A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 22. szám - A bérletből való kimozditás kérdéséhez

170 tai ellen jogorvoslatnak nincsen helye; a hatáskört megállapító vagy elutasító végzés ellen semmiségi panasznak van helye a curiához Ha a hatásköri kifogásnak helyt ad jogerősen a vádtanács, az iratok az esküdtbirósághoz tétetnek át. A hatásköri kitogás folytán ilyenképen az esküdtbirósághoz utalt oly ügyekben, melyek a vádtanács végzése nélkül egyszerű kifogás folytán tétettek át az esküdtszékhez. — a sajtóbiróság első kérdésnek azt teszi föl a tárgyalás berekesztése után a többi kérdésekkel együtt az esküdtekhez: «Meg vannak-e győződve az esküdtek, hogy e t.-c. m és 17. £-ai alapján az esküdtszék ezen ügyben hatáskörrel bir.» S minden jogi magyarázat nélkül felolvassa nekik a jelen törvény 16. és 17. §-ait. Ha az esküdtek főnöke az ezen első kérdésre adott feleleteket összeolvasva azt látja, hogy az esküdtszék verdiktje ezen első kérdésre az, hogy nem bir hatáskörrel az előtte lefolytatott ügyben, további kérdések feltétele nélkül jelentést tesz erről a törvényszéknek. Ezen verdikt alapján a törvényszék az esküdtbíróság illetékességét leszállítja s minden esetben a hatásköri kifogást tevő panaszlottat marasztalja az eddigi eljárási és perköltségekben, de 1.000 koronáig terjedhető birsággal is sújthatja. Ha az esküdtszék egyhangúlag constatálja, hogy a hatásköri kifogás teljesen alaptalan, a birság 500 koronánál kisebb nem lehet. Az esküdtbíróság ezen határozata alapján a törvényszék a most már teljesen kifejlett tényállás alapján határoz a vád alá helyezés kérdésében s az ügy ezután a bűnvádi perrendtartás általános szabályai szerint folytattatik, miután a vádirat már ugy is bevan nyújtva s a terhelt védelmére vonatkozó összes előterjesztéseit megtette már. Ezen átmeneti intézkedés helyességét következőkben leszek bátor indokolni : A 16. §. éle igen helyesen a sajtó visszaélései ellen irányul s célja, hogy a sajtó utján megtámadott személy könnyebben, kisebb apparátussal, kisebb nyilvánossággal, kevesebb nehézséggel kereshessen elégtételt az ellene elkövetett sértésért. - mert az esküdtszék helye gyakran igen távol van, nagy, nyilvánossággal tárgyaltatik s igy a saját vagy családja becsületében megtámadott gyakran inkább hallgat, semhogy magánügyei nagy nyilvánossággal tárgyaltassanak. Ezért akarja a magánszemély ellen elkövetett becsületsértést az esküdtszék hatásköre alól kivenni s szakbiróság elé utalni, hol könnyeb-ben és kevesebb nyilvánossággal kereshet a megsértett elégtételt. Csakhogy igen kevés oly magánszemély van, kit nyilvánosan, mint magánszemélyt támadnak s valamely közfunctiót nem látna el, — még ha ezen közfunctiójában nem is ölt közhivatalnoki jelleget, ily esetben pedig az ő köz- vagy társadalmi tevékenysége lépvén esetleg előtérbe, a megtámadás során az iró joggal követelheti. — hogy nem a törvény rideg betűje szerint itélő szakbíró, hanem az egyedül lelkiismeretének felelős esküdtbíróság bírálja el az ő véleménye szerint a közjó érdekében teljesített írói működését. S a mint a 16. § indokolásában azt mondja, hogy miután közhivatalnoknál nehéz a magánszemélyt a közhivatalnoktól elválasztani s ezért a közhivatalnok elleni becsületsértést és rágalmazást teltétlenül az esküdtbíróság elé kellett utalni, épen ugy kétségtelen, hogy a társadalomban gyakran közfunctiót ellátó személyeknél a magántényt a közfunctiót ellátó személy tényétől nem lehet azonnal elválasztani; már pedig a szabad sajtó jogát ily személyekkel szemben épen ugy meg kell óvni. mint a közhivatalnokkal szemben. Arra tehát, hogy szakbiróság, vagy a sajtónak nagyobb biztosítékot nyújtó esküdtszék legyen hivatva az Ítélkezésre, a sértés minősége a döntő, mert bármely személy magánviszonyai elleni sértésnek jobb és könnyebb elégtételt szerez a szakbiróság s hathatósabb védelmet nyújt a sajtóval elkövethető visszaélések ellen ; mig bárkinek közjellegü functiója ellen intézett támadásnál a sajtó hathatósabb védelemre számithat a független esküdtszék, mint a kormánytól függő bíróságnál. Ezért leghelyesebb általános elvül felállítani, hogy magánjellegű becsületsértés és rágalmazás elbírálására a szakbiróság birjon hatáskörrel ; mig minden esetben, hol a személynek akár köz-, akár társadalmi működése lesz a sajtó utján megtámadva: a sajtó védelmet találjon abban hogy független esküdtszék ítélkezik a felett, hogy jogos volt-e a támadás vagy sem. Ezen elv következménye azután, hogy a megtámadott minden esetben a hol azt hiszi, hogy mint magánszemély van megtámadva, elégtételért a szakbirósághoz fordulhat ; mig az iró ha ebben zaklatás lát, pár sorban vagy jegyzőkönyvbe mondott kifogással elejét veheti a további zaklatásnak s azügybeni ítélkezést az esküdt bírósághoz utalja. Hogy e kifogással indokolatlanul ne éljen a panaszlott, azon segit az esküdtszéki bíróság előtti terhes eljárási költség és birságtóli félelem, hogy pedi<* közjellegü sértésnél a megtámadott ne forduljon mindig a szakbirósághoz. az ellen elég garantia, hogy a panaszlott legnagyobb könnyedséggel úgyis esküdtszék elé terelheti az ügyet. &Ott a hol kétes, hogy a sértés vagy rágalmazás a sértett magánviszonyaira, vagy közfunctiójára vonatkozott, a vádtanácsra lehet nyugodtan bizni az Ítélkezést, mert ez úgyis igen ritka eset lesz, de legritkább esetben fordulhat elő, hogy ilyen társadalmi és közfunctiót ellátó személynél ezt ne lehessen könnyen igazolni. E tekintetben a vádtanács és curia döntése után a felek mindenkor nyugodtan fogják az ügy elbírálását a törvényszékre bizni, mely ítéletében elvégre mégis függetlenül jár el. Hogy pedig azon esetekben, midőn az esküdtszék mondja ki incompetentiáját, az ügyre fordított munka kárba ne veszszen, az esküdtszéktől a törvényszékhez terelt ügyekben az a kész anyag alapján legyen hivatva azonnal vád alá helyezés vagy beszüntetés kérdésében határozni. Ezekben vélem nézetemet röviden indokolni. A bérletből való kimozditás kérdéséhez Irta : dr. GLÜCK LIPÓT, ügyvéd Kassán. A <Jog» f. é. 15. számában dr. Sonnenschein Simon eperjesi ügyvéd ur megtámadja a kassai kir. Ítélőtáblának, mint felülvizsgálati bíróságnak, 1897. évi G. 7. szám alatt hozott ítéletét, mondván, hogy ezen Ítélet «a magyar magánjog legprimitívebb elveivel ellenkezik)) és hogy ezen ítéletnek hozatalánál a kir. ítélőtábla nemcsak «az általános judicatura megállapodásait semmibe sem vette», hanem «még saját előbb elfoglalt álláspontjával is ellentétbe jött.» Mondja pedig ezen lesújtó kritikát a kir. ítélőtáblára azért, mert az emiitett Ítélettel az alperesi bérlőt a bérletből kimozdította, habár az csak 3 nappal késett a befizetéssel (január 12-ike helyett január 15 én kínálta azt), és habár a bérbeadó felperes a későbben (április és július hónapokban) esed ékes bé r részleteket fentartás nélkül vette fel. Ezen támadó cikk az itteni jogászkörökben nem csekély feltűnést keltvén, tekintettel arra, hogy eddig más jogász vele nem foglalkozott, — bátorkodom én ezt tenni. Az iránt, ugy hiszem, nem lehet kétség, hogy ha a bérbeadó a bérfizetésben késedelmes bérlőtől az elmulasztott bérrészietet, valamint az elmulasztott fizetési határnap után lejáró, anticipandó fizetendő, bérrészleteket fentartás nélkül felveszi, — ezen felvétel azt involválja, hogy a bérbeadó a bérfizetési késedelemnek a bérlőre káros következményeiről lemond, hogy tehát ilyen esetben az előző befizetési késedelmezés nem képezhet alapot a bérlőnek a bérletbőli kimozdittatására. Ha tehát a fenforgó ügyben a bérbeadó a most jelzett módozatok alatt vette volna fel az illető bérrészleteket, akkor csakugyan helytelen, sőt megfoghatatlan lenne a kir. ítélőtáblának megtámadott ítélete. Ámde meggyőződtem az illető pernek irataiból, hogy nem igy áll a dolog. Az alperesi bérlő az áprilisi és júliusi bérrészleteket kellő időben ugyan, de nem a bérbeadó kezéhez fizette, hanem, mivel a bérbeadó a bérrészleteket a bérviszonynak peres volta miatt elfogadni nem akarta, ép ugy, mint a januári bérrészietet, birói letétbe helyezte. A birói letétből felvette azután a bérbeadó felperes a bérrészleteket, de az erre vonatkozó kiutalványozási kérvényeket, melyekben utalás történik a bérletbőli kimozditás iránti birói eljárásnak folyamatban létére, bérbeadó felperes csak akkor adta be, a mikor azon évnegyedek, melyekre a birói kézhez letett bérrészletek vonatkoznak, már lefolytak volt, a mikor tehát őt ezen összegek a bérviszony megszűntének dacára kétségtelenül illették. Hogy a bérrészleteknek ilyetén felvétele nem tekinthető fentartás nélkülinek és nem involválhatja a bérfizetési késedelmezésnek következményeiről való lemondást, — magától értetődik. Helyesen járt el e szerint a kir. Ítélőtábla, a midőn a kérdéses b é r r é s zleteknek a bérbeadó által tört ént felv ételében nem talált olyan ténykedést, melynek folytán abérbeadónak a bérviszony megszüntetésére vonatkozó igényelenyészett volna. Az ügynek ezen állása mellett elesvén a kir. ítélőtáblai ítélet ellen emelt legsúlyosabb kifogás, áttérek azon kérdésnek fejtegetésére, vájjon a kir. ítélőtábla szolgáltatott-e alapot olyan sújtó kritikára azáltal, hogy «nehány napi» bérfizetési késedelem miatt az alperesi bérlőt a bérletből kimozdította. Elvi szempontból tekintve a dolgot, kétségtelen hogy a bérösszeg pontos fizetésének elmulasztása esetén a bérszerződés megszüntetése követeiül/' H°gy ez ''általános jogelv.), constatálja a támadó cikk is. Kérdéses tehát csak az lehet, vájjon .-néhány napi» késedelmezes olyan mulasztás-e, melynél fogva a bérbeadó a bérszerződesnek megszüntetését követelheti? Igaz számos íelsőb.rósági határozatban találjuk kimondva, hogy «néhány napi»