A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 42. szám - Lehet-e jogi személy igazgatósági tag?

A JOG 167 szerkesztőtől származó, Bécsben 1895. évben nyomtatott röpirat tartalma magában foglalja és megállapítja a btk. 172.§-nak máso­dik bekezdésébe ütköző izgatás vétségét és ennek folytán a btk. 61. és 62. $5;. alapján az emiitett nyomtatványt, valamint annak a magyar büntetőtörvénykönyv hatálya alatti területén belül a szerzőnek, terjesztőnek, úgyszintén a nyilvános kiállítónak birto­kában levő példányait elkoboztatni és megsemmisíttetni ren­deli stb. Indokok: 1896. évi június 28-án a szepesváraljai főszolga­bíró beküldte a kir. ügyészséghez a «Zkaza ludu Szlovenszkebo> cimü tót nyelven, Bécsben 1895. évben nyomtatott röpiratnak egy példányát. A röpirat 16 fejezetre oszlik. Címe magyarul annyit tesz, mint a tót nép romlása és címlapján levő jeligéje: Máté 13. A midőn az emberek elaludtak, jött az ellenség és konkolyt vetett. Az [. fejezet elmondja, hogy a magyarok bejövetele előtt a tótok szabadok voltak; dicsőíti Szvatoplukot, fájlalja, hogy a ma­gyarok mindenütt kiszorították a tótokat és erősen megtámadja az izraelitákat, mint a tót paraszt nép megrontóit. A II. fejezetben a magyar szabadságharcról szól és okául annak, hogy a tótok akkor Ausztriával tartottak, Ausztria sokkal emberségesebb voltát mondja; a magyarokat gőgösöknek, erő­szakosaknak állítja, kik a tótnak nem engedik azt, a mit maguk követeltek Ausztriától és hatalmi állásuk megerősítésére erősza­koskodnak és a tótra a magyar nyelvet is reáerőszakolják és megeszik a tótnak legjobb kenyerét. A III. fejezetben a magyarokat azzal vádolja, hogy ők az adót felsrófolják és ebből maguknak Budapesten palotákat építe­nek, a Dunái és Tiszát szabályozzák, vasutakat épitenek, de a tót­nak ebből nincs haszna és neki mit sem juttatnak. A IV. fejezet kemény kifakadásokat tartalmaz a zsidók ellen, mondván, hogy <a nemzet gyökere és gyomra a nép, mely mindent táptál, a zsidók pedig a gyomor rákjai.* Az V. fejezet hasonlókép kárhoztatja a hitelintézeteket és az izraelitákat. A VI. tejezet kikel a magyarosítás ellen, állítja, hogy paraszt­jaink az iskolákban elbutulnak, és a hivatalnokokat és bírákat lelkiismeretleneknek, megvesztegethetőknek mondja, kik nem félnek áz elkövetett rablásaik miatt. A VII. fejezet természetesnek mondja, hogy a tót paraszt gyűlöli a fekete kabátot és kitér neki, akár a farkasnak, mert a hivatalnok és ügyvéd csak kizsákmányolja a paraszt egy­ügyüségét. A VIII. fejezet hamis színben tünteti fel a magyarországi tótok jelenlegi helyzetét és a tót parasztot a marhához hasonlítja, melyet a farkasok: a magyarok és zsidók megtámadnak és a mar­hát őrző kutyák — a hivatalnokok — nemesek és más mivelt egyének, kikben felébred farkastermészetük és a helyett, hogy a marhát megvédenék, ők is neki esnek és megrongálják a far­kasokkal egyetemben. A IX. fejezet a magyar kormányról azt mondja, hogy mit sem törődik a néppel és a tót népnek nem juttat sem műveltséget sem jólétet. A X. fejezet nagyúrnak mondja a magyar kormányt, mely nem oly igazságos, mint az osztrák és a jobbágyság megváltását hamis- j nak állirja, mert a rabszolgaság ma is meg van más formában és azt mondja, hogy a magyar állam a magyarok gőgös, uralkodó hatalmával, nemesi hivatalnokaival, mindenféle adójával és önké­nyes mindenhatóságával rosszabb csigázója a nemzetnek, mint a milyenek a földesurak valának. A XI. fejezet az állítja, hogy midőn Trencsénmegyében a | papok mértékletességi egyleteket alakítottak, ezeket a kormány betiltotta, mert ha a paraszt nem iszik, a zsidó és ezzel a kor­mány is vészit. A XII. fejezet rosszaknak nyilvánítja a magyar népiskolákat. A XIII. fejezet az országgyűlés ellen fordul, melyről azt állítja, hogy csak siettette a tótnak Ínségét és a panaszokkal nem foglalkozik. A XIV. fejezet megint a hivatalnokokat támadja meg és illusz­trálja, mennyire megvesztegethető minden magyar hivatalnok. Elmondja, hogy a hivatalnokok hatalma olyan, akárcsak a török basáé; a falu nem választhatja szabadon bíráját, csak azt,a kit a szolgabíró akar, a megyei hivatalokban csakúgy hemzseg a sok henyélő, ingyenélő; minden nemes kapott állást, akármennyire is reszket a keze a sok ivástól. A XV. fejezet az országgyűlési képviselők lustaságát festi; szidja a magyar rendszert és azzal végzi, hogy a magyarnak ezen gőgös szelleme, valamint a nemesség szemtelensége szemet szúr már az egész ország népének. Végül a XVI. fejezetben mint egy következtetést levonva, tanácsot ad a tót népnek, nehogy a magyarok teljesen kizsákmá­nyolják; sz;dja megint a zsidókat és felhívja a népet, hogy vála­szon bíráknak, jegyzőknek, megyebizottsági tagoknak és ország­gyűlési képviselőknek csak oly egyéneket, akik majd azt akarják, a mit a tót nép akar, ezek lesznek őszinte intézői és képviselői. Ezen röpirat szerzője ismeretlen maradt és külföldinek mon­datott, azok ellen pedig, kiknél az lefoglaltatott, az eljárás jogerő­sen meg lett szüntetve, mert nem nyert beigazolást, hogy tisztán elolvasáson kivül, tovább terjesztés végett, ismerve a röpirat teljes . tartalmát, átvették és tovább terjesztették volna. Ezen izgatást tartalmazó nyomtatvány elkobzása szükséges lévén, miután a tettes ismeretlen, a mai bűnvádi eljárás és jog­gyakorlat által elkövetett elveknek megfelelőleg részére hivatal­ból védő ügyvéd rendeltetett ki. A kinevezett védő ügyvéd első sorban kifogást emelt a kir. törvényszék hatásköre ellen; miután az 1880. évi 37. t.-c. 39. §-a értelmében a nyomtatvány utján elkövetett bűntettekre és vét­ségekre nézve a sajtóbiróságok és esküdtszékek kizárólag bírnak hatáskörrel és mert az elkobzást is csak azon bíróság mondhatja ki érvényesen, mely magára a bűncselekmény elbírálására hatás­körrel és illetékességgel bir. Az érdemben butáknak és kárhoztatandóknak, de nem izga­tást tartalmazóknak mondja a röpiratban foglaltakat. A kir. törvényszék a kifogás elvetésével saját hatáskörét megállapitandónak találta; mert a jelen eljárás tárgya nem más, mint egy izgatást magában foglaló röpirat elkobzásának elrende­lése, melyre a kir. törvényszék illetékes és mert a tettes, a szerző ismeretlen lévén, kiről csak annyi állapíttathatott meg, hogy kül­földi; kivel szemben eljárni nem lehet, miután a sajtóbiróság és esküdtszék hivatása első sorban az ismert vádlott bűnösségének vagy nem bűnösségének a megállapítása és a büntetés kiszabása, valamint azzal összefüggésben a nyomtatványok elkobzásának elrendelése, ellenben akkor, midőn a tettes ismeretlen és ellene eljárni nem lehet, sajtóbirósági és esküdtszéki tárgyalásnak és eljárásnak helye nincsen; minthogy azonban az izgatást tartalmazó nyomtatvány elkobzása eszközlendő; ez mint különben sem a netáni érdemi eljárásnak praejudikáló eljárás, jelen esetben kétségtelenül a kir. törvényszék hatáskörébe tartozik. Az érdemben, tekintettel arra, hogy a röpirat nemcsak a minden ember által gyakorolhat!) bírálatot és véleménynyilvání­tást tartalmazza a közállapotok és visszonyok felett; hanem egye­nesen azt célozza, hogy a tót ajkú honpolgárokat az államalkotó magyar nemzet elleni, az állam elleni, a más nemzetiségek elleni, a munkásosztályt a tőkepénzesek,nagybirtokosok és izraeliták elleni, a más felekezetüeket a zsidók és zsidó vallás elleni gyűlöletre izgassa, a mennyiben egyenes felhívást tartalmaz és reábirást céloz arra, hogy a létező állapoton változtatást eszközlendő, még pedig törvénytelen módon, gyűlölet szitásával; ennélfogva kétség­telen, hogy a röpirat a btk. 172. §-nak 2. bekezdésébe ütköző izgatás vétségét megállapító, törvénybe ütköző izgatást tartalmaz. Az előadottak alapján a fentemiitett röpirat bűnjelként őrzött példányának, valamint a magyar büntetőtörvénykönyv hatályának területén kézen forgó példányok elkobzása és megsemmisítése volt elrendelendő és ennek foganatosítása iránt a fentnevezett ható­ságok megkeresendők stb. A kassai kir. ítélőtábla (1897. ápril 27. 2,016. sz. a.) Mint­hogy a btk, 6 . §-ában érintett elkobzás és megsemmisítés kimon­dásának az az alapfeltétele, hogy a kérdéses nyomtatvány, irat vagy képes ábrázat közzététele vagy terjesztése által, valamely a büntetőtörvénykönyvben meghatározott büntetendő cselekmény követtetett légyen el; tekintve, hogy ennek a föltételnek a meg­állapítására illetőleg annak a kérdésnek az elbírálására, hogy a kérdéses nyomtatványban büntetendő cselekmény forog-e fenn vagy nem: az 1880: 37. t.-c. 39. §-nak 4. bekezdése szerint érvény­ben levő 1848. 18. t.-c. 17. §-ának föltétlen és semmiféle kivételt nem engedő rendelkezése szerint egyedül az esküdtszéki sajtóbiróság van hivatva; tekintve tehát, hogy ebben az esetben a kir. tör­vényszék nyilvánvalóképen törvényes hatósági körét lépte tul akkor, a mikor a kérdéses nyomtatvány tartalmának bírálatába bocsátkozott és a felett itélt, a helyett, hogy ezt a kérdést a fen­tebb hivatkozott törvény értelmében az illetékes esküdtszéki sajtó­birósághoz utasította volna: ehhez képest a kir. ítélőtábla a kir. törvényszék ítéletét az alapul szolgáló tárgyalással együtt hatósági kör hiányából hivatalból megsemmisíti és a kir. törvényszéket oda utasítja, hogy az összes iratokat az illetékes esküdtszéki sajtóbiró­sághoz tegye át. A m. kir. Curia (1897. szept. 28. 8,668. sz. a.) A kir. ítélő­táblának végzése megsemmisittetik; a jelen ügy elbírálására a rendes bíróságok hatásköre állapittatik meg és a kir. Ítélőtábla utasittatik, hogy a kir. törvényszék Ítéletét érdemben vizsgálja fölül. Indokok: A sajtóbiróságoknak kivételes, tehát szorosan értelmezendő hatásköre egyedül a felelős személyek vétkességének megállapítására és az azzal válhatlan kapcsolatban álló kérdések elintézésére terjed ki, a btk. 62. §-ának foganatosítását célzó tárgyi (objectiv) eljárás tehát a sajtóbiróság hatáskörébe tartozhatik; hanem egyéb rendelkezés hiányában és a kérdésestörvényszakasz képviselőházi tárgyalásainál kifejezésre jutott szándékhoz képest, a kir. törvényszékek hatáskörébe utasítandó; megjegyezvén, hogy a btk. 62. §-ában foglalt rendelkezésnek pótlólagos (subsidiarius) természetéből önként következik, hogy az arra alapított tárgyi eljárás nem állhat útjában annak, miszerint a később esetleg elő­állított felelős személyek vétkessége kérdésében az arra hivatott esküdtszéki bíróság ítéljen. Ezek szerint a kir. ítélőtábla lényeges eljárási szabályt sér­tett meg, midőn ez ügy elbírálását a rendes bíróságok hatáskö­réből a sajtóbiróság hatáskörébe utasította; minélfogva végzése megsemmisítendő és a rendes bíróságok hatásköre megállapí­tandó volt. Végül a kir. Ítélőtábla azért volt az ügy érdemének felülvizs­gálatára utasítandó, mert a védő a kir. törvényszék ítéletének ama része ellen, melylyel a törvényszék hatásköre megállapittatott,

Next

/
Thumbnails
Contents