A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 43. szám - Rendes perekben a másodbirosági végzés elleni felfolyamodás hány nap alatt adandó be? - Munka áthárítás. (Az igazságügyminiszter ur figyelmébe)

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a <>Jog» 48. szamához. Budapest, 1897. október hó 24. Köztörvényi ügyekben. A győri királyi ítélőtáblának ai. számú polgári határozata, ad Polg. 2,271. 897. számhoz. Sz. Vilma és M. Erzsébet által A. Sándor gyámsága alatt álló kiskorú O. Magdolna és Ilona (O. Ferenc gyermekei) ellen 191 frt töke s jár. iránt a sümegi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság előtt folyamatba tett végrehajtási ügynek 2,271/polg. 1897. kir. Ítélőtáblai szám alatt történt felülvizsgálása alkalmából, — mely ügyben a telekkönyvi hatóság, az 1881. LX. t.-c. 156. §-ának a) pontját alkalmazva, a sümegi 1,852. számú telekjegyzőkönyvben a végrehajtást szenvedők és O. Magda (O. Sándor leánya) közös tulajdonául felvett 1,061 a, 1 hr. számú egész szántóföldre rendelte el az árverést ugy, hogy az csupán csak a végrehajtást szenvedők jutalékára első helyen bekebelezett és özv. O. Ferencnét illető szolgalmi jog ^haszonélvezet életfogytig) az 1881. LX. t.-c. 163. §-a értelmében érintetlenül maradjon, — a győri kir. Ítélőtábla kimondotta a határozattárba felveendő következő Határozatot. Ha valamely ingatlannak több a tulajdonosa s ezek közül csak egynek vagy többnek, de nem valamennyinek tartozása miatt rendelendő el árverés, és a többi tulajdonostárs közül csak egynek vagy többnek, de nem valamennyinek hányadát terheli bejegyzett szolgalmi jog, ez esetben az 1881: LX. t.-c. 156. §-ának a—d, pontjaiban foglalt kivételes intézkedések nem alkalmazhatók, vagyis az árverés csak a végrehajtást szenvedőnek, vagy szenvedőknek hányadara rendelhető el akkor is, ha az ingatlan kikiáltási ára az 1881. LX. t.-c. 156. §-a második bekezdésének a, b, c, és d, pontjaiban meghatározott kikiáltási árösszeget meg nem haladja. Indokok. Az 1881. LX. t.-c. 156. §-a szerint abban az esetben, ha valamely ingatlan több tulajdonostárs tulajdonát képezi és annak kikiáltási ára 200 frtot, illetve 5,000 frtot, 2,000 frtot s illetőleg 500 frtot meg nem halad, az árverés nem csupán a végrehajtást szenvedőnek, vagy szenvedőknek hányadára, hanem az egész ingatlanra rendelendő el. Ugyanennek a törvénycikknek 163. §-a értelmében pedig akkor, ha az elárverezendő ingatlanra szolgalmi jog van telekkönyvileg bejegyezve: az árverés azzal a feltétellel rendelendő el, hogy az árverés által a bejegyzett szolgalmi jog nem érintetik, és a szolgalmi jog fentartása nélkül az ingatlan csak akkor árverezhető el, ha a szolgalmi jog bejegyzését megelőző követelés van az ingatlanra bekebelezve és az ennek kielégítésére szükséges összeg a szolgalmi jog fentartásával megkisérlett, illetve megtartott árveréskor el nem érhető. E két törvényszakasz fenti rendelkezései akkor, ha több tulajdonostárs közül egynek vagy többnek, de nem valamennyinek hányadára van szolgalmi jog bekebelezve, a jogoknak olyan összeütközését idézik elő, a mely összeütközés vagy a szolgalomra jogosultnak, vagy az ingatlan közös tulajdonosainak és hitelezőinek érdekét fogja sérteni. Ha ugyanis a biró az árverést az egész ingatlanra ugy rendeli el, hogy ez a szolgalmi jog fentartásával — s az árverési vevő által való átvételével történjék: ugy nyilvánvaló, hogy a szolgalmi joggal terhelt ingatlan kisebb áron fog elkelni, mint ha szolgalommentes volna, — s ekkor a szolgalommentes jutalékrész tulajdonosa és ennek hitelezői károsulnak s szenvednek jogsérelmet. Azonfelül a kielégítési sorrend megállapítása is akadályba ütközik. Mert külön — és költséges, becslési — a törvényben nem ismert s különben is kétes értékű — eljárás nélkül nem lehetne megállapítani: mi esik az egyesitett összvételárból a szolgalommentes tulajdonjutalékra — s mi esik a szolgalommal terhelt jutalékra, holott kétségtelen, hogy ez utóbbi az előbbinél kevesebbet ér, — tehát kisebb vételárrész képviselheti csak ez utóbbinak egyenértékét. Ha pedig a biró a fentebb kiemelt jogsérelmek elhárítása végett a szolgalmat hagyná tekintet nélkül, s az árverést, a szolgalom fentartását meg nem állapítva, rendelné el: ugy megsértené az 1881. LX. t.-c. 163. §-át, sérelmet szenvedne szerzett és az idézett törvényszakasz által is biztosított jogában a szolgalomra jogosított fél. Elrendelhetné végül a biró az árverést úgyis, hogy a szolgalommentes jutalék külön, — a szolgalommal megterhelt szintén külön, de mindkettő egyidejűleg legyen árverés alá bocsátandó: de ekkor meghiúsulna a az 1881. LX. t.-c. 156/§-ának az a célzata, hogy a kisebb értékű ingatlanok egészben s egyszerre árverezendők el, és nincs biztosíték arra nézve, hogy az árverésen I nem-e csak a szolgalommentes jutalék fog elkelni, — a szolga| lommal terhelt pedig nem. A különböző jogoknak ezt az összeütközését az erre vonatkozó szabályok alkalmazásával kell megszüntetni. Tekintetbe jön pedig az e részben érvényes az a jogszabály: hogy a gyengébb jog engedni kénytelen az erősebb, különösen a megszerzett jognak; továbbá, hogy a törvénynek a már megszerzett jogot védő és biztosító intézkedései erősebbek, mint azok, a melyek alapjukat csak célszerűségi tekintetekben találják. Ezeket a jogszabályokat a fenforgó esetre alkalmazva, — minthogy a 163. §-nak a bekebelezett szolgalmi jog fentartására vonatkozó rendelkezése a megszerzett jog fentartását biztosító intézkedést képez; minthogy továbbá a szolgalommentes jutalék tulajdonosainak és ezek hitelezőinek arra vonatkozó jogai,-hogy a szolgalommentes jutalék teljes s meg nem csonkított vételár egyenértékét kapják meg s fordíthassák a tulajdonos társak tartozásainak s hitelezőik követeléseinek fedezésére, szintén a megszerzett jogok tekintete alá vonandók; minthogy ezekkel szemben a 156. §. kérdéses intézkedése csupán célszerűségi szempontokon alapuló rendelést képez: nyilvánvaló, ho^y a 156. §. a—d, pontjaiban foglalt rendelkezéseknek abban az esetben, — ha ezeknek a rendelkezéseknek alkalmazása harmadik személyek megszerzett jogainak sérelmével járna,háttérbe kell szorulniok, s hogy a 156. §. a—d, pontjai akkor, ha az illető ingatlan több tulajdonostársa közül egynek vagy többnek, de nem valamennyinek hányadára van szolgalmi jog bekebelezve — nem alkalmazhatók. Kelt Győrött, 1897 évi október hó 9-ik napján. Hitelesítve 1897. évi október hó 13-ik napján. Vági Mór sk. Biró Antal sk. elnök. előadó. Magyar bíróság illetékessége külföldi egyén holttányilvánitására. A kaposvári kir. törvényszék: Felperes keresetének helyt ad s az 1854. évi március 19-én született Galimberti Miklós elhalálozását megtörténtnek kimondja s az elhalálozás napjául 1891. évi augusztus 13-át jelöli meg. Indokok: Felperes keresetét örökösödés céljából indította, örökösödési s ezzel együtt kérvényezési jogosultságát a keresethez A) alatt csatolt s szabályszerűen kihirdetett végrendelettel igazolta s így az 1868. évi LIV. t.-c. 522. §-ának eleget tett. Tekintve pedig, hogy alperes nem magyar alattvaló, első kérdést képez, vájjon a kir. törvényszék ezen perben az eljárásra illetékes-e vagy sem ? A kir törvényszék saját illetékességét az 1868. LIV. t.-c. 40. §-a szerint, ha a holttányilvánítási eljárás örökösödés céljából kérelmeztetik, azon törvényszék előtt indítandó, melyhez az örökösödési perek vannak utasítva; alperes ugyan az országban nem lakott, de mert hagyatéka 10,000frt tőkében Somogy vármegye árvaszékénél kezeltetik, azért az 1868: LIV. t.:c. 37.§-ának második bekezdése szerint az örökösödési és igy a 40. §. értelmében a holttányilvánítási perben is Ítélethozatalra illetékes (1896. február 19-én, 1895. évi 9,032. sz.) A pécsi kir. ítélőtábla. Az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja és felperest holtányilvánitási kérelmével elutasítja. Indokok: . . . az ismeretlen tartózkodásu alperes trieszti illletőségü, tehát osztrák állampolgár és nem magyar honos. Felperes jelen felhívási perre nézve a magyar biróság és különösen a kaposvári kir. törvényszék illetőségét és saját kereseti jogát, hivatkozással az 1868. évi LIV. t.-c. 40. és 522. §-ának b) pontjára, azon az alapon kérte megállapittatni, mert nevezett alperesnek 10,000 frt tőkéből és kamataiból álló készpénzvagyona Somogymegye árvapénztárában kezeltetik és ezen Magyarországban levő vagyonra nézve az A) a. hiteles másolatban csatolt végrendelet értelmében felperesnek utóöröklési joga biztosíttatott. Ezek folytán mindenek előtt az a kérdés döntendő el, hogy az alperesnek, az osztrák állampolgárnak holttányilvánitását kimondhatja-e a magyar biróság ? Az 1868. évi LIV. t.-c. 40. §-a szerint, ha a holttányilvánítási eljárás örökösödés céljából kéretik, ama törvényszék előtt kérelmezendő, a melyhez az örökösödési per tartozik. További kérdésként tehát felmerül az, hogy G. Miklósnak, mint osztrák állampolgárnak Magyarországban a somogymegyei gyámpénztárnál kezelt ezen készpénz vagyona tekintetében az örökösödési eljárásra nézve általában a magyar bíróságok és különösen az örökösödési perre nézve a kaposvári törvényszék volna-e illetékes? A 1894. évi XVI. t.-c. 8. §-ának második bekezdése értelmében a kir. járásbíróságok, tehát magyar bíróságok eljárása kiterjed a külföldi örökhagyónak az ország te-