A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1897 / 28. szám - Szabad-e a kir. közjegyzőnek ajándékot elfogadni? - Az uj porosz kereskedelmi törvény
JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 29. számához. Köztörvényi ügyekben. Az 1876. évi XVI. t.-c. 35. §-a értelmében valamely végrendelet visszavonása nem csak írásbeli okiratban, de szóval tett kijelentés által is történhetik. Örökhagyónak a végrendelet visszavonására vonatkozó kijelentése az érvényes szóbeli végrendelet alkotására szükséges negy tanú együttes jelenlétében törtenvén, ez a kijelentés, melyben ujabb illetve mas, halaiesetre szóló rendelkezés nem foglaltatik, a végakarat nyilvánítására szükséges anyagi kellékek szempontjából érvényes. A besztercei kir. törvényszék (1895. dec. 7. 3,719. sz. a.) dr. Láng Károly ügyvéd által képviselt H. János és H. Mária felpereseknek, dr. Tripon Gábor ügyvéd által képviselt H.Márton és özv. H., szül. T. Katalin alperesek ellen végrendelet érvényesítése és ajándékozási okirat érvénytelenítése iránti rendes perében következőleg ítélt: Felperesek keresetükkel, hogy alperesek annak elismerésére köteleztessenek, hogy örökhagyó H. János által 1882 dec. 17-én tett végrendelet érvényes és ugyancsak örökhagyó H. János által tett 1891 május 24-én kelt ajándékozási okmány (SchenkungsUrkunde^ semmis és érvénytelen, elutasittatnak és egyidejűen az 1891 május 24-én kelt ajándékozási okmány, mennyiben örökhagyó H. János megtámadott végakaratát tartalmazza, mint hagyomány mondatik ki érvényesnek, stb. Indokolás: Örökhagyó id. H. János által 1882 dec. 17-én állítólag tett végrendelet a tanuk C. Márton, Sch. Mihály, K. György inegyedik tanú H. József elhalálozott} vallomásaik szerint az 1876: XVI. t.-c. 5. §-ában irt kellékeknek megfelelően jött létre; a felolvasott végrendeletet a tanuk együttes jelenlétében örökhagyó akaratának nyilvánította, s azt a tanuk előtt önkezűleg aláirta. Az 1891 május 24-én kelt ajándékozási okmány, tanuk T. János, K. Mihály, Sch. Mihály és L János vallomásai szerint ugyancsak törvényes formák mellett jött létre (1876 : XVI. t.-c. 33. §.) s miután ezen okmány egyrészt az előbb emiitett végrendelet visszavonását tartalmazza s a végrendeletek felvételére nézve előirt szabályok annak tételénél megtartattak, t. i. ezen okmányban 4 tanú előtt azok együttes jelenlétében örökhagyó végrendeletét visszavonta, azon körülmény pedig, hogy ezen okmányt örökhagyó mint Írástudó önkezűleg nem irta alá, hanem csak kézjegyével erősítette meg, törvényes akadályul nem szolgálhat, mert a kihallgatott tanuk vallomása szerint örökhagyó keze reszketett s neve aláírására egyik tanút, T. Jánost kérte fel és azt kézjegyével erősítette meg és igy a végrendelet visszavonása teljesedésbe mentnek tekintendő (1876: XVI. t.-c. 35. §.), miért is felpereseket ama kereseti kérelmükkel, hogy az 1882 dec. 17. örökhagyó id. H. János által tett végrendelet érvényesnek mondassák ki: elutasítani kellett. A mi az ajándékozási okmányt tartalom tekintetében illeti, az osztr. ált. polg. törv. köny 956. §. szerint a halálesetrei ajándékozás mint szerződés csak akkor érvényes, ha a megajándékozott azt elfogadta s az ajándékozó annak visszavonhatlanságáról lemondott s arról a megajándékozottnak irott okmány kézbesittetett, ugy de a D. a. okmány az ajándékozás visszavonhatlanságát és az ajándékozott részéről az elfogadói nyilatkozatot nélkülözi, miért is az mint ajándékozási szerződés nem érvényes;—minthogy azonban a B. alatti végrendelet visszavonása illetően a D. a. ajándékozás a végakaratnyilvánitás bel- és külalaki kellékeivel bir és minthogy örökhagyó végakaratnyilvánitási képessége hiánya nem bizonyittatott, mint hagyomány érvényes és mivel örökhagyó egyik fiára, Tr. alperesre holtiglani tartás kötelezettsége mellett vagyona egy részét átruházta, a kir. Curia e tekintetben hozott elvi jelentőségű határozata szerint is vagyoni átruházás ajándékozásnak tekintendő, miért felpereseket a D. alatti ajándékozási okmány érvénytelenítése iránti kereseti kérelmükkel is elutasítani kellett, azonban a felfejtettek szerint és mivel alperesek a D. a okmány érvényességének a kimondását kifejezetten kérték, a kir. törvényszék kimondandónak találta, hogy a D. alatti ajándékozási okmány nem mint szerződés, hanem mint hagyomány érvényes, stb. A kolozsvári kir. ítélőtábla (1896 márc. 3-án 605. sz. a.) az elsőbiróság Ítélete megváltoztattatik; H. János által 1892 dec. 17-én kiállított végrendelet érvényben tartatik s az ugyanaz által 1891 május 24-én kiállított ajándékozási okirat érvénytelennek nyilvánittatik és alperesek kötelesek ezt elismerni, stb. Indokok: Az 1882 dec. 17-én kelt végrendelet külalakjára nézve is az 1876. évi XVI. t.-c. 5. §-ának megfelelően lett kiállítva, de ezt a kihallgatott tanuk Cs. Márton, K. György és Sch. Mihály is bizonyítják, ellenben az 1891 május 24-én kelt ajándékozási Budapest, 1897. július hó 18. okirat annak tartalma szerint is halálesetre szólván és örökhagyó azt alá nem irván, az az idézett t.-c. 6. §-a s a mennyiben az az előbbi végrendelet visszavonását tartalmazza, az idézett t.-c. 35. §. szerint is végrendelet kellene, hogy legyen, s ennek kellékeivel ellátva, azonban az a fent idézett t.-c. rendelkezéseinek nem felel meg, mivel abban nem foglaltatik az, hogy annak tartalma végrendelkezőnek az ő és tanuk együttes jelenlétében az irni és olvasni tudó tanuk egyike által érthetően felolvastatott, hogy ennek megtörténte után végrendelkező kijelentette, miként az okirat az ő végrendelkezését tartalmazza, hogy ezt a végrendelkező kézjegyével ellátta és az sincs indokolva, hogy nevezett, mint Írástudó, azt miért nem irta alá, mely okból az alakilag szabályszerűen létrejöttnek nem tekinthető. Az irt okiratnak mind a négy tanuja igazolta ugyan az írásbeli okirat tartalmával ellenkezőleg, hogy az nem halálesetre szóló intézkedés, hanem oly élők közötti ajándékozás, mely elfogadva lett és teljesedésbe is ment s hogy H. Márton alperes az abban elvállalt tartozási kötelezettséget teljesítette és hogy csak a telekkönyvi bekebelezési engedélyt halasztotta örökhagyó a halála utáni időre, de ezek a vallomások, tekintettel az általuk aláirt okirat ellenkező tartalmára s hogy alperesek annak az okiratnak, mint pótvégrendeletnek alapján nyilatkoztak örökösöknek, hogy az abban hagyományozott ingatlanokat örökhagyó hagyatékául beismerték, tekintetbe vehető nem volt. Ez okokból stb. A m. kir. Curia (1897 május 6. 3,008. sz. a.) a másodbiróság ítélete annyiban, a mennyiben az örökhagyó által 1891. évi május 24-én kiállított ajándékozási okirat érvénytelennek nyilváníttatott, helybenhagyatik, egyéb részeiben azonban megváltoztattatik és az örökhagyó által 1882 dec. 17. én kelt Írásbeli magánvégrendelet visszavonás folytán hatályát vesztettnek nyilvánittatik és örökhagyó hagyatékában a törvényes öröklés rendje megállapíttatik stb. Mert a másodbiróság által idézett 1876. évi XVI. t.-c. 35. §. értelmében valamely végrendelet visszavonása nem csak Írásbeli okiratban, de szóval tett kijelentés által is történhetvén, tekintettel arra, hogy örökhagyó H. János akkor, midőn a D. a. ajándékozási okiratot alkotta, T. János, K. Mihály, E. János és Sch. Mihály egyszerre és együtt jelen levő tanuk előtt korábban tett végrendeletét visszavonta, ez a végrendelet hatályát vesztette és mint ilyen, érvényében fentartható nem volt, habár a D. a. okiratba foglalt halálesetre szóló ajándékozás az okiratban mutatkozó külkelléki hiányok miatt érvénytelennek volt is kimondandó, mivel örökhagyónak a végrendelet visszavonására vonatkozó kijelentése az érvényes szóbeli végrendelet alkotására szükséges négy tanú együttes jelenlétében történvén, ez a kijelentés, melyben ujabb, illetve más, halálesetre szóló rendelkezés nem foglaltatik, a végakarat nyilvánítására szükséges anyagi kellékek szempontjából érvényes. Ezek szerint örökhagyónak ugy írásbeli magánvégrendelete, mint az általa tett, halálesetre szóló, ajándékozás érvénytelen, illetve hatálytalan lévén, megállapítandó volt, hogy az örökhagyó hagyatékában a törvény szerinti öröklésnek van helye stb. A törvénytelen gyermek tartása és nevelési költsége elsősorban a természetes apát terheli és nem létezik oly jogszabály, mely azt állapítaná ezzel szemben meg, hogy a természetes apa csak felében tartozik a gyermek tartásához járulni. A tartásdíj a kereset megindítását megelőző időre is megítélendő, ha az anya a természetes apával a kereset indítása előtt a tartásdíjra egyezkedett, mert ez a körülmény kimenti az anya abbeli mulasztását, hogy a kereset a gyermek születése után később indíttatott meg. (A m. kir. Curia 1897 május 21.1. G. sz. a.) Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. Az ügynök nem indíthat felhívási pert a biztosító társulat ellen, hogy az, a neki állítólag járó ügynöki jutalék meghatározása végett, közölje vele az általa állítólag megkötött biztosítási ügyletek után befolyt biztosítási dijak mennyiségét. A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék: felperest keresetével elutasította. Indokok: Az 1881. évi LIX. t.-c. 81. §-a szerint számadás előterjesztése iránti felhívási keresetnek csak számadási viszonyban lévő felek között van helye, ily viszony pedig csak valamely idegen vagy közös vagyon kezelője és e vagyon kizárólagos vagy közös tulajdonosa között létesül. A számadások okozatos összefüggését a vagyonkezeléssel kifejezi az 1881. évi LIX. t.-c. 88. §§-a is, mely szerint bevételek és kiadások kapcsolato-