A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 6. szám - A csödtömeggondnokságokról

A J Oo 43 tatás szerint, az érintett 170 birói állás levonásával 1,132 ; ide értve természetesen az albirákat is. tehát átlag majdnem 7 birói állás már is volna szervezve e bíróságoknál; akkor azt találjuk, hogy a 300 törvényszék mindegyike átlag 7 birói s illetve egy elnöki és ó birói — és pedig törvényszéki birói és albirói állással volna felállítható. S ugyanily mérvben emelkedne a segéd- és kezclő-személ\zet is a 300 törvényszéknél. És hogy még az elnöki állások szaporítása által sem terheltessék meg jelentékenyen a pénzügyi tárca, utalok arra, hogy a VI. és VII. rangosztályu birák száma az I. fokú bíróságnál már 189ö. évben 140 volt, hozzá véve tehát az ez idő szerinti törvényszéki elnököket, nem volna épen sok azoknak a száma, a kik a törvényszéki elnöki állásokra előléptetendök lennének s a VII. rangosztályba osztatnának be. Némi személyi magánérdeket sértő nehézségekbe ütköznék ugyan a bíráknak s a kezelő- és segéd-személyzeteknek áthelyezése ; ha azonban általában véve ugy történnék az áthelvezés. hogy első sorban azok nyernének jogot a helyben maradáshoz, a kik már helyben voltak ; azután a rangidősebbek sorrendben, s ha az. akinek iskolázandó gyermekei vannak, nem mozdittatnék el onnét, a hoj már van s a hol gyermekeit iskoláztathatja is, a többi kicsinyes érdekek könynyen elnémíthatok lennének. Ezen birói szervezettel kapcsolatban a békebirói intézmény meghonosittatása végett — a mire majd alább fogok reá mutatni — szerveztetnék azután a közjegyzői intézmény, s ebből kifolyólag az 1895. évben szervezett 240 közjegyzői álláshoz szerveztetnék még 60 közjegyzői állomás — mindegyik azon székhelyen, a hol a törvényszék szerveztetnék. Hogy ezen szervezkedés mellett a jogkereső közönség kényelme nem szenvedne hátrányt, utalok ismét arra. a mi a szervezkedésnek fő célja lenne, hogy a jogkereső fél minden peres bajában ugyanazon bírósághoz fordulhatna, a mi már magában véve is döntő előny ; utalok továbbá ismét arra, hogy hazánk az ujabbi időben vasutakkal már mindenütt be van hálózva, s igy a közlekedés ezáltal már szerfelett meg van könnyítve; — s továbbá kiemelem, hogy ott. a hol törvényszékek vannak, járásbíróság is van, s igy az e helyütt beszüntetendő egyik törvényhelyet pótolná a másik. — mindössze tehát nem több, mint 85 hely fosztatnék meg első folyamodásu bíróságától. — s végül kiemelem, hogy ha a megyei határoktól eltekintve s csak arra való figyelemmel, hogy melyik község melyik bírósághoz esik legközelebb r kerekíttetnének ki a bíróságok, — még a 85 törvényhely hiánya sem volna észlelhető. Hogy a megyék határától eltekintő területi alakítás akadályokba nem ütköznék, — elég csak arra mutatnom, hogy a bíróságok a közigazgatási szervezettel semmi kapcsolatban sincsenek: — míg másrészt általában a megyei határozatokhoz való eddigi csökönyös ragaszkodás eredményezi például azt; hogy a lévai kir. járásbíróság székhelyéhez legközelebb eső község nem ezen. hanem az ipolysági kir. járásbírósághoz tartozik, a hová ezen, Lévától \ órányira fekvő községbelinek 3 óra kocsi utja van. (Vége következik.) A csödtömeggondnokságokról. Irta : Dr. PAP JÓZSEF kir. tszéki biró Mármaros-Sziget. E lapok 1896. évi 48-ik számában dr. Krisanich József és Török Elemér ügyvéd urak foglalkoznak ugyancsak e lapok 31. számában megjelent fejtegetésemmel. Vártam, hogy, ha netalán többen is szólanának a kérdéshez, collectiv választ adjak, miután azonban ugylátszik többen már hozzá szólani nem óhajtanak, a kérdés bővebb megvitatása és azon célból, hogy kimutathassam, miszerint nevezett ügyvéd urak nézete részben téves, a következőkben vagyok bátor a választ megadni. Mindenek előtt Krisanich ur fejtegetéseivel foglalkozva, azon eszmemenetet követve, melyet ő követ, magam is abnormisnak tartom, ha a csődbíróság 10 krjával állapitgatta meg a tömeggondnoki egyes esetben kifejtett munkásságot s aláírom én is azt a kijelentést, hogy ügyvédi munkát igy díjazni nem lehet, nem szabad. Azt is helyeslem, hogy az ügyvéd az általa vitt perre reá ne fizessen. Ezek azonban mind csak az én álláspontomat támogatják, mely abban culminál, hogy a csődbíróság a tervezetén lévő ügyvédek közül ne valamennyinek sorrendben, hanem csak bizonyos számú, a megbízhatóság, kiváló munkásság jutalma gyanánt juttasson csődtömeggondnokságokat. Igy aztán, ha egy két csődben a tömeggondnok a kellő díjazást meg sem találja, meg fogja találni azt a harmadik negyedikben, és panaszra ok nem lesz, nem fordul elő az az eset, hogy a tömeggondnok ellen azért, mert a törvény kívánalmai szerint el nem jár, fegyelmi eljárást kelljen inditani. Nem hatalmi kérdésről van itt szó és nem is monopóliumról; mert habár áll az, hogy minden monopólium hatalmi tény, de az épen nem áll, hogy minden hatalomból monopólium származna. Kétségtelen a törvényből kifolyólag, hogy a csődbíróságnak tömeggondnoki kirendezési joga hatalom, melyet a törvényhozás ruházott rá a bíróságra; de hogy ez a hatalom csak akkor volna az, ha monopóliumként gyakoroltatnék, azt talán kellő megfontolás után Krisanich ur sem fogja állítani. A monopuliumnak egészen más értelme van s az igazságszolgáltatás során ilyet én nem ismerek. Krisanich ur a statisztikával ugy is tulhalmozott biróságot még ujabb statisztikai adatokkal akarja megterhelni, felfedezvén az ügyvédi kar érdekében egy ujabb statisztikai kimutatást, még pedig eléggé complicált kimutatást, a melyben kitüntetendő lenne: mekkora munkát végzett, minő hasznot hajtott a tömeggondnok a hitelezőknek, mennyi díjazást kapott, hány ingyenes gondnokságot látott el. Hiszi-e cikkíró ur, hogy e rubrikák tömkelegében a munkával ugy is tulhalmozott bíróság soha sem fog eltévedni, s lát-e abban az ügyvédi karra nézve valaminő garantiát, jót áll-e róla, hogy olyan eset, minő első cikkemben megbeszélés tárgyává tétetett, elő nem fog fordulni? Én alig hiszem, hogy a javasolt eljárás célra vezető lenne s egyedüli orvoslást abban látok, ha a törvényszék teljes tanácsülése jelöli ki s egészíti ki évenként azon ügyvédek névjegyzékét, kiknek minden irányban kiváló tulajdonságaiknál fogva, gondnokságokat juttatni óhajt, a betű és kor szerinti sorrendet csakis ezek irányában kövesse. Igy aztán a rokon- és ellenszenvet nem ismerő bekötött szemű igazság istenasszonya a felvetett kérdés tekintetében kevésbé fog panaszra okat adni s kiegyenlíthetők lesznek a tömeggondnokságok osztogatása körül felmerülő amaz ellentetek, mely szerint egyik ügyvéd jobb, a másik rosszabb csődhöz jut. Ami cikkíró urnák azt a megjegyzését illeti, hogy én még az ügyvéd urakat azért, mert ingyen munkát teljesíteni nem akarnak, még be is akarom csukatni: ezt miután föltételezem Krisanich ügyvéd úrról, hogy képzettségénél fogva tudnia kell, miszerint a fegyelmi eljárás során elzárás büntetés csakis a fogházőrök és szigorított fogság a foglyok fegyelmi ügyeiben alkalmazható olyan elmésségnek nézem, mely e tárgyilagos komoly jogi kérdés megvitatása keretében helyt nem foglalhat, s mely elmésség viszszazudul annak a fejére, ki ezt magának megengedni elég vigyázatlan volt. Azt hiszem, hogy az a tréfa, melyet Krisanich ur magának megengedett, e lapok tisztelt olvasóinak is sok volt, s nem folytatom tovább azt a polémiát, melyben Krisanich ur a «No ja» kifejezést a jogirodalom terén népszerűvé tenni igyekszik. Áttérve Török Elemér ügyvéd urnák fejtegetésére, mely tárgyilagosan a száraz tényállás előadására szorítkozik, meg kell hogy jegyezzem, hogy én cikkemben neveket nem említettem s az ügyet olyankép, hogy benne személyek nevei előhozassanak s apostrofáltassanak, eszem ágában sem volt tárgyalni s tényleg azt nem is tettem. Török Elemér ügyvéd ur azt állítja, hogy a mszigeti kir. törvényszék a csődtömeggondnokságok osztogatásánál a betűrend szerinti sorrendtől néha — midőn nagyobb csőd nyittatott — eltért. A csődbíróság, ha csakugyan eltért az általa megállapított sorrendtől, ezt a csődtörvény 88. §-a alapján bátran tehette, annál is inkább, mert tudtommal teljes ülési megállapodása nevezett kir. törvényszéknek nincs a csődtömeggondnokságok osztogatására nézve, és igy a csődöt elrendelő törvszéki tanács a tömeggondnokok megválasztása tekintetében egészen szabadon jár el. Magam is helyteleníteném s hibául rónám föl, ha teljes tanácsülési megállapodás ellenére a csődbíróság ellenkezőleg intézkednék. A csődtörvény 90. §-át cikkíró ur tévesen magyarázza, e szakasz reá hárítja ugyan a csődbíróságra a hirdetvény haladéktalan közzététele iránti hivatalbóli felügyeletet, mely felügyelet és gondoskodás csakis abban nyilvánulhat, hogy a tömmeggondnokot — ki a hivatalos lapban a hirdetvényt közzé tenni tartozik — kötelességének pontos betartására a csődtörvény 104. §-ában adott jognál fogva pénzbirsággal is kényszeritheti. A törvényes gyakorlat nem is értelmezi másként a csó'dtörv. 90. §-át, mint ugy, hogy a csődbíróság a csó'dnyitási végzést kifüggeszteni tartozik, annak hirlapi közzétételéről pedig akként gondoskodik, hogy felügyel arra, miszerint a tömeggondnok a hirlapi közzétételt eszközölve a lappéldányokat bemutassa. Hivatkozom e tekintetben az országos gyakorlatra, s azt hiszem alig akadt a tömeggondnok urak közül cikkíró urat kivéve egy is, aki azt várta volna, hogy a csődnyitási végzés hirlapi közzétételét a bíróság —mely célra semmiféle átalánynyal nem rendelkezik — eszközölje. Az ügyvédi kamara határozatát kifogásolni és kritika tárgyává tenni, azt megvitatni nem csak nem helytelen dolog, de sőt a jogszolgáltatás s a jogtudomány érdekében hasznos és szükséges, minden olyan jogerős határozatot, melyhez törvényes kifogás fér, megbeszélés tárgyává tenni. Az én álláspontom e határozattal szemben az 1874. évi XXXIV. t.-c. 51. §-ában gyökerezik, mely szerint a bíróság által történt kirendelést eme törv. 50. §-a a) e) pontjaiban foglalt esetek kivételével az ügyvéd elfogadni köteles. íme Török Elemér ur esete erősen indokolja azt a javaslatomat, hogy csak bizonyos számú kiválasztott ügyvédek nyerjenek tömeggondnokságot, kikkel aztán nem fog előfordulni az, hogy a csődhirdetvény hirlapi közzétételét elmulasztják.