A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 21. szám - Kiterjed-e az 1893. évi XVIII. t.-c. 17. §-a az igénykeresetekre - Még egy nehány szó a vevő rosszhiszeműségének kérdéséhez

JOGESETEK TÁRA FELSÖBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a <Jog» 21. számához. Budapest, 1897. május hó 23 Köztörvényi ügyekben Érvényes házasság esetében is végleges nö-tartásdij csak a vétlen nőt és csak akkor illeti meg, ha a különválásra a férj szolgaitatott okot; felperesnek tehát, hogy részere tartásdíj ítéltethessek, saját vétlenséget s azt kell bizonyítania, hogy a különválás az alperes hibájából történt. A pestvidéki kir. törvényszék 11895 október 25. 6,739. sz. •a.) Sztehló Kornél ügyvéd által képviselt K. Sarolta felperesnek, dr. Yaisz Sándor ügyvéd által képviselt B. István alperes ellen végleges nötartás és járulékai iránti perében a következő Ítéletet hozta: Alperes köteles felperesnek végleges női tartásdíj cimén 1893. évi november 14-től számítva és pedig felperes haláláig vagy, a mennyiben a peres felek közt kötött házasság felperesre nézve is felbontatnék, felperes újbóli házasságra lépéséig havonként 40 frtot, és pedig a lejárt részleteket az ítélet jogerőre emelkedésétől számítva 15 nap és végrehajtás terhe alatt egy összegben, a lejárandó részleteket pedig minden hó 14. napján végrehajtás terhe alatt megfizetni stb. Indokok: A róm. katholikus vallású felperes és ág. ev. vallású V i Vízvári l Gyula között 1865 nov. 30-án a róm. kath. vallás szertartásai szerint kötött házasság, (időközben felperes is az ág. ev. vallásra térvén át) a XXIV. n. sz. iratok szerint a m. kir. Curiának 9,364 1873. sz. ítéletével végleg felbontatott s az ujabbi házasságra lépés mindkét lelnek megengedtetett. Ekként a felperes és jelen perbeli alperes között 1884 március hó 8-án kötött házasság érvényességéhez a fennálló jog szempontjából kétség nem fér, a minthogy a jelen perbeli alperes állal az ezen házassági kötelék érvénytelenítése iránt ezen kir. törvényszék előtt folyamatba tett kereset a jogerős 960. sz. törvényszéki ítélettel is elutasittatott. Igaz ugyan, hogy a most hivatkozott 960. sz. ítélet az 18*38. évi XLVHI. t.-c. 1. §-a és az 1868. évi LIV. t.-c. 22. §-hoz képest csupán az ág. ev. vallású felperesre nézve hozatott, míg a róm. kath. vallású alperesre nézve az ítélet meghozatala a nagyváradi püspöki szentszéket illette, mely a felsőbb egyházi bíróságok által is jóváhagyott, ide megküldött ítéletében a felperes és alperes között kötött házasság érvénytelenségét mondotta ki köteléki bontó akadály indokából, a mennyiben a felperes és V. Gyula között kötött házasságot máig is fennállónak tekinti; miután azonban ezen kir. törvényszékre nézve egyedül a saját Ítélete irányadó s a jogi consequentiák is abból vonandók le, kétségtelen, .hogy a jelen perbeli telek közt kötött házasság érvényében fennáll, s hogy felperes az alperes férj nevét törvényesen és jogosan viseli. Az ügy érdemében perdöntő körülmény felperesnő részéről a különlakas jogosultságának igazolása, miután alperes keresete folytán az egyházi bíróság a fentiek szerint a házasság érvénytelenségét kimondta, egymagában ezen körülmény felperesre nézve kétségtelenül kényszerítő ok volt a különélésre; felperes tartási igénye tehát jogos, s alperes tartási kötelezettségét meg nem szüntette azon körülmény, hogy alperes személyes viszonyai, a saját hitelvei szerint illetékes egyházi bíróság határozata folytán változtak. A végleges nőtartást felperes haláláig, illetve a menynyiben alperessel kötött házassága felbontatnék újbóli házasságra léptéig meg kellett ítélni és pedig 1893. nov. 14-től, vagyis azon időtől kezdve, a mikor a győri püspöki szentszték, mint pápailag delegált harmadbiróság a házasság érvénytelenségét kimondotta, mert ezen időpont az, a melytől kezdve felperes a tényleges különlakásra kényszerítve volt, s a mely időtől kezdve a végleges nőtartáshoz való jogosultsága megnyílt, stb. A budapesti kir. ítélőtábla (1896. évi június 9. 9,368. sz. a.) az elsőbiróság ítéletét helybenhagyta, stb. Indokok: A nőnek az általánosan elfogadott ítélkezési joggyakorlaton alapul az a joga, hogy férjétől tartásdijat követelhet az esetre, ha ennek sérelmes magaviselete által tényleges különitésre van kényszerítve. Minthogy az első férjétől törvényesen elvált ev. reí. vallású felperes és a r. kath. vallást követő alperes között 1884. márc. 8-án a szegedi ev. ref. egyház lelkésze előtt érvényesen megkötött vegyes házasság csak a r. kath. vallású alperes félre nézve mondatott ki saját egyházi bírósága által érvénytelennek, ellenben a házassági kötelék felperesre nézve itéletileg felbontva máig sincs és minthogy felperes férjét, az alperest ennek a saját hitelvei szerint illetékes és olyan bíróság határozata következtében kényszerült elhagyni, a melynek az 1868: XLVIII. t.-c. 1. §. értelmében hozott határozata reá nézve nem mérvadó és a mely bíróság a vagyonjogi kérdések eldöntésére bírói hatáskörrel különben sem bír: ily esetben pedig a férj tartásdíj kötelezettségét magában véve meg nem szüntetheti az, hogy a házassági kötelék a férjre nézve egyoldalulag felbontatott és már ujabb házasságra is lépett, következéskép az elsőbiróság ítéletét alperes kötelezettségének megállapítása tekintetében ezekből az indokokból helyben kellett hagyni, stb. A m. kir. Curia (1897. ápr 30. 4,656. sz. a.) mindkét alsóbiróság Ítélete megváltoztattatik, felperes keresetével elutasittatik stb. Indokok: Helyes ugyan a másodbiróság Ítéletének az az indoka, hogy a r. kath. egyházi bíróságoknak ítéletei, melyek által a felperes és alperes közt kötött házasság semmisnek és érvénytelennek nyilváníttatott s alperesnek az uj házasságra lépés megengedtetett, felperesre nézve, a kinek irányában saját illetékes bírósága a házasságot érvényesnek mondotta ki, jogi hatálylyal nem bírnak, miből önként következik, hogy az egyházi bíróságok fentjelzett ítéletei felperest a reá nézve érvényében fennálló házasságon alapuló attól az igényétől, hogy az alperestől mint férjétől női eltartást követelhessen, meg nem foszthattak. Ugy de érvényes házasság esetében is tartásdíj csak a vétlen nőt és csak akkor illeti meg, ha a különválásra a férj szolgáltatott okot; felperesnek tehát, hogy részére tartásdíj ítéltethessék, saját vétlenségét s illetve azt kell bizonyítania, hogy a különválás az alperes hibájából történt. Minthogy azonban felperes maga beismerte, hogy az alperes házát alig egy évi együttélés után még 1885. év tavaszán végleg elhagyta s az alpereshez való visszatérésre ?em az alperes által ellene 1892.január 11-én a házasság érvénytelenítése iránt indított kereset benyújtásáig, sem pedig azután az érvénytelenítés iránti per végbefejezéséig kísérletet nem tett; és minthogy felperes az alperes tagadása ellenében olyan körülményeket, melyek az alperes házának elhagyását indokolttá s a visszatérést alperes ujabb házasságra lépésének idejéig, vagyis 1893. évig, tehát 8 éven át lehetetlenné tették volna, bizonyítani képes nem volt, sőt az általa csatolt, tehát ellene bizonyító G. és H. levelekből az ellenkező, vagyis az tűnik ki, hogy felperes az alperes házából oly szándékkal távozott el, hogy oda többé vissza nem tér és hogy alperes a visszatérés útjába akadályokat nem gördített: az előadottaknál fogva felperest, habár most már az alpereshez, ennek ujabb házasságra lépése folytán vissza sem térhet s vele házassági együttélést nem folytathat, tekintettel arra, hogy alperest a köztük létrejött házasság érvénytelenítésének kérelmezésére azáltal, hogy a közös háztartásból ok nélkül eltávozott, s oda vissza nem tért, mintegy kényszeritette, s ekként a jelenlegi helyzetet maga idézte elő: keresetével el kellett utasítani stb. Próbaidőre kötött szerződésből csak az következik, hogy ennek leteltével, a mennyiben a felek a végleges szerződés megkötése iránt nem határoznak, a próba-idő leteltével a szerződés a felek között azonnal megszűnik, minden további felmondási igény nélkül; a próba-idő tartama alatt azonban a szerződés fenn áll s erre nézve szintén azok a jogszabályok állanak fenn, a mik a kötelmi viszonyból származó egyéb szerződésekre nyernek alkalmazást. A budapesti VI. ker. kir. járásbíróság. Felperes keresetével elutasittatik. Indokok: Felperes azon a tényalapon kérte alperest a kereseti összeg megfizetésére kötelezni, hogy ez őt segédül alkalmazta 70 írt havi fizetéssel s két heti próbaidőre. Harmadnap múlva azonban elbocsátotta s 5 forintot fizetett, minélfogva fél hónapra járó 35 írtból még hátralékos 30 frt fizetés és 4 forint utazási költség követelése van. Keresetét azonban a 4 írt utazási költséggel leszállította. 30 frtot tehát a próba-időre eső fizetés hátráléka fejében követel. Alperes azt adta elő, hogy felperest használhatlannak találta s azért bocsátotta el. Előadta még, hogy felperes beleegyezett abba, hogy két napra járó dijának kifizetésével elbocsáttassák. A kereset elutasítását kérte. Peres felek személyes vallomása s illetve alperes vonatkozó előadása szerint felperes 5 frtot felvévén, eltávozott a nélkül, hogy fizetés fejében több követelést támasztott volna. E szerint nem állapitható meg az, hogy felperes az 5 frttal magát kielégítettnek kifejezetten elismerte volna. Azonban felperes próba-időre vétetett alkalmazásba 14 napra. Hogy a próba-idő 14 napban állapíttatott meg, ebből okszerüleg nem az következik, hogy alperes a próba-idő utolsó napjáig volt volna köteles felperest próbálni s a mennyiben be nem válik, csak akkor elbocsátani, hanem következik az, hogy a próbaidő tartamán belül, a mennyiben leiperest — és pedig a saját szakvéleménye szerint — megfelelő munkásnak nem találja, azonnal elbocsáthatja. A miből ismét az következik, hogy felperest