A Jog, 1898 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1898 / 12. szám - A járásbiróságok uj ügyviteli szabályaihoz

A JOG 93 ehhez í Vagy ha egy ismeretlen megfordul a jegyzői irodában s panaszát beírja, ennek vétele után nem hosszadalmasabb annak elintézése? Ki a panaszló, kit és miért panaszol, igaz-e a panasza? A 26. § rendelkezése szerint, hol az ügyek egy csoportját több biró látja el. mindenik biró lajstromához külön mutaiókönyvet kell vezetni. Nincs megszabva annak a szüksége, hogy az egy csoportbeli összes ügyeknek külön is legyen mutatójuk. Ez pedig nagyobb forgalmú járásbíróságnál sok esetben fölösleges keresgélésre fog okot szolgáltatni. Egy alperes, a ki nevének kezdőbetűje után indulna, az illető előadóhoz megy felvilágosításért, azt nyeri válaszul, hogy nála nincs. Persze a felvilágosítást kereső nem emiitette, hogy ő csak II. r. alperes. (Hiszen nem is tudta.) Igaz, hogy van intézkedés arra nézve, hogy a lajstrom mutatójába az összes alperesek beirandók s hogy pl. az A—F betűk előadója a nála alperesként szereplő H betűs alperest közölni tartozik a H be:üs előadóval, de ez nem szünteti meg a hosszabb keresést. Az alperes saját betűje után indul, nem az igazi előadónál keres, az egyik előadó kénytelen külön jegyzéket készíteni a másik részére, ki ezt megőrizni tartozik. Mindez talán egyszerűsítve volna, ha a nagyobb forgalmú jbiróságoknál, hol egy csoportnak több az előadója, egy külön összmutató isvezettetnék. Az nem adhat sok munkát, akár naponkint, akárhetenkint készítik el. A 30 §. szerint, ha több sommás per egyesitettik, a kapcsolat az észrevételek rovatában feljegyzendő, s az egyesitett pert csak az egyik per száma alatt kell kezelni. Ez az intézkedés az évi kimutatások elkészítésénél zavarokra ad okot. Az egyesitett perek melyik szám alatt kivezetendők, mert hiszen a lajstromba vezetett perről az év végén számolni kell. Mi lett vele? Az, hogy egyesítve lett nem érdemleges elintézés, s rovat sincs rá a kimutatásokban. Ha a hagyatéki ügyben a bíróság részleges hagyaték átadó végzést, vagy részleges perre utasító végzést hoz, ez a 37. §. szerint csak az észrevételek rovatában jegyzendő meg. Oly esetben, hol még hagyaték volt csak, s hivatalból való beavatkozásnak helye nincs, előfordulhat, hogy az örökösök a hagyaték egy részére nézve állapodtak meg, részleges átadást kérnek, s a hagyaték többi részére nézve egyelőre nem kivánnak semmi intézkedést. Am de később nem intézkednek. Vájjon meddig fog e hagyaték mint elintézetlen a lajstromban szerepelni? A 92. §. szerint az egy hét alatt beérkezett sommás keresetek, a melyekre nézve a bíró sem az alperesek megjelenése, sem azok védekezése tekintetében tájékozva nincs, lehetőleg egy határnapra tüzendők. Megengedem, hogy ez az intézkedés a fővárosi bíróságoknál üdvös eredményt fog előidézni, de kétlem, hogy hatása a vidéki bíróságoknál ugyanilyen lesz. Tegyük fel, hogy a vidéki bírónak egy héten befolyik 20 keresete. Legyen belőle csak 10 contradictorius tárgyalásos, ezekből — ha jól megy — elintéz 3 dbot, marad még 7 db, melynél egy tárgyalási határnapot hiába tűzött ki, s a peres feleket hiába idézte, képviselőiknek költséget állapit meg a nélkül, hogy a per egy lépéssel is tovább lenne a keresetnél. De a vidéki biróságok ezt, hogy t. i. az egy héten befolyt kereseteket egy napra tűzzék ki, nehezen is tehetik. A bírósági székhelyen kívül lakó felek zúgolódását vonják magukra, hogy várnak egész délelőtt s elbocsáttatnak azzal, hogy majd újból beidéztetnek. Nem ritka oly eset sem, hogy az egy héten befolyt 15—20 kereset közül egy sem szűnik meg, vagy aránytalanul kis része. A felek költsége s fáradsága ily esetben nagy s az eredmény nagyon csekély. Sokkal célirányosabbnak látom, ha az egy héten befolyt kereseteket a biró már a tárgyalási határnap kitűzésénél ugy osztja fel magának, hogy azok mindegyikéhez jusson ideje. Ha egy héten 20 keresete jön be, átlag 5 tárgyalása jut egy napra (4 napot véve hetenként ). Ily beosztás mellett jut még folytatólagos tárgyalásra is idő, s megválogathatja a kereseteket, a mennyire tudja. Kétségtelen, a hogy liquid követeléseknél méltányos az a felperesi kívánság, hogy rövid határnapot kapjon, s ügyét a biróság ítélettel vagy egyezséggel mielőbb eldöntse. Igaz, hogy ily követeléseket tárgyazó keresetek vidéken is akadnak. De azért nem méltányos, hogy ily keresetek miatt hátrányt szenvedjen az, kinek bonyolultabb az ügye, melylyel rövidesen végezni nem lehet. Azt hiszem, hogy a hol a keresetből nem következtethetem, hogy az simán nyer megoldást, helyesen csak ugy járhatok el, ha feltételezem, hogy az ügyben contradictorius tárgyalás lesz; s azért ily tájékozást nem nyújtó keresetből csak annyit tűzök ki, hogy mindannyihoz jusson időm érdemben tárgyalni. E mellett még mindég módomban áll azokat a kereseteket, hol akár a jogcím, akár a felperes — no meg néha az alperes és a képviselő is -— ismertek, az ügy tiszta, ilyeket nagyobb számban egy napra kitűzni. Hamar Gyula, szakolcai kir. járásbiró. v)„. Még csak néhány hét választ el bennünket a kir. járásbíróságok ügyvitelének szabályozása tárgyában m. é. dec. 30-án kibocsátott 73,465/1897. I. M. számú igazságügyministeri rendeletnek életbeléptetésétől. Időszerűnek tartjuk azért a fent idézett rendeletet e helyütt rövid elmélkedés tárgyává tenni. Mint minden újítás, ugy a szóban levő rendelet is már kibocsátásakor sokaknál ellenszenves fogadtatásban részesült. Természetünkben rejlő conservativ hajlamainknál fogva előszeretettel ragaszkodunk a régihez, az évek óta megszokotthoz, és még akkor is idegenkedünk az újítástól, ha a réginek célszerütlenségéről, impraktikus és terhes voltáról, sőt annak tarthatatlanságáról meggyőződni már volt alkalmunk. Hiába, a vis inertiae törvénye nemcsak a fizikai, hanem a szellemi viliágban is észlelhető! Mindegyikünknek volt bizonyára már alkalma a jelenleg érvényben levő járásbirósági ügyekezelés fölött elhangzott panaszokkal találkozni. Különösen és sűrűbben hallatszottak ezen panaszok a nagyobb forgalmú járásbíróságok területén, nemcsak a jogkereső közönség, hanem a bírósági személyek részéről is. A járásbirósági ügykezelés a jelenleg érvényben levő összpontosításnál fogva, mely szerint a bíróságnak összes ügyei polgári és büntető szakok szerint egy-egy közös iktatóban, kiadóban és irattárban kezeltetnek, nehéz, sok helyütt csaknem legyőzhetetlen feladatokat ró a kezelő hivatalnokokra, mi mellett a jogkereső közönség igényei az értesitésnyerés tekintetében nem részesültek megfelelő kielégítésben. Ennek következménye folytonos elégedetlenség és panasz mindkét oldalon, a nélkül hogy a panasz tárgyát képező baj orvoslást nyert volna. Ezen a rendszerben rejlő visszás állapotokon kiván a ministeri rendelet segiteni, midőn kijelenti, hogy a királyi járásbíróságok ügyvitelének ujjászabályozása abiróságok ügykezelésének egyszerűsítése végett vált szükségessé. Az imént jelzett szempontból örömmel üdvözöljük a szóban levő ujitást, és bár igen jól tudjuk azt, hogy minden intézménynek a gyakorlat és tapasztalat képezi legjobb próbakövét, mégis bátran merünk már most is abbeli meggyőződésünknek kifejezést adni, hogy az u. n. lajstromos eljárás hézagpótló ujjitást képez, mely mint ilyen mindkét érdekelt félnek: a bíróságoknak és a jogkereső közönségnek oszthatatlan elismerésére számithat. Az uj ügyviteli szabályok, melyeknek alapját az u. n. lajstromosrends ze r képezi, bíróságaink ügykezelésében nem teljesen uj intézmény. Alkalmazásban van a lajstromozás az 1894. XVIII. t. cikknek életbeléptetése óta a kir. törvényszékeknél mint sommás ügyekben eljáró felebbviteli bíróságoknál, nevezetesen a felebbezési és felülvizsgálati eljárásban; ugy hogy ez idő szerint a sommás ügyek tulajdonképen kétféle ügykezelési szabályok szerint vitetnek; az első fokon: az iktatói, kiadói és irattári, a második fokon: a lajstromos kezelés szerint. A uj ügyviteli szabályoknak életbeléptetésében tehát nem látunk egyebet minta sommás ügyekben követendő ügykezelés egyöntetűségének helyreállítását, a törvényszékek felebbviteli tanácsainál már gyakorlatban levő és üdvösnek bizonyult rendszernek a kir. járásbíróságokra történő kiterjesztése által. A most érvényben levő járásbirósági ügyviteli szabályoknak alapjellege — mint azt már bevezetőleg is érintettük — az összpontosítás. Ezzel szemben az uj ügyviteli szabályok — melyeket ezentúl a rövidség kedvéért is: lajstromos eljárásnak fogunk nevezni — a decentralisatiót és a munkamegosztást juttatják érvényre. A telekkönyvi ügyeket kivéve, melyeknek kezelésére nézve hatályban maradnak az eddigi szabályok, a járásbirósági segédhivataloknak: az iktatóknak, kiadóknak és irattáraknak működései megszűnnek és helyüket az u. n. jegyzői irodák foglalják el. A rendelet szerint egy járásbíróságnál a szükséghez képest több jegyzői irodát lehet felállítani, olykép, hogy mindenik bírónak külön jegyzői irodája vagy több bírónak egy jegyzői irodája legyen. Ezen és ama további intézkedésben, hogy az egyes bírók ügyeit minden esetben azaz akár külön jegyzői irodájuk van, akár nincsen — külön kell kezelni és kezelési könyveiket külön kell vezetni, látjuk a lajstromos eljárásban érvényre jutó decentralisatiót. Viszont a munkamegosztás elvét látjuk kifejezésre jutni az ügyeknek a birák között ügy c s o p o r t o k szerinti beosztásában. A járásbirósági ügyek 13 csoportra osztatnak; ugy, hogy egy biró egy vagy több csoportot kap; esetleg olykép, hogy egy csoport több biró között felosztatik avagy végre olymódon, hogy egy biró több csoportból egy-egy részt kap. A jegyzői iroda, melynek élén egy kezelő hivatalnok áll, ki mellé egy vagy több kezelői segédet be lehet osztani, mintegy mikrokosmosát képezi a mostani segédhivataloknak. A jegyzői iroda intézményének előnyeit a biróra nézve abban látjuk, hogy a biró a kezelőt a csekélyebb jelentőségű elintézések előkészítésével megbízhatja, sőt a tárgyalási jegyzőkönyv vezetésére is alkalmazhatja. Ez utóbbi intézkedésnek horderejét akkor méltathatjuk kellőképen, ha szem előtt tartjuk ama tényt, hogy ez idő szerint igen sok biró kénytelen a fogalmazó segédet nélkülözni és arra van utalva, hogy a roppant időt igénylő blanquettáris munkát egymaga végezze el. Holott az uj intézmény mellett meg van adva minden bírónak többé-kevésbbé a lehetőség arra, hogy tevékenységét és erejét inkább az érdemleges munkákra fordítsa. A most említett jegyzői irodákon kívül ott, a hol több jegyzői iroda van, azoknak a kezelési és irodai teendőknek ellá-