A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 25. szám - Osztrák összeférhetetlenségi törvényjavaslat

A J A kötelmi jogból. (Kérdés.) 1. Cselédnek tekinthető-e az urasági kertész? l.étezik-e oly szokás, mely szerint az urasági kertész különös ok nélkül el nem bocsájtható a gazdasági év letelte előtt ? Dr. Grabcr Gyula, ügyvéd Budapesten. Irodalom. Öröklött s szerzett vagyon, tanulmány ujabb irodalmunkból. Függelékkel a kiskorúak utáni törvényes öröklésről. Irta Zsögöd Benő egyet, rendes tanár 11. változatlan kiadás. Budapest Politzer Zsigmond 1897. Ára 2 frt. Igen helyesen jegyzi meg Vámbér y Rusztem dr., ki sajtó alá rendezte a tudós tanár ezen tanulmányának második kiadását, hogy e munkának előtérbe lépésére soha nagyobb szükség nem volt, mint ma a magyar magánjogi kodifikáció előestéjén. Idegen országokban a koditikációt megelőzi a tudomány, hazánkban a tudományos irodalom a kodifikációból táplálkozik. A jelen munkának tehát kettős az érdeme: egyszer mint a jogalkotás előkészítőjét, másszor mint a régi magyar jog legbuzgóbb harcosát illeti a babér. A «régi magyar jog» e munkában nem divatos és tetszetős jelszó), mely a külföld nemismerésének palástolására szolgál, hanem jelenti — az összes idegen öröklési rendekkel való egybevetés után — a legcélszerűbb és a családi eszmét uraló, vagy legalább is uralni hivatott,erkölcsi felfogásunknak legmegfelelőbb törvényt. Midőn tehát e munka a nemzeti jogért száll sikra, midőn az ági öröklés fentartásáért küzd, ugy az ellenfelekre mért minden csapás — minden argumentum — egyben a családot s a családiasságon alapuló leszálló örökséget védi. S erre ma nagy a szükség. Ne feledjük, hogy van ma már életfelfogás, mely az örökjogot a delendák sorába helyezi s hogy az épen nem felületes támadások ellen csak ugy lehet sikeres a védekezés, ha az örökjog erkölcsi alapját, mely a köztelfogásban és közérzésben gyökerezik, nem gyöngítjük. Szerző irásmodoráról ujabbat mondanunk nem kell. Megmaradt nehézkesnek, darabosnak, idegenszerűnek, mely nem akar alkalmazkodni semmikép a megszokott és elfogadott szólásmódhoz. Azonban ez ne riaszszon senkit el Zsögöd munkáinak nemcsak olvasásától, de tanulmányozásától sem. O nála a forma teljesen mellékes; de ezen, néha formátlan forma alatt dus tárháza a tudásnak és gondolatoknak rejtőzik. Vegyesek. A kir. Curia szüneti tanácsai 1897. évben. Július hóban: B ü n t e t ő tanács. Elnök: C zor da Bódog másodelnök. B i r á k: S zeyffert Ede, Tutschner Ágoston, Szeremley Lajos, Tóth Gerő, Szent-Imrey Jenő, Zsigmondovics Mihály. Polgári tanács : Elnök: Dr. V a v r i k Béla tanácselnök. B irák: Ádám András, Gyárfás Ferenc, Kormos Adolf, H avass Károly. Augusztus hóban: Büntető tanács. Elnök: Dr. P a i s s Andor tanácselnök, Birák: Frenreisz István, N e d e c k y Ödön, H i e r o n y m i Béla, Tóth Gerő, Szent-Imrey Jenő, Naményi József. Polgári tanács: Elnök: Süteő Rudolf tanácsvezető curiai biró. Birák: Ádám András, Gyárfás Ferenc, Pecháta Endre, Kovách Antal. Perköltségek az igényperben. Felperes hivatalból foganatosíttatott kielégítési végrehajtást a zirci kir. járásbíróság utján, mely alkalommal a végrehajtást szenvedett birtokában talált ingóságokat vett a kiküldött birói zár alá. A végrehajtás igényperrel támadtatott meg s végrehajtató az igénykereset tárgyalására meg nem jelent. A zirci kir. járásbíróság egészen helyesen, az igényelt ingókat a birói zár alól feloldotta, de már nem egészen helyesen, a végrehajtatót az igénylő kérelméhez képest az igényper költségeiben is elmarasztalta. Végrehajtató csupán a költségek kérdésében — utalással a végrehajtási törvér.y 92. §-ára — felebbezéssel élt. A veszprémi kir. törvényszék polgári felebbezési tanácsa a kir. járásbíróság ítéletét a kereset főtárgyára nézve érintetlenül hagyta, a perköltségekre vonatkozólag azonban megváltoztatta és a perkölségeket a felek között kölcsönösen megszüntette. Indokaiban a kir. törvényszék bölcsen kimondja, hogy a hivatkozott törvényszakasz oly esetben, midőn a végrehajtató az igényelt tárgyak tulajdonosául a végrehajtást szenvedettet jóhiszemüleg vélelmezhette — mely vélelem szembetünő,mikor a végrehajtás hivatalból foganatosittatik, — a perköltségek kölcsönös megszüntetését parancsolólag rendeli el s hogy ezen lényeges anyagi jogszabályt nem alkalmazta helyesen a járásbíróság, mikor végrehajtatót, habár az érdemleges tárgyaláson meg sem jelent, a perköltségben marasztalta. Pedig a biróság az ellenfélnek meg nem jelenése esetében is tartozik az anyagi jogszabályt helyesen alkalmazni. De dacára annak, hogy végrehajtató felebbezése teljesen sikerre vezetett, a felebbezési költségben igénylőt mégsem marasztalja, mert — ipsissima verba — «alperes a felebbezésben előadottakat már az elsőbiróságnál tartozott volna előterjeszteni s igy ennek elmulasztása miatt a vétlen felperest joghátrány nem érheti'. Hát első sorban nem is olyan igen vétlen az igénylő felperes, mert minek kéri a költségeket a végrehajtató ellen megállapittatni, mikor a törvény világosan azoknak kölcsönös megszüntetésé^ elrendeli, másodsorban pedig azt, mit a végrehajtató felebbezésében felhozott, a biróság tudni tartozik s felemlítése vagy felemlitésének elmaradása a kérdés eldöntését nem befolyásolhatja. Vasúton elveszett áruért kártérítési per. A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék felebbezési bírósága^ következő ítéletet hozott : A kir. törvényszék az elsőbiróság Ítéletét helybenhagyja. Indokok: A kir. törvényszék a tényállást a felterjesztett iratok alapján annyiban eltérőleg állapítja meg az elsőbiróság Ítéletében foglalt tényállástól, hogy a kereseti követelés tárgyát nem fuvarozási díjtöbblet, hanem a fuvarozás közben elveszett mákszállitmánynak értéke, illetőleg az elveszésből származó kárigény képezi. Ezen tényállás alapján az elsőbiróság Ítéletét azért kellett helybenhagyni, mert a vasúti üzletszabályzat a fuvarozás közben elveszett áru értékének megtérítése tekintetében sem tartalmaz olyan intézkedést, melynek értelmében a feladó fél kárigényének per utján való érvényesithetése a fuvarozó vasúthoz benyújtott felszólamlás elintézésétől tétetnék függővé ; mert ilyen törvényintézkedés hiányában a felperest alperes által is beismertél* megillető követelés iránt beadott kereset nem lévén időelőttinek tekinthető, a perköltség viselésére alperes mint egészb. n pervesztes léi, a sommás eljárási törvény 109. §-a alapján helyesen köteleztetett. 1897 ápril 14. 175. sz. a.) Készpénzbeli fizetés vagy hitelügylet. A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék felebbezési bírósága következő ítéletet hozott : A kir. törvényszék az elsőbiróság Ítéletét helybenhagyja. Indokok: A kir. törvényszék az elsőbiróság ítéletében foglalt tényállást a periratok tartalma szerint helyesnek elfogadván, ezen tényállás alapján az elsőbiróság Ítéletének felebbezett részét azért hagyta helyben, mert az elsőbiróság helyesen állapította meg, hogy felperes egészben pervesztes lett, s ez alapon a sommás eljárási törvény 109. §-ához képest felperest a perköltség fizetésére helyesen kötelezte. A kir törvényszék nem teszi ugyan magáévá az elsőbiróság Ítéletének azt az indokolását, hogy felperes az által, hogy 4 évi üzleti összeköttetés folyama alatt nem tiltakozott az ellen, hogy alperes a fizetéseket nem az áruk átvételekor azonnal, hanem csupán az átvételtől számított 6 hó alatt teljesiti, hallgatólagosan kötelezettséget vállalt arra nézve, hogy alperesnek minden egyes vételnél 6 havi hitelt nyújt : de a mennyiben felperes a 4 éves üzleti összeköttetés alatt kifejlődött ettől a szokástól eltérni akart, a kereskedői jóhiszeműség elvéből kifolyólag köteles lett volna erről alperest előlegesen értesíteni, ugy hogy ilyen értesítés hiányában alperes joggal feltehette, hogy a kereseti követelés alapját képező vételi ügyletnél is fi havi hitelt élvez, tehát a jelen esetben is csak a 6 hó elmultával volt köteles fizetést teljesíteni, ezen kötelezettségének pedig a megállapított tényállás szerint pontosan megfelelt. (1897. évi április 14. D. 159. sz. a.) Postatakarékpénztári jegy ellopása. A budapesti kir. törvényszék vádhatározatából veszszük át a következő érdekes fejtegetést: V. Ö. 1894. évi július hó 5-én ellopta H. S.-tól annak 94-es számú ellenőrző számjegyet, a melylyel H. S. a postatakarékpénztárból 740 frtot szándékozott felvenni. V. Ö. azonban a számjegy felmutatása dacára az összeget azért nem kapta ki a takarékpéztárból, mert a felveendő összeget nem tudta megjelölni, a nélkül pedig a beszerzett takarékpénztári átirat szerint a pénz egyáltalán ki nem adatik. Hasonló módon V. Ö., R. E., G. R. és Sch. A. előzetes egyetértés alapján 1894. jul. 9-én egy 755 frtos összegnek a felvételét kísérelték meg azzal a számjegygyei, melyet V. Ö. K. J.től ellopott. Ezen esetben terheltek tudták a felveendő összeget is, de annak felvétele csak azért hiúsult meg, mivel K. J. a számjegy ellopatását a takarékpénztárnál bejelentette. Ezen két eset elbírálásánál figyelembe veendő, hogy a kifizető takarékpénztári közeg csak arra köteles ügyelni, hogy a felvételre jelentkező fél a felveendő összeget meg tudja jelölni. Ennek betartása mellett a károsítás nem a pénztárt, hanem a chequetulajdonost éri. Ebből következik, hogy csalás ily esetben azért nem állapitható meg, mivel a megtévesztett és a megkárosított egyén nem azonos. A helyettesítési theoria itt azért nem alkalmazható, mert a takarékpénztár nem helyettese, megbízottja a károsnak, hanem a vele kötelmi viszonyban álló ellenfél. Megjegyzandő egyébbiránt, hogy a takarékpénztár nem is emelt panaszt. Á kérdés tehát az, mennyiben állapitható meg itt a lopás ? E tekintetben a tényállás ez: ha a tettes a felveendő összeget sem tudja, akkor az ellopott számjegy reá nézve teljesen értéktelen, mert azzal a pénz fel nem vehető. Ellenkező esetben pedig az ellopott számjegy értéktárgynak tekinthető, mert értéke azonos az akadálytalanul felvehető pénzösszeggel. Az első esetben tehát a tényálladéka nem létesül, de az utóbbi esetben a lopás ép ugy létesül, mint a mikor a tettes a ruhatári számot ellopja valakitől, mert ennek is az értéke azonos a ruhatárban levő ruhadarabbal. Ezen distinctio alapján tehát az 1894 jul. 5-iki esetben az eljárást meg kellett szüntetni, ellenben a jul. 9-iki esetért terhelteket vád alá helyezni.