A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1897 / 20. szám - A magyar házassági jog nemzetközi vonatkozású rendelkezései 3. [r.]

15b' A JOG a telekkönyvi tulajdonos vagy jogutódai ellen a törvény rendes utján érvényesítsék. Azoknak azonban soha sem jut eszökbe pert kezdeni, mert ez költséggel jár, mert továbbá a rendes perben nem elég az, hogy mit tud a falu, abban egyéb perrendszerü bizonyíték, első sorban jogcím, kell. A végeredmény tehát? Marad minden ugy, a mint volt — azaz más a telekkönyvi tulajdonos és más a tényleges birtokos. Az elmondottak után senki sem fogja csodálni, ha bátor vagyok abbeli szerény nézetemnek kifejezést adni, hogy a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzésére vonatkozó törvényeknek az örökösödési eljárásba történt beleillesztését valami szerencsés gondolatnak nem tartom, mert eltekintve attól, hogy az eddigi tapasztalások után is már konstatálható, hogy az eljárás célhoz nem vezet, ha egyes esetekben örökhagyónak, mint tényleges birtokosnak tulajdonjogának bejegyzése sikerül is, az ez által elért haszon fel nem ér azon kárral, melyet ezen eredmény erkölcsi tekintetben okoz. Mert hiába a telekkönyvi intézmény a nép jogérzetében már oly mély gyökeret vert, hogy azt kiirtani, a népet más jogi meggyó'zó'désre birni teljes lehetetlenség. Beszélhetünk mi az örökösöknek az 1892: XXIX. törvénycikk intézkedéseiről, felmutathatjuk a helyhatósági bizonyítványokat, szembe állithatjuk velük a bizalmi férfiakat, a lelkészt és a szomszédokat,— mindez abbeli eró's megyőződésüket, hogy beleegyezésük nélkül jogelődjüket a telekkönyvből kitörölni nem lehet, megingatni nem fogja. Es ha mégis tudtuk, vagy éppen tiltakozásuk ellenére a tényleges birtokos tulajdonjoga bejegyeztetik, ők szentül azt hiszik, hogy rajtuk a legnagyobb jogtalanság elkövettetett. De sokat ártanak az ilyen esetek a kir. közjegyző tekintélyének is, kit az örökösök egészen nyíltan részrehajlással, pártoskodással vádolnak. A legszebb pedig a dolognál, hogy az ilyen gyanúsításokat nem is lehet az örökösöknek rossz néven venni, mert tagadhatlan, hogy a dolognak némelykor ugyanaz a színezete van, mintha a kir. közjegyző nem egyformán osztaná az igazságot. Ennek pedig — sajnos, de igaz — maga az uj örökösödési eljárás az oka, mely a hagyaték tárgyalását akkor is megengedi, ha örökhagyó valamely ingatlan telekkönyvi tulajdonosa és más a tényleges birtokosa; azután még akkor is, ha örökhagyó a tényleges birtokos és más a telekkönyvi tulajdonos, mely a 70. §-ban a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzéséhez az örökösök egyértelmű hozzájárulását megkívánja, a (i8. §-ban pedig a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzését esetleg az örökösök tiltakozása ellenére is megengedi. Ha már most valamely telekkönyvi tulajdonos örökösei kissé ravaszok és a még nrndig jogelődük nevén álló ingatlant, habár azt talán már 30 év óta nem bírta, mint az ő hagyatékát letárgyaltatják, akkor ők határozottan előnyben vannak, mert nem ők, hanem a tényleges birtokos utasittatik perre, esetleg, hogy magát mint tényleges birtokos bejegyeztesse (1894: XVI. törvénycikk 70 §.) és egyiket másikat nem teszi, — ők, azaz a telekkönyvi tulajdonos jogutódai, jönnek a telekkönyvbe. Miután pedig mindkettő sok költséggel jár és a mellett az eredmény még igen kétes, a tényleges birtokos százszor inkább hajlandó a telekkönyvi tulajdonos örököseinek az általuk követelt összeget megfizetni, csakhogy tőlük az átiratási engedélyt megkapja. Ellenben ha az illető ingatlan mint a tényleges birlokos hagyatéka kerülne hagyatéki tárgyalásra, akkor a telekkönyvi tulajdonos örökösei határozottan hátrányban vannak, mert ezek, ha az illető községben nem laknak, ki sem hallgattatnak, hanem csak ajánlott levélben értesíttetnek, és ha azt meg nem kapják, az sem baj (1886: XXIX törvénycikk 45 §.); a községben lakó örökösök ugyan kihallgattatnak, de mi hasznuk van belőle, mert ha örökhagyó mint tényleges birtokos, tulajdonjogának bejegyzése ellen tiltakoznak, a mint fennebb láttuk, figyelembe nem vétetik, hanem a bejegyzés ennek dacára megtörténik. Igaz, ők ellenmondással élhetnek de ha ezt a telekkönyvi intézménybe vetett erős hitüknél fogva szükségtelennek tartják, vagy ha nincs idejük utána járni vagy nincs pénzük a szükséges bizonyítékokat beszerezni ? Ha azután egy szép napon azt fogják észrevenni, hogy a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése jogerőre emelkedett, lehet e nekik rossz néven venni, hogy ha szem előtt tartva az olyan eseteket, midőn, mint fennebb említtetett, a telekkönyv tulajdonos örökösei bő kárpótlást kaptak, keserűen kifakadnak: «X. Y. csak azután jöhetett a telekkönyvbe, miután a telekkönyvi tulajdonos örököseit pénzzel kielégítette. A mi apánk pedig a telekkönyvből kitöröltetett a nélkül, hogy mi a legkisebb kárpótlást kaptuk volna! Hát ez igazság?> Ha pedig a telekkönyvi tulajdonos örökösei ellenmondással élnek és annak folytán, mint fennebb említtetett, a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése ismét kitöröltetett, nem-e fogják dicsekedve mondani, a mint tényleg meg is mondják: «A jegyző és a községi biró, kik személyes ellenségeink, szövetkezve a kir. közjegyzővel a mi apánkat a telekkönyvből kitörölni akarták, a merénylet azonban nem sikerült, mi az ellen felebbeztünk és a telekkönyvi hatóság nekünk adott igazat*! Még csak azon beszédet kívánom idézni, melyet dr. C s 1 1 a g Gyula, egyetemi tanár ur, a telekkönyvi törvények előadója, a magyar jogászegylet 1885. évi május 12-ki teljes ülésében tartott. Akkor nevezett tanár ur a készülő telekkönyvi reformról (tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzéséről) többi között következően nyilatkozott. «A mi azon észrevételt illeti, hogy itt a telekjegyzőkönyveknek célba vett átalakításánál választanunk kell vagy a legális, vagy a tényleges birtok elismerése közt, én megvallom, én azon ellentétet, mely a legális és a tényleges birtok közt létezik, nem látom. Ha van különbség, ha felállítjuk már az antithesist: akkor a legálisnak egyedüli antithesise: az illegális. Azt azonban senki sem fogja kívánni, hogy illegálisan járjunk el, és senki sem fogja azt helyeselni, ha nem az igazi jogcímet keressük, hanem azt, hogy mit tud az egész falu, kit illet a birtok ? En azt mondom, igazold a jogcímet, nem azt, hogy mit tud a falu! Annál kevésbbé mondhatom ezt, mert a gyakorlati életben meggyőzödtünk, hogy Magyarországban sok komplikált birtokjogi viszony létezik, hogy a faluban mindenki hajlandó valakit tulajdonosnak elismerni, holott nem az.» A magyar házassági jog nemzetközi vonatkozású rendelkezései.*) Irta: TÓTH GÁSPÁR budapesti ügyvéd. III. Miként már említők, amagyar házassági jog anyagi tekintetben, t. i. a házasságra lépő személyek házasságkötési képességére nézve, ezen képességnek ugy feltétlen, mint pedig viszonylagos elbírálásánál, a házasságot kötő személyek hazai jogának érvényét ismeri el, mit a 108. §. ekként fejez ki: «Külföldön kötött házasságok érvényességét a kor és cselekvőképesség tekintetében mindegyik házastársra nézve kizárólag hazájának, egyéb tekintetben pedig mindkét fél hazájának törvényei szerint kell megítélni, hacsak ezek más törvény alkalmazását nem rendelik, vagy a jelen törvény másként nem intézkedik. A külföldön kötött házasságoknál tehát a házasságkötési képesség szabályai következők: a) a házasság megkötésére képesnek tekintendő kort és a cselekvőképességet a házasságkötő személyek mindegyikére nézve saját hazai törvényei szerint kell elbírálni és b) egyéb tekintetben a házasságra lépő mindkét fél hazájának törvényeire figyelemmel kell lenni és érvényes házasság csak az esetben jöhet létre, tehát a házasság akkor köthető meg, ha a házasuló felek egyikének hazai törvényei sem gördítenek akadályt a házasság elé. í E szabályok alul a törvény ugyanazon §-a következő kivételeket állapítja meg: 1. Ha a hazai törvény más törvény alkalmazását rendeli és 2. ha jelen törvény (t. i. a magyar házassági törvény) másként intézkedik. Ad. 1. Ha a külföldön tartózkodó személyt saját törvénye e törvény követelése alul felmenti, ez esetben a hazai törvény rendelkezései figyelmen kivül hagyandók. Példaképen említem Angolországot. Az angol házassági jog a külföldön állandó lakóhelyivel biró angol állampolgárok házasságkötési képességét lakóhelyül törvényei szerint ítéli meg; ha tehát egy Olaszországban állandóan tartózkodó angol alattvaló ugyanott egy magyar nőt akarna feleségül venni, a házasság kötési képesség megítélésénél az angol alattvalóra nézve az olaszországi, a magyar nőre pedig a magyar házassági törvény rendelkezései alkalmazandók. Ad. 2. Áttérve a magyar házassági jog ama kivételes intézkedésére, mely a 108. §. szabálya alul a kivételt megállapítja, ezt a 109. §-ban találjuk fel a következő rendelkezésben: «Ha magyar állampolgár férfi külföldi nővel akár külföldön, akár Magyarországon köt házasságot, a házasság érvényessége,a nő kora és cselekvő képessége kivételével a magyar törvény szerint Ítélendő meg». A külföldi nőnek nem hazai törvénye tehát, hanem a magyar vőlegényre alkalmazandó magyar törvény irányadó a nőre nézve is. Ez a rendelkezés logikai következménye az 1879: L. t.-c. 5. §-ának, mely szerint a külföldi nő magyar honosságot szerez, ha magyar állampolgárhoz megy nőül. Ha tehát a hazája törvényei értelmében cselekvőképes és házasságkötésre képes korban levő nő elhatározta, hogy magyar állampolgárhoz megy nőül és ezáltal magyarrá lesz, előbbi hazájának törvényei reá okszerűen nem is alkalmazhatók többé. Megemlitendőnek tartjuk e helyt még azt is, hogy a magyar állampolgár, ha külföldön köt is házasságot, a házassági törvény 14—27. §-aiban meghatározott házassági tilalmakat külföldön is szem előtt tartani köteles, mert ha azok ellen vét, a 124. §-ban meghatározott büntetés alá vonható és azután áttérünk ama anyagi feltételek meghatározására, melyek a külföldieknek Magyarországon kötendő házasságánál figyelemmel kisérendők. Első helyen áll itt a H. T. 111. §-ának következő rendelkezése: «Magyarországon kötött házasságok esetében a jelen törvény 11., 12. és 13. §-ai a külföldiekre is alkalmazandók. Egyebekben 108. és 109. §-ok rendelkezései a külföldi házasulónak Magyarországon kötött házasságára is irányadók*. Habár tehát az alapelv az, hogy külföldire az ő hazai törvényei alkalmazandók, mindazáltal ezek mellett megköveteli még a törvény azt is, hogy a házasság kötésre való képességet a magyar házassági törvény rendelkezései se akadályozzák. Ez aka*) Előző cikkek 1897. évi 18. és 19. sz.