A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1897 / 3. szám - A bűnvádi eljárás életbeléptetése
24 A JOG társaságokkal szemben, mint a milyenben az osztrák biztosítási rendelet a magyar társaságot részesiti. A szép számban megjelent hallgatóság zajosan megél|enezte a felolvasót. Helyreigazitás. B. lapjának f. évi 2-dik számában a «Sérelem» rovatban a kun-szt.-miklósi kir. járásbíróságnál tapasztalható állapotok miatt emelt panaszom azon részét, mely szerint a törvényszéki elnök urnái «állitólag» panaszok hiába tétettek volna, mint hallomáson alapulót kérem nem Írottnak tekinteni, a többit azonban, mint közvetlenül tapasztaltat ezúttal is fentartom. Egy iigyvéd, A pécsi kir. ítélőtábla tanácsainak beosztása a folyó 1897. évre a következő: I. tanács (közpolgári, váltó- és kereskedelmi, úrbéri ügyek, egyúttal felülvizsgálati tanács); elnöke Blaskovich István, kir. táblai elnök, birái: Pilch Antal (egyúttal a felülvizsgálati tanács állandó elnökhelyettese), Töttössy Béla, Tolnai Antal, dr. Daempf Sándor kir. táblai birák; jegyzők: Módly Béla és Feszti Nándor a jegyzői iroda vezetője. — II, tanács (közpolgári ügyek) elnöke Blaskovich István kir. táblai elnök, birái Gra ff Károly, Zsabokrszky Ferenc, Kaufmann Nánüor, Nábráczky Lajos kir. táblai birák; jegyzők: Módly Béla Béla és Molnár István. — Büntető tanács elnöke Balogh Károly kir. táblai tanácselnök, birái: Babics Mihály, Bocz Alajos, Váry Gyula, Czig lányi Béla, Angyal Pál kir. táblai birák; egyzők: Molnár István és Decleva Ignác. Kimutatás a budapesti királyi Ítélőtábla 1896. évi ügyforgalmáról december hó végéig. Szakosztály. I. Polgári átvételi, illetve kezdetbeli hátralék 2,429. Érkezett e hóban 971. e hó végéig összesen 12,574. Elintézésre várt 15,003. Elintéztetett ülésben e hóban 905, e hó végéig összesen 9,075, ülésen kivül e hóban 412, e hó végéig összesen 4,903. Elintézetlen maradt e hó végéig 1,025. Megjegyzés: váltó és keresk hátralék 165. II. Szakosztály Büntető átvételi, illetve kezdetbeli hátralék 1,697. Érkezett e hóban 1,141, e hó végéig összesen 12,981. Elintézésre várt 14,678. Elintéztetett ülésben e hóban 898, e hó végéig összesen 8,137, ülésen kivül e hóban 499, e hó végéig összesen 5,864. Elintézetlen maradt e hó végéig 677. Összeg: átvételi, illetve kezdetbeli hátralék 4,126. Érkezett e hóban 2,112, e hó végéig összesen 25,555. Elintézésre várt 29,681. Elintéztetett ülésben e hóban 1,803. e hó végéig összesen 17,212, ülésen kivül e hóban 911, e hó végéig összesen 10,767. Elintézetlen maradt e hó végéig 1,702. A karánsebesi kir. járásbíróság 1896. évi tevékenységi kimutatása. 1. Kovács Béla kir. járásbirónak kiosztatott 6,586 polgári, 10 büntető, 356 elnöki, 61 A, 278 B. naplós s 45 régi kpp, összesen 7,336 (ebből 607 végrehajtási ügyre vonatkozó) előadmány; elintézte mind. Befejezett 713 pert, 464 contradictorius tárgyalással s 269 bizonyitásfelvételt rendelő végzéssel, 102 örökösödési, 701 folyó, az A. B. naplósokkal s elnökiekkel tehát összesen 2,211 ügyet. A mult és 1896. évről 45 befejezetlen pere van. Az 1896. december 24-ig beérkezett pereket u. a. évre tárgyalásra kitűzte. Vezette az administratiót s az elnöki összes számadásokat (19 felebbezés, 6 felülvizsgálat, 4 felfolyamodás) 2. Balogh Béla kir. albirónak kiosztatott 1,463 polgári, 4,362 bünv., 5 elnöki, összesen 5,830 előadmány; elintézte mind. Befejezett 22 pert, 78 örökösödési, 641 vétségi s kihágási, 63 folyó, 5 elnöki, összesen 810 ügyet. 3. Trippon Sándor albirónak (1896. augusztus 13. óta működik) kiosztatott 24 polgári, 1,791 bünv. 351 B. naplós, összesen 2,166 előadmány; elintézte mind. Befejezett 398 vétségi és kihágási, 17 folyó, a B. naplósokkal együt tehát 766 ügyet (30 felebbvitel.) Az 1896. december 17-ig beérkezett vétségeket és kihágásokat u. a. évre tárgyalásra kitűzte. Az összes vétségekből és kihágásokból 79 maradt befejezetlenül; az örökösödési ügyekből ellenben 381, mert a tavalyi 172 örökösödési ügy-bejövetellel szemben az idén 3 i8-al több folyt be, s mert ezeknek az ügyeknek a befejezése a leltározó és haláleset-felvevő közegek hiányos eljárásai miatt szenved fenakadást. Joggyakornok, aljegyző, jegyző nincs. A kolozsvári kir. Ítélőtábla 1896. évi ügyforgalmi és tevékenységi kimutatása. Polgári, bánya, úrbéri és váltó, keresk. csőd szakosztály. Mult évi hátralék 83, érkezett 1896-ban 3,572, lett összesen 3,655, 1896. évben elintéztetett 3,547, maradt hátralék 108. Büntető, pénzügyi kihágás. Mult évi hátralék 76, érkezett 1896-ban 3,419, lett összesen 3,495, 1896. évben elintéztetett 3,395, maradt hátralék 100. Fegyelmi. Mult évi hátralék —, érkezett 1896-ban 225, lett összesen 225, 1896. évben elintéztett 224, maradt hátralék 1. Sommás felülvizsgálat. Mult évi hátralék 1, érkezett 1896-ban 74, lett összesen 75. 1896. évben elintéztetett 64, maradt hátralék 11. Sommás felfolyamodás. Mult évi hátralék —, érkezett 1896-ban 18, lett összesen 18, 1896. évben elintéztetett 18, maradt hátralék —. Elnöki. Mult évi hátralék 4, érkezett 1896-ban 3,559, lett összesen 3,563,1896. évben elintéztetett 3,560, maradt hátralék 3. Összesen. Mult évi hátralék 164, érkezett 1896-ban 10,867, lett összesen 11,031, 1896. évben elintéztetett 10,808, maradt hátralék 223. Telekkönyvi ügyek a járásbíróságoknál. Az igazságügyminiszternek azt a tervét, hogy az egyes kir. járásbíróságok telekkönyvi ügyekben is birói hatáskörrel ruháztassanak föl, eddigelé csak fokozatosan lehetett elérni, de máris annyira haladtak, hogy jelenleg 256 kir. járásbíróság gyakorol telekkönyvi ügyekben birói hatáskört. Ez a szára a fönnálló járásbíróságoknak kétharmadát teszi. Most - mint a M. É. értesül - kilátás van rá hogy ez év folyamán még tizenkét járásbíróságot ruháznak fel telekkönyvi hatáskörrel. A kártyaadósság — perelhető. Érdekes és bizonyos körökre nézve fontos elvi jelentőségű határozatot hozott a Curia. Valaki 10000 frank ereiéig egy váltót perelt P. B. báró ellenében. A beperelt váltó ellen az alperes azzal a kifogással elt, hogy egy kártyaadósság fejében adta. A bíróságok az alperest elmarasztalták és ezt az Ítéletet a Curia is jóváhagyta és pedig azzal a megokolással hogy a nem tiltott kártyakövetelés érvényes uj jogügylet tárgya lehet és az uj jogügylet alapján érvényesithetővé válik. Curiai és táblai értesítések. Az e rovat alatt közlött értesítéseket előfizetőinknek díjtalanul szolgáltatjuk. Az ide vonatkozó levelezést tévedések kikerülése végett kérjük mindig kiadóhivatalunkhoz. Brasó dr. L. K. Horváth K. — Mooser M. érk. 1624/96. sz. a. n. e eld. Horváth K. — Cs.-Somorja dr. P. K. Skála A. — Bargán P 3599/96. sz. a C. f. h. 12. mv. — Eger T. A. Kis A. — Kun M. s neje 8158/96. sz. a T. f. h. 8. hh. - T. J. Radics J - Braun B. 2844/96. sz. a. C. f. h. 13. hh. — Gyöngyös B. J. Csathó O. — Kádár Gy 5789/96. sz. a. T. f. h. 13. rhh. rmv. — Pokoray J. — Szekeres J. 858/96 sz. a C. f. hó 7 hh. — F. S. Klein L. — Kovács A. 1752/96. sz. a C. f. h. 8. vu. — Dr. P. S Úrik J. s neje csődügy 1060/96. C. f. h. 12. hh. — Kassa dr. B. K. Engel S. — Malom társulat érk. 3072/96. sz. a. n. e. eld Illyés. — Brandeisz J. — Brandeisz J-né érk. 5597/96. sz. a C. f. h. 7. hh. - Nagy P. fegyel. ügy érk. 591/96. sz. a. C. m. h. 29. ük. Frölich J. bűnügy érk. 6591/96. sz. a. n. e. eld. Kelemen. — Sirotnyák J. bűnügy érk. 6275/96. sz. a. n. eld. Zsigmondy — Kuruc J-né bűnügy érk. 7101/96. sz. a. e. eld. Hieronymy. Kecskemét S. M. Vég J-né szül. Szentgyörgyi L. bűnügy 9922/96. sz. a T. f. h. 12. f. ó. — Pozsony F. G. Sarlay F. — Valenta N. 1142/95. sz. a. C. f. h. 7. hh. — Sellye 3993/96. sz. ügy n. e. eld. Illyasevics. — 3988/96. sz. ügy n. e. eld. Vavrik. — Sopron dr. K. J. Wittek sz. Vághy J. — táblai végzés 3839/96. sz. a C. f. h. 12. hh. — 4543/96. sz. ügy n. e. elad. Trux. — Szegzárd «X» 402/96. sz. a. C. f. hó 12. hh. — Szentes Sz. E. Cakó B. — Kűri Jné 2469'96. sz. a C. f. h. 7. mv. — Tordadr. B. M. 166'96. sz. a C. f. h. 7- hh. — Versec dr. P. M. Fracilla E. — Fracilla M. 1405/96. sz a C. f. h. 9. hh. — Zombor dr. G. J. Staniskov J. — Lukits R. s ts. érk. 1608/96. sz. a. n. e. elad. Ilyasevics. Dr. Nagy Ignác hátszegi ügyvéd 2 a román nyelvet értő ügyvédjelöltet alkalmazni óhajt. 1—3 Dr. Glatz Lajos, somorjaikir. közjegyző irodájában gyakolott helyettes azonnal alkalmazást nyerhet. 1—1 Az állam és jogtudományokból államvizsgázott, törvényszéki joggyakorlattal biró, a magyar, német tót és cseh-morva nyelvekben teljesen jártas, 48 éves nyugalmazott törvszéki telekkönyvvezető ; ügyvédi vagy közjegyzői irodában, hazai pénzintézeteknél, vagy hírlap szerkesztőségnél megfelelő alkalmazást keres. Lakcíme a kiadóhivatalban megtudható. 1—1 Szolcsányi Gyula, egri könyvkereskedő cég bizományában megjelent és minden hazai könyvkereskedésben megszerezhető : Közigazgatási biráskodás. Az i8g6. évi XXVI. t.-c. magyarázata. (A végrehajtási magyarázattal) Irta : Dr. Falcsik Dezső; a magyar közigazgatási jog képesített egyetemi magántanára, nyilv. rendes jogtanár Egerben. A mű magában foglalja: 1. A közigazgatási biráskodás elméletét; 2 a külföldi (angol, olasz, osztrák, porosz, francia stb.) köz.gazgatási bíráskodási intézmények ismertetését; 3. a magyar köz.gazgatási bíróságról szóló 1896. XXVI. t.-c. beható magyarázatát, a törvény teljes és hibátlan szövegével ; 4. a törvény végrehajtása tárgyában kiadott minisztériumi rendelet, teljes szövegben. (208 lap). Ára 1 frt 80 kr.