget ?! . . . Hát ennek is az ügyvéd az oka, és nem a fél, a ki ügyvédet vall,s azután azt akarja, hogy az ellenfél fizesse?! • • • Vagy talán ez okból a? ügvvéd mondjon le költségéről, vagy ne is vállaljon ilyen ügyeket ?! . Hogy a védő csak azért beszél hosszan, hogy «aliquid fecisse videatur* ?! . . . Én istenem, az ilyen felfogás őszinte csak talán nem lehet ?! Ezt a biró ur bizonyára azért reszkírozta meg, hogy «aliquid dixisse videatur!* Hogy a referens néha inkább kifizetné a per csekély tárgyát azt elhiszem. De éppen ez a helytelen. Ha biró volnék, kötelességemnek tartanám, hogy egyforma kedvvel és gonddal lássak el minden ügyet — akár kicsi akár nagy a substratum, mert nem tudhatnám, hogy melyikben nagyobb az illető fél érdeke ?! Szerintem ez egy biró felfogása eszményi értelemben! S ha fércmunka kerül ki olyik ügyvédi irodábó', az még korántsem olyan nagy baj, mintha bíróságtól kerül ki, pedig talán akad példa széles e hazában arra is ! Arról is beszél cikkíró ur, hogy az ügyvéd a felet s a tanút zaklatja, mert rá akarja sütni, hogy hazudik. Engedje meg, hogy erre egy példát hozzak fel saját tapasztalatomból. Évekkel ezelőtt a m. . . i. járásbíróságnál tanuhallgatásom volt egy ügyvédből lett aljárásbirónál. A biró a tanú vallomását félreértette, s tévesen vette jegyzőkönyvbe, mit a tanúhoz intézett néhány kérdéssel ad oculos demonstráltam. Széttépte a jegyzőkönyvet, s immár kevesebb türelemmel vette fel újra, még tévesebben. En tudtam, s ki is fejtettem, mit akar a tanú mondani s néhány ujabbi kérdéssel odáig vittem, hogy a biró belátta, hogy igazam van, széttépte a második jegyzőkönyvet, s felvette harmadszor helyesen. De mennyi veszekedésembe került ezt keresztülvinni!? Másnap elnézését kértem, a miért kissé erőszakosabb voltam, de benső meggyőződésem a téves felvétel ellen erősen tiltakozott, mire az ügyvédből lett biró nekem, akkor fiatal ügyvédjelöltnek ezt felelte: «sőt nagyon köszönöm, mert megint tanultam valamit, s ez az, hogy egyikünk se csalhatatlan, s nem minden zaklatás a mi annak látszik ?» És ilyen eset számtalanszor fordul elő! A biró ur arra is tud magyarázatot, hogy a bíróság miért haragos, türelmetlen s miért hallgatja félfüllel az ügyvédet? Az idegek, óh az idegek! Hát bizony én a bírót idegesnek nem akarom látni, és ideges biró jó biró szerintem nem lehet! Különben ebben sem osztom nézetét. A tapasztalat arra tanított, hogy minél képzettebb, minél tudományosabb bírákkal állunk szemben, annál nagyobb figyelemben részesülnek szavaink. A felebbezési bíróság előtt sokkal többet szoktam beszélmi, mint az elsőbiróságnál, mert látom, hogy szavaimat figyelemre méltatják, s nem szakítanak félbe soha. Vagy pl. a kir. táblánál felülvizsgálatnál megesett, hogy a referáda felszólalásom folytán módosítva lett, pedig az meg nem történhetett volna, ha csak félfüllel hallgatnak vala rám. Pedig ott igazán képzett bírákkal álltam szemben. És ezért meg is szoktam, hogy tárgyalásnál a legnagyobb mértékben szófukar akkor vagyok, ha kévésbbé képzett biró előtt kell tárgyalnom. Es ha csakugyan oly szörnyű dolog ügyvédekkel tárgyalni, vájjon honnan van például az, hogy pl. e vármegye legkitűnőbb járásbiráinak egyike, a Szepes-szombati, kinek kiváló képzettségét e lap olvasói jól ismerhetik, olyan szives előzékenységet tanúsít az ügyvédekkel szemben mindenkor, hogy az ügyvédek élvezettel tárgyalnak előtte, s honnan van az, hogy pl. e megye törvényszékének ügyésze, kit e lap olvasói ugyancsak kiváló embernek ismernek, mindig azt hangoztatja szintén jeles alügyészével együtt, hogy a legnagyobb passióval akkor tárgyalnak ha védő áll velük szemben?! S hogy ugyan e törvényszék legképzettebb birái a legelőzékenyebbek is! S ezt láttam máshol is. Nem arra mutat-e ez, hogy nem az idegekben rejlik a hiba, hanem abban, hogy minden pályán különböző egyének működnek, s minden pályán nem a nagyobbik rész az, a mely