A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 51. szám - Bolgár törvényhozás és igazságügy [6. r.]

370 A JOG között, negatíve kimondja, hogy azt semmiféle körülmények között sem kívánja bontó oknak tekinteni. Ebből kifolyólag elhibázottnak tartom azt az okoskodást is, mely a 78. §. mondattani megkonstruálásából, t. i. abból, hogy az élet elleni törésnél nem fordul elő a «szándékos» szó, iparkodik bizonyítani, hogy a törvény az általános elvvel t. i. a vétkességgel szemben a többször említett szakaszban egy kivételt akart volna statuálni. Mondattanilag a szakasznak ilyen értelmezése tényleg teljes, de logikailag a törvény intencióját és gyakorlati következményeit tekintve, szerintem meg nem állhat. Ez a magyarázat oda vezetne, ha pl. az elmebeteg férj az ő beszámithatlan lelkiállapotábban házastársára fejszét emelt, de ez utóbbinak semmi baja sem lett, mert sikerült neki a támadást kikerülni, a házasság mindemellett felbontandó lesz, mert élet elleni törés forogván fönn. a szándékosság nem jő figyelembe. Ellenben, ha az elmebeteg férj az ő feleségét a fejsze nyélé vei súlyosan össze-vissza veri, ez nem képez bontó okot, mert itt csak súlyos bántalmazásról lehetvén szó, itt a szándékosságot is tekintetbe kell venni. De továbbá, a leggyakoribb esetben nem is lehet a biztos vonalat meghúzni, hogy hol végződik a súlyos bántalmazás és hol kezdődik az élet elleni törés, tehát itt egy oly ingadozó alapra fektetnénk a bontó okot, mely mindig elmebajos beszámithatlan brutalitásának esetleges mérvétől lenne függővé téve. Mindebből az is következik, hogy a jogi oltalom szükségessége mindkét esetben fenforog és argumentumul a házasság felbontására nem kevésbbé szolgál a súlyos bántalmazásnál, mint az élet elleni törésnél. Mindezzel azonban csak annyit óhajtottam bizonyítani, hogy a törvénynek a bontó okok tekintetében a vétkességre alapított intenciója kizárja azt, hogy az elmebajos állapotban elkövetett élet elleni törés, csupán azért, mert élet elleni törés, bontó okul szolgálhasson, másrészt pedig azt, hogy a törvény logikai magyarázata kizárja, hogy olyan distingválást tehessünk, mely szerint az élet elleni törésnél a szándékosság figyelmen kivül hagyható elem, ellenben a súlyos bántalmazásnál nem. Ha már azonban abból a mindenesetre igen fontos szempontból indulunk ki, hogy a törvénynek nem lehet célja a házasság felbontásának kimondását megtagadni oly esetben, midőn a házassági életközösség fentartása a házasfelekre elviselhetlenné vált, ugy indokoltnak kell tartanunk, ha a gyakorlat az életkörülményekre való tekintettel enyhíteni iparkodik a törvény merev intézkedésén. A törvény és a gyakorlati élet követelményeinek összeegyeztetésére ugy hiszem támpontot talál hatunk magában a házasságjogi törvényünkben és pedig a relatív bontó okokat felsoroló 80. §. generális clausulájában. E clausula ugyanis szabad mérlegelést enged a bíróságnak arra nézve, hogy a 80. §-ban felsorolt valamely bontó ok fönforgása esetén is csak ugy bontható fel a házasság, ha a bíró a házasfelek egyéniségének és életviszonyainak gondos figyelembevételével meggyőződött arról, hogy a házassági viszony annyira fel van dúlva, hogy a felbontást kérőre nézve a további életközösség elviselhetlenné vált. Látható, hogy itt a törvény a feldúlt házassági viszony folytán a házasfelek között előállott tarthatatlan helyzetet teszi a bontó ok mellőzhetlen alkatelemévé. Igaz, hogy e feltétel csak a relatív bontó okokra vonatkozik és nem az absolutakra, milyen az élet elleni törés is. De én éppen az elmebetegségnél, mint speciális oknál ezt a szabad mérlegelést kiterjesztendőnek tartom a 78. §-ra és pedig minden distinkció nélkül, t. i. megengedném, hogy az elmebajos részéről elkövetett nemcsak élet elleni törés, hanem súlyos bántalmazás esetén is kimondhassa a bíró a felbontást, mégis csak akkor, ha a leggondosabb figyelembevételével az így előállott életviszonyoknak, meggyőződött arról, hogy a további életközösség elviselhetlenné vált. Ezzel azután a szándékosság föltétele mint subjectiv elem az elmebetegségnél, melyet itt mintegy a vétkesség és nem vétkesség között állónak lehet tekinteni, önmagától kiesnék és létesül egy combinált bontó ok, mely az elmebetegség folytán előállott és a leggondosabban mérlegelt objectiv körülményekben leli alapját. Ezen combinált bontó okban t. i. ugy az absolut, mint a relatív elem találkozik és pedig olyképpen, hogy elmebajos állapotban az élet elleni törés vagy súlyos bántalmazás mint absolut bontó ok folytán a házasfelek között előállott helyzet az életkörülmények mérlegelése után (ez a relatív elem) válhatik csak valóságos bontó okká. Ily combinált alapon tényleg helyét látom a házasság felbontásának, míg a Curia által kimondott merev elv alkalmazása sok igazságtalan felbontásnak lehet okozója. Ausztria és külföld. Bolgár törvényhozás és igazságügy. (Folytatás.) A törvény 121 —146. §§-ai a kerületi s a városi és községi tanácsok választásakor követendő eljárást szabályozzák, mely lényegében a képviselőválasztási eljárásnak megfelel. Végre a 147—170. §§-ok büntető intézkedéseket tartalmaznak. A büntetések maximuma 3 évi sötét börtön és 5,000 frank pénzbírság. E vétségek vagy hivatalból — két hónap alatt — vagy pedig magánpanasz folytán üldözendők. A magánpanasz a választástól számítandó 10 nap alatt bejelentendő, különben elévül. A választási helység kapujára a választási törvénynek a választási eljárásra s a büntető intézkedésekre vonatkozó kivonata köztudomás végett felragasztandó. Ezen uj választási törvény, mint fönnebb emlitém, jövő 1898. év január hó 13-án lép életbe és tőle a választások szabadságának és tisztaságának biztosítását várják. VII. Áttérek az útlevél törvényre (zakón za paszportite), mely f. évi március hó 10-én lépett életbe. Ezen törvény annyiban nevezetes, hogy a régi Sztambulov-féle útlevéltörvénynek barbár intézkedéseit teljesen kiküszöbölte. Érdekes lesz tehát eme régi törvényre kis visszapillantást vetni. A Sztambulov útlevéltörvény (mely 1888-ban hozatott) azon álláspontra helyezkedett, hogy minden polgárnak, akármilyen tisztességes is, okvetlenül rossz tervei vannak, ha külföldre utazik. Evégből azután S z ta mb u lo v, a ki ama sok kegyetlenség tudatában, melyet elkövetett, kormányzásának egész ideje alatt, saját biztonságát és életét féltette, arról gondoskodott, hogy egyrészről a külföldre való utazás, a mennyire csak lehet, megnehezittessék, más részről pedig azoknak, a kik a külföldről hazatérnek, a hazatérés megkeserittessék. Ha a törvény e tekintetben nem volt elég kimerítő, ugy annál kimerítőbbek voltak a rendőrségnek adott utasítások. Ha valaki a régi törvény szerint külföldre akart utazni, mindenek előtt két, ingatlan vagyonnal biró kezest kellett találnia, kik érette irott s bélyegezett nyilatkozatban kezességet vállaltak a politikai és bírói hatóságok előtt, hogy akár mikor, ha kerestetik, elő fogják állítani. E szabály alól nem volt kivétel (azaz volt egy titkos kivétel Sztambulov feltétlen hivei részére) s igy a legtisztességesebb és vagyonos polgárnak, valamint az államhivatalnoknak és hadseregbeli tisztnek is kellett ezen szégyenletes rendszabályt eltűrni. Hogy az embernek sürgősen el kell utaznia, pld. családi vagy fontos kereskedelmi ügyekben, azt Sztambulov inquisitorius hatóságai nem akarták megérteni. De ez még nem volt minden; most jön csak a java. Ha sok keresés után — mert tudvalevőleg — s kivált a keleten — az emberek nem igen szívesen vállalnak kezességet másokért — a külföldre utazni akaró szerencsétlen bolgár alattvaló talált két kezest es meg volt irva és bélyegezve a kezességi nyilatkozat, akkor szinte bélyeggel ellátott kérvényt kellett szerkesztenie s a városi, illetve községi tanácshoz beadni, a melyhez a fenti nyilatkozatot mellékelni kellett. Most már a községi előljáró jóakaratától függött, vájjon rendben van-e a beadvány és nyilatkozat s ha igen, akkor az utazni készülőre még egy «kellemes» dolog várt, t. i. az egész folyó évi adót, akár hátralékos volt, akár nem, lefizetni! Ha tehát valaki január hóban akart utazni, annak az egész évre szóló adóját, még pedig mindennemű adóját (jövedelem-és földadót, községi és iskolai pótlékot stb. stb.) előre le kellett fizetni. Ha ezt megtette és külön bélyegzett bizonyitványnyal (melyért megint az illető pénzügyi hivatalokba kellett járkálni) igazolta, ugy aztán végtére kiadták neki — talán az útlevelet ? Dehogy, csak egy igazolványt, a melylyel el kelletett mennie a goromba rendőrfőnökhöz, s ez utóbbi ha neki tetszett,*) a várva várt útlevelet «kegyelmesen» kiadta! Hogy mennyi időveszteségbe és méregbe került ezen pokoli procedúra, azt el lehet képzelni, kivált ha azt is tekintetbe vesszük, hogy mindezen hivatalok, a melyeknél a szerencsétlen útlevél jelöltnek könyörögni kellett, különösen városokban, jó messze vannak egymástól. A külföldről való visszatérés után pedig más kellemes dolog várta a bolgár honfit. Ekkor ugyanis, mielőtt az indóházból kieresztették volna, vallatóra fogták: hol volt, mi járatban volt, most hová száll; ugy szintén feljegyezték a bérkocsis nevét és számát, a melylyel az utas a városba hajtatott, s alig hogy megérkezett családja körében s még ideje sem volt gyermekeit átölelni, már is ott termett egy másik rendőr bizonyosságot szerezni a fölött, hogy az illető csakugyan oda szállt, a hová a bejelentés szólt.**) Ezen gyalázatos eljárást Sztambulov kormányzásának utolsó éveiben már annyira megszoktuk, hogy addig ki se kezdtünk pakkolni, mig Sztambulov rendőrjeit ki nem elégítettük. *) A legtöbb Sztambulov korabeli rendőrfőnök, hogy az utazókat még inkább zaklassa, még külön bélyegzett Írásbeli beadványt kivánt, s nem elégedett meg az útlevelet kiutalványozó községi okirat előterjeszTÉSÉVG'** A A SZERZ° **l A bérkocsis ugyanis azonnal, mihelyt az utast lakhelyére vitte, súlyos pénzbírság terhe alatt köteles volt a rendörséghez hajtani s bejelenteni, hogy ennyi ís ennyi szám alatti házhoz, annyi és annyi férfi és nöszemélyt s gyermeket vitt. Jaj volt annak a háznak, melyben a legott kiküldött rendőr a bejelentett utasok számát nem konstatálhatta! A sz.