A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 31. szám - Nemzetközi ügyvédi congressus Brüsselben

A JOG 227 ez irányban az általános elvek alkalmazandók, annál is inkább, mert tételes intézkedés, mely az általános elvvel ellenkezik, nem lévén, jogtalanság volna a magánfél kártérítési igényét korlátozni. Az 1868: LIV. tc. megalkotása idején egyáltalában nem volt, de só't jelenleg sincs oly tételes törvényünk, mely kötelességévé tenné az egyesnek, a sértettnek, hogy az ellene, személye és vagyona ellen irányult bűntényt a közhatóságnak feljelentse. Maga a 9. §. sem kényszeríti a sértettet, hogy a bűntényt jelentse fel és a bűnös megbüntetését követelje. Ha pedig valónak fogadjuk el ezen két alaptételt : hogy a magánjogi igény a rendes magánjogi elévülési határidőn belül érvényesíthető ; és hogy a sértett a saját maga ellen elkövetett bűntényt feljelenteni nem köteles : akkor valónak kell elfogadnunk az ebből vont okszerű következtetést is, hogy a bűnvádi eljárás meg nem indithatása (mert : pl. elévült, a tettes bűnös elhalt, ismeretlen, vagy nem üldözhető helyre eltávozott, stb.) nem zárhatja ki a magánjogi igény (kártérítés) érvényesítését. A bűncselekményre nézve a bűnvádi eljárás fontos (közjogi, politikai i indokok követelménye folytán csak egy bizonyos, határozottan körvonalozott időtartamon belül indítható meg, mely ha letelik, a bűntény megszűnt üldözhető lenni. Az 1878 : V. tc. 106. §. az elévülési határidőt meghatározván, annak maximumát 20 évben, minimumát pedig 3 évben állapítja meg; holott a magánjogi igény érvényesítésére az elévülés csak 32 év letelte után áll be. Amaz közjogi, emez pedig magánjogi természetű. Mindkét elévülési ieőtartam épségben lévén fentartva: a bűncselekmény elévülésére rendelt rövidebb határidő a magánjogi igény elévülésére szolgáló tetemesen hosszabb határidőt nem absorbealhatja. Ebből következik, hogy a 9. §. rendelkezésének nem tulajdonitható oly értelem, hogy a magánfél magánjogi igényét a bűncselekmény büntethetőségének elévülése után már nem volna jogosított a magánjogi elévülési határidőn belül érvényesíteni. A polgári biró és a büntető bíró képesítése ugyanaz lévén, elvi szempontból sem lehet arra a merev álláspontra helyezkedni, hogy a polgári biró a bűncselekmény mérlegelésébe és viszont a büntető biró a magánjogi igény mérlegelésébe, — mindegyik természetesen az általa eldöntendő kérdés elbírálása szempontjából — nem bocsátkozhatnék. Sőt ezt ugy büntető törvényünk, mint polgári perrendünk világosan meg is engedi. Ebből folyik, hogy a büntethetőség elévülése folytán a bűnös büntető után többé üldözhető nem lévén, a polgári biró van hivatva a bűncselekményt kideríteni és mérlegelni annyiban, a mennyiben erre a magánjogi igény eldöntése végett szükség van. Még a bűnös sem panaszkodhatik sérelemről. Az a körülmény, hogy a sértett oly jóindulatú vele szemben, hogy büntető uton fel nem jelenti s a bűnös ekként a büntetéstől mentesül, csak előnyére van a bűnösnek. A jogállam saját hatalmánál fogva gondoskodik a jogrend épségben tartásáról; ha azonban a jogállam megállapítja, hogy egy bizonyos nemű bűntényt egy meghatározott időtartam lefolyása után többé nem üldöz, ezzel még nincs decretálva az, hogy az ama bűntény által szenvedett magánjogi sérelem helyreállítását a magánfél magánúton nem követelheti. Amott a bűnös kettős iközjogi és magánjogi), emitt csak egy (magánjogi) büntetéssel sújtható. Az 1868: LIV. t.-c. 9. §. összefüggésbe hozható annak 322. §-ával, mely következőleg hangzik: «Ha a bűnvádi kereset elévülése az előbbi §-ban (1. 1868: LIV. t-c. érvényben lévő 321. §-át) emiitett idő lejárta előtt telik le: a bűnösség kérdése fölött a polgári biró, de csak annyiban itél, a mennyiben a bebizonyított jogtalan cselekmény folytán a sértett felet kártérítés illeti.* Az 1881: LIX. t-c. életbeléptéig érvényben állott ezen szakaszbeli rendelkezésből teljes bizonyossággal következtetni lehet arra, hogy az 1868. évi perrendtartási törvény megalkotója nemcsak nem akarhatta, de nem is akarta a magánfelet sújtani azzal, hogy magánjogi igényét feltétlenül és kizárólag a büntető eljárás végbefejezésétől és eredményétől tegye, különbeni elenyészés terhével függővé. Ezen szakasz világosan rendelkezik az iránt, hogy ha a bűnvádi eljárás megindithatása elévült: a magánfélnek ez nem szolgálhat hátrányára, mert ily esetben a magánjogi igény eldöntésére hivatott polgári biró dönti el a bűncselekménynek az ügyre döntő befolyással biró ténykörülményeinek fenforgását; a magáníél kártérítési jogosultsága ez által a perújítás esetében, — a melyre t. i. az idézett 322. §. rendelkezett — világosan és kifejezetten fentartatott. Az 1868: LIV. t-c. 322. §. helyébe lépett 1881: LIX. t-c. 73. §. ama 3*2. §. ban kimondot elvett nemcsak nem törli, hanem ellenkezőleg jobban és szabatosabban körvonalozza és kibővíti. A törvénymagyarázat egyik cardinális szabálya igy hangzik: Ubi eadem legis ratio, ibi eadem legis dispositio. A törvényhozó nyíltan nem tiltja el a magánfelet igényének érvényesítésétől; nem kötelezi, hogy büntető uton lépjen fel, és nem mondja ki elvileg, hogy a bűnvádi eljárás meg nem indithatása Cpéld. a bűnös elhalálozása, az eljárás elévülése) esetében a magánjogi igény érvényesítése a priori ki volna zárva. Ellenkezőleg az 1868: LIV. t.-c. 321. §.; illetve az ennek helyébe lépett 1881: LIX. t.-c. 73. §. nyiltan meghatározza, hogy a bűnvádi eljárás meg nem indithatása esetében a polgári biró van hivatva és kötelezve az ügydöntő bűntény körül menyeket tisztába hozni és mérlegelni. Ugy a 9. §. mint a 322., illetve 73. §. ugyanazon egy elvi kérdést tárgyalnak, t. i. magánfél kártérítési igényét a büntevővel szemben. Mindkettőbben csak egy lehet a ratio; miért ne legyen akkor a dispositio is ugyanaz? Hol találhatunk elfogadható indokot arra nézve, hogy a hamis esküt tevővel szemben az ellenfél magánjogi igényét, a törvényhozó, a bűnvádi elévülés dacára is, biztosítani akarta, holott a bűnösnek gondatlansága folytán teljes életére nyomorékká és munkaképtelenné lett magánfelet ugyanazon körülmény t. i. az elévülés fenforgása esetr'ber, — és ugyanaz a törvényhozó megfosztani akarta vulna kárkövetelési jogosultságától! f Ily indok nincs sehol tételes intézkedésemében, a jogelmélet pedig az ily elvet feltétlenül perhorreskálja! Az 1868-iki perrendtartás megalkotóját ugyanazon egy irányelv vezérelte ezen kérdésben; ez kétségtelen a 9. és 321. §§. egybevetéséből is; valamint a 9. §-ban, ugy a 321. §-ban is a törvényhozó, majdnem ugyanazon szavakkal, azt rendeli: hogy a magánfél: «... előlegesen a bűnvádi eljárás megindítását kérelmezze, a perújítást (a 9. §-ra a szoros kapcsolatnál fogva, 'perújítás* szó helyett: ^perindítást*) pedig csak azután, a mikor a bűnösség jogérvényes ítélet által kimondatott (a 9. §-ra «kimondatott* helyett «eldöntetett»). Belföld. A magyar általános polgári törvénykönyv. A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének szerkesztése céljából az igazságügyministeriumban szervezett állandó bizottság szerkesztő-tagjai Lányi Bertalan ministeri tanácsos, a szerkesztő-bizottság vezető tagjának elnöklete alatt — mint félhivatalosan jelentik — május hó 1-től fogva június hó végéig minden héten értekezletet tartottak a szerkesztés közös kérdéseinek megbeszélése végett. Az eddigi 9 ülés során a magánjogi codificatio jelentős lépéssel haladt előre. A szerkesztőbizottság részletes határozatokban megállapította azokat a vezérlő elveket, a melyek a codificatio feladatát és irányát, a szerkesztés alakját, és pedig ugy a codex nyelvezetét, mint a szakaszok szövegezésének módszerét illetik. Megállapította továbbá a codex tárgyi terjedelmét oly értelemben, hogy mely tárgyak vonassanak a codificatio hatáskörébe és melyek maradjanak annak keretén kivül, megállapítva ezenfelül a törvénykönyv rendszerét, az egyes részek fő beosztását és egymásutánját és ezzel kapcsolatban mindegyik fő résznek részletes tartalmát is. E megállapodások szerint a codexnek nem lesz úgynevezett általános része, hanem az általános jellegű szabályok természetes hovátartozásuk szerint az egyes részekbe fognak beosztatni. A codexet a személyi jogról szóló rész nyitja meg, mely tartalmazni fogja ugy az egyes személy, mint a testületek és alapítványok jogainak tüzetes szabályozását és kiterjed a személyiségi jogok rendezésére is. E részt követi a családi, a dologi, a kötelmi és az öröklési jog az itt jelzett sorrendben. Az ülések folyamán dr. Imling Konrád benyújtotta a dologi jognak általa kidolgozott, 412 §-ból álló, teljesen kész tervezetét, azonkívül dr. Schwarz Gusztáv az ági öröklésről szóló terjedelmes memorandumot, melyekkel a bizottság őszszel fog foglalkozni. Végül a bizottság részletesen kijelölte mindegyik részből azokat a vitás elvi kérdéseket, a melyek nyáron át tanulmányozás tárgyává tétetvén, a szeptemberben újra kezdődő üléseken fogják foglalkoztatni a szerkesztő-bizottságot és a szükséghez képest a codifikáló-bizottság teljes ülését. Ausztria és külföld. Nemzetközi ügyvédi congressus Brtisselben. Folyó évi augusztus hó 1-én jön össze Brüsselben egy congressus, mely az ügyvédi kart érintő kérdésekről van hivatva értekezni. Európának majdnem minden állama küldött válaszokat a felvetett kérdésekre; igy Németország, Angolország, Ausztria, Magyarország, Belgium, Spanyolország, Portugál, Franciaország, Hollandia, Norvégia, Oroszország, Szerbia, Bulgária, Svédország, Svájc és Törökország. Azon kérdések, melyek felett a congressus hivatva lesz vitatkozni, ügyvédi- és ügyvédjelöltek köre, könyvtárak, vitatkozó termek, ingyen jogsegély, elitéltek és bűntettesek feletti gondoskodás, az előkészítő tanulmányok és azok kiterjesztése az élettan-, ékesszólás tan-, és irodalomra, végül az ügyvédi kamarák és ügyvédek közötti nemzetközi viszonyok, melyre nézve egy állandó szervezet felállítása javasoltatik, melynek feladata lenne a külföldi törvényhozásokról felvilágosításokat adni, ügyvédeket külföldi országokban ajánlani s a kölcsönös vendégszere', tet ápolni. A nemzetközi szegényvédelem kérdése már jó rész1 ben megvan oldva az államszerződések által. Megvitatandó kérdésekül ajánltatott még a hivatali titok, az ügyvédi kivételes jog és az ügyvédi jutalom kérdése, melyek azonban nem vétettek fel a napirendre. A congressus már eddigi kétségtelen sikere abban fekszik, hogy először jött létre az ügyvédség jogviszonyainak egy Európa majdnem valamennyi államára kiterjedő összeállítása. I