A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 2. szám - Adalék a sértett fél indítványának joghatályához - Az Örökösödési eljárásról

10 A JOO becsületes törekvésű ügyvéd nehéz hivatását, mint dr. Ho rváth Ferenc, a ki legjobb barátait is mindig az ügyvédi kar tagjaiban birta. Kétszeresörömmel üdvözöljük tehát dr. H o r v á t h Lerenc urat a budapesti törvényszék elnöki székében, melyet arra méltóbb férfiú még nem töltött be soha. Adalék a sértett fél indítványának joghatályához. Irta : KECSKEMÉTI IÍÁL1NT antalfalvi kir. albiró. Vád hiányában bűnvádi eljárásnak helye nincs. E sarkalatos elvet az imént codificált bűnvádi eljárásunk is épen tartja. A vád képviselése hivatalból üldözendő bűncselekményeknél a kir. ügyészség, magáninditványra üldözhetöknél pedig a magán- | vádló (fó'magánvád) van hivatva. Az első esetben a sértett félnek , abbeli elhatározása, hogy tegyen-e indítványt az eljárás megindi- | tása végett, közömbös; ha a kir. ügyész vádol, a bíróságnak kötelessége bíráskodni a sértett fél hozzájárulása nélkül is. Néhány kivételt a btkv. statuál. A második esetben azonban a magánfél tetszésétől függ, hogy a tettes felelősségre vonassék-e! Ezek előre bocsátása után az alábbi jogesetet kívánom megbeszélés tárgyává tenni és adalékul felhozni arra, hogy ezen jogeset elbírálásánál a felsőbb bíróság a sértett fél indítványának oly joghatályt tulajdonított, a minővel az sem mostani bűnvádi gyakorlatunk, séma már megalkotott bűnvádi eljárási törvény értelmében nem birhat. Nem pedig egyszerűen azért, mert az eljárási szabályok mint alaki jog, a btkv. mint anyagi jog elveivel ellentétesek nem lehetnek. Elbírálás tárgyát a btkv. 301 §-ába ütköző, u. a. §. szerint minősülő súlyos testi sértés vétsége képezte. Sértett a bántalmazás elkövetésével egyik rokonát terhelte, a ki azonban a tárgyalásnál egy másik egyént terhelt, ki mint ilyen, szintén felelősségre vonatott és pedig a kir. ügyésznek az A) táblázatban közölt indítványa alapján vádlott gyanánt. A tárgyalás adatai e másik személylyel szemben a vád alaposságát ki nem derítvén, az első bíróság által a vád alól fölmentetett. A kir. ítélőtábla azonban az I. b. ítéletének e fölmentő részét megsemmisítette, azon indokból, hogy e fölmentett vádlott ellen a sértett panaszt nem emelt, az e. bíróság tehát szabálytalanul járt el, a midőn megszüntetés helyett — érdemleges felmentő Ítéletet hozott. Elsőbb is különböztetnük kell inditványés vád között; hivatalból üldözendő bűncselekmények megtorlása végett indítványt, tágabb értelemben följelentést bárki tehet, de vádat joghatálylyal csak az ügyészség emelhet. Ha pedig a pótmagánvád intézménye tényleg életbe lép, akkor is az a szabály, hogy hivatalból üldözendő delictumoknál a vádemelés joga első sorban az ügyészé, s csak az ő visszalépése esetében léphet föl vádlóként a sértett fél. Ellenben a magáninditványu bűncselekményeknél az | indítvány (panasz) és vád jogérvényesen csak magától a sértett féltől (főmagánvádló), illetve képviselőjétől eredhet, ugyanazért e bűncselekményeknél az indítvány és vádemelés mozzanatai egybefolynak, egymással ölelkeznek. A súlyos testi sértés vétsége hivatalból üldözendő bűncselekmény, közömbös tehát az, hogy a feljelentés (panasz, indítvány) kitől származik ; ha nem ez a szabály állana, ugy eme vétség mindenkor csak a sértett fél hozzájárulása mellett képezhetné vádeljárás tárgyát, vagyis átváltoznék magáninditványu delictummá, a mi azonban a törvénynyel szemben nem tehető. A gyakorlatban látjuk is elégszer, p. o. a csendőrség akárhányszor teszi meg a följelentést a sértett kifejezett kívánsága ellenére is, ha az orvosi látleletből 8 napon felüli gyógylartamu súlyos testi sértés esetét látja fenforogni; mert ekkor már az indítványra jogosított személy előtt előtérbe lép a vádlásra jogosított személy, az a főkérdés: emel-e ez vádat, vagy nem. Ha nem emel, ugy a most még meglevő bűnvádi eljárási gyakorlat szerint, eljárásnak helye nincs; ha pedig vádat emel, ugy a bíróság eljárni köteles, ha a sértett ezt nem akarja is. A járásbirósági eljárás részint az ezt szabályozó rendeletnél fogva, részint kifejlődött gyakorlat folytán különös jelleggel bir. A rendelet éles elhatározással használja az «inditvány» és feljelentés* technikus terminusokat. A rendelet szerint a kir. ügyész és a magánvádló indítványoz, a sértett feljelent. A 2. §. első bekezdése nem okozhat zavart azon kijelentésével «ezt (t. i. a kir. ügyészi indítványt) pótolja hatóságtól vagy megnevezett személytől eredő feljelentés , ha meggondoljuk, hogy a kir. ügyészségtől eredő feljelentés is indítvány alakjában jelentkezik. A most idézett szövegből kivehető az is, a mit fönnebb hangsúlyoztam, hogy t. i. hivatalból üldözendő bűncselekmények megtorlása végett a panaszt nemcsak a sértett fél, hanem bárki más is megteheti, csak «megnevezett> személy legyen. A bűnvádi gyakorlat által kölcsönzött különös jellege pedig a járásbirósági eljárásnak az, hogy itt a kir. ügyész egy bizonyos személy ellen vádat nem emel, hanem általánosságban indítványozza az eljárás folyamatba tételét a feljelentett bűncselekmény miatt. Kénytelen pedig a vádhatóság ily formulával élni a miatt, mert maga a tárgyalásnál jelen nem lévén, annak minden mozzanatát figyelemmel nem kisérheti, előre nem is tudhatja, ki fog kiderittetni valódi tettes gyanánt, s mert a valódi tettes okvetlenül felelősségre vonandó, ezért oly alakban terjeszti elő a vádat, hogy annak súlya alá nemcsak a már ismert, de a még kiderítendő terhelt is vonandó. A közvádlói indítvány megtételének első következménye az, hogy a sértett félnek ebbeli minősége háttérbe lép; a vádat nem ő képviselvén, vádlói szerepe nincs, a mennyiben pedig a tárgyalásról el is maradhat a nélkül, hogy e miatt az eljárás megszüntethető lenne íelj. rend. 35. §.) a tárgyalás folyamán főleg tanúi minősége bir fontossággal p. o. testi sértéseknél a gyógytartam megállapithatása végett. Minthogy pedig a bírónak kötelessége az igazság kiderítésére szolgáló minden adatot összegyűjteni• (76. §.). ő nem maradhat meg csupán a feljelentés tartalmánál, illetve a sértett fél előadásánál, hanem a vádlott abbeli védekezését is fontolóra kell venni, hogy a vádbeli cselekményt más követte el s nem ő, vagy hogy másnak is volt abban része, nemcsak neki. Ilyféle védekezés pedig ép oly gyakori, mint a mennyiszer előfordul az is, hogy panaszos a tettes személyére nézve tévedésben van. A vádlott tehát maga is vádolhat; élhet viszonváddal, (elj. rend. 83. §.) a panaszos ellen, és terhelhet valakit önállóan is. Minthogy pedig a kir. ügyész az eljárás folyamatba tételét már indítványozta, azért mert eddig nem ismert személyt kell vádlottként megidézni, ujabb közvádlói indítványt produkálni nem kell, az eljárásnak főcélja épen a tettes kiderítése, megfenyitése, minél fogva a biró a vádnak megfelelőleg járt el, ha mindazokat kérdőre vonja, a kik a tárgyalás adatai szerint terhelhetők. Mármost a vádlottnak védekezése vagy alapos, ha t. i. kiderül, hogy a cselekményt nem ő, hanem egy másik személy követte el, vagy alaptalan, a mennyiben az általa vádolt egyénről az derül ki, hogy ennek a tettben része nem volt. Vonatkozással a fent emiitett felsőbb határozatra azt kérdezhetjük, hogy a sértett fél részérőlugyan nem terhelt, dea vádlott által terhelt egyén, ha ártatlannak bizonyul, a vád alól itéletileg felmentendő-evagy pedig vele szemben az eljárás megszüntetésétkell kimondani? vagy az-e a helyes, ha ily vádlottról az ítélet egyáltalában hallgat. Abból, hogy hivatalból üldözendő bűncselekményeknél a tettes a sértett fél indítványáról függetlenül nyomozandó, következik, hogy mindazon esetben, hol eme hivatalbóli nyomozás folytán valaki vádlottként a bünperbe vonatik, őt az eljárás eredményéről értesíteni kell. Helyesebben szólva, a reá kiterjesztett vádat elenyésztetni, vagy pedig ha bűnös, annak folytán őt elitélni kell; a vádnak ezen elenyésztetése, vagyis annak birói kijelentése, hogy a vád alaptalan, — legyen az ítélet vagy végzés — nem maradhat el azon okból, mert a sértett indítványa azon bizonyos személylyel szemben hiányzik, mert ott van a közvádló indítványa, a melynek hatálya nemcsak a tárgyalás előtt feljelentett, de a tárgyalás során kiderülendő tettesekre is kiterjedvén, a tartalmát képező vád súlya mindaddig nyomja ez utóbbiakat is, a míg vagy a büntetésben célját nem érte, vagy felmentő ítélet által el nem enyésztetett. Az Örökösödési eljárásról. Irta: BEKKER ISTVÁN kir. közjegyző Nagyváradon. Az uj örökösödési eljárást szabályozó 1894. évi XVI. t.-c. életbeléptétől egy fél év letelvén, ezen idő elegendő volt arra, hogy annak nemcsak jó. hanem rossz oldalait is megismerjük, a a kényszerhagyatéki tárgyalás jövedelmezőbbségét megtudjuk és véleményt mondjunk a felől, hogy vájjon a tervbevett közjegyzői állások bátran, bizton, veszély nélkül rendszeresithetők-e, vagy nem s ha igen, mily mérvben. E cikk kerete a várva-várt uj örökösödési eljárás rosz oldalainak kimutatására kevés. Ennélfogva azok sok, de kisebb hibáit most mellőzöm és a jelen alkalommal csupán a kilátásba helyezett hagyatéki ügyek szaporulatáról, a törvény 42. és 117. §-airól akarok beszélni. Az uj örökösödési törvény életbelépte előtt mindenki azt hitte, hogy a kényszerhagyatéktárgyalás következtében a hagyatéki ügyek száma megkétszereződik, sőt ezen reményben Szilágyi Dezső, akkori igazságügyminiszter a javaslat tárgyalása alkalmával azon véleményének adott kifejezést, hogy a közjegyzői állásokat a szervezettel egyidejűleg kell szaporítani. Ebben mindnyájan keserűen csalódtak, mert a hagyatéki ügyek száma nem hogy megkétszereződött volna, hanem félannyira apadt le. Igaz, hogy ennek sem a törvény, sem a járásbíróság nem az oka, hanem oka első sorban az igazságügyi kormány. Az igazságügyi kormány tudta jól, hogy az uj örökösödési eljárás a járásbíróságok munkakörét nagy mérvben megszaporítja, mind a mellett azok létszámát sehol sem emelte, s igy azok egyéb halasztást nem tűrő dolgaik mellett, a hagyatéki ügyeket elvégezni képtelenek, minélfogva a folyamatba tett, jól-rosszul felszerelt, alantabb kimutatott okból csekély számú hagyatéki ügyek folyó év elejétől, sőt régebbi időtő1 e1intézet1enü1 a bírósági szekrényekben hevernek. Az igazságügyi kormánynak kellett volna gondoskodni, hogy legyen elegendő hagyatéki referens, kik mindjárt kezdetben szigo-