A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 13. szám - A Curia egy uj álláspontjához az igényperben

100 A JOG urakat illetőleg azok örököseit, nem pedig az uj birtok-szerzőket illeti a pótkárpótlás. Annyira világos a törvény, annyira határozottan megnyilatkozott a törvényhozás akarata a törvényjavaslat tárgyalása1 rendén, annyira tiszta álláspontot foglalt el a közvélemény, annyira szabatos útmutatást nyújt az úrbéri kárpótlások jogi természete, hogy nem is hittem, miszerint ezeknek ellenére bíróságaink más állás foglalására törekedjenek és éppen ezért nem láttam szükségét annak, hogy e kérdést korábban jogi vita alá vegyem. Most azonban kezemhez jutott a marosvásárhelyi m. kir. ítélő Táblának olyan i t é 1 e t e , m e 1 y b e n e g y 1892. é v b e n történt birtokváltozás folytán a vevőnek — a volt földesúr örököseivel szemben- ítélte meg a pótkártalanitást; mert akir. ítélő Táblaszerint ez a nemesi birtoktól elválasztva (?) nem lett és azért annak tartozékát képezi. Ezen kir. ítélő Tábla hivatkoztam Ítéletében kifejtett nézet alkalmas lehet arra, hogy a területéhez tartozó törvényszékek nézeteit is eltérítse és igy alkalmas lehet, hogy a törvényhozás által a volt földes uraknak megadatott kártalanítás birói gyakorlattal az uj szerzőknek utaltassék ki; és igy alkalmas lehet arra, hogy a törvény hatályából, értelméből, nagy társadalmi jelentőségéből kivetkőztessék. Ezért látom most szükségét e kérdés nyilvános megbeszélésének, hogy a közvélemény, a jogászközönség, a legmagasabb birói testület méltassa figyelmére azt; mert bizony azon pár millió forint az ötvenes és hatvanas években elcsigázott volt földesurak és azok utódainak utólagos kártalanítására volt a koronás király által szentesitett törvénynyel szánva és most magyar biróság azon összeget, ezen már eléggé megsanyargatott osztálytól el és birtok szerzésében amúgy is eléggé boldogult uj birtokosnak oda .tél ni nem lehet jogosult. A Curia egy uj álláspontjához az igényperben Irta: dr. MESSER ARTHUR Budapesten. Mindig sulylyal birt, s most kettős sulylyal bir a Curiának egy-egy elvi kijelentése, a mikor odabenn az igazságügyministerium törvényszerkesztő bizottságában feszült figyelemmel vizsgálják a szokásjogilag kifejlődött magánjog egyes megnyilatkozásait. S még inkább háromszorosan is fontos a Cnria állásfoglalása a napi kérdések egyik legérdekesebbjében, a hitelezők megkárosítására irányuló jogügyletek megtámadása kérdésében «absque torma Tridentina» : csődön kivül. A ((Jogtudományi Közlöny» 5. számának melléklete a 32. sz. ogesethez csatolt megjegyzésében feltétlenül elitéli a Curia azon uj álláspontját, hogy a hitelező már a kereseti alap elvonása által károsodván, az igénykereset elutasítandó akkor is, ha nem színlelt, hanem valóban létrejött jogügyleten alapul, feltéve, hogy az igénylő rosszhiszeműsége és egyéb kellékek fenforognak. Bizonyos, hogy a kérdéses, I. G. 270. sz. a. 1897. november 2-án eldöntött esetben1) adott indokolás több tekintetben hiányos ; de alapjában elhibázottnak nem tartjuk. Meg fogjuk kisérelni rövid lefejtését az általunk a hazai jog szempontjából egyedül helyesnek tartott, a Curiától némileg elütő gondolatmenetnek. Igénykereset tárgya csak absolut. mindenkivel szemben érvényesíthető jog lehet, mert oly jog, mely igénylőt csak a végrehajtást szenvedettel szemben illette, nem képez utóbbi részéről vagyontárgyat,-tehát végrehajtató részéről való lefoglaltatása ki van zárva ; oly jog pedig, mely igénylőt egy harmadikkal szemben illetné, vagyis melyet ő gyakorolna egy harmadik ellen, a végr. törv. 48. §-a alapján le nem foglalható. Ebből következik, hogy az igénykeresetben nem az a bizonyítás tárgya, hogy igénylő és végrehajtást szenvedett egymással érvényes jogügyletet kötöttek, mert az igény tudvalevőleg megáll jogügylet nélkül is ípl. törvényes örökösödés alapján stb); hogy tehát alperes végrehajtató védekezése nem ügyletmegtámadás, még akkor sem, ha védekezése sikeres: vagyis hogy a jogügylet érvényessége az igényper eldöltére nézve közömbös. Ennyit tehát a hivatkozott Ítéletből feltétlenül aláírhatunk. Ott ez igy van kifejezve : a megtámadási kifogás nem érinti az igény alapjául szolgáló átruházási ügyletnek a végrehajtást szenvedő és az ezzel szerződött igénylő közötti jogviszonynál fogva fennálló érvényességét, következőleg a megtámadási jognak érvényesithetése nincs feltételezve magának az ügyletnek érvénytelenítésétől. Abban az értelemben azonban már nem közömbös persze a jogügylet érvényessége, vájjon igénylő tényleg tulajdonos vagy más absolut jog (pl. zálogjog) J) Ugyanaz, sőt még valamivel szigorúbban. I. G. 304. sz. a. 1897 dec. 2-áról. jogosultja, a «szerződési cim» nálunk egyelőre még szükséges lévén az' absolut jogok megszerzéséhez. Azon kérdés tehát : tulajdonos-e igénylő, sokszor a kivitelben igy néz ki: érvényes jogügylettel szerezte e a kérdéses dolgot? Csakhogy,alperes azon tagadása (és nem kifogása), hogy nem érvényes a szerzési ügylet, nem ügyletmegtámadás technikus értelemben, hanem éppen tagadása a kereseti alapnak. Éppúgy az, hogy az ügylet színleges volt, tehát semmis, szintén annak allegálása. hogy igénylő nem tulajdonos, tehát tagadás. Nem ügyletmegtámadás azért, mert c ak inter partes dönti el a kérdést, és csak incidentaliter dönti el, már pedig ügyletmegtámadás megtámadási pert feltételezvén, incidentaliter nem történhetik. Mindenesetre figyelni kell tehát a csődön kívüli megtámadás majdani szabályozásánál arra, vájjon igényperben meg legyen-e engedhető ilyforma védekezés : az átruházási ügylet érvénytelen, mert in fraudem creditorum történt, tehát igénylő nem szerezte meg a dolog tulajdonát, ennélfogva igényével elutasítandó. Szerintünk nemcsak megengedhető, hanem egyenesen kívánatos ily védekezés lehetősége, mert egymaga képes lesz orvosolni azt a bajt, melyet oly sokan oly sok helyütt keresnek, mely pedig nyilvánvaló : a hitelező kielégítő védelmének hiányát. Csakhogy ennek bekövetkeztével még égetőbb szükséglet, ennek az «in fraudem creditorum» nak a határait kijelölni. A priori világos ugyanis, hogy mig az alkotandó ügyletmegtámadási per a legszigorúbb körültekintést és legszorosabb meghatározását követeli annak, mi tekintendő fraudulosus ügyletnek, s e meghatározásnak olyannak kell lennie, hogy csak a kifejezetten súlyos esetek idézzék elő a különben érvényesen létrejött ügyletnek összes következményeivel való megdöltét s addig a csak igénylő és végrehajtató közt ius faciens igényper tágabb határokat és szabadabb mérlegelést enged és követel. A mi magánjogunk éppen e ponton oly gazdag, hogy a fokozatok egész sorát képes felmutatni, s csak a létezőt kell kirostálnunk, de nem ujat teremtenünk, mellőzöm annak már általam másutt megérintett levezetését, hogy a mala fides fontos szerepének egy nagy részét szorosan vett dolus. azaz szándékos jogellenes károkozás, sőt culpa nélkül játszsza le pl. azt a szerepét, melyben mint a birtokos rosszhiszeműsége jelentkezik. Ugy hogy az ilyen birtokost nem is igy. hanem, bár negativebb, de találóbb szóval nem jóhiszemű birtokosnak szoktam nevezni. De maga a szoros értelemben vett. igazi rasszhiszem is árnyalatokat mutat. Ez nem mesterségesen csinált különbség: törvényeink és judikaturánk kényszerítenek annak felvételére. Közelebbről fogjuk felismerni ennek az igazi delictumos rosszhiszeműségnek a lényegét, ha a felsőbíróságok következő néhány kijelentését vesszük szemügyre. Curia 5,095/95 : «alperest terheli annak bizonyítása, hogy felperes tulajdonjogát hamis okmány alapján rosszhiszemüleg szerezte meg.» 2,955/96 «Ha alperesek a per folyamán rosszhiszemüleg jártak el és egyedül ezen rosszhiszeműség okozta a kereset elutasítását, alperesek a pervesztes féllel egy elbánás alá esőknek tekintendők és a perköltségekben marasztalandók.» Budapesti Tábla 3,212/90 : Nem bizonyittatott alperes rosszhiszeműsége (az, hogy a gép időleges használhatlansága alperes vétkessége által okoztatott.) Curia 765/89 «... alperest a cég használatánál nyilvánvaló losszhiszemüség nem terheli (miután a használatot neki felperes egyenesen meg nem tiltotta.) S végre a legújabb, már idézett I. G. 270/97 számú határozat szerint rosszhiszemű az igénylő eljárása, ha a foglaltató követelésének fennálltáról tudomással bir, és az utóbbi károsodott. M ndez esetek közös vonása az és csak az, hogy a kártokozó jogellenes magatartás az által lesz teljessé, hogy bizonyos körülményekről a sértőnek tudomása van. Azaz rosszhiszeművé a jogsértő azáltal lesz, hogy tudva állit ki hamis okmányt, tudva hallgat el bizonyítékot, tudva használja a gépet, a céget jogosulatlanul, s a birált Ítélet szerint ' tudva köt mással jogügyletet; s mindezen cselekmények által kárt okoz Már itt látszik a nagy kontrast az utolsó és a többi eset kozt; de menjünk sorjában. Mi az a «tudva» ? Veszélytelennek látszik az a megoldás, hogy a sértőnek tudnia kell miszerint annak jogát sérti, a ki ellen cselekménye irányul. Ezzel tehát behelyezzük a rosszhiszemű jogsértést a szándékos sertés keretébe. Most csak az a kérdés, miben különbözik a szándékos rosszhiszemű sértés a szándékos de nem rosszhiszemű sértéstől? A mi öt első esetünk congruenter mutatja, hogy a rosszhiszemű jogsértő mindig tudja azt, hogy absolut jogot sert (tulajdonjog; optk 19. §-ban biztosított jog i ceg,og). Igaz. hogy személyes jog is megsérthető káró-