A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 46. szám - Pium desiderium

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK Melléklet a «Jog» 4G. számához. Budapest, 1897. november hó 14. Köztörvényi ügyekben. A budapesti királyi Ítélőtábla 4. számú polgári döntvénye (5,8i3/P. 1897. számhoz.) Elrendelhető-e a biztosítási végrehajtás egyedül az adós ellen elrendelt kielégítési végrehajtás alapján, szükséges-e a kielégítési végrehajtás foganatosításának kimutatása is? Határoz at. A veszély valószínűségének az 1881 : LX. t.-c. 223. §-a értelmében kimutatására elegendő a kielégítési végrehajtás végrehajtható birói határozat alapján történt elrendelésének bizonyítása, az elrendelt ily végrehajtás foganatosításának kimutatása azonban rendszerint nem kívántatik meg. Indokok. Az 1868: LIV. t.-c. 338. §-ában a biztosítási végrehajtás elrendelhetésének előfeltételéül az kívántatik meg, hogy a követelés, a melyre nézve biztosítási végrehajtás elrendelése kéretik, veszélyeztetésének valószínűsége forogjon fenn. Az 1876. évi XXVII. t.-c.-ben foglalt váltótörvény életbeléptetése stb. tárgyában 1876. évi november hó 30-án kelt igazságügyministeri rendelet 57. §. 1. pontjában, a mely e tekintetben megegyezik az 1840. évi XV. t.-c. II. r. 146. §-a a) pontjának és a váltó-végrehajtások tárgyában 1869. évi április 8-án kelt igazságügyministeri rendelet 3. §. a 1 pontjának rendelkezéseivel, az kívántatik meg, hogy valószínűvé tétessék, miszerint a követelés veszélyeztetve van. Az 1881. évi LX. t.-c. 223. §-a pedig, a mely jelzett törvényes rendelkezések helyébe lépett, a biztosítási végrehajtás elrendelhetését e tekintetben azon előfeltételhez köti, hogy felperes a veszély valószínűségét mutassa ki. Mindezen rendelkezések egybevetéséből az tűnik ki, hogy az 1881. t.-c. 223. §-a a követelés veszélyeztetésének kimutatása tekintetében lényegileg az addig hatályban volt szabályokat tartotta fenn. Az 1881. évi LX. t.-c. meghozatala alapjául szolgált törvényjavaslat indokolásának egész szelleméből és pedig különösen abból, hogy a törvényhozás a biztosítási végrehajtás intézményét, a kérdésnek ujabb tárgyalása után is szükségesnek találva, azt jövőre is fentartotta, abból, hogy csak az azzal elkövethető visszaélések megelőzésére keresett, és állított fel uj garantiákat, — nevezetesen, épen mert a veszélyeztetés fenforgásának minden kétséget kizáró ismérveit törvényben tüzetesen meghatározni nem lehet, a biztosítást szenvedő fél érdekében a törvény 229. §-a akként intézkedik, hogy a bíróság, és pedig belátása szerint a biztosítás foganatosítását biztosítéknak a hitelező részéről letételétől teheti függővé, a 236. §. szerint pedig a biztosítási végrehajtást rosszhiszeműen kieszközlő fél 500 frtig terjedhető pénzbirsággal büntethető, végre abból, hogy a törvényhozó ezt nem tette kifejezetten, okszerűen következtetendő, hogy a törvényhozó a biztosítási végrehajtás elrendelhetésének előfeltételein szigorítani nem akart. Ezeknél fogva, különösen tekintettel arra is, hogy a biztosítást szenvedett félnek érdekei a jelzett uj garantiákkal is,a biztosítást szenvedett egyéb hitelezőinek érdekei pedig az ugyancsak 1881. évben, de korábban hozott csődtörvénynek f 1881. évi XVII. t.-c.) a megtámadási jogot tárgyazó rendelkezései által is hatályosan megvédettnek, nem forog fenn ok arra, hogy az 1881. évi LX t.-c. 223. §-ának vonatkozó rendelkezése szigoruabban értei meztessék, mint azon hasonló törvényes rendelkezések érteimeztettek, a melyeknek helyébe az említett 223. §. lépett; nem annál kevésbbé, mert okszerűen fel kell tenni, hogy a törvényhozó a birói gyakorlatot is ismerve és méltatva alkotta meg a 223. §-t, az addig fennállott gyakorlat szerint pedig felsőbb bíróságaink az esetek túlnyomóan nagyobb részében a hitelezőnek kedvezőbb felfogáshoz hajlottak, annak dacára, hogy a biztosítást szenvedett és ennek egyéb hitelezői érdekeinek megóvására alkalmas fent körülírt ujabb garantiák még nem léteztek. Gyakorlati szempontból vizsgálva a kérdést, annál kevésbbé köthető a veszélyeztetés fenforgásának felismerése ahhoz, hogy a végrehajtható birói határozat alapján elrendelt kielégítési végrehajtásnak megtörtént foganatosítása is kimutattassék, mivel sok esetben a foganatosítás nem az elrendelő bíróság székhelyén történvén, a vonatkozó bizonyíték beszerzésével járó időveszteségnél fogva a hitelező számos esetben, dacára hogy fellépése által a törvény 229. és következő §§-ai . szerint reá háromolható vagyoni hátrányokat is elvállalja, a törvény intentiója ellenére elesnék attól, hogy okirattal kimutatott készpénzbeli lejárt követelésre nézve adósának ingó vagyonára vezetett biztosítási végrehajtás utján biztosítékot | szerezzen, holott, ha adósának ingatlan vagyona volna, arra telek1 könyvi előjegyzést nyerhetne; a miből egyszersmind azon félszegség következnék, hogy az ingatlannal bíró adós hátrányosabb helyzetben lenne, mint az az adós, a kinek csupán ingó vagyona van. Kelt Budapesten, a királyi itélő tábla polgári szakosztályainak 1897. október hó 12-ik napján tartott teljes üléséből. Hitelesíttetett az 1897. évi október hó 28-ik napján tartott polgári teljes ülésben. Vértcsy Sándor, s. k. Vidovich Jerenc, s. k. a teljes ülés elnöke. a teljes ülés jegyzője. A szülők között peren kívül létrejött s közjegyzői okiratba foglalt egyezség, mely szerint a gyermek elhelyezése s tartása iránt történik intézkedés, a H. T. 142. §-a értelmében hozott ítélet mellett a gyámhatósággal szintén közlendő. (Curia: 6,152 1896). A H. T.-ben előirt birói békéltetés megkísérlése szabályszerűen csak a bíróság színe előtt, tanácsülésben eszközlendő. (Curia: 4,264/1896). Ha a házasság felbontását kérő fél a per adatai szerint bebizonyított körülmények alapján nem ezeknek megfelelő bontó okra hivatkozott, tekintettel arra, hogy a megfelelő törvényhelynek a fél részéről helytelen idézése a bíróságot a helyes alkalmazásban nem akadályozhatja, a felhozott tények alapján megállapítható bontó ok miatt a bíróság köteles a házasságot felbontani. (Curia: 4,264/1896). A házassági perekben hozott Ítéletek, ha a házasság a házassági törvény életbelépte előtt jött volt is létre, nem a felek vallása szerinti lelkésszel, hanem az állami anyakönyvvezető vei közlendők. (Curia: 5,674/1896). Az 1894. XXXI. t.-c. 54. §-ában felsorolt megtámadási okok valamelyikének fennforgása esetében a megtámadási jogot a tévedésben levő vagy megtévesztett házastárs gyakorolhatja, ennél fogva az a házasfél, a kiről a szakértők a per során megállapították, hogy a nemző részeknél a baj egyedül nála van s ennél fogva a házasság megkötésénél tévedőnek, vagy megtévesztettnek nem tekinthető, a nála fenforgó baj miatt a hivatkozott törvény 54. §-ának c) pontja alapján a házasság érvényességét megtámadni nem jogosult. íCuria: 2,448/1897.) Egymagában az a tény bizonyítása, hogy a férj egy idegen nővel több napon át egy vendéglőben egy szobában lakott, s azt mint nejét jelentette be, a H. T. 76. §-ában emiitett házasságtörés megállapítására nem alkalmas. (Curia: 4,264/866). A H. T. 77. §, a) pontjára fektetett perben, mennyiben az előzetes kérvényi eljárás rendén az életközösség visszaállítását elrendelő végzés alperesnek szabályszerűen kézbesittetett, alperest terheli annak bizonyítása, hogy felperest jogos ok miatt hagyta el. Ha ezen bizonyítási kötelezettségnek eleget nem tesz, a házasság felbontandó. (Curia: 4,761/1896). Az a tény, hogy a férj megfélemlítés okából nejére forgópisztolyt emel, nem képezi a H. T. 78. §-ában irt bontó okot (Curia: 4,264; 1896). A házasságtörés tényének megbocsátását nemcsak a szóval kifejezett nyilatkozat képezheti, hanem a sértett félnek az a ténye is, hogy a sértő cselekvény elkövetése után, azt tudva, közösül a vétkes házastárssal. (Curia 4,950/1896.) Mindazon esetekben hol a H. T. a hat havi ágy és asztaltól való külön élés elrendelését megkívánja, ez az intézkedés alkalmazandó és éppen az okból a feleknek bár egyetértő akaratából korábban már létesített külön élése az attól való eltérésre indokot nem képezhet, s annak pótlására alapul el nem fogadható. (Curia 4,261/1896). Ha a házasság felbontása oly körülményekre alapittatik. a melyek szerint a H. T. 99. §. alapján közbenszóló ítélet hozandó,